Új Szó, 1982. május (35. évfolyam, 102-127. szám)
1982-05-07 / 107. szám, péntek
Candide, avagy a tudás megszerzésének útjai VOLTAIRE A BRATISLAVAI KIS SZÍNPADON Májusi gondolatok Nem tudom, hány dramatizált változata létezik a nagy francia író, filozófus Francois-Marie Voltaire filozofikus tanregényének, a Can- dide-nek. Tény azonban, hogyha a felvilágosodás vezéralakjának nevét halljuk, korunk irodalomkedvelői szinte kizárólag a naiv lelkű fiatalemberre és tanítójára, a dogmatikus és gyáva Panglos doktorra gondolnak. Voltaire maradan- dóságra pályázva alkotott művei (Filozófiai levelek, XIV. Lajos százada, Tanulmány az erkölcsökről) és tragédiái (A Zaire kivételével) ma már csak filozófusok, illetve irodalomtörténészek olvasmányai. Szerzőjük aligha hitte volna, hogy klasszikus tragédiái, drámái a huszadik század végére már csak színháztörténeti tényként lesznek ismertek. Félszáz drámája (ebből huszonnyolc tragédia) helyett a világ színpadain a szerző nevét a Candide különböző felfogásban készített dramatizálásai képviselik. Bő egy esztendőn belül két hazai színpadi feldolgozását is láttam a Candide-nek. Az egyiket a Hradec Králové-i Győzelmes Február stúdiójának előadásában a prešovi Színházi Ifjúság fesztiválon, a másikat néhány nappal ezelőtt a bratislavai Kis Színpadon. Nincs szándékomban a két produkciót összehasonlítani, csupán a lényeges különbséget szeretném rögzíteni. Míg a hradeci társulat a fizikai és szellemi képességek maximális kihasználására alapozva, a produkciót gyilkos iróniává fokozta, addig a Kis Színpadon a játék az eredeti történet didakticizmusát hordozta, s az utolsó közölt mondattal - „Műveljük meg kertjeinket!“ be is tetőzte azt. A játékból kiolvasható mondanivalót eleve meghatározzák a színpadra alkalmazás szempontjai. A Peter Mi kulik rendezte Candide, gondolatiságában oktató jellegű. Ez nem is lenne baj, ha meghatározott nézői réteghez szól, mondjuk a tizenévesek korosztályához. Az igaz és tiszta emberi illúzióknak még birtokában levő korosztály számára talán érdekes lehet a „Ne keresd a kizárólagos szépet és jót!“ vagy ,,A tudáshoz rögös út vezet!“ nem is beszélve a már említett befejező jelmondatról. Ám, mit tegyen az a szegény néző, akit a drámairodalom nemegy klasszikus és modern darabja (az életről nem is szólva) rég megfosztott ezektől az illúzióktól? Mindenekelőtt élvezi a színészek játékát, amelyben a szelíd erotika, a kihívó fiatalság dominál. A Candide-ot alakító Vladimír Obšil első évadát tölti a Nemzeti Színháznál, s ez a második szerepe a társulat stúdiószínházában. Az alakításában felismerhető kettősség a hős jellemének, gondolkodásmódjának átalakulását tükrözhetné, ha a bölcs Candide nem sikeredett volna belenyugovóra, beletörődőre. Az előadás legnagyobb színészi teljesítményét Martin Huba nyújtotta, aki Panglos doktor szerepében sok esetben a színészi játék legfinomabb árnyalatait - már-már rezdüléseit- érzékeltette. Kunigundát Zuzana Kocúriková eredendő bájjal formálja meg. A színésznő fizikai szépsége annyira átsüt szerepén is, hogy az örömlányként eljátszott megcsúnyulása mindvégig hitetlen maradt. Az epizodisták közül elsősorban František Zvarikotem- líthetem, aki több szerepben is pontos jellemeket alkotott. Az oktató célzatú dramaturgiája mellett, van ennek a Kis Színpadon látható produkciónak egy szavakkal csak nehezen leírható bája, aminek egyik alkotó része a színészi játék kapcsán már említett kihívó fiatalság és a szelíd erotika. Persze mindez kevés lenne, ha Milan Čorba jelmezei és Tibor Bér- ka díszletei puritánságukkal nem teremtenének megfelelő környezetet A darab eszközöket kínál a hamis illúziók, a vak naívság ellen, csak az okoz számára mindvégig gondot, hogy ezt annyira nyilvánvaló szándékkal teszi, amilyennel a színészek tabló előtt- mintegy felkínálva a nézőknek- a színpad szélére rakják a bölcs Candide kertészszerszámait. Nehogy valamelyik nézőnek kedve kerekedjen az ásók, kapák, lapátok közül egyet is hazavinni, mert akkor nehéz dolguk akad a színház kellékeseinek, hiszen ezek a szerszámok idényjellegű (tavaszi ) hiánycikkek. DUSZA ISTVÁN A Gravis - lemezen Nagyon nehéz, szinte lehetetlen feladatra vállalkozna az a kutató, aki össze akarná számolni a rockzene csehszlovákiai elterjedése óta megalakult szlovákiai magyar együtteseket. Egyrészt a hatalmas szám nehezítené munkájukat, másrészt az, hogy ezek a zenekarok szinte semmi érdemleges nyomot nem hagytak maguk után. Nem voltak saját számaik, nem volt mit rögzíteni, nem volt mit feljegyezni. Volt ugyan néhány biztató kísérlet - a komáromi (Komárno) Ex Modific, Gim- nasium Hungaricum részéről például de ezek az együttesek nem haladtak tovább a megkezdett úton, különféle okok miatt. Csak az utóbbi időben kezdtek ismét mozgásba lendülni az itteni magyar együttesek és énekesek. A figyelmes szemlélő több ígéretes zenekar és énekes nevét jegyezhette meg, kiknek tevékenysége reményekre jogosít fel. Az együttesek közül legismertebb a bratislavai Gravis, mely a múlt év őszén lemezfelvételig jutott el. Az Opus lemezkiadó vállalat jelentette meg az együttes első kislemezét (Opus 9143 0565), melynek jelentőségét növeli az a tény, hogy ez az első magyar nyelvű kislemez az Opus gondozásában. A Gravis nevét a széles közönség először másfél évvel ezelőtt ismerhette meg, mikor elkészítették első rádiófelvételüket (Mondd, mit ér és a Légtornász). Közülük a Mondd, mit ér elnyerte a KISZ és az IM által kiírt dalpályázat külön- díját, a Pulzus cimű műsorában a Magyar Televízió is bemutatta. Pályafutásuk újabb fontos szakaszához ért a Gravis a mostani, első magyar nyelvű kislemezével. Első oldalán az Élj őszintén című szerzeményt találjuk. Rockos felfogásban készült ritmusos számról van szó, zenéjét az együttes tagjai, szövegét Dusík Gábor írta. A dinamikus zenekari bevezető után Dusík Gábor, majd Hegedűs István éneke hangzik fel, utána közösen énekelik a refrént, mely szinte ellentéte a meglehetősen pesszimista bevezető résznek, mégis szervesen kapcsolódnak egymáshoz. Ebben a részben a ritmusrészleg (Szilvássy László és Szabó János) szinte űzi, hajtja ■‘lőre az énekeseket, jó és biztos x»t nyújtva az énekléshez. Különösen Szabó János dübörgő basszusgitárja tölti meg feszültséggel ezeket a taktusokat. A refrén elhangzása után Dusík Gábor szintetizátorfutama, majd Hegedűs István gitárszólója következik Mindketten biztos kézzel és jó fantáziával kezelik hangszereiket. Jó ötlet a középső rész suttogó, a szöveget szinte szugeráló hangvétele, melyet jó fantáziával fest alá Szilvássy László ütőhangszerjátéka. A szám végén Hegedűs István nagyméretű gitárszólójának kezdetét hallhatjuk. (Sajnos terjedelmi okokból kimaradt a dal vége.) A kislemez másik dala a Talán. Jó érzékkel választva, szinte az ellentéte az első oldalon található számnak, széles ívű fájdalmas dallamával, már már az Omegát idéző méltóságteljes hangszerelésével. A dalt végig Dusík Gábor énekli, Hegedűs István ezúttal csak a vokálba segített be. A két énekes hangja szerencsésen egészíti ki egymást, közös énekléseik a kislemez legígéretesebb részei közé tartoznak. Dusík Gábor magasabb fekvésű, mozgékonyabb hangja jó ellenpólusa Hegedűs István férfiasabb, méltóságtelje- sebb éneklésének. Bár még egyikük énekéről sem mondhatjuk el, hogy hibátlan (főleg á kiejtésben vétenek néhol hibát), az elmúlt időszakhoz viszonyítva ígéretesen fejlődnek. Ez főleg a Talán című számban mérhető le, ahol mindketten jól azonosultak az énekelt szöveggel, meggyőző módon adták elő. A Gravis eddigi munkásságának ismeretében nyugodtan állíthatjuk, hogy zenéjük nem tartozik a könnyed hangvételű, játékos stílusok közé. Eddig következetesen tartják magukat a rock irányvonalához, zenéjüket nem az igénytelenség és a „slágerhajhászás“ jellemzi. A zenéhez megfelelő gondolati mélységű szöveg járul Dusík Gábor tollából. Szinte mindig figyelemreméltó témát dolgoz fel, versei az átlaggal összehasonlítva balzsamként hatnak. Ha néhány szóbari kellene jellemezni eddigi szövegeit, a szüntelen és szinte megszállott igazságkeresés érződik versei többségéből. Ugyanez hatja át a kislemez első számát, ahol szinte víziószerüen sorolja fel korunk néhány nagy ellentmondását, majd meggyőző erővel szugeMA ESTE A Peleskei nótárius a MATESZ-ban Ma este mutatja be a MATESZ komáromi (Komárno) társulata Méhes György romániai magyar író a Peleskei nótárius című zenés játékát, amelyet Gvadányi József kétszáz évvel ezelőtt írt Egy falusi nótárius-ának és Gaál József vígjátékának alapján írt. A zenés játék szerzője írta munkájáról: ,,A magam részéről csak annyit akarok elmondani, hogy ha csak félannyi örömet szerzek nézőimnek, mint amennyi gyönyörűséget köszönhetek a Nótárius újrafogalmazásának, akkor máris nyert ügyem van.“ A falusi nótárius kétszáz esztendős kalandjai bizonyára a MATESZ nézőinek is élményt jelentenek majd. A bemutató rendezője Konrád József érdemes művész, a zenei betéteket Dobi Géza szerezte, a koreográfiát Varga Ervin készítette. A főszerepeket Turner Zsigmond, Pőthe István, Fazekas Imre érdemes művész, Kucnam Eta, Boráros Imre, Cs. Tóth Erzsébet, Bugár Béla játszák. (d-n) Az idő rajtunk hagyja kézjegyét. És csalhatatlan emlékeztető. Tavasz van, földszagú, sarjadó. Névtelen katonasírok, tengernyi virággal. A harminchetedik május emlékezik. Negyvenötben is tavasz volt... Kipattanó, feszes rügyek, az új élet csírázása. És háború, vágóhíd, értékbomlás. .'. A „kút“ mélyén azonban már hallottuk a kő csengését. Elvonultak a köpenyes évek, megszabadultunk - felszabadultunk. Megtelepedett nálunk a béke, elkezdődött az építés. Az új társadalom építése. A megtizedelt, szétesett világot képtelenség volt összefoltozni, új utakon kellett megindulni. Szaporodtak az esztendők, az elvégzendő feladatok - munkálkodni kellett. S már a harminchetedik május emlékezik. ^ Új burokban fogant nemzedékek cseperednek, közvetített, „hátországi“ emlékezettel, történelemtudattal. Nekik 1945 májusa történelem, de számunkra sem lehet közömbös, milyen erőkkel, hatósugarakkal bíró történelem? Mert csakis tanító, jelent magyarázó, jelenbe épülő történelmet, hagyománytudatot szabad átadni nekik, nem kaptafára készült, semmitmondó „közhely szótárt“. Mert könnyebb cifrázni, mintázni a történelem vásznát, keresni a „ránk szabott“, vállalható megoldásokat, mint harcolni a helyesen emlékezés sokszor ellentmondásos (de mindig dialektikus) történelemépí tésével. Azonban válaszolnunk kell a jelenre a múltban feleletet keresők rálja belénk az általa helyesnek tartott megoldást:,, Az igazat mondd, ne csak a szépet!“ A Talán című dalban már távolról sem ilyen határozott az állásfoglalás, kétségek gyötrik, vívódik, a megoldás már nem annyira egyértelmű, a bizonytalanság bennünk marad. Végeredményben megállapíthatjuk, hogy a Gravis kislemeze megfelel eddigi színvonaluknak, a felvétel azt hiszem új fejezetet nyit majd az együttes fejlődésében. A lemez persze nem hibátlan, de nem hiszem, hogy a néhány pontatlanság felsorolása most a legfontosabb teendőnk. A hibák többsége főleg a tapasztalatlanság rovására írható. A Gravis fejlődőképes együttes, tagjainak zenei tudása és újat akarása remélhetőleg elég biztosíték a további sikerekhez. GYUROVSZKY LÁSZLÓ nemzedékének, tehát a ma nemzedékének kérdéseire is. S ez sok elemző, tanító emlékezéssel oldható meg. Mert a jelen gubancait csakis a hú és vállalt - tehát igaz emlékezés segítheti kioldani. A fiatal nemzedék viszonya a múlthoz mindig is a jelen ismeretének a függvénye. Jól kell tudnunk „bányászni“ történelmi közelmúltunkban, elemző emlékezéssel, a megragadott és nem vállalt lehetőségek, a megtett és végig nem járt utak szemrevételezésével. Egyetemes emberi törvény, hogy tudatunk (történelmi lelkiismeretünk) emlékezni kíván. Az egyetlen helyes módszer az elemző emlékezés módszere. Mert elsősorban is hűséget kell tanítanunk a jelenhez kapcsolódva. Mert negyvenöt igaza, a fel- szabadulás igaza, Február igaza is ezt tanítja. A múltismeret, az emlékezés hűsége formálja, alakítja jelenidejúségünk, jelenvalóságunk tudatosítását. Emlékezés az elesettekre, a hősi áldozatokra, akik életüket adták szabadságunkért. S emlékezés a béke első percére, a huszadik század közepére, mikor már csak sírni kellett és ünnepelni. És mindent feljegyezni, és kimondani: az emberi szabadságért vívott harc győzedelmeskedett, új rend, új világ veszi kezdetét Európában. Majd más földrészen is. Az emlékezést vállalnunk kell. Emlékeznünk kell a fasizmus minden áldozatára, az ellenállási harc résztvevőire, és a kiszolgáltatott, sokat szenvedett tömegekre. A háborúban, az öt év alatt sokféle zászló lobogott. De a mi zászlónk a helytállás zászlaja volt, a győzelmes igazságé. A történelem ráncait nem lehet elsimítani, a megtörténteket letagadni. Hiábavaló a taktikázók és a cinkosok minden igyekezete. Ez évi májusunk a jövő esztendei békénkért aggódik. És harcol. Az emlékművek emlékeztetnek, figyelmeztetnek, óvnak és békét követelnek. A harminchat május a mostani harminchetedikkel egyetemben tiltakozás. Tiltakozás a háború ellen. Minden május a békét ünnepli, a jól gondolt gondolatok felülke- rekedését, a megtalált utat. A háborúról általában úgy szólnak, mint embert próbáló időről és a hovatartozás kérdését megoldó szakaszról. Az emberinek a megméretéséről. A május a hősöket is ünnepli, a haladó eszméért harcolókat és a hétköznapi hősöket. NAGYVENDÉGI ÉVA Baráti alkotóközösségben Piešťany mellett, Moravany nad Váhomban van a Szlovákiai Képzőművészek Háza, ahol évenként nemzetközi szimpoziont rendeznek hazai és külföldi képzőművészek részvételével, akik nemcsak tapasztalatot cserélnek, vitatkoznak itt baráti közösségben, hanem mindenekelőtt: alkotnak. Az elmúlt tizenöt esztendő alatt közel kétszáz festő és szobrász fordult meg Moravanyban; és hogy nem eredménytelenül, annak bizonyítéka a nyolcvan fából készült szobormű és a száznyolcvan, különféle technikával alkotott festmény. A szimpozion rendezője a Piešťany Városi Nemzeti Bizottság és a Szlovákiai Képzőművészek Szövetsége. A külföldi résztvevőknek alkalmuk nyílik arra, hogy megismerkedjenek a szlovákiai képzőművészet múltjával és jelenével, azonkívül számos olyan élménnyel, tapasztalattal, ötlettel térhetnek haza, amelyekből aztán otthon alkotások születhetnek. Azokból a müvekből pedig, amelyeket itt-tartóz- kodásuk ideje alatt alkotnak meg, minden évben kiállítást rendez a piešťanyi művelődési központ az Ivan Krasko Kisgalériában. Legutóbb a '81 -es szimpozion részvevőinek munkáit állították ki. Helyszűke miatt természetesen nem valamennyit, de a válogatás így is képet ad az egyes alkotók művészetéről, bolgár, csehszlovák, ma-1 gyarországi és NDK-beli festőkéről és szobrászokéról. Ľudovít Hološko, a szimpozion egyik résztvevője, munka közben (František Bezák felvétele) Jó lenne azonban, ha az érdeklődők nemcsak alkalmi tárlatokon láthatnák egy-egy szimpozion anyagát; jó lenne, ha a más kulturális rendezvényeiről is ismert, híres fürdővárosban nyílna egy olyan galéria, ahol kiállíthatnák, akár állandó jelleggel, a tizenöt év alatt született művek legjavát, mindig bővítve aztán a következő évek termésének legjavával. Vagyis hogy ne lennének ezek a értékek elrejtve a nyilvánosság elöl. Tovább gazdagodna így a város, és több élményben lehetne részük az odalátogatóknak is. ZORA PETRÁŠOVÁ ÚJ SZÓ 6 1982. V. 7.