Új Szó, 1982. május (35. évfolyam, 102-127. szám)
1982-05-27 / 124. szám, csütörtök
ÚJ szú 3 1982. V. 27. Malvin-válság SÚLYOS BRIT VESZTESÉGEK Az USA további engedményeket vár szövetségeseitől A gazdasági visszaesés tartósnak bizonyul (ČSTK) - Az argentin légierő kedden nagyszabású támadást hajtott vége a brit flotta hadihajói ellen, melyek támogatják a brit alakulatok inváziós hadműveleteit a Malvin-szigeteken - jelentette be Londonban John Nőtt hadügyminiszter. Beismerte, hogy az egyik brit hajó megrongálódott, és hogy „Nagy-Britanniát további veszteségek várják, s ezt hiba lenne eltitkolni“. A londoni hadügyminisztérium szóvivője tegnap délelőtt a brit inváziós flotta súlyos veszteségeiről beszélt, melyeket az argentin légierő keddi támadása okozott. Kijelentette, hogy a Coventry torpedórombolót találat érte. Az Atlantic Conveyor kereskedelmi hajót, amelyet a brit hadiflotta megerősítésére szintén a dél-atlanti térségbe vezényeltek, ugyancsak találat érte és ezért a legénység a hajó fedélzetének elhagyására kényszerült. A helyből függőlegesen startoló Harrier típusú gépek - melyek a találatot kapott hajó fedélzetén voltak - még idejében elhagyták a hajó fedélzetét. Egész éjszaka folytatódott a hajó legénységének megmentése. A hadügyminisztériumi szóvivő nem volt hajlandó elárulni a halálos áldozatok számát, mindössze annyit fűzött hozzá, hogy a hozzátartozókat erről fokozatosan értesítik. Az argentin vezérkar közölte, hogy a Puerto Argentino elleni brit légitámadás során lelőttek három Harrier gépet és négy Sea King típusú helikoptert. Ugyancsak argentin forrás szerint a további harcokban újabb hat Harrier, négy helikopter és négy fregatt, köztúk egy súlyosan, megrongálódott. Buenos Aires-i jelentések szerint az argentin nemzeti ünnep napjára időzített összpontosított támadás célja az volt, hogy „biztoA makacskodás nem mindig váltja be a hozzá fűzött reményeket, de ezúttal a britek esetében a szó szoros értelmében kifizetődött. Nagy-Britannia kilenc közöspiaci partnere kedden - általános meglepetésre - beleegyezett abba, hogy a londoni kormány idén 850 millió dollárral kevesebbel járuljon hozzá a közösség kiadásainak fedezéséhez. Igaz, a britek ennél jóval többet akartak, hiszen Thatcher kormányfő még nemrég is harciasan hangoztatta, vagy legalább egymilliárddal csökkentik a brit befizetést, vagy London nem fizet. A szigetország európai partnereinek hirtelen engedékenysége szinte megmagyarázhatatlannak tűnik - éppen most. Nyugat-Európa ugyanis alig egy hete keserű pilulát volt kénytelen lenyelni azoktól a britektől, akiknek most ők tettek szívességet. Akkor a Közös Piac történetében példa nélküli helyzet állt elő: a brit mezőgazdasági miniszter megvétózta az agrártermékek idei felvásárlási árát 10 százalékkal felemelő határozatot. A váratlan eseményt tüstént újabb meglepő fordulat követte: a kilenc kolléga - mintha el sem hangzott volna a brit vétó - megszavazta az áremelést. A kínos szavazás után mindenki arra számított, hogy London és Brüsszel „ha te így, én is úgy“ jellegű marakodásba kezd. Ez már csak azért is valószínűnek tűnt, mert Margaret Thatcher „kemény sítsák az ellenőrzést az ellenfel akciói felett, ugyanakkor megakadályozzák, a San Carlos-i brit hídfőállás további bővítését“. Elnapolták a BT-ülést Costa Mendez argentin külügyminiszter a Malvin-válság békés rendezésének lehetőségeiről folyó BT-ülésen hangsúlyozta, hogy semmivel sem lehet igazolni a Nagy-Britannia által az Atlantióceán déli térségében folytatott harci cselekményeket. Kijelentette, hogy Nagy-Britannia 149 évvel ezelőtt erőszak folytán vette birtokba a Malvin-szige- teket és erőszakkal tartotta megszállva. Most ismét az erő alkalmazásával próbálja fenntartani gyarmati uralmát. A világszervezet már korábban bűntettként bélyegezte meg a gyarmatosítást, Nagy-Britannia ennek ellenére elkövette ezt a bűntettet Argentínával szemben, sőt hadiflottájának bevetésével folytatja azt. Sürgette, hogy a Biztonsági Tanács hozzon intézkedéseket az ellenséges akciók mielőbbi megszüntetése, illetve a szembenálló felek között megszakadt tárgyalások azonnali folytatása érdekében. A Biztonsági Tanács ülését ezt követően elnapolták anélkül, hogy közölték volna, mikor kerül sor a következő ülésre. xxx II. János Pál pápa levelet intézett az argentin kormányhoz, melyben felajánlotta, hogy „szükség esetén“ holnap kezdődő londoni látogatásának befejeztével egyenesen Buenos Airesbe utazik. A pápa valószínűleg ily módon próbálja enyhíteni azt a kedvezőtlen hatást, melyet az a bejelentés váltott ki, hogy ellátogat Nagy- Britanniába. válasszal“ fenyegetőzött. Ám a hirtelen harag többnyire rossz tanácsadó, s ezt Londonban is idejében felismerték. Már több mint egy hét múlt el a vétó óta, azonban egyelőre még semmi jelét nem adták a beharangozott megtorlásnak. Hogy a válasz mindeddig elmaKifizetődő radt, két, egymással szorosan összefüggő okkal is magyarázható. Egyrészt pillanatnyilag London energiáit elsősorban a Malvin-válság köti le, tehát a diplomáciai gépezet elsősorban a hadműveletek irányításával, a dél-atlanti fejlemények értékelésével van elfoglalva. Másfelől viszont a hirtelen támadt dühöt követő lehiggadás után alighanem Londonban kezdtek ráébredni: a jelenlegi helyzetben egyáltalán nem tanácsos pattanásig feszíteni a húrokat, a mostani időpontban ez túl veszélyes lenne. Londonnak ugyanis a közösségtől követelt befizetés mérséklése után fennmaradó pénzre legalább olyan szüksége van, mint kilenc partnere feltétlen szolidaritására a Malvin-szigetek miatt Argentínával kipattant konfliktusában. A nyugat-európai szövetsége-' sek eddig meglehetősen hű támogatóknak bizonyultak, hiszen - ha viták árán is - már kétszer meghosszabbították a brit kérésnek Chile szerepe (ČSTK) - Az elmúlt napok egyes információi arra engednek következtetni, hogy a chilei katonai junta támogatja Nagy- Britanniát a Malvin-szigetek elleni agressziójában. Néhány nappal ezelőtt kételkedést váltott ki a hír, hogy Punta Arenas dél-chilei város mellett egy brit helikopter roncsaira bukkantak. A santiagói brit nagykövet azonban sietett „mentegetőzni“ és a chiléi vezetők is sürgősen kijelentették, hogy elégedettek a brit fél magyarázatával. A Daily Star Brit napilap olajat öntött a tűzre, amikor megírta, hogy amerikai repülőgépek a Punta Arenas-i chilei katonai támaszpontra össze nem szerelt brit helikoptereket szállítottak Az itt összeszerelt helikoptereket azután a harcok térségébe továbbítják. Ezek közül az egyik a rossz időjárás miatt lezuhant - írta a napilap. Ezek a hírek megerősítik a katonai szakértők véleményét, hogy Chile - mivel területi vitái vannak Argentínával - Nagy-Britanniát segíti és rendelkezésére bocsátja déli támaszpontjait. Az El Mercurio chilei napilap cikke is figyelmet keltett. Á lap szerint Punta Arenasban már hét hete, vagyis a Malvin-szigetek körüli katonai akció kezdete előtti időszaktól, brit és amerikai újságírók nagy csoportja várakozik a „szenzációs hírekre“ a konfliktus fejleményeiről. Megfigyelők ezt a tényt azzal a brit tervvel hozzák összefüggésbe, hogy a harcokat kiterjesztenék az argentin szárazföldre is. A kelet-nyugati kapcsolatokról (ČSTK) - A finn fővárosban tegnap megkezdődött a Szocialista Internacionálé irodájának kétnapos ülése, amelyen 34 ország közel száz képviselője vesz részt. A tanácskozás fő napirendi pontja a kelet-nyugati kapcsolatok problémaköre. A tanácskozás résztvevői meghallgatják továbbá a Szocialista Internacionálé konzultatív leszerelési bizottságának jelentését. A letin-amerikai országok kérésére megvitatják a Malvin-szigetek körüli brit-argentin konfliktust is. eleget téve az Argentína elleni gazdasági szankciókat. (Csak mellesleg jegyezzük meg. Párizsban, Bonnban, Rómában éppen ennek a szolidaritásnak a fejében számítottak arra, a britek ezt azzal viszonozzák, hogy nem akadékoskodnak tovább az agrárárak ügyében.) konokság A londoni kormány belátta, feltétlen szükség van arra, hogy a többi kilenc közöspiaci tagország továbbra is egyértelműen támogassa a Malvin-válságban elfoglalt álláspontját. Ezért váltottak brit kormánykörökben béküléke- nyebb hangnemre. Maga a keddi ülésen résztvevő brit külügyminiszter is a korábbiakhoz viszonyítva sokkal engedékenyebben viselkedett, mintha utólagos elnézést kért volna a partnerektől a múltheti vétóért, hangsúlyozván, hogy London ennek ellenére tartja magát az új mezőgazdasági árakhoz. A londoni tónusváltás indítéka tehát nyilvánvalóan nem gazdasági, hanem politikai motívumú. Nem kevésbé egyszerű megindokolni azt is, hogy a többi kilenc partner - akiket pedig a brit vétó egyenesen felbőszített - miért volt hajlandó még ezekután is eleget tenni a brit követelésnek. Az időtényező itt is rendkívül fontos szerepet játszik - tehát miért éppen most? Épp egy héttel a kiábrándító sza(ČSTK) - Donald Regan, az Egyesült Államok pénzügyminisztere újságírókkal folytatott beszélgetésen egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy a Reagan-kormány továbbra is eddigi gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi politikáját folytatja, annak ellenére, hogy az tovább mélyíti a gazdasági válságot Nyugat-Európában. Kijelentette, hogy a nyugat-európai partnerek hiába várnak a magas amerikai kamatlábak csökkentésére. Ez az USA-nak előnyös, hiszen a magas kamatláb miatt a nyugateurópai és japán pénztőke az Egyesült Államokba áramlik. Á pénzügyminiszter a továbbiakban elmondotta, hogy kormánya az atlanti partnerektől további engedményeket vár el a gazdasági kapcsolatokban, ellenkező esetben az USA protekcionista vámintézkedésekkel válaszol, hogy megakadályozza a nyugateurópai áruk bejutását az amerikai piacokra. Nem pusztán szóbeli fenyegetésekről van szó, hiszen a washingtoni törvényhozás most tárgyal több száz olyan törvénytervezetről, melyek a vámilletékek emelését és egyéb intézkedéseket helyeznek kilátásba. Ismét védelmébe vette az amerikai pénzügyi politikát, mivel szerinte az Egyesült Államok még akkor is szabadon manipulálhat a dollár árfolyamával, ha ugyanakkor erre más országok ráfizetnek. (ČSTK) - Francois Mitterrand francia államfő tegnap visszaérkezett Párizsba nyolcnapos nyugatafrikai körútjáról, melynek során ellátogatott Nigerbe, az Elefántcsontparti Köztársaságba és Szenegálba. A látogatás középpontjában Franciaországnak a térségben képviselt politikai és gazdasági érdekei álltak. Ezt bizonyítják Mitter- randnak a látogatásról tett kijelentései is, hogy országa éberen fogja őrizni ezeknek az országoknak az érdekeit és továbbra és készen áll „segítséget“ nyújtani, beleértve a katonai segítséget is. A Reuter hírügynökség megjegyzi, hogy Franciaország az elmúlt hónapokban jelentősen növelte fegyverszállításait Nigerbe, és továbbra is a térség legnagyobb fegyverszállítója. A Középafrikai Köztársaságban, Gabon- ban, Dzsibutiban és a Comore- szigeteken a francia támaszpontovazás után, illetve egy héttel a hét legfejlettebb tőkés ország gazdasági csúcstalálkozója előtt. Nem kétséges, az engedékenységet tükröző döntésben szerepet játszott az, hogy vészesen közeledik június 4-e, a versailles-i csúcstalálkozó időpontja. A közöspiaciakat kétségtelenül kísértette a tavalyi tokiói találkozó réme. itt protokoll ide, protokoll oda, Margaret Thatcher ismét előhuzakodott a brit tagilleték csökkentésére vonatkozó követelésével és ezzel teljesen elrontotta az évenként rendszeresített tanácskozás légkörét. Most ezt megelőzendő, Brüsz- szelben jobbnak látták, ha inkább beleegyeznek a brit befizetési összeg megkurtításába. A viták végére azpnban csak időlegesen tettek ezzel pontot, mert a csökkentés csak az idei évre vonatkozik. S ietve hozták a keddi döntést, hogy a csúcsig ne foggya- nak ki az időből. S hogy a britek se foggyanak ki a pénzből, teljen a dél-atlanti katonai kalandra, a többiek igent mondtak a brit tagilleték mérséklésére. Nem kétséges miért: azért, hogy a 850 millió dolláros csökkentés jelentős részét a militarista szándékairól hírhedt londoni konzervatív kormány fegyverekre váltsa. Ha tehát a meglepőnek tűnő döntés kulcsszavait keressük, akkor azok a következők: a versailles-i csúcs, illetve a Malvin-válság. P. VONYIK ERZSÉBET A michigani egyetem közvéleménykutatást tartott, melynek során 400 ismert közgazdászt kérdezett meg az amerikai gazdaság várható kilátásairól. A megkérdezettek úgy vélték, hogy ezek a kilátások túlsúlyban kedvezőtlenek és úgv ítélik meg, hogy a következő években a gazdasági visszaesés tartósnak bizonyul. Az Illinois állambeli Peoriában a napokban nagyszabású tüntetés zajlott le a Reagan-kormány gazdaságpolitikája ellen. A tüntetők elsősorban az egyre növekvő méreteket öltő munkanélküliség ellen tiltakoztak. (Telefoto - ČSTK) kon több mint 7500 katona van. Továbbá Szenegálban közel 1200 és az Elefántcsontparton kb. 500 francia katona és tiszt állomásozik. A nyugati hírügynökségek felhívták a figyelmet azokra a bíráló kijelentésekre is, amelyeket látogatása során Mitterrand tett az Egyesült Államok címére és ezeket összefüggésbe hozzák azzal, hogy Franciaország elégedetlen, mivel az USA igyekszik behatolni „hagyományos befolyási övezetébe“. HOLLANDIA Ideiglenes kormány (ČSTK) - Beatrix holland királynő kedden este ideiglenes kormány megalakításával bízta meg Andries van Agtot, az eddigi kormányfőt. Az ideiglenes kisebbségi kormány feladata lesz, hogy áthidalja a szeptemberre kiírt idő előtti választásokig terjedő időszakot. Május ,12-én a kormányválságot az okozta, hogy lemondott a Munkapárt hat minisztere. Gyorsan tanul... (ČSTK) - ,,A nemzetközi politikáról valóban semmit sem tud. Azonban rendes ember és gyorsan tanul“ - így nyilatkozott Claiborne Pell, az amerikai szenátus külügyi bizottságának egyik tagja Gregory Newellról, akinek jelölését az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettesének tisztségére épp most hagyta jóvá ez a bizottság. Newellnek, aki ,,még a nemzetközi szervezetek nevének rövidítésétf sem ismeri“ épp az lesz a feladatköre, hogy a nemzetközi szervezetek ügyeivel foglalkozzon. Közöspiaci döntés (ČSTK) - A közöspiaci külügyminiszterek kétnapos ülésén a közösség költségvetéséhez való brit hozzájárulás 850 millió dolláros csökkentése mellett döntöttek, valamint arról, hogy a következő öt évre többek között 276 millió dolláros előnyös kölcsönt folyósítanak Egyiptomnak. A döntés azt a brüsszeli törekvést célozza, hogy a Közös Piac tovább kívánja erősíteni pozícióit az afrikai országban. A 10 külügyminiszter ezen kívül a 7 legfejlettebb tőkés ország jövő héten Versailles-ben megtartandó csúcstalálkozóját készítette elő. Lángokban az Antelope brit fregatt, amelyet vasárnap ért találat. (Telefoto: ČSTK) Mitterrand befejezte afrikai körútját Kommentárunk