Új Szó, 1982. május (35. évfolyam, 102-127. szám)
1982-05-27 / 124. szám, csütörtök
Arjai, egyesüljetek; IB ■ ■ SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA CSÜTÖRTÖK 1982. május 27. XXXV. évfolyam 124. szám Ára 50 fillér Jogkör és felelősség A jogos lakossági igények kielégítése - természetesen a lehetőségekhez mérten - nemcsak a további társadalmi fejlődésnek, hanem egyben a közhangulat kedvező alakulásának is sarkalatos feltétele. Más szóval: politikai kérdés. Ilyen szellemben foglalkozott vele a CSKP és az SZLKP legutóbbi központi bizottsági ülése is. Az ehhez kötődő bokros tennivalók dandárja elsősorban a nemzeti bizottságokra hárul. Persze, munkájuk csak akkor válhat eredményesebbé, mindannyiunk javát szolgálva hatásosabbá, ha szándékaik megvalósítása útjából ehárítjuk az akadályokat. Ezt tesszük a többi között azzal, hogy bővítjük a városok és a központi községek nemzeti bizottságainak hatáskörét. Ezzel az intézkedéssel jelentősen előmozdítjuk azt, hogy az ügyintézés közelebb kerüljön a lakossághoz, egyszerűbbé, gyorsabbá váljon. A jogkör bővítése természetesen nagyobb felelősséggel is jár. Jó, ha a nemzeti bizottságok választott szervei, képviselői, dolgozói és aktivistái ezt mindjárt a kezdet kezdetén tudatosítják. Tévedés ne essék, pártunk, amelynek tisztje a társadalmi vezető szerep, nem „rázza le válláról“ a felelősséget. Ezt- egészen természetesen - továbbra is vállalja. De csak közvetve, áttételesen. Vagyis a nemzeti bizottságokban tevékenységet kifejtő pártszervek és -szervezetek, a kommunista képviselők, tisztségviselők, apparátusi dolgozók útján. S nem vitatja el, hogy irányításukban, felkészítésükben és cselekvőkészségük fejlesztésében az eddiginél többet kell tennie és akar is tenni. Más lapra tartozik, hogy erélyesen harcolni kell az ez ideig még meglehetősen sürün tapasztalt két jelenség ellen. Az egyik az a nem egyszer bírált, de ugyancsak szívósnak bizonyuló gyakorlat, hogy egyes pártszervek és pártmunkások a politikai irányítás helyett esetenként átveszik a nemzeti bizottság feladatkörét, vagyis „beugranak“ a szerepébe- minden ezzel járó következménnyel. Az érem másik oldala pedig az, hogy egyes nemzeti bizottságok ezt nemcsak szívesen veszik, hanem ki is provokálják. Nevezetesen azzal, hogy- a központi bizottság ezt is határozottan elmarasztalta- megbújnak a pártszerv háta mögött. Mondanunk sem kell, főleg olyan elkerülhetetlen intézkedéseknél, amelyeket kényeseknek, vagy népszerűtleneknek szoktak titulálni. Ennek véget kell vetnünk- így diktálja a közös érdek. Az ilyen gyakorlat ugyanis csak ahhoz vezet, hogy elmosódnak a párt-, illetve az állami szervek között húzódó, szerepkörükből természetesen adódó határok. Ennek következtében pedig a feladatteljesítés határai is. így azután nem mindig azé a dicséret, akit megillet s nem mindig azt éri bírálat, aki joggal hibáztatható. A megoldás kulcsa, hogy mindenki a kijelölt helyén becsületesen végezze azt, ami a kötelessége s ezért vállalja ne csak az elismerést, hanem a felelősséget is. GÁLY IVÁN Az opavai Ostroj vállalatnál kipróbálták az USR-4 új bányagép prototípusát. Ez a gép alkalmas arra, hogy 0,4 méter vastagságú szénrétegekből is kitermelje a szenet. A berendezést a közeljövőben az ostravai Februári Győzelem és a Hlubina Bányában is kipróbálják. A képen Radomir Štencel (előtérben) és Jaromír Karmazin szerelő az USR-4 sebességváltó szekrényét próbálja ki. (Petr Berger felvétele - ČSTK) Leonyid Brezsnyev és Rudolf Kirchschläger tárgyalásai A Szovjetunió és Ausztria kapcsolatai egyre bővülnek (ČSTK) - A moszkvai Kremlben tegnap megkezdődtek a legmagasabb szintű szovjet-osztrák megbeszélések. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke és Rudolf Kirchschläger osztMiloš Jakeš a kroménži járásban (ČSTK) - Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap a kroméŕíži járásba (látogatott. Bohumil Hamšíknak, a járási pártbizottság vezető titkárának társaságában megismerkedett Josef Satný, a Szocialista Munka Hőse brigádjának kiváló' munka- sredményeivel, majd innen a Hullni Szerszámgyárba ment. Látogatásának végén a járás tisztségviselőivel találkozott. rák államfő a baráti, konstruktív légkörben lezajlott eszmecserén áttekintette a szovjet-osztrák kapcsolatok jelenlegi helyzetét és távlatait, valamint az időszerű nemzetközi kérdéseket. Brezsnyev leszögezte, hogy a Szovjetunió és Ausztria kapcsolatai jók és egyre bővülnek. A kétoldalú együttműködés, amely a kölcsönös tiszteleten és bizalmon, valamint a két fél tagjainak és érdekeinek tiszteletben tartásán alapul, az európai helyzet fontos tényezője. Az osztrák államfő kijelentette, hogy Ausztria nagyra értékeli a Szovjetunióval fenntartott konstruktív és kölcsönösen előnyös viszonyt, amely az eltérő társadalmi rendszerű országok közötti együttműködés jó gyakorlati példája. A nemzetközi kérdések áttekintése során a szovjet államfő emlé(Folytatás a 2. oldalon) Véget ért a Csehországi Képzőművészek Szövetségének kongresszusa CÉLTUDATOSAN A SZOCIALISTA EMBER FORMÁLÁSÁÉRT A vitában Josef Korčák is felszólalt (ČSTK) - A prágai Internatio- nal-szál lóban tegnap befejezte munkáját a Csehországi Képzőművészek Szövetségének III. kongresszusa. Jelen volt a CSKP KB küldöttsége Josef Koreáknak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, cseh miniszterelnöknek vezetésével. A kongresszus második napján további vitafelszólalások hangzottak el. Dr. Dušan Konečný, a Výtvarná kultúra című folyóirat főszerkesztője a képzőművészet tömegtájékoztató eszközökben való propagálásával, Josef Stefi, a szövetség nyugat-csehországi szervezetének elnöke pedig e szervezet munkájával foglalkozott. Ezután Josef Korčák, a CS'KP KB küldöttségének vezetője ;ólait fel. Bevezetőben Josef Koreák elvtársa tolmácsolta a CSKP Központi Bizottságának, Gustáv Husák elvtársnak, a cseh kormánynak és a Cseh Nemzeti Front Aktívaértekezlet Prágában Fokozni kell a tudományos munka eredményeinek ellenőrzését (ČSTK) - Aktívaértekezletet tartottak tegnap Prágában a Csehszlovák Tudományos Akadémia intézetei pártszervezeteinek elnökei és az intézet igazgatói. Jelen volt Josef Havi ín, a CSKP KB titkára és Jan Maj- charčík, a CSKP KB osztályvezetője. A résztvevők az Akadémia tevékenységének időszerű kérdéseiről és feladatairól tanácskoztak. Beszédében Bohumil Kvasil akadémikus, a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnöke hangsúlyozta: az Akadémia minden munkahelyén nagy gondot kell fordítani az alapkutatás exten- zív elemeinek megszüntetésére és a kiemelt tendenciák erősítésére. Az Akadémiának az eddiginél jobban kell törekednie arra, hogy a kutatási eredmények érvényesüljenek a termelésben és a társadalmi gyakorlatban. Josef Havi ín elvtárs felhívta az Akadémia intézetei pártszervezeteinek és vezető dolgozóinak figyelmét arra, hogy növelni kell az igényességet és a személyes felelősséget a tudományos intézetek terveinek kidolgozása során és gondoskodniuk kell a XVI. párt- kongresszus határozataiból eredő feladatok megvalósításáról. Leszögezte, hogy fokozni kell a tudományos munka eredményeinek ellenőrzését és szilárdítani kell a párt vezető szerepét az Akadémia munkahelyein. A Csehszlovák Szocialista Akadémia jubileuma Lépést tartani a fejlődéssel (ČSTK) - Ünnepi bővített ülést tartott tegnap Bratislavában a Csehszlovák Szocialista Akadémia Szlovákiai Központi Bizottsága az Akadémia létrejöttének 30. évfordulója alkalmából. Jelen volt az SZLKP KB küldöttsége Ľudovít Pezlárnak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának vezetésével, továbbá Zdenék Král, a CSKP KB osztályvezetőhelyettese, Fedor Gulla, a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának alelnöke, Vladimír Rumi, a Csehszlovák Szocialista Akadémia Központi Bizottságának elnöke és több más vendég. Beszédében Pavel Paška, a Csehszlovák Szocialista Akadémia Szlovákiai Központi Bizottságának elnöke elemezte az Akadémia három évtizedes tevékenységének tapasztalatait és ezek fel- használását a politikai nevelő munka javítása érdekében. Szólt a politikai és tudományos ismeretek terjesztésével foglalkozó csehszlovák társaság munkájáról, amely szervezet a mai Akadémia elődje volt és a haladó értelmiséget tömörítette. Ma a Csehszlovák Szocialista Akadémia több mint (Folytatás a 2. oldalon) Baráti eszmecsere (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök tegnap a prágai Hrzán-palotában fogadta Mahmud Masztirit, a Tunéziai Köztársaság külügyminisztériumának államtitkárát, aki hivatalos látogatásra érkezett hazánkba. A megbeszélés során megvitatták a nemzetközi helyzet kérdéseit és értékelték a csehszlovák-tunéziai kapcsolatok fejlesztésének eredményeit. Hivatkoztak a politikai, gazdasági és kulturális együttműködés sokéves hagyományaira és kifejezték azon meggyőződésüket, hogy adottak a feltételek további kibontakoztatásához. Központi Bizottságának üdvözletét és sok sikert kívánt a tanácskozáshoz. A továbbiakban leszögezte: a Csehországi Képzőművészek Szövetsége becsülettel vonhatja meg az elmúlt öt esztendő munkájának mérlegét. Az új képzőművészeti termés gazdag és sokrétű, képzőművészeti alkotások díszítik a városokat és a községeket, a kulturális létesítményeket, büszkék lehetünk a műemlékvédelem helyzetére, illusztrációink, bélyegeink, érmeink, báb- és rajzfilmjeink sikerére. Ez azt bizonyítja, hogy a képzőművészek helyes célokat tűztek ki maguk elé, és a CSKP művelődéspolitikai programjának szellemében alkotó erőfeszítéseket tettek. Beszédének további részében Korčák elvtárs a gazdasági élet több kérdésével is foglalkozott. Szólt a környezetvédelem problémáiról, arról, hogy gondoskodni (Folytatás a 2. oldalon) Megkérdeztük Mit láthatunk az idén Zselízen és Gombaszögön? Gyenge János, a CSEMADOK KB szervezési osztályának vezetője válaszol:- Ha egy mondatban kellene válaszolnom, akkor azt felelném a kérdésre, hogy remélhetően érdekes és változatos műsorokat. A zselízi országos népművészeti fesztivált az idén június 5-én és 6-án rendezzük- A seregszemle a legjobb szlovákiai magyar táncegyüttesek versenyével kezdődik. Szombat délután minden bizonnyal sokan megtekintik A galántai járás népművészete című kiállítást a szolgáltatóházban, valamint a folklórműsort. Változatosnak és színvonalasnak ígérkezik a szombat esti program, melynek során élegyütteseinken kívül láthatjuk a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarát, a terchovai szlovák folklórcsoportot, a martonvá- sári Százszorszép táncegyüttest, valamint a bolgár Rodina énekkart. Vasárnap a népművészeti csoportok fellépésére, továbbá a gálaműsor második részére kerül sor. Újdonság is lesz az idén. A fesztiválon árusítással egybekötött népművészeti vásárt rendezünk. Minden bizonnyal kelendőek lesznek a meghívott népművészek, iparművészek portékái. A gombaszögi országos kulturális ünnepséget június 26-, án és 27-én rendezzük. Itt legjobb táncegyütteseink, folklórcsoportjaink és meghívott vendégeink szerepelnek. A változatos műsorokból a szombat esti blokkot emelem ki, amelyben fellép az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttes, a SZŐTTES és a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara. Színes lesz a vasárnap délutáni program is. Mi minden erőnkkel arra törekszünk, hogy e két kiemelkedő kulturális rendezvény is igazolja kulturális és népművelői munkánk eredményességét. Bízunk abban, hogy az idén is sokan látogatnak majd el Zse- lízre és Gombaszögre, s mindkét helyen szép élményben lesz részük. -y-f