Új Szó, 1982. május (35. évfolyam, 102-127. szám)

1982-05-25 / 122. szám, kedd

Továbbra is a szocialista társadalom fejlesztése a cél Afrika szabadságának napján Leonyid Brezsnyev üdvözlete (Folytatás az 1. oldalról) társadalom humánus értékeinek és forradalmi vívmányainak elmé­lyítéséhez. Elősegítik a gazdaság fejlesztésével, a nép létbiztonsá­gának megszilárdításával össze­függő feladatok megvalósítását. A párt tevékenységének irányvo­nalát ,,A Csehszlovák Néppárt szerepe“ című dokumentum adja meg, amelyet a párt 1972. évi kongresszusa dolgozott ki és fo­gadott el, s amelyet a II. kongresz- szus is jóváhagyott. A Csehszlo­vák Néppárt a Nemzeti Front tag- szervezete, aktívan támogatja a CSKP politikáját és fenntartás nélkül elismeri a CSKP-nak az államban és a társadalomban betöltött szerepét. Elsősorban a keresztényeket tömöríti, ösztön­zi őket a társadalmi életben való részvételre és a szocialista haza javára végzett munkára. A Cseh­szlovák Néppárt nagy gondot for­dít a szocialista életmód formálá­sára és szilárdítására, arra törek­szik, hogy tagjai szocialista mó­don gondolkodó és cselekvő emberek legyenek. - szögezte le Zbynék Žalman. A beszámolót követően előter­jesztették a párt Központi Revíziós Bizottságának jelentését, majd a küldöttek egyhangúlag jóvá­hagyták a CSKP Központi Bizott­ságának küldött üdvözlő levél szö­vegét. A kongresszus vitájában Alois Indra, a CSKP KB, a Csehszlovák és a Cseh Nemzeti Front KB kül­döttségének vezetője is felszólalt. A tanácskozás ma fejezi be munkáját. xxx Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának elnöke tegnap a prágai várban fogadta a Csehszlovák Néppárt III. kong­resszusának küldöttségét, ame­lyet Zbynék Žalman, a párt elnöke vezetett. Zbynék Žalman tájékoztatta Gustáv Husák elvtársat a Cseh­szlovák Néppárt III kongresszu­sának lezajlásáról és tolmácsolta a kongresszusi küldöttek jókíván­ságait Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának és személy szerint Gustáv Husák elvtársnak. Hangsúlyozta, hogy A mezőgazdaság feladatairól tárgyaltak (ČSTK) - Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök tegnap Ján Janovicnak, a szlovák kor­mány miniszterének jelenlétében fogadta Josef Nágr szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztert. _ Áttekintették az idei mezőgazdasági terméssel kap­csolatos előrejelzéseket, a sikere» betakarítás teendőit és általában azon feladatok megvalósítását, amelyek a CSKP XVI. és az SZLKP legutóbbi kongresszusa határozataiból Szlovákia mező­gazdasági és élelmiszeripari dol­gozóira hárulnak. Baráti találkozó (ČSTK) - Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára Bratislavában fogadta Hans Joachim Böhmet, az NDK felső- és szakoktatási miniszterét, aki négynapos munkalátogatáson tartózkodik Szlovákiában. A szívé­lyes hangú találkozón részt vett Ivan Litvaj, az SZLKP KB osztály- vezetője. A jelenlevők tájékoztat­ták egymást a CSKP XVI., az SZLKP legutóbbi és a NSZEP IX. kongresszusán elfogadott közok­tatási határozatok megvalósitásá- ról. Hans Joachim Böhme tegnap Juraj Buša szlovák oktatási mi­niszterrel is találkozott. Mindkét fogadáson jelen volt Franz Poki- ser, az NDK bratislavai fökonzulja. KÖZÉLET Karol Laco szövetségi minisz­terelnök-helyettes tegnap Prágá­ban fogadta Manfred Fleglt, az NDK Minisztertanácsának elnök- helyettesét, a minisztertanács ál­lami döntőbíróságának elnökét, aki munkalátogatáson tartózkodik hazánkban. a CSKP XVI. kongresszusának határozatai az egész Nemzeti Front számára nagy jelentőségű­ek és kiemelte, hogy a Csehszlo­vák Néppárt minden tagja és tiszt­ségviselője kész aktívan előmoz­dítani e határozatok megvalósítá­sát. Ezt az álláspontjukat az a tu­dat ösztönzi, hogy a CSKP XVI. kongresszusának programja né­pünk legsajátabb érdekeit fejezi ki, biztosítja az egész társadalom anyagi és szellemi vagyonának további gyarapítását, minden em­ber lét- és szociális biztonságának szilárdítását, országunk békés életét és biztonságát. Husák elvtárs őszinte köszöne­tét mondott a Csehszlovákia Kom­munista Pártja és a Nemzeti Front politikája iránti nagy bizalomért és e politika aktív támogatásáért, va­lamint a kongresszusi küldöttek üdvözletéért. Kiemelte a Nemzeti Frontba tömörült szervezetek együttműködésének nagy jelentő­ségét a szocializmus sikeres fej­lesztése szempontjából. Köszöne­tét mondott azért a munkáért, amelyet a Csehszlovák Néppárt tagjai a kommunistákkal, a többi párt tagjaival és a pártonkívüliek- kel együttműködve a Nemzeti Front keretében végeznek. Rámu­tatott arra, hogy politikai rendsze­rünk a szocialista ^demokrácia szüntelen elmélyítésén alapul és a Nemzeti Front minden szerveze­tének megadja a lehetőséget ah­hoz, hogy teljes mértékben kibon­takoztathassák tevékenységüket, hogy fokozzák az emberek rész­vételét az irányításban és az igaz­gatásban. Beszédének további részében Gustáv Husák elvtárs méltatta ha­zánk dolgozó népének az idei fel­adatok és a hetedik ötéves terv feladatai teljesítésére tett erőfe­szítéseit. Jellemezte azokat a lé­nyegesen igényesebb belső és bonyolultabb külső feltételeket, amelyek között szociális és gaz­dasági programunkat megvalósít­juk. Hangsúlyozta, hogy minden munkaterületen jó gazdának kell lenni, következetesen kell kihasz­nálni a tartalékokat, takarékosság­ra, a nyers- és az alapanyagok, a fűtőanyagok és az energiahor­dozók jobb hasznosítására kell tö­rekedni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy maximális hatékony­Ülésezik az SZNT oktatási és kulturális bizottsága (ČSTK) - Miroslav Váleknak, az SZLKP KB Elnöksége tagjá­nak, szlovák kulturális miniszter­nek részvételével Bratislavában tegnap megkezdődött a Szlovák Nemzeti Tanács oktatási és kultu­rális bizottságának kétnapos ülé­se. A bizottság ellenőrző jelentést vitatott meg arról, hogyan hajtották végre az SZLKP KB Elnökségé­nek és a szlovák kormánynak a polgári ügyek testű letei 1979-1981. évi tevékenységére vonatkozó koncepcióját. Megálla­pította, hogy a koncepció megfele­lő politikai, szervezési, káder- és anyagi feltételeket teremt a testü­letek tevékenységéhez. Szlováki­ában 2458 ilyen testület működik több mint 20 700 taggal. A bizott­ság a szlovákiai kulturális és okta­tási reszort zárszámadásával is foglalkozott. A tanácskozás ma folytatódik. Magyar film bemutatója (Tudósítónktól) - A bratislavai Filmklubban tegnap bemutatták a Requiem című magyar filmet, mely Örkény István novellája alap­ján Fábri Zoltán rendezésében ké­szült. A bemutatón jelen volt Be- nyó Máté, a Szlovák Nemzeti Ta­nács alelnöke, dr. Rabay Zoltán, az SZLKP KB tagja, az Új Szó főszerkesztője valamint politikai és társadalmi életünk számos más képviselője. A játékfilmet megelő­zően a résztvevők láthatták A légy című Oscar-díjas kisfilmet, Rófusz Ferenc munkáját. A bemutató után Szapora Sándor, a Magyar Nép- köztársaság bratislavai fökonzulja koktélt adott a meghívott vendé­gek tiszteletére. -ym­ságot kell elérni, növelni kell a fe­lelősséget minden társadalmi fo­lyamat irányításáért, gyorsabban kell érvényesíteni a tudomány és a technika vívmányait a termelés­ben, teljes mértékben ki kell hasz­nálni a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal a KGST ke­retében kifejtett együttműködés adta lehetőségeket, jobban kell hasznosítani az emberek képes­ségeit és alkotó kezdeménye­zését. A továbbiakban Husák elvtárs a jelenlegi nemzetközi helyzet né­hány időszerű kérdésével foglal­kozott. Rámutatott arra, hogy az elmúlt időszakban bebizonyoso­dott Csehszlovákia Kommunista Pártja külpolitikai irányvonalának helyessége, a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való barátság és szövetség szüntelen megszilárdításának, a sokoldalú együttműködés fejlesztésének je­lentősége. Ebből az együttműkö­désből kiindulva dolgozzuk ki a szocialista fejlesztés terveit, ezen alapul országunk békés éle­te. Napjainkban, amikor a nemzet­közi imperializmus legreakciósabb erői a nemzetközi helyzet kiélezé­sére törekszenek, konfliktusokat szítanak és fokozzák a lázas fegy­verkezést, minden haladó és bé­keszerető erő legsürgetőbb fel­adatának azt tartjuk, hogy intenzí­vebbé váljon a béke és a nemzet­közi biztonság szilárdításáért, a háborús veszély elhárításáért és a nemzetközi helyzet egészsége­sebbé tételéért folytatott küzde­lem. Ezért teljes mértékben támo­gatjuk a Szovjetunió békeprog­ramját és azokat a konstruktív ja­vaslatokat, amelyeket Leonyid Brezsnyev elvtárs a lenini Kom­szomol kongresszusán nemrég előterjesztett s amelyek megmu­tatják az említett cél eléréséhez vezető utat és megfelelnek min­den nép érdekének. Beszédének végén Gustáv Hu­sák elvtárs a CSKP KB, a Cseh­szlovák Nemzeti Front KB nevé­ben és a saját nevében is köszö­netét mondott a Csehszlovák Néppárt jelenlevő képviselőinek és minden tagjának munkájukért és sok sikert kívánt a kongresz- szusnak. Husák elvtárs ezután szívélyes, baráti beszélgetést folytatott a kül­döttség tagjaival. (Folytatás az 1. oldalról) útján. Már nemegyszer hangsú­lyoztuk, hogy feladataink nem egyszerűek, csak az összes szel­lemi és anyagi erőforrás körülte­kintő felhasználásával teljesíthet­jük őket. Köztudott, hogy a külső hatások sok gondot okoznak. A tő­kés piacon gazdasági és pénzügyi válság van, a nyersanyagárak lé­nyegesen gyorsabban emelked­nek, mint a feldolgozó ipar termé­keinek árai, s a szocialista orszá­gokkal szemben ezt még politikai és gazdasági diszkrimináció is te­tézi. Mindez arra utal, hogy lénye­ges javulásra nem számíthatunk, inkább a feltételek további rossza- bodására, amint ez a tőkés köz­gazdászok borúlátó becsléseiből is kitűnik. Ezeket a tényeket nem tudjuk megváltoztatni, így megfele­lően kell reagálnunk, annál is inkább, - amint ezt a CSKP XV. kongresszusa is kiemelte -, mert adósságból nem akarunk és nem fogunk élni. Ha a negatív külső hatásokhoz hozzászámítjuk növekvő igénye­inket és fogyatékosságainkat, megállapíthatjuk, hogy a termelés intenzifikálsa, a termelési igényes­ség csökkentése és a termékek minőségének javítása korparancs. Szükség van a jobb munkaszerve­zésre, az ipari termelés tervszerű szerkezeti átalakítására, valamint a Szovjetunióval és a többi KGST- tagországgal való együttműködés fejlesztésére. Illúzió lenne azt gondolni, hogy ezeket a feladato­kat egy csapásra teljesíthetjük a határozatok és az irányelvek megváltó erejébe vetett hittel, hogy gyorsan lényeges pozitív for­dulat következik be. Ez bonyolult és nehéz folyamat. Mindig akadnak gyengébb idegzetű emberek, pánikkeltők és olyan nagyokosok, akik bármilyen (ČSTK) - A Szovjetunióban nyilvánosságra hozták Leonyid Brezsnyev legfelsőbb szovjet ve­zetőnek azt az üdvözletét, melyet az afrikai népekhez intézett, május 25-e az Afrika szabadságának napja alkalmából. Az üzenet le­szögezi, hogy az afrikai országok nagymértékben járulnak hozzá a nemzetközi légkör megjavításá­ért az atomháború elhárításáért vívott harchoz. (ČSTK) - Algírban tegnap meg­kezdődött a Szilárdság Frontjába tömörült országok külügyminiszte­reinek tanácskozása. Algéria, Szí­ria, Líbia, a Jemeni Népi Demok­ratikus Köztársaság és a Palesztin Felszabadítási Szervezet képvise­(ČSTK) - Franciaország bejrúti nagykövetségének épülete előtt eddig ismeretlen terroristák felrob­bantottak egy autót, s a robbanás következtében legkevesebb tízen haltak meg, több járókelő megse­besült. A francia diplomaták közül nehézség láttán már ..előre tudtak mindent“ és most „biztos recep­tet“ kínálnak a nehézségek orvos­lására. Aztán olyanok is vannak, akik valamilyen oknál fogva rossz­akarói a szocializmusnak. De miért lennénk borúlátóak? A szo­cializmust dicséri az 1948 február­ja óta végzett munka. A CSKP és a Nemzeti Front politikájának, né­pünk munkájának eredményei szinte lépten-nyomon láthatók, s az életszínvonal emelését nem­csak szűk rétegek, hanem a la­kosság döntő többsége számára lehetővé tették. A szocializmus előnyeit a a legfejlettebb tőkés országokkal való összehasonlítás is mutatja, hiszen a fejlett tőkés országokban a dolgozók életét gazdasági, pénzügyi és erkölcsi válság nehezíti, a munkanélküli­ség száma milliókra tehető. Ele­gendő meghallgatni a burzsoá po­litikusok beszédeit, hogy az ember megértse, mennyire lesújtó a mai tőkés világ helyzete. Alois Indra elvtárs a továbbiak­ban a nemzetközi helyzettel fog­lalkozott. Kijelentette: a nemzetkö­zi kapcsolatok jelenlegi időszakát joggal tartják a legveszélyesebbnek a második világháború befejezése óta. A Reagan-kormányzat „az Egyesült Államok nagyságának és dicsőségének helyreállításával“ kapcsolatos irreális illúziókban rin­gatja magát. Az Egyesült Államok jogot formál arra, hogy bármely területeket „érdekszférájának“ minősítsen még akkor is, ha ezek a területek több ezer kilométernyi­re vannak. Független országok­nak akarja előírni, hogyan kell „vi­selkedniük“, milyen bel- és kül­politikát kell követniük. Az emberi jogok mércéjét aszerint szabja meg, hogyan viszonyul egy-egy ország kormányzata az Egyesült Államokhoz. Ezért legjobb barátja Afrika barátai meg vannak győ­ződve arról, hogy e földrész népei határozottan szembe tudnak száll­ni azokkal, akik le akarják őket téríteni a függetlenség és a gaz­dasági haladás útjáról. Gyengíteni próbálják Afrika szerepét az el nem kötelezettek mozgalmában, az ENSZ-ben és a világpoliti­kában. löi elsősorban a haladó arab világ egységének megszilárdításáról, valamint az amerikai védnökség­gel létrejött Camp David-i izraeli- -egyiptomi megállapodások elleni politikájuk egyeztetéséről tár­gyalnak. senki sem szenvedett sérülést, a halottak és sebesültek azok so­rából kerültek ki, akik vízumra vár­tak a nagykövetség előtt. A men­tési munkálatokat a robbanás után keletkezett tűz nehezítette. Az anyagi károk jelentősek. Pinochet, a salvadori junta, a dél­koreai bábkormány, a török kato­nai diktatúra. Az Egyesült Államok lázasan fegyverkezik, s NATO- szövetségeseit állami, nemzeti és gazdasági érdekeikkel ellentétes lépésekre kényszeríti. Washington háborús tervei azonban csak a mérleg egyik oldalát képezik. A mérleg másik serpenyőjében a Szovjetunió megfontoltságát, bölcsességét és erejét találhatjuk. Ide soroljuk még a Szovjetunió szövetségeseinek és az el nem kötelezett országok mozgalmának politikáját. Ugyancsak nagy súlya van a békeszeretö emberiség köz­véleményének, mint ezt a legutób­bi fejlemények és maguknak az amerikaiaknak a nézetei is igazol­ják. Brezsnyev elvtárs a múlt hé­ten a Komszomol XIX. kongresz- szusán minden becsületes ember számára világosan érthető állás­pontot fejtett ki. A szovjet béke­szerető politika hagyományainak szellemében ismét kiemelte: a Szovjetunió kész tárgyalni, azzal a céllal, hogy konkrét eredmények szülessenek a lázas fegyverkezés leállítása, a közepeshatótávolságú rakéták és stratégiai fegyverek ál­lományának csökkentése terén. A kongresszusi határozatok és a legutóbbi központi bizottsági ülések eredményei is azt bizonyít­ják, hogy a CSKP nagy gondot fordít a szocialista demokrácia fej­lesztésére és tökéletesítésére, örömmel állapítjuk meg, hogy a Csehszlovák Néppárt is szerves része a Nemzeti Frontnak. Ezt érdemes tettekkel bizonyítják, ki­emelik a központi bizottság beszá­molójában is és hiszek abban, hogy ezt III. kongresszusuk is alá­támasztja. Indra elvtárs végezetül tolmácsolta a CSKP KB, a Nem­zeti Front és Gustáv Husák elv­társ üdvözletét. Alois Indra felszólalása Szilárdság Frontja Külügyminiszteri tanácskozás Algírban Újabb merénylet Bejrútban LENGYELORSZÁG Szigorítják a spekulánsok megbüntetését (ČSTK) - Tadeusz Skóra, a lengyeli igazságügy-miniszter első helyettese tegnap a Trybuna Ludunak adott interjújában el­mondotta, hogy az idei év első három hónapjában spekuláció vétségéért Lengyelországban 2647 személyt ítéltek el, ami csak­nem kétszer annyi, mint az előző években. A spekulánsokra kisza­bott leggyakoribb büntetés volt a 10 ezer zlotyt meghaladó pénz­Közöspiaci döntés (ČSTK) - A Közös Piac tegnap ismét meghosszabbította a Mal­vin-szigetek körüli konfliktussal kapcsolatban brit sürgetésre ko­rábban elrendelt gazdasági diszk­riminációs intézkedéseit. A kül­ügyminiszterek szavazattöbbség­gel döntöttek erről tegnapi brüsz- szeli ülésükön. A döntés ellenke­zik a helsinki Záróokmány szöve­gével, és zavarja a nemzetközi bírság, illetve a feltételes szabad­ságvesztés- bü ntetés. Az utóbbi időben szigorítják a spekulációért kiszabott bünteté­seket, noha jórészt még ezek sem felelnek meg a társadalmi igazgság- érzetnek, jelentette ki Tadeusz Skóra. Elmondotta, hogy a leg­gyakoribb ilyen vétség az árurejte­getés a vásárlók elől és az alkohol spekulatív árusítása. kereskedelmi kapcsolatokat. A döntést ismét Nagy-Britannia erőteljes nyomására hozták, amely az Argentínával fennálló konfliktusában élvezi az Egyesült Államok katonai és gazdasági tá­mogatását. A Közös Piac által áp­rilisban elrendelt szankciókat az olasz és ír delegátus nem volt hajlandó támogatni, a dán küldött­nek pedig fenntartásai voltak. ÚJ SZÚ 2 1982. V. 25.

Next

/
Oldalképek
Tartalom