Új Szó, 1982. május (35. évfolyam, 102-127. szám)
1982-05-24 / 121. szám, hétfő
ÚJ szú 7 1982. V. 24. Befejeződött a 35. kerékpáros Békeverseny Ludwig és az NDK csapata győzött Az Időfutam döntött • Csehszlovákia a harmadik helyen • Két győztes az utolsó útszakaszon • A legjobb csehszlovák az újonc Vávra Berlinben tegnap a 12. útszakasszal, mely Neubrandenburgból az NDK fővárosába vezetett (186 km), véget ért a jubileumi, 35. kerékpáros Békeverseny. Az NDK szurkolóinak nagy örömére az egyéni összetett versenyt Olaf Ludwig, a csapatversenyt pedig az NDK nyerte. A csehszlovák csapat hasonlóan, mint tavaly, a dobogó harmadik fokán végzett, egyéniben Vávra volt a legeredményesebb, nyolcadik lett. Az idei Békeverseny végső sorrendjének szempontjából az utolsó előtti útszakasz, az egyenkénti indításos időverseny volt döntő. Szombaton az NDK kerékpározói remekeltek és nagy előnyt szereztek az utolsó útszakasz előtt. Amint az várható volt, az egyenkénti indításos időfutamot a 22 esztendős NDK-beli Olaf Ludwig nyerte, aki a 31 km-es távon 36:47 perces időt ért el, ez 48,7 km/órás átlagnak felel meg. Ezzel az eredménnyel az addig 13. helyen álló Ludwig az élre került az összetett versenyben. A versenyre kedvezőtlen időjárási feltételek mellett került sor, végig szemerkélt az eső és csúszós volt az út. A csehszlovákok nem tudták megtartani második helyüket a csapatversenyben, csak átlagos teljesítményt nyújtottak és így a dobogó második fokát át kellett engedniük a Szovjetunió kerékpározóinak. A legjobb időt Jurčo érte el, de kézsérülése miatt ő sem volt optimális formában. Az időfutam legnagyobb meglepetését a bolgárok szolgáltatták, ketten is a legjobb hat között szerepeltek. A szombati útszakasz eredményei: 1. Ludwig 36:47, 2. Jar- kin (szovjet) -1:16, 3. Boden (NDK-beli) -1:28, 4. Sztajkov (bolgár) -2:04, 5. Petermann (NDK)-2:09, 8. Barinov (szovjet) -2:30, 9. Jurčo -2:42, 10. Škoda (csehszlovákok) -3:00. ...14. Klasa-3:06, 17. Vávra-3:35, 18. Stratílek -3:38, 21. Kozárek (csehszlovákok) -3:49. Csapatban: 1. NDK 1:54:11, 2. Szovjetunió -2:31, 3. Bulgária -4:48, 4. Csehszlovákia -^t:58, 5. Lengyelország -7:50, 6. Kuba -10:05. Az összetett verseny az utolsó útszakasz előtt így festett - egyéni: 1. Ludwig 41:18:43, 2. Zagretgyinov (szovjet) -53, 3. Barinov -59, ,4. Barth (NDK) -1:18, 5. Miscsenko (szovjet) -1:21, 6. Lötzsch (NDK) -1:38. ...8. Vávra -2:05, 10. Jurčo -2:12, 11. Kozárek -2:20. A tegnapi, utolsó útszakasz előtt a legnagyobb kérdés az volt, sikerül-e az NDK csapatának megtartania előnyét az elsőségre pályázó szovjet kerékpározók előtt. Amint az várható volt, a szovjet csapat végig aktívan hajtott, de ahhoz nem volt elég ereje, hogy megváltoztassa a sorrendet. Az NDK kerékpározói ügyesen fékezték az iramot és minden szökési kísérletet már csírájában elfojtottak. Húsz kilométerrel a cél előtt a román Romas- canu és a francia Saud megugrott és 15 km megtétele után már egyperces előnyre tettek szert. Az utolsó métereken láthatóan csökkent a két „szökevény“ előnye, de a célba elsőként érkeztek. A Marx Károly sugárúton a cél előtti utolsó kanyarban a román versenyző elhagyta a kijelölt pályát, rövidített, és így elsőként érkezett be. A zsűri salamoni döntést hozott, mivel előzőleg a francia kerékpározó is vétett a szabályok ellen, mindkettőt győztesnek nyilvánította. A főbolyból Ludwig hajrázott a legjobban, ezzel is bizonyítva, hogy az idei Békeverseny legjobbja ő volt. A dísztribünön a legjobb kerékpározókat Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke üdvözölte. Az utolsó útszakasz eredménye: 1.-2. Romascanu és Saude 4:27:38, 3. Ludwig -19, 4. Gambi- rasio (olasz), 5. Zagretgyinov, 6. Suun... 14. Kozárek - mind -22 mp. Csapatverseny: 1. Franciaország, 2. Románia - mind • Világcsúcs-fesztivált hozott a szovjet súlyemelő-bajnokság. A 100 kg-os súlycsoportban az összetett versenyt Zahare- vics 430 kg-mal, saját világrekod- jánál 7 kilóval jobb teljesítménnyel nyerte. A szupernehézsúlyban a bajnok Piszarenko három világcsúcsot állított fel. Először szakításban 202,5 kg-mal, majd az összetett versenyben 457,5 kg- mal, s végül lökésben kiegészítő kísérlettel 258,5 kg-mal. A világbajnok Piszarenko minden'esetben saját világrekordját adta át a múltnak. • Csehszlovákia junior ököl- vívó-válogatottja Békéscsabán 16:8 arányú vereséget szenvedett Magyarországtól. A visszavágó 12:12-re végződött. • Az I. vízilabda-ligában a ČH Košice 8:5 (1:1, 3:0, 2:2, 2:2) arányban győzött a Slávia UK Bratislava ellen. • A Giro d‘ltalia kerékpárosverseny legutóbbi szakaszát a hazai Saronni nyerte honfitársai, Gavazzi és Moser előtt. A 4. helyen a francia Hinault végzett, akinek hátránya a vezető Moser mögött 6 mp-re nőtt. • Ausztria nemzetközi öttusabajnokságát Nagy-Britannia nyerte Magyarország és Csehszlovákia előtt. Az egyéni versenyben az angol Phelps volt a legeredményesebb honfitársa, Nightingal és a magyar Orosz előtt. • Az osztrák Wechselberger nyerte az alsó-ausztriai kerékpáros versenyt A csehszlovák versenyzők közül Gálik a hatodik, Janešík a hetedik, Zöld a tizenharmadik helyet szerezte meg. • A berlini nemzetközi női asztalitenisztorna döntőjében a Gajdošová, Navarová összetételű csehszlovák válogatott 3:0-ra kikapott Magyarországtól. • Gedővári Imre, az Újpesti Dózsa vívója nyerte Magyarország kardvívó-bajnokságát. • A férfi kosárlabda-EB B- csoportjában Lisszabonban a következő eredmények születtek: Magyarország - Anglia 89:84, Svédország - Portugália 88:82, Finnország - Anglia 73:72, NSZK-Portugália 92:80, Svédország - Magyarország 81:80. • A hollandiai kerékpárosverseny második szakaszán a hazai Solleveld bizonyult a leggyorsabbnak a szovjet Manakov előtt. A csehszlovák színeket képviselő Jonák a hatodik helyet szerezte meg. összetetben is Solleveld áll az élen. • Egy párizsi kórházban 69 éves korában elhunyt az egyik legnépszerűbb francia kerékpáros, Louis Gerardin, akinek beceneve Toto volt. 1930-ban amatőr világbajnokságot nyert. 1950-ben fejezte be versenyzői pályafutását. • A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 85. ülésének előestéjén Rómában találkozott Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke és Branko Mikulics, az 1984-es szarajevói téli olimpia szervező bizottságának elnöke. A jugoszláv sportvezető tájékoztatta a NOB elnökét a téli olimpia előkészületeiről. A találkozón megkülönböztetett figyelmet szenteltek annak a kérdésnek, hogyan szállítják majd a versenyzőket a játékok színhelyére. • A norvég Odegaard nyerte a szovjet Kasirin előtt a brit kerékpáros körverseny prológusát. A csehszlovák versenyzők közül Pokorný a hetedik lett. • A Belga Kupa döntőjében a Waterschei 2:0-ra legyőzte a Waregem csapatát. 13:23:46, 3. Szovjetunió... 9. Csehszlovákia egyaránt -14 mp. A Békeverseny végeredménye - egyéni: 1. Ludwig 45:46:20, 2. Zagretgyinov -1:10, 3. Barinov -1:22, 4. Barth -1:41, 5. Miscsenko -1:44, 6. Lötzsch -1:51, 7. Suun -2:02, 8. Vávra -2:28, 9 Jarkin -2:29, 10. Jurčo -2:35. Csapatverseny: 1. NDK 137:18:23, 2. Szovjetunió -3:01, 3. Csehszlovákia -5:09, 4. Bulgária -7:18, 5. Lengyelország-10:23, 6. Románia -20:04. A legaktívabb versenyző Ludwig lett 32 ponttal, 2. Boden 28, 3. Bottoia (olasz) 25 pont. A hegyi verseny legjobbja: 1. Santisiak (lengyel) 17, 2. Sobota (francia) 10, 3. Quintero (kubai) 10 pont. Fehér mez: 1. Ludwig 70, 2. Zagretgyinov 96, 3. Suun 140. Rózsaszínű mez: 1. Ludwig 38, 2. Zagretgyinov 16, 3. Klasa 11. A 94 rajtoló közül 87-en fejezték be a versenyt. Nyilatkozatok Olaf Ludwig (1962. április 13- án született, 181 cm magas, 75 kg súlyú): - Győzelmünk a sikeres taktika eremdénye. Már az ostravai útszakasz után bíztam az elsőségben. Az egész kollektívának köszönetét kell mondanom a segítségért. Az útszakaszok hajráiban a legtöbbet Köhler és Petermann segített. Pavel Doležel, a csehszlovákok edtöje: - A csapat teljesítményével elégedett vagyok, mivel nagyon igyekezett. A második helyet azért nem sierkült megtartanunk, mert a táv közben mutatott aktivitást a hajrában nem tudjuk kamatoztatni és az időfutamban nem tudtunk lépést tartani a leg- jobbakkal. Michal Klasa, a csehszlovák csapat kapitánya: - Azt hiszem, megfeleltünk a várakozásnak. A kollektíva küzdőszellemű volt, tovább fejlődhet. Én magamtól az egyéni versenyben jobb helyezést vártam. Milan Jurčo: - Elégedetlen vagyok a tizedik hellyel. Ha nem lett volna az a csúnya esésem Hradec Královéban, megpályáztam volna a dobogót is. Jirí Skoda: - Csak az első útszakasz volt nehéz, a többi során már együtt haladt a mezőny. Szívesebben vettem volna, ha több hegyi útszakaszt iktatnak a műsorba. Vladimír Vávra: - Újoncként nem számítottam a nyolcadik hellyel. Jövőre ismét szeretnék a csapat tagja lenni. Vladimír Kozárek: - Azt hiszem, jobb helyen végezhettem volna, mint a tizenegyedik. Az idő- futam nem sikerült. Ma meglepett a szovjet kerékpározók passzivitása az 50. kilométer után. Az NDK-beli Olaf Ludwig (balról) nyerte a 35. kerékpáros Békeversenyt. (ČSTK-felv.) Labdarógó SZNL Megszakadt a Levice sorozata A labdarúgó SZNL 26. fordulójában a Levice vereséget szenvedett Martinban és ezzel elvesztette tavaszi veretlenségét. Nagy meglepetés, hogy az éllovas ZŤS Košice otthonában pontot vesztett a kiesésre ítélt Púchov ellen. A veszélyes zónában tanyázó csapatok közül a Poprad győzött a DAC ellen, míg a bratislavai Matador pontot rabolt Ružomberokon. A 27. forduló párosítása: VSŽ Košice - Ružomberok, Prievidza - Martin, Levice - Sp. Nová Ves, Trebišov - Senica, Humenné — Poprad, DAC — ZŤS — Košice, Púchov - Žilina, Dubnica — Matador. Poprad - DAC 1:0 (0:0), góllövő: Kaprál A 49. percben született a mérkőzés sorsát eldöntő hazai gól. A vendégek vereségük ellenére nagyon jó benyomást keltettek a Tátra alatt. ZŤS Košice - Púchov 0:0. A vendégcsapat körültekintően védekezett és hiába voltak végig fölényben a hazaiak, csak ritkán sikerült gólhelyzetet kidolgozniuk. ZŤS Martin - Levice 2:1 (1:0), góllövök: Berešík, Solár, ill. Jobko A hazaiak kezdettől fogva rohamoztak. Szünet után is jobban játszottak és megérdemelten győztek. A vendégek csalódást keltettek. Žilina - Dubnica 2:0 (1:0), góllövök: Gerhát és Simček. Végig a hazai csapat játszott fölényben, a vendégek Tenisz (ČSTK) - Ivan Lendít a második, Hana Mandlíkovát a ötödik helyen emelték ki a Párizsban ma kezdődő nemzetközi bajnokságon. A férfiaknál az amerikai Connors, a nőknél honfitársnője, Evert Lloyd az első számú kiemelt. Gomez-Teltscher 6:2, 6:3, 6:2 - Olaszország nemzetközi bajnokságának döntőjében. Az elődöntőben: Teltscher-Arraya 6:4, 3:6, 6:3, Gomez-Willander 5:7, 6:4, 6:3. A nyugat-berlini női tornát Bunge nyerte, miután a döntőben 6:2, 6:2-re verte Rinaldit. Az elődöntőben: Rinaldi-Hanika 6:3, 7:5, Bunge-Gadusek 7:6, 6:3. A müncheni torna döntőjében: G. Mayer-Elter 3:6, 6:3, 6:2, 6;1. A Sazka 21. játékhetének ti- zenkéttalá latos szelvénye 1 234567891011 12 021010000 0 0 0 Brazíliára szavaznak ★ A belgák szövetségi kapitánya kijelölte azt a 23-as keretet, amelyből a Spanyolországba utazó 22 játékos kerül majd ki. íme a jelöltek: Pfaff : Beveren, (Custers : Espa- nol), Munaron (Anderlecht) kapusok; Schrijver (Lokeren), I. Mille- camps (Waregem), Vandereyken (Genova), Baecke (Beveren), Me- euws (Standard), Renquin (Anderlecht) - védők; Plessers (Standard), Daerden (Standard), Van Moer (Beveren), Coeck (Anderlecht), Vercauteren (Anderlecht), Verheyen (Lokeren), Mommens (Lokeren), M. Millecamps (Waregem) - középpályások; Ceule- mans (Bruges), Czerniatynsky (Antwerpen), Vandenbergh (Lier- se), Van der Elst (West Ham United), Vandermissen (Liége) - csatárok. ★ Algéria válogatottja VBelőkészületi mérkőzést játszott és Lyonban 2:1 (1:1) arányban győzött a helyi együttes ellen. ★ Leng yeíor^zag is kijelölte a VB-re készülő szükebb keretet- kapusok: Mlynarczyk (Windzew), Mowlik (Lech Poznan), Ka- zimiersky (Légia Varsó), Jarecki (Slask Wroclaw), hátvédek: Dziuba (LKS Lódz), Janas (Légia Varsó), Jalocha, Skrobowski (Wisla Krakkó), Romke, Žmuda (Widzew Lódz), Wojcicki (Slask Wroclaw), Szymanowski (FC Bruge), középpályások és csatárok: Boniek, Smolarek, (Widzew Lódz), Ciolek (Stal Mielec), Kupcewicz (Árka Gdyna), Majewski, Kusto, Buncol (Légia Varsó), Matysik, Palasz (Górnik Zabrze), Iwan (Wisla Krakkó), Lato (SC Lokeren), Szarmach (FC Auxerre). ★ Az egyik világhírű közvéleménykutató intézet 19 országból ezer embert kérdezett meg a világbajnokság esélyeiről. Az eredmény: Brazília kapta a legtöbb voksot, a szavazatok negyedrészét! Nem panaszkodhat az NSZK sen a maga 16 százalékával, míg harmadik a címvédő Argentína 10 százalékkal. A rendező spanyolok „részesedése“- 6 százalék. Érdekesség, hogy mindössze négy ország nem kapott szavazatot; Kamerun, Honduras, Salvador és Magyarország. csak védekeztek. A Dubnica játékmodorára jellemző, hogy a hazaiak kapujára csak a 82. percben lőttek először. VSŽ Košice — Prievidza 2:2 (1:0), góllövök: Ďurko, Sabol, ill. Tkáč és Sebík A hazaiak több helyzetet dolgoztak ki, de nem tudták kihasználni őket. A vendégek mindkét gólja nagy védelmi hibából esett. Senica - Humenné 0:1 (0:1), góllövő: Szygiel (tizenegyesből). A mozgékonyabb vendégek közepes színvonalú mérkőzésen megérdemelten győztek. A mezőnyfölényben játszó hazaiak ezúttal gólképtelennek bizonyultak. Ružomberok - Matador 0:0. Tizenöt szögletet rúgtak a hazaiak, de gólt egyet sem. A Matador mindenekelőtt Holub kapus kitűnő teljesítményének köszönheti az értékes pontot. Sp. Nová Ves - Trebišov 0:1 (0:0), góllövő: Novák. A hazai labdarúgók nagyon jó teljesítményt nyújtottak. A gól nyilvánvaló lesből esett. A labdarúgó SZNL állása 1. ZŤS Košice 26 12 10 4 31:17 34 2. Žilina 26 14 5 7 37:21 33 3. Trebišov 26 14 4 8 32:27 32 4. Levice 26 10 11 5 36:27 31 5. Prievidza 26 11 7 8 32:32 29 6. DAC 26 10 8 8 37:33 28 7. Humenné 26 11 6 9 25:27 28 8. Senica 26 8 11 7 29:25 27 9. VSŽ 26 8 9 9 31:30 25 10. Dubnica 26 7 10 9 32:34 24 11. Martin 26 10 4 12 38:40 24 12. Poprad 26 10 4 12 32:38 24 13. Matador 26 8 7 11 30:31 23 14. Ružomberok 26 8 7 11 28:32 23 15. Púchov 26 8 4 14 24:34 20 16. Sp. N. Ves 26 3 5 18 13:41 11 Interliga (ČSTK) - A hét végén folytatódtak a labdarúgó Interliga küzdelmei. Trnava-Slovan 1:3 (1:2), góllövők: Kopčan, ill. Hlavatý, Brňák és Bojkovský. A vendégcsapat jól kezdett és á hazai védelem nagy hibáiból már a 17. percben 2:0-ra vezetett. Minden tekintetben felülmúlta ellenfelét és rászolgált a győzelemre. ZŤS Petržalka-Zaglebie Sos- nowiec 1:1 (1:0), góllövők: Kunért, ill. Markowski. A hazai együttes erősen tartalékos felállításban is hosszú időn át jó teljesítményt nyújtott. A csatárai azonban ké- nyelmeskedtek és mindig időt adtak, hogy a lengyel védelem felzárkózzék. A vendégek gyors ellentámadásokat vezettek, de gólt csak a középhátvéd fejesével tudtak elérni. Inter Bratislava-Wisla Krakkó 2:2 (1:0), góllövők: Burcel, Tršo, ill. Kapka (2). Az első 45 percben fölényben játszott az Inter és vezetéshez is jutott. Szünet után rákapcsoltak a lengyelek és három perc alatt megszerezték a vezetést. A játék fölgyorsult és Tršo révén sikerült egyenlíteni a hazaiaknak. Az ifjúsági labdarúgó Európa- bajnokság tegnapi eredményei: Csehszlovákia - Portugália 1:1 (0:1), Magyarország - Finnország 2:3 (1:2), Ausztria - NSZK 4:1, Szovjetunió - Írország 2:0, Spanyolország - Lengyelország 0:1, Bulgária - Belgium 0:1, Skócia - Törökország 2:0, Albánia - Hollandia 1:3.