Új Szó, 1982. április (35. évfolyam, 77-101. szám)
1982-04-05 / 80. szám, hétfő
Ú jra „beindult“ hazai kulturális életünk egyik nagy vállalkozása, a Tavaszi szél országos nép- dalverseny. Jó szokás szerint az idei verseny szabályait a tavalyelőtti kiíráshoz képest újfent módosították, megszűntek a „járási blokkok“, újra hét kategóriában szerepelhetnek mindazok, akik jelentkeztek a járási versenyekbe. Ez az intézkedés akkor született, amikor a CSEMADOK KB néprajzi bizottsága - hosszas vita után — ismét jóváhagyta az előző Tavapéldák, ha nem is annyira feltűnőek, mint a folklórcsoportok esetében, a többi kategóriában is előfordultak. Természetesen e mellett a nem is kis bosszúságot, sok vitát, sőt sértődést kiváltó helyzet mellett a verseny számos örömet is szerzett. Például sok folklórcsoport szakított a lakodalom bemutatásának hagyományával és a színpadon olyan falusi eseményeket elevenítettek meg, amelyeket ma már valóban csak olvasmányok alapján vagy néprajzi gyűjtés folyamán ismerhetünk meg. Egy kis veszélyt azért rejtenek magukban ezek a bemutatók, mert a színpadra alkalmazásukhoz sok mindent „ki kell találni“, például párbeszédeket. így azután könnyen előfordulhat, hogy a folklórcsoport tagjai „magán-népszínművet“ mutatnak be. Ami viszont osztatlan örömet szerzett, a hagyományápoló énekesek versenyének magas színvonala. A tizen-, huszonéves és korosabb előadók, akik közt az idén jó férfiénekesek is akadtak, általában nagyon jól felkészülten Megelőzik az egyensúlyvesztést GYERMEKSZÍNHÁZI EGYÜTTESEINK A KELET-SZLOVÁKIAI KERÜLETBEN Örömök és kérdőjelek a Tavaszi szélben Négy járási verseny margójára szí szélre vonatkozó versenyfelhívást az idei sorozatra... Az intézkedés bizonyára könnyen magyarázható (energiatakarékosság, anyagiak hiánya stb.), ebnek ellenére nem én vagyok az egyetlen, aki nem ért vele egyet. Igaz, a já- rásonkénti műsorblokkot stem tartottam a legmegfelelőbbnek, sokkal ésszerűbb lenne, ha a verseny tájegységek, kistáji csoportok bemutatója lehetne, amihez persze még több időre és még több pénzre lenne szükség. Bízzunk benne, hogy egyszer ilyen vetélkedőre is sor kerülhet. Az idei járási versenyek még nem értek véget, a kerületi döntőkre pedig az ősszel kerül sor. Mint zsűritag nécjy járási döntőn vettem részt, s mindegyik után meglehetősen vegyes érzelmekkel tértem haza. Először talán arról szólnék, ami nem tetszett. A négy járásból a különböző kategóriák első három helyezettje jutott tovább a kerületi döntőbe. Mivel a'különböző járásokban más-más összetételű zsűri bírálta a versenyzők teljesítményét, minden alkalommal el kellett dönteni, ki legyen a továbbjutó három (kitűnő teljesítmények esetében a továbbjutók számát megosztott helyezésekkel növelni lehetett, de ez a lehetőség eléggé korlátozott). Tapasztalataim igazolták, hogy sokkal szerencsésebb lenne egy olyan megoldás, ahol egy-egy kerületen belül azonos összetételű bizottság bírálna, és a járási versenyek befejeztével jelölnék ki a legjobbakat, a döntőbe érdemeseket. így talán el lehetne kerülni azt, hogy a hagyományosan jó folklórcsoportokat felvonultató járásban kiváló csoportok esnek ki a további versenyekből, ami pedig egy csoport számára nélkülözhetetlen ösztönzőerő, míg egy másik, hagyományosan gyengébb folklórcsoportokat felsorakoztató járásból olyan csoport jut- ’ hat a döntőbe, amelyik ott egyáltalán, nem lesz komoly ellenfele a felkészültebbeknek. Hasonló Dunamocsi fekete menyasszony jöttek a versenyre, kevés kivétellel műsorválasztásuk is kitűnő volt, valóban a magyar népdal legszebb gyöngyszemeinek terjesztésére vállalkoztak. Külön dicséretükre legyen mondva, hogy nagy többségük hazai tájaink népdalait énekelte. Azt már talán említeni sem kell, hogy mindegyikük zenekari kíséret nélkül vállalkozott az éneklésre, ami csak növelte előadásuk értékét \ /égezetül. A legutóbbi magyar- V országi Röpülj, páva! nép- dalversenyt óriási érdeklődés kísérte. Ezt nemcsak a Tömegkommunikációs Kutatóközpont felmérése bizonyítja, hanem az a hatalmas vita is - talán többen vettek részt benne, mint magában a versenyben amely több jeles kulturális lap hasábjain folyt. Jó lenne, ha a mi vetélkedő iknek is nagyobb visszhangja kélne, mint a korábbi esztendőkben, akár vitát is kiváltva, magáért a folklórmozgalom fejlesztéséért, mindazokért, akik dolgoznak érte és természetesen mindnyájunkért. SEBŐK GÉZA N égy esztendővel az első Du- namenti Tavasz után a keletszlovákiai kerületben is jelentős fejlődési állomásokon ment keresztül gyermekszínházi kultúrán^. Kielégítő színvonalú irodalmi színpadi összeállításokkal és színielőadásokkal rukkoltak elő az itteni együttesek, amelyeknek vezetői - kivétel nélkül pedagógusok- nemcsak e közösségek kohéziós erejét, de a színház személyiséget formáló szerepét is hamar fölfedezték. Az eddig leírt két mondatból is nyilvánvaló, hogy a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) országos gyermekfesztivál első éveiben a kelet-szlovákiai csoportok nem mutattak föl irányzatot, gyermekszínházi szemléletet módosíto produkciót. Érezték, tudták ezt a Szilicétől Nagytárká- nyig (Veiké Trakany) tevékenykedő pedagógusaink is, akiket ha meg-megcsapott is a lépéshátrány tudata, de szapora munkával megelőzték a lelki egyensúlyvesztést, melynek veszélye csupán egyetlen kelet-szlovákiai együttesünket, a kassai (Košice) Délibábot nem fenyegette, ami a külső szemlélőnek természetesnek tűnhet, tudván, hogy ennek az együttesnek Kassán a Glóbusz bábcsoportban országos hírű előfutára volt, és viszonylag sok bábegyüttes veszi körül most is. Igaz, köztük egyetlen egy sincs, amely magyar nyelven szólna közönségéhez. S ez mégiscsak egyensúly- vesztést sejtet olykor, hiszen az az együttes, amely tágabb tartományában képtelen életre ösztökélni újabb alkotó közösségeket, tulajdonképpen önmaga számára képtelen hatványozott érvényesülési lehetőséget teremteni. Számomra most is rejtély, hogy a nyugat-szlovákiai kerületben miért van nagyobb keletje a bábozásnak, amikor itt a nemcsak a Duna- menti Tavaszról több pálmát hazahozó Délibáb éled fel évről évre hamujából, cje Kassán élnek a hazai magyar amatőr bábmozgalom legjelesebb vezető személyiségei is. Persze, ők most is módszertani segítői a Délibábnak, amelynek tavaly még alapiskolás tagjai mára gimnazisták, s a tavaszi fesztiválokra készülődve - (vajon a Jókai- napokon vagy a Dunamenti Tavaszon mutatkoznak-e be az idén, mint egyetlen gimnáziumi bábcsoportunk; netán mindkettőn?)- rendező-vezető,ük, Wechsler Mária Több bábu keres egy szerzőt című összeállításával, többek között arról panaszkodnak, hogy kevés a bábszínházra írt igazán jó darab. A kelet- és a közép-szlová- kiai - ahol úgyszintén egyetlen, a tornaijai (Šafárikovo) bábcsoport dolgozott rendszeresen az utóbbi esztendőkben - óvónőket és pedagógusokat bábcsoportok létrehozására ösztönözve hadd írom ide: annyi bábjáték azért van, amennyi egy bábcsoport létrehívásához kell. Sőt, jóval több, csak bizalommal kell fordulni a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályához, amely országos tanfolyamot is szervez a bábcsoportok vezetőinek. De a mennyiségileg szegényebbnél is szegényebb közép- és kelet-szlovákiai magyar „bábmozgalomból“ lépjünk gyermek- színjátszói tartományokba. Az utóbbi hetekben pontosan tíz gyermekszínházi együttesnek lehettem vendége Rozsnyótól (Rožňava) a bodrogközi Bélyig (Bieľ). A tavalyelőtti országos győztes, tavaly második helyezett rozsnyói Mancjikó kamaszodó tagjai, új rendezőjük, Klubosnyik Sarolta vezetésével a régen várt új iskolájuk megnyitását köszöntő műsorral készülnek a bemutatkozásra.- Az iskolánk életéről, diákjaink csínytevéseiről is szóló párbeszédes darabot én írtam - mondja a rendező. - Mindnyájan hisszük, sikerül jó színielőcdást összekovácsolnunk.- Kezdők vagyunk - mondja György Miklósné, úgyszintén a rozsnyói Bányász téri Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola pedagógusa, aki pendelyben táncoló, verselő, népi játékokat megelevenítő hat-hétéves gyerkőcök közt sürög-forog. - Bármi legyen ľš a Bújj, bújj zöld ág című népi ihletésű összeállításunk jövője, azt már most látom, hogy sem nekem, a gyermekszínházzal eddig nagyon keveset foglalkozó tanítónak, sem a gyerekeknek nincsen kárára ez a munka. Ellenkezőleg... A rozsnyói alapiskola harmadik színházi együttese, az ötödik és hatodik osztályosokból verbuválódott, úgyszintén kezdő irodalmi színpad, Simon Zoltánná vezetésével készül az Egy, megérett a meggy című összeállítás bemutatására. Tehát: egy iskola - három együttes. Követésre méltó és kérdéseket fölvető mennyiségi fejlődés, hiszen a rozsnyói helyzetmódosulást látva akarva-akaratla- nul is megfogalmazódik: miért nem akad Kassán és másutt, ki- sebb-nagyobb alapiskoláinkban pedagógus, aki fölvállalná a színházi csoport megalakításának nehézségeit, az ezzel járó fáradalmakat, az esetenkénti lekicsinyléseket. Mert, valljuk be, az iskolai vezetés és a kollégák nem mindenütt nézik jó szemmel pedagógustársuk színházteremtő törekvéseit. Királyhelmecen (Kráľ. Chlmec) viszont nem csupán a pedagógustársak, de a népművelő Molnár László is jó szemmel tartja a magyar tanítási nyelvű alapiskola idén alakult színjátszó csoportját, amely Nádasdy Jánosné rendezésében a Tavaszköszöntő című mesefeldolgozással szeretné bizonyítani, hogy a felnőtt színjátszásáról (is) nevezetes városka a gyermekszínjátszásban úgyszintén képes figyelmet érdemlőt alkotni. Ugyanez mondható el a szádalmási (Jablonov nad Turňou) Németh Zsuzsanna vezette gyermekszínházi együttesekrő Az irodalmi színpad az Alszik a tábor, a színjátszók a Rakota Döme meg az ünnepség című Mándy-darabbal igyekeznek a faluközösség színházba, tiszta magyar beszédbe vetett hitét ébren tartarti. A tapasztalt buzitai(Buzica) gyermekszínjátszók Fanyű jő, Vasgyúró és Hegyhengergető for- télyos-kópéskodó történeteinek bemutatására készülnek.- Azért választottam ezt a darabot, mert úgy éreztem, a gyermek ritmusérzékére, a karakter nélküli szövegmondásra alapozó irodalmi színpadi forma iskoláját kijárva, lépnünk kell egyet - mondja Skva- renyák Mária, a csoport vezetője. - Természetesen, a párbeszédekre épülő mesejátékunkba elég sok úgymond irodalmi színpadi elemet átmentettem, s ezzel a ritmusra és a tiszta szövegmondásra alapozó irodalmi színpadi formanyelvet szerves anyagként szinte beleépítettem a végtelen variabilitást és mobilitást feltételező-igénylő játékunkba.- A Van közöd hozzá című összeállításba én is beleszőttem egy-két párbeszédes jelenetet, jelezve, hogy jövőre már nem kiasz - szikus értelemben vett irodalmi színpadi összeállítással, hanem kisszínpadi előadással szeretnénk bemutatkozni - mondja Szaniszló Ferencné, a bodrogközi Boly (Boľ) község Napraforgó együttesének vezetője, aki tavaly kerületi elsőként vihette csoportját Dunaszer- dahelyre, ahol velük egyetemben a bélyi irodalmi színpad volt a Dunamenti Tavasz nagy meglepetése. Nem véletlenül, hiszen az ilyen tekintetben évekig csendbe, látszólagos semmittevésbe burkoló- dzó Bodrogközből egy csapásra két gyermekcsoport mutatkozott be - színvonalas produkcióval. Ronkay Ágnes kolléganőivel, Szaxon Annával, a tavalyi csoportot új tagokkal fölfrissítve és a szo- kottabbnál gyengébben fűtött bélyi alapiskolában viszonylag nyugodt körülmények között készül a Szivárványjáték című szerkesztett műsor bemutatására. Ugyancsak az iskolai folyosón próbálva készülnek a Szondi két apródjának premierjére a Tóth Sándor és Székely Katalin vezette szepsi (Moldava nad Bodvou) alapiskola tapasztalt gyermekszínjátszói is. H ogy a tíz gyermekszínházi együttes közül melyek lesznek a legjobbak, az még a jövő titka. Az viszont már most nyilvánvaló, hogy a kerületben működői: színe-java hasznos, tanulságos, remélhetőleg színházilag is értékes, újabb ismeretekkel felvértező kalákában dolgozik, alkot. SZIGETI LÁSZLÓ PRÁGAI DIÁKÉVEK Találkozó az Ady Endre Diákkörben Jelenet az ekeli Tátika műsorából (Gyökeres György felvételei) Márciusi szombat este a Prá- ga-Vršovice-i Mars Művelődési Ház nagytermében. A Prágában tanuló hazai magyar egyetemi és főiskolai hallgatók találkoznak elődjeikkel, akik az elmúlt negyedszázadban ebben a történelmi és kulturális emlékekben gazdag Moldva parti fővárosban készültek hivatásukra, az életre. Valaki összeszámolta, hogy az elmúlt 25 év alatt Dél-Szlovákia tájairól több mint ezerötszáz fiatal tanult a prágai felsőoktatási intézményekben. Valamennyien természetesen nem jöttek el a jubileumi találkozóra, melyet az Ady Endre Diákkör hívott össze, de a Mars nagyterme így is zsúfolásig megtelt. A gé- pész-, építész- és villamosmérnökök, orvosok, jogászok, tanárok, közgazdászok, tudományos dolgozók, p közigazgatásban elhelyezkedett egykori diákok - barátok, évfolyamtársak, kollégiumi szobatársak - meghitt összejövetele egyben jó hangulatú élményt nyújtó esemény. Seres Lajos, a Cseh Műszaki Főiskola elektrotechnikai és energetikai karának negyedéves hallgatója közvetlen hangú köszöntőjében utalt arra, hogy a Prágában töltött diákévek életre szóló emlékekkel és ismeretekkel gazdagították és gazdagítják a diákok életét; aztán felkérte az elődöket, adják át tapasztalataikat azoknak, akik nemsokára a diákéletet alkotómunkával váltják fel. Az öregdiákok nevében Balassa Zoltán idézte fel a prágai diákéveket. Lelkes tapssal fogadták a jelenlevők a „legrégibb prágai diák“, Blasko- vics József nemzetközi hírű turko- lógus atyai szavait. A Prágában tanuló bodrogközi, gömöri, mátyusföldi, csal lóközi diákok értékes önművelő munkát is végeznek. Erről az est második részében adtak számot, amikor Rusznák Gábor ötödéves gépészmérnök-jelölt összeállításában, zene és énekszámokkal kísért színvonalas József Attila-műsor hangzott el. Nagy tapssal jutalmazták a jelenlevők a tánccsoport fellépését. Az „adysok“ orvostanhallgatókból és a műszaki egyetem hallgatóiból álló tánccsoportja és zenekara sikerrel vesz részt a Szocialista Ifjúsági Szövetség amatőr népművészeti mozgalmában is. Érdekes és színvonalas része volt a műsornak Léka Géza és Maros Júlia vendégszereplése, akik Sinka István balladisztikus verseiből, illetve régi magyar népdalokból nyújtottak át a közönségnek egy csokorravalót. De Pásztor Szilvia negyedéves vegyészmér- nök-jelölt szívhez szóló, csengő hangú éneke is bizonyára sokaknak nyújtott maradandó élményt. A szülőföldjüktől kissé távolabbra került fiatalok amellett, hogy felelősségteljesen készülnek hivatásukra, szabadidejüket hasznosan töltik. Tudatában vannak annak, hogy kár lenne, ha nem szívnák magukba mindazt a jót és szépet, amit hazánk fővárosa nyújt számukra szellemi gyarapodásukhoz. Az, hogy a prágai diákélet ezernyi lehetőségének kihasználásán kívül saját kultúrájuk ápolására is időt szakítanak, kétségkívül többletmunka, de olyan, mellyel magukat is, másokat is gyarapítanak. SOMOGYI MÁTYÁS ÚJ SZÚ 4 1982. IV. 5.
