Új Szó, 1982. április (35. évfolyam, 77-101. szám)
1982-04-06 / 81. szám, kedd
Alkotások igézetében Örkény István születésének 70. évfordulójára Az irodalmi műfajt honosító író pontosságával írta meg Örkény István az Arról, hogy mi a groteszk című egyperces novellájában alkotói módszerének a lényegét: ,,Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába közt hátratekinteni. Köszönöm Most nézzünk körül, adjunk számot a látottakról. íme, a világ fejtetőre állt..." S nem hagyja a látni tanított olvasót ebben az időnként kényelmetlen pozitúrában. Égnek álló lábak, a fordított sör, a felhulló hópelyhek, a megdobált koporsó, amely végül egy vidám hajigálás célpontja lehet, egyszerre eltűnik, de a lecke örökre feladatott: ,,Kérem, szíveskedjenek kiegyenesedni. Amint látják: a világ talpra állt, önök pedig emelt fővel, keserű könnyekkel sirathatják kedves halottaikat. “ Tehát kezünkben a kulcs az író' életmű minden egyes darabjához. Örkény soha nem csinált titkot abból, ami sok más író életművéből fíloszi szenvedélyek nélkül aligha hámozható ki. Lázár István 1979-ben megjelent monográfiájában sem vállalkozott másra, mint bemutatni őt „alkotásai és vallomásai tükrében“. Az ő tragédiái komédiák, és komédiái kérdések sortüzei az olvasóra, a nézőre, s amióta egypercesei hanglemezre vésettek, a hallgatóra is. ,,Én megpróbáltam úgy írni, mintha egy felnőtt nemzet írója lennék Tehát nekem a másik sohasem volt nálam tudatlanabb, tájékozatlanabb, védtelenebb, hanem mindig teljesen egyenrangú. De hát mikor felnőtt egy nép? Ezt nagyon nehéz megmondani. Én azt hiszem, hogy felnőtt egy nép akkor, amikor nemcsak iróniára, hanem öniróniára is képes.“ Ha ennek az öniróniának markáns megnyilvánulásait keressük az Örkényi életműben, akkor legelőször drámáit kell elővennünk. Ezeknek 1978-ban jelent meg a legteljesebb gyűjteménye, az Élőszóval című kötet. Ebben még nem szerepelt a kórházi ágyban befejezett drámája, a Forgatókönyv, de egybekötve olvashatjuk a Voronyezs, a Sötét galamb, a Pisti a vérzivatarban, A holtak hallgatása, a Vérrokonok, a Kuicskeresök című drámákat. Szándékosan hagytam ki a két világsikert aratott színpadi művet, a Tótékatés a Macskajátékot, hiszen mindkettőnek volt egy kisregény elődje. A Tótékban a mindenkori fasiszta hatalom és a kispolgári tömegek kapcsolatának összefüggésrendszerérői beszél. Az őrnagy dobozolást parancsoló őrülete, Tótné anyai ösztöneinek vak alázatossága elegyedik Tót Lajos tűzoltóparancsnok megaláztatást is elviselő ,, béketű résével“. A Macskajáték mélylélektana termi azokat az értelmezési lehetőségeket, amelyek a darab magyarországi vonatkozásain túl Prágában, Leningrádban, Washingtonban, Londonban is érdekessé teszik ezt a tragikomédiát Feltétlen szólni kell a prágai Nemzeti Színházban bemutatott, Székely Gábor rendezte Macskajátékról Orbánné szerepében Dana Med- ŕická érdemes művész aratja évek óta megérdemelt sikereit. De Örkény Istvánban nemcsak a drámaírót lehet szeretnünk. Röviddel halála után kezdte meg életművének kiadását a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó. A Novellák, a Lágerek népe és a Kisregények a csehszlovákiai magyar olvasóhoz is eljuthattak a közös könyvkiadás keretében Amíg az életműsorozat teljessé lesz, addig is önálló kötetben olvashatjuk az oly közkedvelt Egyperces novellákat, amit ha nagybetűvel írnak, akkor Örkény István mikro- bölcseleti műveit vonja a cím keretébe, ha pedig kisbetűvel, akkor az irodalmunkban meghonosított prózai műfaj egészére gondolnak. Tavaly óta egy lemezborítón sokszorosított kép idézi számomra az író elmúlt fizikai valóságát Az arcán megdöbbenés látszik, ami hol töprengésnek, hol csodálkozásnak tűnik fel. A két utóbbi fogalom összeolvadása mindig az előbbit adja. Ilyen elegyedések, egymásba való feloldódások teszik lehetetlenné műveinek kategorizálását is. Ezért sem könnyű az Örkényi életműről írni. Inkább olvasom őt, és sokszor felidézem gondolatait, amelyeknek tömény párlatai az Egypercesek Ha hétköznapjaink bölcseletét nagy szavak nélkül szeretnénk megtanulni, ezek a villanásnyi világmetszetek hozzásegítenek bennünket. Ő írta: ,,Tehát nem szépíti a dolgokat, mellőzi az ünnepélyességet, mellőzi az írói méltóság pózát, amit gyűlölök, lemond minden tekintélyről, amire a foglalkozása voltaképpen predesztinálná, és úgy beszélget az olvasójával, ahogy én beszélgetek teveled, vagy ahogy mi beszélgetünk, ha barátok között vagyunk Tehát egyenrangú az egyenrangúval, egyforma észbeli képességekkel rendelkező vitapartnerek, akik közül az egyik fél, az író, jelen esetben én, lemondtam arról, hogy tanácsoljak, mert tanácsot adni nem tudok, lemondtam arról, hogy megmagyarázzak, mert magyaráizni nem tudok, nem értem a világot amely körülvesz, tehát hogy tudnám én ezt megmagyarázni? Hanem!. A kijelentő mondat helyett a kérdő mondat az, amely az én egész írói struktúrám alapja.“ Örkény István 1912. április 5-én született. Meghalt-e 1979. június 24-én, vagy csak a terpeszállást gyakoroltatja velünk? DUSZA ISTVÁN ÉRTÉK ÉS ÉLETKÉPESSÉG Beszélgetés a hatvanöt éves Tibor Andrašovan érdemes művésszel Ezekben a napokban bizonyára sokan megfordultak a Mélyút csendes környezetében meghúzódó villában, rádiósok, tévések, újságírók ostromolták kérdésekkel a jubiláló zeneszerzőt. Kötetlen beszélgetésünk során szinte magától értetődő volt, hogy a szlovák nemzeti zene keletkezéséről és esztétikájáról faggassam a művészt.- A szlovák zene múltjából hiányoznak a századforduló nagy egyéniségei, akik lerakták volna a nemzeti zene alapjait. A mi generációnk a háborút megelőző időszakban a német romantikán és Bach kontrapunktikus művészetén nevelkedett. Nem voltak szakiskolák, zenekarok, hangversenylehetőségek, neves muzsikusok Később a háború elzárt bennünket a külvilágtól és az alkotómunka lehetetlenné vált. Prokof- jev, Sztravinszkij és Bartók zenéje ismeretlen volt számunkra, hiszen származásuk, vagy éppen művészetük háborúellenes töltése miatt a fasizmus éveiben betiltották műveik előadását. A felszabadulás nyitott utat számunkra az impresz- szionizmus és expresszionizmus, külföldön akkor már lassan elavuló vívmányai felé. Tanulni kezdtünk, ismerkedni a huszadik század eredményeivel. Éreztük, hogy zenei kultúránkban nagy vákuumot kell kitöltenünk. De volt a tarsolyunkban valami, amit más európai nemzetek már régen felhasználtak, de nálunk még csak akkor várt igazi megújhodásra: a népzene, a hazai folklór gazdag kincsestára. Ismertük már a szlovák népdalok pentaton törvényszerűségeit, de ezzel hiányos műveltségű vidéki muzsikusaink még nem tudtak mit kezdeni. Bartók és Kodály tanai még nerrj jutottak el hozzájuk és ezt a sajátos tonalitást a klasz- szikus dur-moll rendszerrel nem tudták összeegyeztetni.- Tudomásom szerint ekkor terjedt el a nézet, hogy a szlovák népdal harmonizálása, kísérettel való ellátása lehetetlen- Sajnos, igen. Nemzeti művészeink kialakítottak ugyan egy sajátos harmóniavilágot, de ez később egyéni stílussá formálódott. Csak a hiteles folklór, az ének, a zene, a népköltészet, a tánc, az építészet, a népviseletek és -szokások mélyreható és hűséges tanulmányozása vezethetett a nemzeti hagyomány megőrzéséhez, ízléses komolyzenei stilizációjá- hoz. Közönségünk hiányolta és igényelte a művészi muzsikát, s nekünk nem volt jogunk következetlenséggel megbántani legbelsőbb érzéseit. Sokáig tartott, míg megismerkedtem népzenénk minden etnikumával, Myjavától Zemplénig, Liptótól a Garam-vidékig Megtanultam, hogy nincs egyetemes szlovák folklór. Zenémben igyekeztem megőrizni a tájszólást az irodalmi nyelvvel szemben. Ezt a felismerést alkalmaztam a hazánkban élő nemzetiségek zenéjének tanulmányozása során is, mert csak így maradhattam hű a bartóki tiszta forráshoz.- Népzenei feldolgozásai ismertek a Lúčnica, a Sl'uk, az Ifjú Szívek repertoárjából Filmzenéivel hozzájárult a szlovák nemzeti zenéből még hiányzó zenei formák pótolásához, ön írta az első szlovák balettet is- Olyan muzsikát akartam írni, amely közel áll mindnyájunkhoz. Balettjeimben közismert témákhoz nyúltam: Orfeusz és Euridiké vagy Ikarosz története gyermekkori olvasmányaimhoz tartozik. Tudtam viszont, hogy a huszadik század komolyzenei stílusirányzataira hallgatóságunk még nem volt felkészítve. Főleg a háború utáni időben fennállt annak a veszélye, Jiogy a rádióból özönlő igénytelen szórakoztató zene befolyásolhatja a hazai zenei ízlés .alakulását. Ezért vált fontossá számomra a szlovák irodalom és történelem kiemelkedő értékeinek zenés színpadra alkalmazása.- Munkássága a zene több területét érinti. E formai gazdagság mellett önnek a komponálás technikai oldala vagy a zeneszerzés miértje a fontos?- Különböző érzelmek és élmények váltják ki az ember tenni akarás'át. Meggyőződésem, hogy a legtökéletesebb technikai tudás sem pótolhatja az érzéseket, a mondanivalót. Enélkül pedig nincs igazi művészet. A hitvallás őszinteségre kötelez. A hallgató, aki igényli a tartalmat, hiszen esztétikai és művészi kritériumai vannak, a l’art pour ľart ürességét, a formalista felfuvalkodottságot azonnal felismeri, s ez óhatatlanul bukást jelent.- Pályája kezdetén ön képviselte az újat a szlovák zenében Most, hogy már a zeneszerzők idősebb nemzedékéhez tartozik, hogy ítéli meg a mai fiatalok munkáját?- Nem vagyok ellensége a próbálkozásoknak. Ezekre mindig is szükség volt, hiszen kísérletezés nélkül nincs fejlődés. Új irányzat, új stílus. Csak nem szabad öncélúnak lenni. Az érték és az életképesség a fontos- Beszélgetésünk végén arra kérem, mondjon valamit készülő műveiről- Nemrég fejeztem be a Felkelt a nap című dalciklusomat, melyet altszólamra komponáltam. Szoprán, bariton és basszusszólamra már régebben írtam egy-egy ciklust. A tenoristákkal szembeni adósságomat is szeretném egy ciklussal törleszteni. A kész mű vek között szerepel a Bolondok királya című musical, melyet Victor Hugo A Notre-Dame-i toronyőr című regénye alapján írtam Hosz- szabb ideje foglalkoztat a gondolat, hogy zongoraversenyt, vagy legalábbis egy zongoraszonátát komponáljak. Ehhez viszont szeretném megtalálni a megfelelő előadóművészt, akivel megbeszélhetném a darabot, éppúgy, mint a többi elképzelésemet. RÁCZ TIBOR ÚJ FILMEK Éjjeli bagoly (szlovák) Új nevet, új rendezőegyéniséget ismerhet meg a mozilátogató közönség; az Éjjeli bagoly című film ugyanis egy pályakezdő szlovák rendező, Anton Majerčík de- bütáns munkája. S tegyük hozzá: figyelmet érdemlő mű, különösen az utóbbi évek szlovák filmjeinek szürke és nagyon is középszerű sorában. Ľudo Ondrejov novellájának megértette és érzékelte az irodalmi alapanyag mondanivalóját és sajátos hangulatát, s bár érdeklődésének fókuszába egy megfáradt írót állított, ennek ellenére sikerült általános igazságokat megfogalmaznia az emberi létről, az egyénnek a szebb, teljesebb élet utáni vágyáról Képzelet és valóság elegyedik a filmben, melyet szimbólumok is át-átszőnek, ezek azonban Jelenet a szlovák filmből - előtérben Vlado Müller, a főszereplő motívumaira épül az alkotás cselekménye (a forgatókönyvet Štefan M. Sokol írta), középpontjában egy öregedő író áll, aki a város nyüzsgő forgatagából szülőfalujába menekül, hogy megpihenjen és új erőt merítsen további munkájához, s főleg megszabaduljon kételyeitől és halálfélelmétől. Megérkezése után váratlan helyzetbe sodródik, amikor vizsgáznia kell emberségből, segítőkészségből. Mások tragikus sorsa láttán saját gondja-baja eltörpül, s az átélt események hatására ráébred: át kell értékelnie önmagát, addigi életét, emberekhez való viszonyát. S mindez átsegíti őt nehéz helyzetén, és ismét önmagára talál. A filmben ugyan nem hangzik el Ludo Ondrejov neve, kétségtelen azonban, hogy a mű az író életrajzi elemeiből építkezik. A rendező - úgy tetszik - teljes egészében nem minden esetben épülnek szervesen a cselekménybe és csökkentik egy-egy jelenet hitelességét. Zavarólag hat az alkotók helyenkénti eredetieskedése is. Részleteiben nem eléggé átgondolt a film, s talán ezért formailag sem tiszta, a stílusa sem egységes. Érdeme azonban a rendezőnek, hogy az egyszerű történetben nemcsak meglátta, hanem sikerült láttatnia is a valós életet. A költői hangvételű film főszerepét Vlado Müller játssza; az író alakjába egy egész sorsot és drámai akaratot tudott varázsolni tekintetével és arcjátékával is, nemcsak külsőségekben éli át szerepét, hanem önmagával teszi azt teljessé Alojz Hanúsek operatőri munkája együtt él minden képben a rendező képzeletével; jó érzékkel használja ki a helyszínek sajátos atmoszféráját, stílusát. A múlt század Eszak-Ameriká- jában, a festői Sziklás hegységben, romantikus erdőségekben, állatokkal teli valóságos paradicsomban éli kemény, férfias életét Sam, a vízesés fia, akiről az a hír járja, hogy minden veszedelmet túlél. Mindig biztosan célba találó puskájával cserkészi a vadont, barangolási során nemcsak a vad természeti erőkkel s a fenyegető vadállatokkal kell megküzdenie, hanem ki kell szabadítania magát a harcias indián törzs rabságából is Újra meg újra próbára kell tennie erejét. Bátorsága, ügyessége soha nem hagyja cserben, s persze mindig számíthat állatbarátjai- nak, főleg hűséges kutyájának segítségére. Kissé gyermekdedre sikerült Keith Larsen filmje (egy személyben ő az írója, rendezője és a főszereplője is a filmnek), de ezért kárpótolnak bennünket a gyönyörű tájak, bár a felvételek - az operatőr művészkedő hajlamai miatt - néha egy káprázatos mesevilágra hasonlítanak - ym A cseh és szlovák filmek múlt héten Ústi nad Labemben megrendezett fesztiválján a szakemberek értékelték tavalyi filmtermésüket. A hazai stúdiókban készült 44 alkotás közül a zsűri hármat fődíjjal jutalmazott, ezenkívül odaítélt egy különdíjat is, Karéi Kachyňa Jön a vizit című filmjének. A képen Rudolf Hrušinský, az alkotás főszereplője látható. (Karéi Ješátko felvétele) ÚJ SZÚ 4 1982. IV. 6. A vízesés fia (kanadai)
