Új Szó, 1982. április (35. évfolyam, 77-101. szám)
1982-04-23 / 95. szám, péntek
Josef Havi ín elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról) A szocializmus építésének kérdéseivel internacionalista szempontokból kiindulva foglalkozott, mélyen meg volt győződve a világ munkásmozgalma szolidaritásának és együttműködésének szükségességéről. Hangsúlyozta, ha az internacionalizmus nem fejezi ki következetesen a proletariátusnak és szövetségeseinek osztálypolitikáját, puszta frázissá válik. A nemzetközi forradalmi mozgalom tapasztalatai azt mutatják, hogy a leninizmus, mint internacionalista tanítás következetes és alkotó érvényesítése harcos tulajdonságokkal és azzal a képességgel vértezi fel a kommunista pártokat, hogy helyesen előre lássák és hatékonyan befolyásolják a történelem alakulását, sikeresen vezessék a munkásosztály és a többi dolgozó harcát, a társadalmi haladásért. E tanítás és alkotó érvényesítése a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, a kommunista és a munkáspártok tevékenységének megbízható alapja. Ezen elvek általános érvényességét és tartós időszerűségét a CSKP eddigi történelmi útja is alátámasztja. A leninizmus ereje abban rejlik, hogy e tanítást szüntelenül fejlesztjük és új tapasztalatokkal gazdagítjuk. Fontos szerepet töltött be e téren az SZKP XXVI. kongresszusa, amelyen ösztönző gondolatok hanqzottak el a szocializmus és a kommunizmusépítésével kapcsolatban. Rendkívüli jelentősége van annak, hogy e tanácskozás tudományosan elemezte a mai bonyolult nemzetközi helyzetet, a nemzetközi forradalmi folyamat kérdéseit és távlatait. „Más testvéri kommunista pártok tanácskozásaihoz hasonlóan a CSKP XVI. kongresszusán is megvitatták azokat a feladatokat, amelyek a fejlett szocializmus építése terén az országra hárulnak. Lenin tanítása a világ összes haladó erői számára jól bevált iránytű, megmutatja, hogyan kell eljárni a mai legfontosabb kérdésben, a béke megőrzéséért folytatott küzdelemben. Lenin helyesen látta, mekkora szerep hárul a szocializmusra a nemzetközi élet új kapcsolatainak megteremtésében, az eltérő társadalmi rendszerű országok együttműködésében és versenyében. Lenin egyúttal rámutatott arra, hogy a békés egymás mellett élés politikája kedvező feltételeket teremt a szocializmust építő nép fő történelmi feladatának megvalósításához, lehetővé teszi az új társadalmi rendszer felépítését. Ezeket az elveket azért hangsúlyozzuk, mert a béke megőrzéséért vívott harc rendkívül nagy súllyal ismét előtérbe kerül. Az imperializmus agresszív erői a hetvenes évek végén veszélyes kalandorjátékba kezdtek, amely az emberiséget nukleáris háborúval fenyegeti. Az amerikai kormányzat nyomására ezek a körök saját népeiknek is ártva igyekeznek felszámolni az enyhülési politika eredményeit, az eltérő társadalmi rendszerű államok együttműködését. Ez bonyolult és veszélyes helyzetet teremtett. Ezért nagy szükség van az összes forradalmi és haladó erők összefogására. Ezt célozzák az SZKP XXVI. kongresszusán elfogadott határozatok és javaslatok. A szocialista országok politikájukban tántoríthatatlanul követik az eltérő társadalmi rendszerű országok egymás mellett élésének és versenyének lenini elveit, amelyeket az elmúlt évtizedek történelmi gyakorlata alátámasztott. Teljes mértékben támogatjuk azt a reális és következetes eljárást, amelyet ebben a bonyolult időszakban Lenin országa és vezetősége Leonyid Brezsnyewel az élen követ. Támogatjuk a Szovjetunió jelentős békekezdeményezéseit, amelyeket Leonyid Brezsnyev a szovjet szakszervezetek kongresszusán és Taskentben terjesztett elő. A Szovjetunió egyoldalúan befagyasztotta európai közép-hatótávolságú atomfegyvereinek számát és további lépései is arról tanúskodnak, hogy lelkiismeretesen megvalósítja a szocializmus világának békeszerető programját. Olyan politika ez, amelyhez mi is csatlakozhatunk, amelynek megvalósítását mi is igyekezünk előmozdítani. Következetes békepolitikával és a többi szocialista országgal kifejtett szoros együttműködés útján igyekszünk megteremteni a kellő nemzetközi feltételeket népünk békés építő munkájához. Ennek hosszú távú programját a CSKP XIV. kongresszusa dolgozta ki. Ez a szocialista rendszer sokoldalú szilárdításának és tökéletesítésének, a dinamikus népgazdasági fejlesztésnek, az emberről való sokoldalú gondoskodásnak, a szocialista demokrácia, a művelődés, a tudomány és a kultúra fejlesztésének programja. Ezt az irányvonalat bontotta le egy éve a nyolcvanas évek első felére a CSKP XVI. kongresszusa, Miloslav Hruskovic elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról) nek jelentőségót Lenin is kiemelte: olyan mértékben kell növelnünk a munka termelékenységét, hogy felülkerekedjünk a kapitalizmussal folytatott békés versenyben. Marx és Engels tanítását tovább fejlesztve Lenin kiemelte, hogy a munkásosztály hatalmát egybe kell kapcsolni a progresszív műszaki alappal. A 7. ötéves terv feladatainak megvalósítása szükségessé teszi, hogy minden munkahelyen nagy igényeket támasztanak minden dolgozó, különösen az irányító dolgozók munkájával szemben. Lenin állandóan hangsúlyozta, hogy a szocializmus építése a dolgozók milliós tömegeinek müve, ezért a szocialista forradalom átalakító erejét egybekapcsolta a szocialista demokrácia fejlesztésével. Lenin eszmei örökségéhez hűen szüntelenül erősítjük a párt és a nép egységét. Ez szükségessé teszi az emberek véleményének ismeretét, a problémáikhoz és szükségleteikhez való érzékeny viszonyulást. A szocializmus építése során a szovjet kommunistáktól megtanultuk az új társadalom bonyolult problémáinak megoldását. Az SZKP XXVI. kongreszszusának dokumentumait áthatja az emberről és jólétéről való lenini gondoskodás és a lenini hozzáállás azoknak a kérdéseknek megoldásához, amelyek a szocialista társadalmi viszonyok fejlődéséből adódnak. Az idén emlékeztünk meg a Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulójáról. Fokozott mértékben tudatosítjuk, hogy a nemzetiségi politika elvei alapján fejlődött és szilárdult a Szovjetunió nemzeteinek és nemzetiségeinek megbonthatatlan barátsága. A szovjet társadalmat a dolgazó osztályok és a szociális csoportok, a szocialista nemzetek és nemzetiségek szilárd egysége jellemzi. Határozottan támogatjuk az új szovjet békekezdeményezéseket, Brezsnyev elvtársnak a szovjet szakszervezetek XVII. kongreszszusán és Taskentben előterjesztett javaslatait. Az Egyesült Államok és más NATO-tagországok uralkodó körei megpróbálják bomlasztani a szocialista országok egységét, az utóbbi időben különösen Lengyelországban igyekeztek ellenforradalmi fordulatot elérni. A lengyel állam vezetőségének határozott lépései azonban meghiúsították az imperializmus terveit. Pártunk és egész népünk teljes mértékben támogatja a lengyel kommunistáknak; mindazon lengyel hazafiaknak törekvéseit, akiknek célja, hogy kivezessék országukat a válságból és a szocializmus további fejlesztésének útjára lépjenek. Ugyanúgy, mint minden Leninévforduló kapcsán, most is külön ki kell emelnünk a leninizmus életadó erejét és időszerűségét. A jelenlegi problémák és kérdések valóban időszerűvé teszik Lenin munkásságát és tanítását, amely megszabadítja az emberiséget a háborútól való félelemtől, a kizsákmányolástól és a nemzetiségi elnyomástól, s minden dolgozó számára lehetővé teszi az emberhez méltó életet. amelynek határozatai elsősorban azt a célt tűzték ki, hogy lényegesen növekedjen népgazdaságunk teljesítőképessége. Az a cél, hogy határozottabban valósítsuk meg stratégiai irányvonalunkat, növeljük a termelés hatékonyságát és javítsuk a munka minőségét. Kulcsszerepe van a tudomány és a technika eredményei érvényesítésének elsősorban a termelésben. Államunk fejlett gazdasági élete és társadalmi rendszerünk ehhez megteremti a feltételeket. E feladatok megvalósítása nagy igényeket támaszt a kommunista párt, az állami szervek, a társadalmi szervezetek, az egész gazdasági szféra munkájával szemben. A leninizmus a világ átalakításának hatalmas eszköze, s emiatt mindig a szocializmus ellenségei támadásának céltáblája volt. A burzsoá propaganda, valamint a reformista és a revizionista irányzatok tagadják a leninizmus általános érvényességét. Nagyszabású ideológiai kampányt indítottak ebben a szellemben a reális szocializmus országai ellen, s jelenleg arra tesznek kísérletet, hogy a lengyelországi problémákat használják ki saját céljaikra. A szocialista országoknak a testvéri lengyel néppel való internacionalista szolidaritását nyílt fenyegetésekkel, politikai és gazdasági zsarolással igyekeznek elnyomni. A lengyelországi válság tapasztalatai ismét megmutatják, hová vezet a leninizmustól való elhajlás, a pártépítés és -munka lenini elveinek meggyengülése. Ezen a téren Csehszlovákiának is megvannak a maga tapasztalatai a hatvanas évek második felében. Megtanultuk, hogy a párt történelmi szerepét csak akkor tudja teljesíteni, ha tevékenysége a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus elvein alapul. Ebben az évben megemlékezünk évszázadunk két rendkívüli fontos eseményének jubileumáról: az Októberi Forradalom 65. és a Szovjetunió megalakulásának 60 évfordulójáról. Az az út, amelyet a Szovjetunió és népe azóta megtett, teijes mértékben bebizonyította Lenin örökségének életadó erejét. Maga az élet bizonyítja a legmeggyőzőbben azon nézetek megalapozatlan és hazug voltát, amelyek tagadják a leninizmus tartós, alkotó szerepét. Ezek a nézetek ellentétesek a dolgozó tömegek tapasztalataival, csak félrevezetik a becsületes haladó erőket, megnehezítik az imperializmus és háborús veszély elleni harcukat, ezért eleve kudarcra vannak ítélve. A fejlett szocialista társadalom sikeres építésében, a békéért, a leszerelésért és a nemzetközi enyhülésért vívott harcban látjuk Lenin müvének méltó folytatását. Nagy korban élünk, mely nem kevés erőfeszítést, kitartást és akaraterőt követel meg. Tudjuk, hogy a szocializmus legyőzhetetlen és ez az emberiség jövője. Továbbra is hűen valóra váltjuk Lenin örökségét és tovább haladunk a fejlett szocializmus sikeres építésének útján. (Folytatás az 1. oldalról) tagországok 1986-1990 évekre szóló népgazdasági tervei koordinálása programjának javaslata. A végrehajtó bizottság ugyancsak foglalkozott a mikroprocesszortechnika fejlesztésével és széles körű népgazdasági alkalmazásával, továbbá a színes televíziózáshoz szükséges készülékek és berendezések új generációjának szakosított gyártásával kapcsolatos együttműködés kérdéseivel. A végrehajtó bizottság a kommunista és munkáspártok által kitűzött feladatok alapján intézkedéseket hagyott jóvá az együttműködés további fejlesztésére a KGST tagországok lakossága szükségleteinek jobb kielégítésével kapcsQlatban az az ipari fogyasztási cikkek területén. Az országok együtt fognak működni a könnyűés a fafeldolgozó ipar termékei választékának bővítésével és minőségének emelésével kapcsolatban, valamint ami ezeknek az ágazatoknak igen jó minőségű nyers- és alapanyagokkal, valamint berendezésekkel való ellátását illeti. A végrehajtó bizottság hangsúlyozta a KGST keretében folyó gazdaság- és tudományos-műszaki politika fő kérdéseiről történő kölcsönös konzultációk pozitív szerepét. Intézkedéseket fogadtak el ezek további tökéletesítésére. Az ülés résztvevői áttekintették a kubai Las Camariocasban levő' nikkel- és kobaltérc telepek hasznosítására szolgáló új kapacitások építésével kapcsolatos együttműködésre vonatkozó keretmelgállapodás teljesítését. A végrehajtó bizottság a gazdasági együttműködés további kérdéseiről is tárgyalt. A tanácskozás a barátság és a kölcsönös elvtársi megértés légkörében zajlott. A LEMP KB 8. ülése A válság leküzdése az egész nemzet ügye (CSTK) - Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, első titkár vezetésével tegnap Varsóban megkezdődött a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának 8. ülése, amely elsősorban gazdasági kérdésekkel foglalkozik. Az ülésen részt vesz Roman Malinowski, az Egyesült Néppárt főbizottságának elnöke és Edward Kowalczyk a Demokrata Párt Központi Bizottságának elnöke. A politikai bizottság jelentései Marjan Wozniak a politikai bizottság póttagja, a központi bizottság titkára terjesztette elő. Rámutatott egyebek között, hogy a LEMP rendkívüli IX. kongresszusa határozatának megfelelően három fő feladat merült fel a párt és az egész társadalom előtt: a válság leküzdése és a gazdaság stabilizálása, a komplex gazdasági reform bevezetése a gyakorlatban és a társadalmi igazságosság szocialista elveinek megszilárdítása. Hangsúlyozta, hogy a válság leküzdése az egész nemzet és állam ügye, s megkívánja az összes társadalmi erőknek a gazdaságpolitika fő irányai körüli egyesítését. A szakmunkásképzés helyzete Bratislavában Tanácskozott a városi pártbizottság (CSTK) - A szakmunkásképzés helyzetéről tartott ülést tegnap a bratislavai városi pártbizottság. A tanácskozáson, amelyet Gejza Slapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a városi pártbizottság vezető titkára vezetett, jelen volt Ivan Litvaj, az SZLKP KB osztályvezetője és Juraj Busa szlovák oktatási miniszter. A városi pártbizottság elnökségének jelentése megállapította: az elmúlt 10 esztendőben a bratislavai szakmunkásképző intézetek végzettjeinek száma 14 ezerrel növekedett. A város népességének gyors növekedése miatt azonban csökkent a munkáskategóriák részaránya a munkaerőállomány egészében. Az általános iskolák pedagógusai nem mindenütt irányították helyesen a tanulók érdeklődését és nem működtek együtt kellóképpen a szülőkkel a pályaválasztás terén. A jelentés a továbbiakban megállapította, hogy a legtöbb bratislavai szakmunkásképző iskola új korszerű, de a munkájukat irányító szervek A békemozgalom jelentós eseményére készülünk (Tudósítónktól) - Jozef Mudroch, a Csehszlovák Békebizottság ügyvezető alelnöke és Viliam Thurzo akadémikus, a Szlovák Béketanács elnöke tájékoztatta az újságírókat a nemzetközi békemozgalom és a csehszlovák békevédők szervezetének tevékenységéről s az elkövetkező időszak legfontosabb rendezvényeiről. A békemozgalom egyik legfontosabb eseménye lesz az 1983 júniusában Prágában megrendezendő béke-világkongresszus. Amint a csehszlovák békeszervezet alelnöke elmondotta, a rendezvényen mintegy 1500-2000 küldött vesz részt a világ minden részéből. Fő feladata a leszerelésért és a nukleáris háború veszélyének elhárításáért folytatott harc fokozása lesz. A kongresszus előkészítése már meg is kezdődött. Az előkészületekhez, tartozik a Béke-világtanács idén májusban Prágában megtartandó szemináriuma, melynek témája a tudósok és pedagógusok szerepe lesz a leszerelésért és a nukleáris háború ellen folytatott harcban. A továbbiakban tájékoztattak az ENSZ rendkívüli leszerelési ülésszakáról és az április és június között szervezett békemenetekről, amelyek közül néhány előreláthatólag Csehszlovákia területén is áthalad. Részletesen beszámoltak a Szlovák Béketanács idei rendezvényeiről, elsősorban azokról, amelyek a béke-világkongreszszussal és az ENSZ rendkívüli ülésszakával kapcsolatban valósulnak majd meg. így többek között békegyűlések lesznek Presovban, Banská Bystricán, Bratislavában; a fiatalok békemeneteket rendeznek Cadcán, Zvolenban, Trnaván és több felhívást fogadnak el a békeoffenzíva támogatására. -rtöbbet tehetnének a szakoktatás és az elméleti kiképzés színvonalának emeléséért. Az ezt követő vitában Ivan Litvaj elvtárs is felszólaJt. Megállapította, hogy a szakmunkásképzésben is növekszenek az igények a szakmái és a kommunista neveléssel szemben. A szakmunkásképző iskolák csak így tudják elérni a többi középiskola szintjét. Az egészségvédelemről tárgyaltak (Tudósítónktól) - A lakosság egészségügyi és szociális ellátására vonatkozó határozatok teljesítését értékelte és más időszerű kérdésekkel foglalkozott tegnap Kassán (Kosice) a Kelet-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság 5. plenáris ülése. A tanácskozáson részt vett Benyó Máté, az SZNT alelnöke és Pavol äumichrast, az SZSZK egészségügyi miniszterhelyettese is. Jozef Dobsinsky, a knb alelnöke, a lakosság egészségügyi ellátásáról szóló elemző beszámolójában leszögezte, hogy KeletSzlovákiában az orvosok száma 1981 -ben már elérte a 26 237 főt, s ez azt jelenti, hogy ebben a kerületben egy orvosra mindössze 300 ember egészségügyi ellátása jut. A 6. ötéves tervidőszakban hazánknak ezen a részén 7 milli árd 302 millió koronát fordítanak az egészségügyi fejlesztésre, ami a korábbi hasonló időszakhoz viszonyítva 37,6 százalékos növekedést jelentett. Ebben az ötéves tervidőszakban 21,8 százalékos további növekedéssel számolnak Kelet-Szlovákiában az utóbbi években főleg a fertőző betegségek leküzdésében értek el jó eredményeket. Ebben a kerületben ma már jól kiépítették a körzeti és üzemi orvosi rendelőintézeteket és a kórházi ellátás is fejlett, jóllehet az egészségügyi ellátás szervezésében, az irányításban még vannak kihasználható tartalékok. (szák) Konkrét intézkedések a nemzetközi munkamegosztás tökéletesítésére