Új Szó, 1982. április (35. évfolyam, 77-101. szám)
1982-04-16 / 89. szám, péntek
ÚJ szú 7 1982. IV. 16. Baráti találkozó (Folytatás az 1. oldalról) tatta a találkozó résztvevőit azokról az erőfeszítésekről, amelyeket népünk a CSKP XVI. kongresszusán elfogadott határozatok teljesítésére tesz. Kiemelte azt a szerepet. amelyet a Forradalmi Szak- szervezeti Mozgalom, a csehszlovákiai szakszervezeti tagok hétmilliós szervezete, a CSKP közeli harcostársa tölt be Hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek jelentős mértékben hozzájárultak a fejlett szocialista társadalom építése terén elért eredményekhez. A feladatok igényességének növekedésével párhuzamosan - mondotta Husák elvtárs - fokozódnak az igények a dolgozók munka- és társadalmi kezdeményezésének fejlesztése, valamint a dolgozók munka- és életfeltételeiről való gondoskodás tökéletesítése terén végzett szakszervezeti munkával szemben. Különösen megnyilvánult ez abban, hogy a szakszervezeti tagok széles körű politikai aktivitást fejtettek ki a kongresszusi előkészületek időszakában, a szakszervezeti gyűléseken és konferenciákon. Gustáv Husák elvtárs rámutatott arra is, mekkora jelentősége van a haladó, a demokratikus és az antiimperialista erők által a béke megőrzéséért és a háborús veszély elhárításáért vívott harcnak Nagyra értékelte a Szovjetunió és a többi szocialista ország következetes békepolitikáját, amely reális alapot teremt e cél eléréséhez Az imperializmus veszélyes agresszív politikája elleni közös harc döntő ereje a szocialista országok szilárd egysége. A szakszervezeteknek - a dolgozók e legnagyobb tömegszervezetének - fontos szerepük van ebben a küzdelemben Ezt követően Gustán Husák elvtárs szívélyes, elvtársi beszélgetést folytatott a találkozó résztvevőivel. A szakszervezeti központok vezetői hangsúlyozták, hogy erősíteni kell a szocialista országok szakszervezeti szerveinek és dolgozóinak egységét, tovább kell fejleszteni a barátságot és a' testvéri együttműködést a szocializmus és a kommunizmus építésében Falkland-szigetek Elhúzódó viszályra lehet számítani (ČSTK) - A brit hadügyminisztérium nyilván számol azzal, hogy a Falkland-szigetek körüli hadművelet inkább néhány hónapig, mint néhány hétig tart. Erre vall az a hír, hogy flottaegységek „második harci hullámát“ küldték ki az Atlanti-óceán déli terségébe. továbbá. hogy Margaret Thatcher miniszterelnök fenyegető kijelentést tett a parlamentben, miszerint ,.a diplomáciának nagyobb reménye van a sikerre, ha katonai erők támogatják“. Buenos Airesböl származó jelentések szerint mintegy 100 harci repülőgép kész arra, hogy elhárítsa a Falkland-szigetek visszahó- dítására tervezett brit támadást. Argentína és a szigetcsoport között állandó ..légi hidat“ tartanak fenn. A La Razón című argentin napilap. amely a katonai vezetés véleményét fejezi ki, közölte, hogy Argentína a Falkland-szigetek hovatartozása miatti válság megoldására ötpontos tervet terjesztett elő. Ez ragaszkodik ahhoz, hogy feltétel nélkül fenn kell tartani a szigetek fölötti argentin szuverenitást. Haig ismét Argentínában Alexander Haig amerikai külügyminiszter tegnap Washingtonból Buenos Airesbe utazott, hogy az argentin vezetőkkel újabb tárStoessel Izraelben, Sáron Kairóban (ČSTK) - Mubarak egyiptomi elnök és Kamal Hasszan Ali külügyminiszter Kairóban tegnap az izraeli hadsereg kivonása után a Sí- nai-félszigeten húzódó egyiptomi -izraeli határ megállapításának kérdéseiről tárgyalt Sáron izraeli hadügyminiszterrel. Megfigyelők szerint a titkos megbeszéléseken a két fél nem ért el semmiféle haladást, ami szintén kétségessé teszi, hogy április 25-én Izrael kivonul a Sinai- félszigetről. Tel Avivban eközben Begin izraeli miniszterelnök arról biztosította az ott-tartózkódó Stoessel amerikai hadügyminiszter-helyettest, hogy Izrael teljesíti kötelezettségeit. ..amennyiben Egyiptom is így tesz“. Stoesselt egyébként ma Kairóba várják. NSZK - USA Új katonai egyezmény (ČSTK) - Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter és Arthur Burns, az Egyesült Államok NSZK-beli nagykövete Bonnban tegnap új amerikai-nyugatnémet katonai megállapodást írt alá. Ennek értelmében létrehozzák annak előfeltételeit, hogy ..válság vagy katonai konfliktus“ esetében több mint kétszeresére növelhessék az NSZK-ban állomásozó amerikai csapatok számát gyalásokat folytasson a Falkland- szigetek miatt kirobbant viszály békés rendezéséről Haig tegnapra virradóra sajtóértekezletet tartott s ezen kijelentette, hogy ,,új javaslatokkal“ indul Argentínába, amelyek ,,hozzásegítenék a két szembenálló felet a konfliktus elsimításához“. Szavaiból kitűnt, hogy az Egyesült Államok olyan megoldásra törekszik, amely biztosítaná mind Nagy-Britannia, mind Argentína feletti befolyását. Brüsszelben a Közös Piac tagállamainak állandó nagykövetei megállapodtak abban, hogy vasárnap lép érvénybe és május 17- ig tart az az embargó, amelyet az argentin termékek közöspiaci országokba való exportjára rendeltek el. Az embargót szükség szerint „meghosszabíthatják, megváltoztathatják vagy feloldhatják". Rudolf Rohiíček Varsóban (ČSTK) - Varsóban tegnap megkezdődött a csehszlovák-lengyel gazdasági és tudományosműszaki együttműködési vegyes bizottság két tagozata elnökeinek. Rudolf Rohiíček csehszlovák és Janusz Obodowski lengyel miniszterelnök-helyettesnek a megbeszélései. A tárgyalások témaköre elsősorban a két ország közötti árucsere-forgalom bővítésének, valamint a szabad lengyel termelési kapacitások csehszlovák részről történő kihasználásának lehetősége. Április 22-én összeül a LEMP KB (ČSTK) - Varsóban szerdán ülést tartott a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának Politikai Bizottsága, amelyen megvitatták a nemzeti egyetértés mozgalmának koncepcióját A politikai bizottság megismerkedett a LEMP KB 8. ülésének anyagaival, s úgy határozott, hogy április 22-re összehívja a központi bizottság ülését. Kivégezték Szadat gyilkosait (ČSTK) - Kairó közelében az egy hónappal ezelőtti bírósági ítélet értelmében kivégezték azt az öt személyt, akik tavaly október 6-án meggyilkolták Szadat egyiptomi elnököt. Hoszni Mubarak korábban elutasította a foglyok kegyelmi kérelmét. A Szadat elleni merényletben való részvétel miatt összesen 24 személyt állítottak bíróság elé. Az öt halálbüntetés mellett a bíróság a többi személyt életfogytiglani börtönre, vagy kényszermunkára ítélte. Szenzáció az első napon NSZK - Csehszlovákia 4:2 (3:0, 0:1,1:1)- Szenzációval kezdődött meg tegnap Finnországban a 47 légkorong-vi- lágbajnokság.A szenzáció, sajnos. a csehszlovák válogatottat érintette - negatív értelemben -. miután kétgólos vereséget szenvedett az NSZK csapatától Attól az együttestől, amelynek legjobb eredménye a csehszlovák korongozók ellen az volt. amikor csak két gólkülönbséggel kapott ki. A szovjet válogatott is nehezen lendült játékba, de végeredményben fölényesen győzött az újonc ellen A további két találkozóról, a Finnország - Kanada és a Svédország- USA mérkőzésről lapzártáig nem kaptunk jelentést. A mai műsor- 16 00: Kanada - Csehszlovákia. USA - Olaszország. 20.00: NSZK- Finnország. Szovjetunió - Svédország A Helsinkiben lejátszott nyugatnémet - csehszlovák találkozón az előbbi csapat óvatosan kezdftt. nagy körülte- kintéssel'védekezett és gyors ellentámadásokkal próbálkozott Amint az később kiderült, sikerrel, mert a harmadban mindhárom gólját ilyen akciók után érte el: a 9. percben Kuhl, a 17.-ben Kühnhackl, a 19 -ben Steiger volt eredményes. A második játékrészben is hasonló felfogásban korongozott az NSZK válogatottja, s ennek a játékmódnak nem tudta megtalálni ellenszerét a csehszlovák együttes, még az emberelőnyös helyzeteket sem tudta kihasználni. Bukač edző csapatának látékából hiányzott az átütőerő A 34. percben végre Novýnak sikerült gólt ütnie Volt időszak, amikor emberhátrányban is veszélyeztettek a csehszlovák korongozók. de eredménytelenül Nagy lendülettel kezdte az utolsó harmadot a csehszlovák együttes, tagjai rendre győztesen kerültek ki a párharcokból és a 46. percben Kokrment 3:2-re módosította az eredményt. Ekkor úgy tűnt. hogy csak idő kérdése az egyenlítés. A 46. percben Liba került jó helyzetbe, egyedül tört kapura, de beérték és szerelték. És ilyen már a sport, a jégkorong is, a kihagyott gólhelyzet után az ellenfél talált a hálóba: az 53. percben Kretschmer távoli lövése meglepte Králikot Hiába támadott, tá- madgatott a csehszlovák csapat, akciói elakadtak a nyugatnémet kapu előterében. A játék képe alapján az eredmény reálisnak mondható. A találkozót 4500 néző előtt az amerikai Doyle (Alaimo - olasz. Ko- rentschnig - osztrák) vezette, aki a csehszlovák csapatból 3. a nyugatnémet együttesből 4 játékost állított ki. s egyik csapat sem használta ki emberelőnyét Csehszlovákia a következő összeállításban játszott: Lang (Králik) - Uvira. Hoŕava. Svoboda. Plá- novský. Chalupa, Dvoŕák - Korbela, Novy, Richter - Lála, Kokrment. Cernik - Pašek. Rusnák. Pouzar - Lukáč. NSZK - Csehszlovákia 2:1 (1:0) Jogtalan tizenegyessel, de... Két perccel a Kölnben lejátszott barátságos labdarúgó-mérkőzés befejezése előtt jogtalanul megítélt büntetővel szerezte meg a győzelmet az NSZK válogatottja Csehszlovákia ellen. Guiniou francia játékvezető szerint Bičovský nem mellel vett le egy labdát, hanem kézzel tette maga elé és ezért ítélt büntetőt. Meg kell azonban mondanunk: az eredmény igazságos, mivel a vendéglátó együttes a mérkőzés nagy részében jobb volt ellenfelénél. Szünetig a csehszlovák csapat bátortalanul, passzívan futballozott. Ha üggyel-bajjal is, vissza tudta verni az Európa-bajnok rohamait, ám támadójátéka nagyon kullogott Az NSZK vezető gólja után a csehszlovák csapat kiegyenlítette a játékot, de nem tudott eredményes lenni. A második félidőben fordult a kocka. Amikor a hazaiak nagy fölényük ellenére sem tudtak a hálóba találni, egy ellentámadás során Bičovský egyenlített, s bebizonyosodott: az Európa- bajnok is sebezhető. A mérkőzés hajrájában ismét a vendéglátók kerekedtek felül. Gólt azonban a játékvezető segédletével tudtak elérni. Csehszlovákia együttesének legjobb embere a kapus Hruška volt, aki néhány meleg helyzetben tisztázott. A két középhátvéd nagy munkát végzett, a középpályások közül Štam- bachrnak ment legjobban a játék, főleg szünet után. Vizek jól mozgott a középpályán és a kapu előtt, több helyzetet teremtett játékostársai számára. Kríž kamatoztatta gyorsaságát és agresszivitását, Janečka is hasznosan futballozott. A hazai együttesben Rummenigge nem játszott csúcsformában. Felülmúlta őt a fiatal Littbars- ki, ő vezette a legtöbb akciót, cselezésével és lövókészségével tűnt ki. Jupp Derwall, az NSZK válogatottjának edzője: ,,Az 1:1 is jó eredmény lett volna számunkra, de mivel aktívabbak, gyorsabbak voltunk ellenSportfogadás A Športka 15. játékhete I. húzásának nyereményei: I. díj: egy nyertes - 200 000 korona, II. díj: nincs nyertes, III. díj: 23 nyertes á 69 450 korona, IV. díj: 2442 nyertes á 1020 korona, V díj: 67 075 nyertes á 35 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 6 nyertes á 137 325 korona, III. díj: 98 nyertes á 14 610 korona, IV. díj: 5372 nyertes á 475 korona. V. díj 98 063 nyertes 35 korona. A Sazka 15. játékhetének nyereményei: I. díj: 7 nyertes á 33 665 korona, II. díj: 240 nyertes á 1535 korona, III. díj: 3568 nyertes á 160 korona. A Sazka 17. játékhetének párosítása Jégkorong-VB 1 Kanada-Szovjetunió, 2. Finnor- szág-Svédország, I. labdarúgó-liga 3. Tatran Prešov-Sparta Praha, 4. Slovan Bratislava-Spartak Trnava, 5. Bohemians Praha-Plastika Nitra, 6 Lokomotíva Košice-Zbrojovka Brno, 7 Baník Ostrava-TJ Vítkovice, 8. ZŤS Petržalka-RH Cheb, 9. Dukla Banská Bystrica-Dukla Praha. 10. Slávia Pra- ha-lnter Bratislava. Labdarúgó CSNL 11. Autoškoda Mladá Boleslav-SZTS Olomouc Labdarúgó SZNL 12. BZVIL Ružomberok-ZŤS Košice. felünknél és többet kockáztattunk, igazságosnak mondható az eredmény Nem nyújtottuk a legjobb teljesítményt, mivel megfiatalított csapattal játszottunk Tetszett a mérkőzés hajrája, mikor 1:1 után védenceim minden erejükből a győzelemre törekedtek." Jozef Vengloš, a csehszlovák válogatott szakvezetője: ,,A jobbik csapat nyert. Úgy gondolom, hogy nem okoztunk csalódást, helyenként ment a játék. Az NSZK válogatottja jó benyomást keltett, egyes futballisták egyénileg is sokat nyújtottak. A tizenegyesről nem nyilatkozom, ez a játékvezető dolga. De ha majd megnézi a televízióban...“ A mérkőzésen ott volt Michel Hidalgo és Ron Greenwood, a francia, illetve az angol válogatott edzője. Az előbbi a következőket mondta: ,,Csehszlovákia ellen nehéz játszani, elsősorban jól megszervezett védelemmel rendelkezik.“ Ron Greenwood: ,,Az első félidőben a házigazdák teljesen uralták a mezőnyt, s amikor szünet után fokozták az iramot, el kellett volna dönteniük a találkozót Jó benyomást tett rám a csehszlovák együttes védelme, csatárai azonban meglehetősen határozatlanok. Szerintem nem volt tizenegyes." Helmut Schön, az NSZK ex-szövetségi kapitánya: „Igazságosnak tartom az eredményt, mivel csapatunk többet támadott és több gólhelyzetet is teremtett ellenfelénél.“ NSZK: Schumacher - Kaltz (Engels), Hannes, K. H. Förster, Briegel- Dremmler (B. Förster), Breitner, Matthäus - Rummenigge, Fischer (Mill), Littbarski. Csehszlovákia: Hruška - Jakubec, Vojáček, Fiala, Kukučka- Bičovský, Jarolím (Danék), štam- bachr - Vizek, Nehoda (Kríž):, Janečka (Jurkemik). Góllövök: Littbarski (22.p), Breitner (88. p - 11-esbôl), ill. Bičovský (69.p). Ihnačák. Liba. NSZK: Friesen - Kiess- ling Kretschmer. Berndaner, Reil. Kreis. Geiler - Kuhl. Kühnhackl. Steiger - Reindl. Meitinger. Höfner - Wolf. Truntschka. Schiller. A tegnap délutáni második meccsen a szovjet válogatott 9:2 (0:0. 4:0. 5:2) arányban nyert az újonc olasz együttes ellen Gólütök: Babinov és Golikov 2 -2, Salimov. Fetiszov. Kozsevnyikov. Makarov és Kapusztyin A tornák következnek Mint ismeretes, a női kézilabda-liga már korábban befejeződött és most négy torna formájában „rájátszás“ következik. Az első négy helyezett a bajnoki címért játszik. Az első tornára Hlohovecen kerül sor, s a küzdelmek már ma megkezdődnek. A mérkőzések sorrendje - április 16.: Topoľníky- Partizánske, Start - Hlohovec, április 17.: Partizánske - Start, Topoľníky- Hlohovec, április 18.: Hlohovec- Partizánske, Štart - Topoľníky. A bajnoki címért küzdő csapatok jelenleg a következő pontszámökkal rendelkeznek: 1. Štart 29, 2. Topol’níky 26, 3. Partizánske 23, 4. Hlohovec 21 pont. A következő tornák színhelye, sorrendben: Partizánske, Topoľníky, Bratislava. (tv) LABDARÚGÁS (ČSTK) - Buenos Aires. Barátságos nemzetek közötti mérkőzésen az argentin válogatott 1:0-ás félidő után 1:1 arányú döntetlen eredményt ért el a Szovjetunió ellen. Az 50 000 néző előtt lejátszott találkozó góllövöi: Diaz (40. p), ill. Oganeszjan (69. p). Argentína: Fillol - Olguin, Galvan, Passarella, Tarantini, Ardiles, Gallego, Maradona, Kempes, Diaz, Valdano Szovjetunió: Daszajev - Szulakvelidze, Csivadze, Gyemjanyenko, Baltacsa, Burjak, Bal, Daraszelija, Oganeszjan, Gavrilov, Blohin. Bern. Az UEFA fegyelmi bizottsága két mérkőzésre eltiltotta Estellát (CF Barcelona), akit kiállítottak a Tottenham elleni KEK-mérkőzésen. Ráadásul a spanyol klubcsapatot 20 000 svájci frank pénzbírsággal sújtották, mivel játékosai sportszerűtlenül viselkedtek Algír. A VB 24-es döntőjének részvevője, Algéria válogatottja Jany góljával 1:0 (0:0) arányban legyőzte a Ben- fica Lisszabon eggyüttesét. Lipcse. Első győzelmét érte el az NDK válogatottja a kétszeres világbajnok Olaszország ellen, miután a szerdai találkozón Lothar góljával 1.0 arányban bizonyult jobbnak ellenfelénél. Milánó. A vasárnap Magyarország ellen szereplő Peru csapata újabb portyamérkőzést játszott, ezúttal az AC Milan és az Inter Milano vegyescsapata ellen, amelyet 2:0 (2:0) arányban legyőzött Góllövők Leguia és Malas- guez. Rusze. Az újjáalakított bolgár válogatott sikertelenül kezdte szereplését Hazai környezetben 2:1-re kikapott Románia együttesétől. A vezetést Lov- csev szerezte meg a 30. percben, de Camataru egyenlített, majd a 80. percben Bölöni lőtte a győztes gólt. Eindhoven. Szegényes, 1:0-ás győzelmet ért el 16 000 néző előtt Hollandia válogatottja Görögország ellen. Az egyetlen gólt Ophof szerezte • Anatolij Zincsenko, a Bécsi Rapid Leníngrádból érkezett játékosa újabb idényre szóló szerződést írt alá a 25-szörös bajnok bécsi zöld-fehérekhez. Két pont előny A magyar labdarúgó NB I. 29. fordulója után az éllovas Rába ETO kétpontos előnyre tett szert, miután az Újpesti Dózsa és a Videoton nagy meglepetésre, otthon szenvedett vereséget. A második helyre feljött a Ferencváros, amely biztosan nyerte a Vasas elleni rangadót. A 29. forduló utolsó mérkőzésén a Videoton 1:3-as félidő után 1:4 arányban kikapott hazai pályán a Békéscsabától. A következő forduló 8 mérkőzésére szerdán kerül sor: Ferencváros- Újpest, Békéscsaba - Rába ETO. Tatabánya - Szeged, Ózd- Zalaegerszeg, Csepel - Nyíregyháza, Debrecen - Videoton. Pécs - Vasas, Diósgyőr - Volán. A bajnokság állása: 1 Rába 29 17 6 6 86:44 40 2 Ferencváros 29 18 2 9 65:40 38 3. Ú Dózsa 29 13 11 5 47:27 37 4. Tatabánya 29 13 11 5 52:38 37 5. Videoton 29 16 5 8 45:37 37 6 Honvéd 29 12 8 9 45:37 32 7 Vasas 29 12 7 10 52:44 31 8. Pécs 29 13 4 12 43:37 30 9. Csepel 29 9 12 8 33:33 30 10. Békéscsaba 29 9 11 9 37:40 29 11 Zalaegersz 29 8 12 9 28:41 28 12 Debrecen 28 10 7 11 39:45 27 13 Haladás 28 9 8 11 35:37 26 14. Nyíregyháza 29 8 9 12 32:45 25 15 Diósgyőr 29 7 10 12 42:54 24 16. Volán 29 4 10 15 38:52 18 17 Szeged 29 7 2 20 28:65 16 18 Ózd 29 5 5 19 35:66 15 / Mint ismeretes, a magyar válogatott vasárnap 18.00 órakor Peru együttesét látja vendégül a Népstadionban. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány összeállította a keretet. Katzirz, Kovács A., Zsiborás - Sallai, Kerekes A., Garaba, Tóth, Varga - Moldván, Hannich, Csongrádi, Póczik, Rab, - Bodonyi, Kiss L., Pölöskei, Szokolai, Szentes, Váradi. A sérült Nyilasi, Töröcsik és Szántó felgyógyulása hosszabb időt vesz igénybe.