Új Szó, 1982. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1982-03-12 / 60. szám, péntek

Arjai, egyesüljetek; SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA PENTEK 1982. március 12. XXXV. évfolyam 60. szám Ára 50 fillér Ösztönző tanácskozások Egy héten belül három jelen­tős írókongresszusra került sor hazánkban. A tanácskozások politikai és társadalmi súlyát jelzi az a tény is, hogy a bratisla­vai, a dobŕíši összejövetelen, valamint a Csehszlovák írók II. kongresszusán egyaránt magas rangú párt- és állami küldöttség vett részt. Mindhárom tanácskozás kö­zös jellemzője elsősorban az volt, hogy kiemelték az iroda­lom, s általában a művészet nö­vekvő társadalmi jelentőségét, emberformáló, s ezen belül a szocialista életstílus megho­nosítását elősegítő szerepét. Az eltelt öt esztendő során a cseh, a szlovák, a szlovákiai magyar és ukrán irodalom tiszteletet pa­rancsoló fejlődésen ment ke­resztül. Ezt a színvonalbeli nö­vekedést számos - eszmei és esztétikai szempontból egy­aránt figyelemre méltó - új mű jelzi, olvashattuk a beszámolók­ban. Ľubomír Štrougal prágai beszédében szólt arról is, hogy három fontos kritérium alapján kell értékelnünk minden tiszt­ségviselő és más dolgozó mun­káját: aszerint, miképpen felel meg társadalmunk politikai, szakmai és erkölcsi követelmé­nyeinek. Sokan és sokszor szóltak a békeharc jelentőségéről, s ez­zel kapcsolatban az írók felelős­ségéről, hiszen ők - eszmeileg megosztott világunkban - elkö­telezett alkotásaikkal, internacio­nalista összefogással sokat tehetnek a hideg- és ideghá­borús feszültségek csökkenté­se, felhőtlenebb jövőnk érde­kében. Olyan « korszakban, amikor a problémáinkat orvosló tenni­valóinkkal és terveinkkel kap­csolatban is egyre többször ke­rülnek előtérbe erkölcsi kérdé­sek, s az úgynevezett emberi tényezők, még inkább nem sza­bad szem elől téveszteni a mű­vészet tudatformáló, erkölcsi értékeket gazdagító, az ember cselekedeteit sajátos eszközei­vel befolyásoló szerepét. Ilyen megfontolás alapján szólt Peter Colotka is arról, hogy az irodalom egyik legfon­tosabb célja a társadalom reális ábrázolása - torzítások és szé- pítgetések nélkül, hiszen a tel­jes igazság, a mű igazmondása az alkotó pártosságának és az alkotás értékének egyik legfon­tosabb fokmérője. Külön hang­súllyal említette meg a szatiri­kus műfajok viszonylagos hiá­nyát, hiszen éppen az ilyen hangvételű alkotások különö­sen népszerűek és mobilizáló erejűek lehetnek, ha valóban színvonalasak. Több felszólaló beszélt a cseh és a szlovák dráma jelen­legi stagnálásáról, a kritika fele­lősségteljesebb munkájának fontosságáról és más lényeges szakmai kérdésekről. Egyértel­műen a jobbítás, a fejlődés ér­dekében. A javaslatok, a határo­zatok ezúttal is természetesen csak annyit érnek, amennyi megvalósul belőlük. Ezért fon­tos, hogy az írók, kritikusok cél­tudatosabb - a marxista esztéti­ka elveit megvalósító - munká­jának eredményeképpen a mos­tani ösztönző tanácskozások kulturális életünkben éreztes­sék jótékony hatásukat. SZILVÁSSY JÓZSEF Kezdeményezőtervet dolgoztak ki a Senicai Műselyemgyár dolgozói a szakszervezetek X. országos kongresszusa tiszteletére. Megígérték, hogy jobban hasznosítják a nyersanyagokat. A kezdeményezőtervbe azt a 3 millió koronát is beiktatták, amelyet az árutermelés terven felüli növelése jelent. A képen Elena Hillová (baloldalt) és Terézia Vuzková a kimosott poliészter műselymet centrifugázzák. (Vlastimír Andor felvétele - ČSTK) Kapcsolataink továbbfejlesztéséről Vasil Bil’ak fogadta a Koreai Munkapárt KB küldöttségét (ČSTK) - Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB tit­kára tegnap Michal Stefaňáknak, a CSKP KB póttagjának, a KB nemzetközi politikai osztálya ve­zetőhelyettesének jelenlétében fo­gadta a Koreai Munkapárt Köz­ponti Bizottságának küldöttségét, amely Kil Cse Gionggal, a párt központi bizottsága póttagjával, a KB nemzetközi osztálya vezető­helyettesével az élen látogatáson tartózkodik hazánkban. A baráti légkörű találkozón Bi­l'ak elvtárs tájékoztatta a vendége­ket a CSKP XVI. kongresszusán elfogadott határozatok lebontásá­ról és megvalósításáról. Részlete­sen ismertette Csehszlovákia kül­politikai aktivitását, főként orszá­gunk hozzájárulását ahhoz a harc­hoz, amelyet a szocialista orszá­gok, valamint a világ haladó és demokratikus erői a háborús ve­szély elhárításáért és a világbéke megőrzéséért vívnak. Ezenkívül A szakszervezetek X. országos kongresszusa tiszteletére TÖBB KEZDEMÉNYEZÉS, EREDMÉNYESEBB MUNKA (Tudósítónktól) - A kelet-szlo­vákiai kerület jelentős élelmiszer- ipari vállalatai közé tartozik a Tő- keterebesi (Trebišov) Élelmi- szeripari Kombinát és tőszom­szédságában a Frucona kon­zervgyár. Az élelmiszeripari kombinát cu­korgyárában, tejfeldolgozó üze­mében és a termékeiről külföldön is közismert Deva csokoládé­gyárban, valamint a Frucona kon­zervgyárban dolgozó kollektívák igen fontos népgazdasági, társa­dalmi feladatot teljesítenek. A szakszervezetek közelgő X. országos kongresszusa és a NOSZF 65. évfordulója tisztele­tére mindkét vállalat dolgozói érté­kes felajánlásokat tettek. Jókívánságok Írországba (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök távirat­ban fejezte ki jókívánságait Char­les Haugheynak, Írország új mi­niszterelnökének megválasztása alkalmából. Bemutatkozó látogatás (ČSTK) - Josef Kempný, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Cseh Nemzeti Tanács elnöké tegnap a CSNT székházában be­mutatkozó látogatáson fogadta Jack Foust Matlockot, az Ameri­kai Egyesült Államok csehszlová­kiai nagykövetét. Michal Bobrik mérnök, az élel­miszeripari kombinát vállalati igaz­gatója örömmel számolt be a dol­gozóknak a korábbinál több kez­deményezéséről, az eredménye­sebb munka elérésére irányuló tö­rekvéseiről. Ezt célozza a vállalati, három üzemi és hatvanhat kollek­tív felajánlás, melynek alapján eb­ben az évben a hazai piacon a ter­vezettnél 300 ezer korona értékű áruval többet értékesítenek. Az anyagi költségeket 324 000 koro­nával csökkenti. Villamosenergiá­ból, fűtő- és üzemanyagból 768 ezer korona értékű mennyiséget megtakarítanak. A munkakörnye­zet javítása érdekében nyolcezer, a választási program megvalósítá­sa során ezerötszáz órát dolgoz­nak társadalmi munkában. Megkülönböztetett figyelmet ér­demelnek az egyes üzemek dol­gozóinak kezdeményezései. A cu­korgyár kollektívája például vállal­ta, hogy az ,,A“ minősítési osz­tályba sorolt cukor mennyiségét az előző évhez viszonyítva 5 szá­zalékkal növelik és a tervezett szabványmennyiséget is közel egy százalékkal túlszárnyalják. A csokoládégyárban a hazai pi­ac számára két, exportra pedig egy új terméket gyártanak. Vállal­ták azt is, hogy az áruszállítást a szocialista országokba július vé­géig, a tőkés piac számára pedig december 22-ig teljesítik. A Frucona tőketerebesi üzemé­nek igazgatója, Molnár István mérnök arról tájékoztatott, hogy üzemük dolgozói fokozott fele­lősséggel láttak hozzá a 7. ötéves tervidőszak második éve feladata­inak megvalósításához. Céljuk - tavaly is ez volt - a munka hatékonyságának, minőségének növelése mind a termelés, mind a nyersanyag- és energiagazdál­kodás terén. Az üzem dolgozóinak a NOSZF 65. évfordulója és a szakszerve­zetek X. országos kongresszusa (Folytatás a 2. oldalon) szó volt a CSKP és a Koreai Munkapárt, valamint a két ország kapcsolatainak továbbfejleszté­séről. A CSKP KB üdvözlő távirata (ČSTK) - Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága üdvözlő táviratot küldött a Perui Szocialista For­radalmi Párt II. kongresszusá­nak, amelyet március 11-e és 14-e között Limában tartanak. Nagykövetek fogadása (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap Prágában fogadta Václav Koubát, hazánk újonnan kinevezett afganisztáni nagyköve­tét diplomáciai megbízatásának megkezdésével kapcsolatban. Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnök­ségének tagja, a KB titkára tegnap Prágában fogadta Milan Koudel- kát, hazánk rendkívüli és megha­talmazott indonéziai nagykövetét diplomáciai megbízatásával kap­csolatban. Külügyminiszterünk Moszkvába utazik (ČSTK) - A szovjet kormány meghívására Bohuslav Chňou- pek, a CSKP KB tagja, külügymi­niszter március második felében Moszkvába utazik, ahol munkata­lálkozót tart Andrej Gromikóval, az SZKP KB Politikai Bizottságá­nak tagjával, a Szovjetunió kül­ügyminiszterével. Parlamenti küldöttségünk befejezte szíriai látogatását Alois Indra sajtóértekezlete (ČSTK) - A Szövetségi Gyűlés küldöttsége Alois Indrának, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a Szövetségi Gyűlés elnökének vezetésével tegnap befejezte hi­vatalos baráti látogatását a Szíriai Arab Köztársaságban, és Da- maszkuszból visszatért Prágába. A repülőtéren a csehszlovák par­lamenti küldöttség búcsúztatására megjelent Mahmud Zubi, a szíriai parlament elnöke és további hiva­talos személyiségek. A csehszlovák parlamenti kül­döttség szíriai látogatása során a kétoldalú kapcsolatok további kibővítésének lehetőségeiről tár­gyalt a szíriai kormány, illetve a legfelsőbb törvényhozó szerv képviselőivel. Küldöttségünket fo­gadta Hafez Asszad szíriai elnök is. Alois Indra elutazása előtt Da- maszkuszban sajtóértekezleten értékelte a látogatás eredményeit. Hangsúlyozta, hogy a látogatás a baráti Szíriában igazi politikai (Folytatás a 2. oldalon) Megkezdték a vetést (Tudósítónktól) - A görgői (Hrhov) Béke Egységes Földmű­vesszövetkezet dolgozói a kelet­szlovákiai kerületben elsőként kezdték meg a tavasziak vetését. A talajelőkészítés, műtrágyázás és boronálás után először a tava­szi búza került a jól előkészített magágyba. Hetven hektár beve­tésre váró tavaszi búzából Zub- ricky János, Kiss Lajos és Sla- dics Lajos az első napon 12 hek­tárt vetett be. A talajmegmunkáló és vetőgépeket a gépjavítók kitű­nően felkészítették a munkára. A tavaszi búza vetésével párhu­zamosan megkezdik a tavaszi ár­pa vetését is. A szövetkezet dol­gozóinak az okozza a legnagyobb gondot, hogy a kerületi vetőmag­forgalmazó vállalat nem a legjobb minőségű árpavetőmagot szállí­totta számukra. Az árpának ala­csony a csíraképessége, ezért az előírtnál több vetőmag szükséges. Ennek ellenére a szövetkezet dol­gozói bíznak benne, hogy a tava­szi munkákat - a kedvező időjá­rást kihasználva - folyamatosan elvégzik. -csó­Megkérdeztiik Miért kevés a „Cigel’ka?“ Jan Vancurik, a Cigel’ka palackozóüzem igazgatója válaszol:- A gazdag szénsavtarta­lommal és más fontos ásványi anyagokkal rendelkező „Ci­geľka“ gyógyvizet már a 18. század végén alkalmazták az orvosok a gyomor- és emész­tőszervi betegek gyógyításánál nemcsak Európában, hanem az USA-ban és Kanadában is. Azóta már nemcsak az ilyen betegek, hanem az alkalmi gyomorrontásban szenvedők, s főleg a „másnapos“, a mér­téktelen alkoholfogyasztás kel­lemetlen következményeitől mentesülni óhajtó emberek is nagy előszeretettel isszák a „Cigel’ka“ gyógyvizet. Az érvényben lévő hivatalos hirdetmény alapján tulajdon­képpen ennek a gyógyvíznek az árusítása a gyógyszertárak feladata lenne, de a nagy ér­deklődésre való tekintettel, az üzletekben, éttermekben is árusítják. Ezért előfordul, hogy nincs belőle elegendő a pia­con, s talán néha éppen azok nem jutnak hozzá, akiknek gyógyászati szempontból len­ne rá szükségük. Naponta át­lagosan tizenötezer 3 dcl-es üveget töltünk meg Cigel’kával - az 1974-es évhez viszonyít­va háromszorosára növeltük teljesítményünket. Tovább nem növelhetjük üzemünk ka­pacitását, mert a gyógyforrás több vizet nem ad -ik-

Next

/
Oldalképek
Tartalom