Új Szó, 1982. március (35. évfolyam, 50-76. szám)
1982-03-11 / 59. szám, csütörtök
ÚJ szú 3 1982. III. 11. Becsületes munkával járulunk hozzá a békéért vívott harchoz Vasil Bil’ak beszéde a prágai Kultúrpalotában (ČSTK) - Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára a prágai Kultúrpalotában a nőnap alkalmából rendezett nagygyűlésen március 9-én mondott beszéde külpolitikai részében részletesen elemezte napjaink nemzetközi helyzetét és a világ problémáit. Megállapította: korunk egyik legnagyobb ellentmondása, hogy míg az emberiség hatalmas anyagi értékeket hoz létre, 780 millió ember szörnyű nyomorban él, 450 milliónyian éheznek, évente 50 millió ember hal éhen - ebből 17 millió a gyerek bolygónk másfél milliárd lakosa nélkülözi az alapvető egészségügyi gondoskodást, több mint 800 millió az írástudatlan, s ebből a nők aránya meghaladja a 60 százalékot. Az ENSZ adatai szerint ez a helyzet még rosszabbodni fog. 2000 körül földünkön kb. egymilliárd lesz az írástudatlanok száma. Mindenki, aki legalábbis egy kicsit ismeri az emberiség történetét, tudja, hogy ezt nem a szocializmus okozta, hanem ez az imperializmus öröksége, amely Afrika, Ázsia és Latin-Amerika hatalmas területein konzerválta a nyomort és az elmaradottságot. Sőt, az imperializmus militarista politikájával még tovább bonyolítja a fejlődő világ problémáit. Óriási mértékben lehetne segíteni a fejlődő országokat, ha az imperialista államok egyetértenének a fegyverkezési verseny leállításával és ha az így megtakarított összegeknek legalább egy részét fordítanák különböző szociális és egészség- ügyi programokra. Közismert például, hogy egy F-4-es amerikai repülőgép annyiba kerül, mint 9 korszerű iskola felépítése, « egyetlen Trident nukleáris tengeralattjáró költségein 16 millió gyermek egy évi oktatását lehetne biztosítani, egyetlen MX interkontinentális rakéta helyett öt kórház épülhetne. Bil’ak elvtárs többek között elmondotta, hogy a fejlett kapitalista országokban összesen több mint 22 millió ember van munka nélkül. A legerősebb imperialista ország, az Amerikai Egyesült Államok vezet: közel 10 millió polgára hiába keres munkát, s a munkanélküliség leginkább a színes bőrű lakosságot, a fiatalokat és a nőket sújtja. Egyetlen burzsoá kormány sem tűzi ki programjául a munkanélküliség teljes felszámolását. Legfeljebb a munkanélküliség korlátozásáról beszélnek. Ezáltal közvetve elismerik, hogy a munkanélküliek serege a kapitalizmus szerves része. Reagan elnök az Unió helyzetéről a közelmúltban tett jelentésében azzal vigasztalta a munkanélkülieket, hogy csökkent a kamatok mértéke és az infláció. Ez azonban sovány vigasz azok számára, akiknek nincs munkájuk. Választási hadjárata során Reagan kötelező ígéretet tett a munkanélküliség lényeges csökkentésére. Akkor 7,4 százalékos volt ez az arány, ma már megközelíti a 10 százalékot. S közben újabb és újabb tízmilliókat fordítanak fegyverkezésre az állami költségvetés azon részéből, amelyet eredetileg az oktatásra, az egészségügyre, a munkanélküliek és a szegények támogatására szántak. Az amerikai nőknek - akiket több szempontból is sújt az egyenlőtlenség- Reagan elnök semmi mást sem volt képes mondani, csak azt, hogy majd egy különbizottsági fogja megvizsgálni az amerikai tagállamok törvényeibe foglalt nőellenes diszkriminációs intézkedéseket. A második világháború óta példátlan az a fegyverkezési verseny- állapította meg Bil’ak elvtárs -, amelyet az amerikai kormány szít. Abban a háborúban, amelyre a Pentagon készül, aligha lehetne megkülönböztetni egymástól Nyugat- és Kelet-Európát, nem lennének semlegesek és pacifisták, nem lenne különbség a kommunisták és a keresztények között. Az Egyesült Államok hajlandó porrá égetni egész Európát - szövetségeseit is beleértve -, s naivan azt képzeli, hogy ha tönkretette Európát, a világ többi részével már azt tehetné, amit akar. Ez ugyan szűk látókörű elképzelés, de annál veszélyesebb. A nukleáris konfliktus valójában nem kerülné el az Egyesült Államokat. Olyan világméretű katasztrófát okozna, amilyet nehéz elképzelni. Egy amerikai orvos, Geiger professzor a közelmúltban ezzel a problémával kapcsolatban kijelentette: ,,Azok, akik ezt túlélnék, valójában nem maradnának sokáig életben. Nem lennének orvosok és gyógyszerek, nem lenne víz, sem élelmiszer“. És ez helyes következtetés. Egy ilyen katasztrófát csak úgy lehet megakadályozni, ha a közvéleményt tájékoztatják a nukleáris háború következményeiről, ha felhagynak azzal az illúziókeltéssel, hogy az emberek túlélhetnek egy ilyen katasztrófát. Ezért az egész világon a haladó és békeszerető emberek jelszava nem lehet „valahogy túlélni a termonukleáris háborút“, hanem mindent meg kell tenni avégett, hogy ne kerüljön sor háborúra, hogy a Reagan-kormány embertelen céljai ne valósulhassanak meg. Az Egyesült Államok katonai terveinek legfőbb akadálya a Szovjetunió. Teljes mértékben tudatában vagyunk annak, milyen áldozatokat hoz a szovjet nép a világbéke megvédéséért. Ezért nem tartozunk és nem is akarunk azokhoz tartozni, akik tétlenül és könnyelműen szemlélik a Szovjetunió erőfeszítéseit. Becsületes munkával, hazánk gazdasági és politikai helyzetének megszilárdításával akarunk továbbra is minél nagyobb mértékben hozzájárulni a békéért és az emberek boldogságáért vívott harchoz. Az európai nemzetek szerencsére mind gyakrabban tudatosítják, milyen sorsot szánnak nekik az amerikai imperializmus reakciós erői. Nem felejtették el azokat a hatalmas áldozatokat, a pótolhatatlan értékek elvesztését, amelyekkel a fasizmus leveréséért és a szabadságért fizettek. Mindjobban tudatosítják, milyen következményekkel járna a korszerű pusztító fegyverek bevetése az európai hadszíntéren, amire a Pentagon és a Fehér Ház akarja rákényszeríteni Európát. Ezért természetes, hogy egész Európában fokozódik az ellenállás az USA katonai politikájával, rakétatelepítési ' terveivel szemben. A nyugat-európai országok népei mind nagyobb megértéssel kísérik a Szovjetunió és a többi szocialista ország békepolitikáját. Ezek az országok nem sajnálják erőiket, hogy a világ háborúellenes erőivel együtt megakadályozzák a nukleáris katasztrófát. A nyugat-európai békeharc és az Amerikai-ellenes mozgalom méretei az USA tisztségviselőiből meglepetést és haragot váltottak ki. Mivel a Reagan-kormánynak nincs a realitás iránt érzéke és nem képes megérteni az európai nemzetek jogos aggodalmát a tervezett háború következményei miatt, hálátlansággal vádolja nyu- gat-európai szövetségeseit. Az Egyesült Államok mindenekelőtt a Szovjetunióra gyakorol nyomást, mint a világméretű forradalmi folyamat úttörőjére. A Reagan-kormány hatalomra jutásával olyan óriási méretű szovjetellenes és kommunistaellenes kampány bontakozott ki, hogy azt a nemzetközi reakció legsötétebb erőinek a második világháborút megelőző hadjárátához lehet csak hasonlítani. Nemcsak újságírók és másodrendű politikusok, hanem az USA vezető képviselői is aktívan bekapcsolódtak a szovjetellenes propagandába, sőt közvetlenül a Szovjetunió és az egész szocialista közösség elleni lélektani háborúba. E kampányokkal a szocializmust akarták meggyengíteni és a Szovjetuniót olyan hatalomként feltüntetni, amely katonai expanzióra törekszik. Az egyszerű emberek az egész világon, s főleg Európában mindinkább tudatosítják, hogy a fegyverkezés újabb fordulójának szítása az Egyesült Államok által a „szovjet katonai fenyegetésre“ hivatkozva századunk legnagyobb csalása. A washingtoni államférfiak gyakran panaszkodnak amiatt, hogy a népek csak azért nem értik az USA politikáját, mivel a szovjet propaganda hatékonyabb, mint az amerikai. Az egyetlen kivezető utat abban látják, ha további százmilliókat fordítanak a diverzáns központok szovjetellenes és szocialistaellenes propaganda-hadjá- ratainak folytatására. A Reagan típusú politikusok azonban nem képesek megérteni, hogy hatalmas dollárdotációkkal sem lehet igazsággá változtatni a hazugságot, az amerikai háborús politikából békepolitikát csinálni. Beszéde további részében Bil’ak elvtárs bírálta az imperializmus reakciós erői által a szocialista országok és a nemzeti felszabadító mozgalmak ellen tervezett és folytatott felforgató akciókat. A csehszlovákiai ellenforradalom bukása után az imperializmus Lengyelországot szemelte ki újabb áldozatául - mondotta. Kihasználta a Lengyel Egyesült Munkáspárt meggyengülését, a szocializmus építése során elkövetett hibákat, és az ellenforradalmi elemek, az őrült demagógia és a félrevezető kampányok hatékony segítségével a nemzeti katasztrófa szélére sodorta Lengyelországot. Amikor a „Szolidaritásban“ és más szervezetekben működő szocialistaellenes elemek Lengyel- országban büntetlenül bomlasztották a népi államot, a burzsoá kormányokban ez lelkes visszhangot váltott ki, és közvetlen támogatásra talált náluk. Megpróbálták nevetségessé tenni és elutasították a lengyel vezetés javaslatát a kölcsönös megértés kormányának létrehozására. Nagyon gyakran lehetett Washingtontól hallani, hogy Lengyelországnak egyedül kell megoldania problémáit. Valójában az Egyesült Államok mindent megtett azért, hogy a lengyel válság olyan fokot érjen el, hogy a Varsói Szerződés tagállamai beavatkozásra kényszerüljenek. Az amerikai vezetők feltételezték, hogy ilyen esetben könnyen találnának magyarázatot az USA agresszív politikájára nemcsak Európában, de a világ más részein is. Nem a Szovjetunió kényszerítette Lengyelországra a szükség- állapotot, ahogy ezt Reagan próbálja állítani. Ellenkezőleg: az USA és egyes szövetségesei felforgató politikája veszélyeztette a szabadság, a demokrácia és a szocializmus alapjait Lengyelországban. A lengyel vezetésnek nem volt más választása, mint határozott intézkedésekkel vetni véget az ellenforradalomnak. Amikor bebizonyosodott, hogy Lengyelországban éppúgy mint minden más testvéri országban lehetetlen felszámolni a szocializmust, az amerikai imperializmus megmutatta valódi arcát. Hogy „megbüntesse“ a lengyel népet azért, mert egyedül oldja meg problémáit, az USA és legközelebbi szövetségesei diszkriminációs intézkedéseket foganatosítottak Lengyelország és a Szovjetunió ellen. Ezek célja, hogy térdre kényszerítsék a lengyel népet, szítsák a feszültséget és a káoszt, megakadályozzák Lengyelországban a rend, a munka és a nyugalom helyreállítását. A burzsoá kormányok úgy próbálják elfogadhatóbbá tenni lengyelellenes aktivitásukat, hogy a demokrácia és az emberi jogok lengyelországi védelmezőinek szerepében tetszelegnek. Ilyen célt szolgált Reagan elnök által kezdeményezett lengyelellenes amerikai tévéshow is, amelyet január végén rendeztek. Ez azonban csúfos kudarcot vallott. A nemzetek nem vehetik komolyan annak az imperialista nagyhato- lomnak a képviselőjét, amely emberirtást folytatott Vietnamban, támogatja a tömegmészárlást Salvadorban, Guatemalában, Haitin, és szorosan együttműködik a chilei, a dél-afrikai, az izraeli terrorista rezsimekkel. A történelemben több bizonyítékot találunk arra, hogy a szocialista országok elleni gazdasági szankciók ezeknek az országoknak legfeljebb csak ideiglenes nehézségeket okoztak, de sosem veszélyeztették társadalmi rendszerüket, sosem sikerült őket elvhű politikájuk feladására kényszeríteni. Ellenkezőleg, ezek a szankciók bumerángként sújtották szerzőiket. Ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy a nyugati országok egész sora nem hajlandó engedni az amerikai nyomásnak. Ha pl. az NSZK szankciókat hirdetne a Szovjetunió ellen, több mint félmillió ember maradna munka nélkül. Haig külügyminiszter végül is kénytelen volt beismerni, hogy a Szovjetunió elleni gabonaembargó az Egyesült Államoknak nagyobb kárt okozna, mint a Szovjetuniónak. Az imperializmusnak előbb vagy utóbb napirendre kell térnie a tény felett, hogy Európába vagy a világ más részébe a szocialista rendszert nem Moszkvából exportálták, hanem minden nép törvényszerű történelmi fejlődésének eredménye. Ezt a tényt az Egyesült Államokban is tudatosítja néhány józanul mérlegelő politikus. Például George Kennan, az Egyesült Államok volt moszkvai nagykövete felszólította az amerikai kormányt, hogy alapjaiban változtassa meg szubjektív elképzeléseit a Szovjetunióról és népéről. Míg a burzsoá kormányok támadják a lengyel vezetést azért, mert határozottan fellépett az ellenforradalom ellen és a szocializmus védelméért, nem lep meg minket és nem is csodálkozunk azon, hogy egyes nyugati politikusok amiatt siránkoznak, hogy a lengyelországi szükségállapot bevezetésével meghiúsult „egyedülálló történelmi lehetőségük a kommunizmus befolyásának korlátozása“. Ami azonban meglep minket, az az Olasz Kommunista Párt állásfoglalása a lengyelországi fejleményekkel kapcsolatban. A lengyel forradalmárokkal való szolidaritás helyett támadja a LEMP-et és a népi Lengyelország kormányát, rágalmazza a Szovjetuniót, sót egy elméletet konstruált a szocialista kôžôsség válságáról annak ellenére, hogy a létező szocializmus országai minden akadály ellenére előrehaladnak, s továbbra is a világbéke és társadalmi haladás legfontosabb védelmezői. Az OKP vezetősége gyakran vádol minket dogmatizmussal, dogmatizmusnak vélve a szocializmus építésének bevált elveihez való hűséget és a szocialista vívmányok védelmét. Közben ránk és más kommunista pártokra akarja dogmatikusan ráerőszakolni élettől elszakadt, mintegy laboratóriumban kidolgozott elméleteit. A szocializmus azonban nem fejlődhet merev sémák szerint. A szocializmust csak a marxiz- mus-leninizmus alkotó érvényesítése alapján, konkrét történelmi viszonyok között lehet felépíteni és fejleszteni. Nem utánozhatjuk a szovjet tapasztalatokat éppúgy, mint ahogy más országok sem utánozhatják a mi tapasztalatainkat. Felhasználjuk azonban azt a számos értékes tapasztalatot, melyre a szovjet párt és szovjet nép tett szert. Hiszünk abban, hogy a mi tapasztalataink, valamint Lengyelország, Magyarország, az NDK és más szocialista országok tapasztalatai is hasznosak lesznek azok számára, akik a szocializmus építésének útjára lépnek. Ha az elvtársak az OKP vezetőségében megvetéssel tekintenek ezekre a tapasztalatokra, senki sem próbálja ezeket rájuk erőszakolni. Érdekelne azonban bennünket, valójában hogyan fest a gyakorlatban az ő „harmadik utuk“, amely a demokráciáról elvont és az osztályszempontot nélkülöző elképzelésekkel, a létező szocializmus alaptalan bírálatával telített. A valódi forradalmárok, a marxista-leninisták sosem becsülték le azokat a tapasztalatokat, melyeket a munkások szereztek a szabadságukért vívott harcban. Nem titkoljuk - mondta beszéde további részében Bil’ak elvtárs, hogy a nemzetközi helyzet az amerikai kormány kalandor-irány- vonala miatt különböző bonyodalmakkal és kockázattal terhes. Mégsem veszítjük el a reményt, nem leszünk pesszimisták. Meggyőződésünk, hogy a szocialista országok, Ázsia, Afrika és Latin-Amerika független országai, a kommunista és demokratikus mozgalom egyesített erőfeszítéseivel megőrizhetjük a békét a magunk és az elkövetkező nemzedékek számára. Ezért létérdekünk, hogy állandóan szilárdítsuk barátságunkat, szövetségünket és sokoldalú együttműködésünket a testvéri szocialista országokkal és mindenekelőtt a Szovjetunióval, hogy a szocialista világközösség össze- forrottabb legyen, hogy minél határozottabban befolyásolhassa a világ helyzetét, és még jobban hozzá járulhasson a béke megőrzéséhez. A XVI. kongresszus határozata értelmében továbbra is aktívan támogatjuk a Szovjetunió békepolitikáját. A Szovjetunió békeszerető külpolitikája támogatásában látjuk népünk létérdekeinek kifejezését a nemzetközi kapcsolatokban. Szerencsénk, hogy szocialista hazában élünk, amely minden becsületes emberhez úgy viszonyul, mint anya a gyermekéhez. Azt is látjuk azonban, hogy az élet nem mentes a problémáktól és a nehézségektől. Ez az élet színe és fonákja. A kommunizmusban is lesz élet és halál, vannak és lesznek nagy viták és gyűlölet, boldog és lesznek boldogtalan házasságok. Vannak és mindig is lesznek olyan jelenségek, amelyek nem a társadalmi rendszer következményei, hanem az emberi lét mélységeiben rejlenek. A szocializmus nem osztogat boldogságot és nem is garantálja senki számára. Megteremti a nyugodt élet feltételeit. Döntő feltétel, hogy felszabadítja az embert a kizsákmányolástól, a saját, a közös tulajdon gazdájává teszi, aki dönt országa sorsáról a nemzeti érdekekkel összhangban, figyelembe véve a jövő nemzedékek boldog életét. Csehszlovákia Kommunista Pártjának - mondotta befejezésül Vasil Bil’ak - nincs más érdeke, mint a nép érdeke. A párt megbonthatatlan egységében, a dolgozókkal való szilárd szövetségben, a Nemzeti Front aktív tevékenységében, országunknak a szocialista közösséghez való tartozásában és mindenekelőtt a Szovjetunióval való együttműködésben rejlik a garanciája, hogy leküzdünk minden nehézséget és hiányosságot, s teljesítjük a XVI. kongresszus igényes programját. Úgy kell dolgoznunk, hogy a jövő nemzedékek ne vethessék szemünkre: nem voltunk eléggé dolgosak, hogy főleg magunkra gondoltunk, és nem láttuk a jövő igényeit.
