Új Szó, 1982. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1982-03-19 / 66. szám, péntek

ÚJ szú 3 1982. III. 19. A Szovjetunió lépése új lendületet ad a világ békeerőinek Leonyid Brezsnyev javaslatainak visszhangja (ČSTK) - Továbbra is élénk nemzetközi visszhangja van a Leo­nyid Brezsnyev által a szovjet szakszervezetek kongresszusán kedden előterjesztett újabb nagy jelentőségű szovjet békejavasla­toknak. A nyugati országok sajtója, valamint kormánykörei eltérő módon reagálnak a bejelentésre. A testvérországok sajtója szerdán és csütörtökön is méltatta a Szovjetunió új, őszinte és jó szándékú gesztusát. MOSZKVA - A szovjet főváros­ban érthető módon megütközést keltett, hogy Washington még a felületes tanulmányozásra sem véve fáradságot azonnal negatí­van reagált az új szovjet békekez­deményezésekre. Ebben a maga­tartásban a szovjet hírmagyarázók annak jelét látják, hogy az ameri­kai kormányzat ezután is katonai szuperprogramjai hiánytalan vég­rehajtásának kívánja szentelni fi­gyelmét. Ilyen értelemben foglalt állást a TASZSZ kommentárja is, amikor egyebek között hangsú­lyozza: Az amerikai kormányzat reagálása alapot ad annak a felté­telezésére, hogy Washingtont a NATO ún. „kettős döntéséből“ csupán annak a résznek a meg­valósítása érdekli, amely az új amerikai rakéták nyugat-európai telepítését irányozza elő. Wa­shington korlátlanul ki akarja hasz­nálni katonai potenciálját és a lá­zas fegyverkezést szeretné kiter­jeszteni az egész világra. Épp ez­zel függ össze az USA hozzáállá­sa az új szovjet javaslatokhoz. Épp ezért találkozik valamennyi szovjet békejavaslat negatív ame­rikai visszhanggal és rendkívül in­gerült reagálással. Washington minden leszerelési javaslatot- azokat is, amelyeket az amerikai törvényhozók terjesztenek elő- egy szempontból vizsgál: nem akadályozzák-e a militarista ter­vek végrehajtását és az új ameri­A 300. plenáris ülés Bécsben A NYUGAT ADJON KONSTRUKTÍV VÁLASZT (ČSTK) - A közép-európai had­erőcsökkentési tárgyalások 300. plenáris ülését tartották meg csü­törtökön Bécsben, s ezen Ljubo- mir Sopov, a bolgár küldöttség vezetője szólalt fel. A bolgár küldött támogatta a csökkentés első szakaszára vo­natkozó szerződésjavaslatot, amelyet Csehszlovákia, az NDK, Lengyelország és a Szovjetunió terjesztett elő. Mint mondotta, a ja­vaslat figyelembe veszi a tárgyalá­sokon részt vevő valamennyi or­szág biztonságának érdekeit. Sopov részletesen foglalkozott a szerződésjavaslatnak azokkal a cikkelyeivel, amelyeknek a bécsi tárgyalásokon különleges státu­suk van (ezek közé tartozik Bulgá­ria is). A Közép-Európához közel Nicaragua A nép megértéssel fogadta a rendkívüli állapotot A kialakult új helyzetek meg­szokása mindig eltart ho- szabb-rövidebb ideig. így van ez napjaink világgazdaságában is, sőt itt a változások olyan viharo­sak, hogy idő sincs az új körülmé­nyek felfogására, megemésztésé­re, mert a viszonyok újból gyöke­resen megváltoznak. Ez volt az olajvilágban is, nehezen barátkoz­tunk meg az 1973-as fergeteges árrobbanással, majd a fokozatos, de állandó újabb és újabb áreme­lésekkel. Az „olajfaló“ világnak egysze­rűen nem volt más választása: meg kellett tanulnia együttélnie a magas olajárakkal. Közben per­sze az olajfogyasztók töprengtek: mi a teendő részükről az energia­válságos időkben, mert a fejlett országoknak sem volt mindegy, - hát még a legszegényebb orszá­goknak hogy az olajszámláért tavaly például 17-szer többet fizet­tek ki, mint 8 éve. Miközben a Kő­olajexportáló Országok Szerveze­te évről-évre felfelé srófolta az árakat, a világ kényszerűségből megtanult takarékoskodni. Az új energia-források felkutatása mel­lett ez látszott az egyedüli járható útnak. Az OPEC, élvezve a magas árakból befolyó egyre nagyobb bevételeket, időközben az olajter­melést is felfuttatta. Az utóbbi két év statisztikai adatai viszont azt jelzik, hogy a világ olajtermelése kai rakéták fejlesztését - fejezi be . kommentárját a TASZSZ; BRÜSSZEL - A NATO köz­pontjában a szokásos kétkedéssel fogadták a szovjet államfő beje­lentését a rakétatelepítés egyoldalú felfüggesztéséről. A NATO-diplo- maták állítása szerint a szovjet javaslat célja „csupán időnyerés“ és az, hogy „újabb érveket szol­gáltasson a nyugat-európai béke­mozgalmaknak“, amelyek köztu­dottan ellenzik a NATO terveit, és súlyos politikai nehézséget okoz­nak a nyugat-európai kormányok­nak. Luns NATO-főtitkár úgy nyi­latkozott, hogy a Moszkvában kedden elhangzott bejelentés a szovjet közepes hatótávolságú rakéták számának befagyasztásá­ról a Szovjetunió európai részén tulajdonképpen „a szovjet fölényt fagyasztaná be“, és katonai szempontból „alig van jelentő­sége“. —­PÁRIZS -'A francia kormány szerdai ülése után Pierre Berego­voy, az Élysée-palota főtitkára ki­jelentette, hogy Leonyid Brezs­nyev moratóriumjavaslata figyel­mes tanulmányozást érdemel az erők egyensúlyának elemzése ke­retében. Az FKP lapja, a L’Huma- nité kommentárjában arra mutat rá, hogy a nukleáris fegyverkezési hajsza elleni mozgalom most már nemcsak Európában, hanem az USA-ban is egyre jobban szélese­dik. Az elmúlt évben a békemoz­fekvő országok biztonsága szem­pontjából különös jelentőségű a javaslatnak az a cikkelye, amely a légierő tagjai létszámának korlá­tozásáról szól - mondotta -, még­pedig azért, mert a korszerű légi­erő igen rövid időn belül hagyomá­nyos és nukleáris fegyvereket ké­pes távoli célokig is eljuttatni. A bolgár képviselő felszólította a Nyugatot, hogy a legrövidebb időn belül adjon konstruktív vá­laszt a szocialista országok kez­deményezéseire . A 300. plenáris ülés alkalmával Pahr osztrák külügyminiszter kije­lentette, hogy Ausztriának külön­leges érdekei fűződnek a tárgyalá­sok sikeréhez, mivel ez hozzájá­rulna az európai nukleáris konflik­tus elhárításához. az 1980-as év 3,9 %-os csökken­tése után tavaly már 6,5 %-kal hanyatlott. Az OPEC esetében a tavalyi hanyatlás még szembe­tűnőbb. 13 %. A kezdeti olajáradat elapadt, s ez nyilván abból ered, hogy a termelők kénytelen-kelletlen a csökkenő piaci kereslethez iga­zították termelésüket. A kezdeti „olajsokk“ után most tartós „olajstop“ állt elő. Az olajpiac túl­telítődött, s az OPEC tavaly ősszel meghatározott, hordónként 34 dolláros egységes olajára csak el­méletben létezik, hiszen a bőség miatt mindenütt két, sőt négy dol­lárral olcsóbban kel el barrelen­ként (159 liter) az olaj. Vajon hogyan állt elő ez a vá­ratlan helyzet, hiszen gazdasági szakértők pár éve fényes karriert jósoltak az olajnak, azt, hogy a ki­termelése szédületesen felfut. Az a lehetőség fel sem merült, hogy stagnál vagy esetleg lankad az olaj iránti kereslet. Az elemzések általában megegyeznek az új helyzetet kiváltó tényezőkben: egyrészt a sikeres takarékossági intézkedésekben, másrészt ab­ban, hogy a tőkés gazdasági visz- szaesés is csökkentette az olaj galom erősödése kényszerítette a washingtoni kormányt arra, hogy Genfben leüljön a tárgyalóasztal­hoz, s rá lehet kényszeríteni Wa­shingtont arra is, hogy komolyan tárgyaljon. A Szovjetunió gesztusa új lendületet ad a béke erőinek az egész világon - hangsúlyozza „Meg kell nyerni a békét“ című kommentárjában a L’Humanité. BÉCS - Franz Muhri, az Oszt­rák KP elnöke a Volksstimmében csütörtökön nyilvánosságra hozott nyilatkozatában egyebek között megállapítja: az új szovjet javasla­tokat a Szovjetunió széles körű leszerelési koncepciójának szer­ves részeként kell értékelni. Arról van szó, hogy mindkét félnek le kellene mondania a közepes ható- távolságú nukleáris rakéták telepí­téséről, s a későbbiekben fokoza­tosan felszámolnák fennmaradó fegyverrendszereiket. Ily módon Európa nukleáris fegyverektől mentes térséggé változna, STOCKHOLM - Olof Palme, a Svéd Szociáldemokrata Mun­káspárt elnöke szerdán a parla­mentben kezdődött külpolitikai vi­tában rámutatott: a fegyverkezési verseny csökkentésére irányuló szovjet javaslatok lehetővé teszik a megállapodáshoz vezető folya­mat megkezdését. Szovjet felszólalás a tengerjogi konferencián (CSTK) - Szemjon Kozirev, a Szovjetunió külügyminiszter-he­lyettese, a szovjet küldöttség ve­zetője a New Yorkban folyó 11. tengerjogi konferencián, a szerdai plenáris ülésen kijelentette, hogy gyakorlatilag kész nemzetközi jogi dokumentumnak lehet minősíteni azt a megállapodásjavaslatot, amelyet a tengerjogi konferencia előző ülésszaka dolgozott ki. Visszautasította az amerikai próbálkozásokat, melyek célja a tárgyalások bonyolítása olyan kérdések feletti vitával, amelyeket már teljes mértékben megoldot­tak. Kijelentette, hogy az ilyen hozzáállás következtében a kon­ferencia holtpontra juthatna, és meghiúsulhatna a nemzetközi ten­gerjogi megállapodás elfogadása. ENSZ-szeminárium (ČSTK) - A közel-keleti konflik­tus „rendezésének“ amerikai koncepciója csupán „használati utasítás“ a térség helyzetének ki­élezésére. Ez a véleményük a pa­lesztin kérdésről rendezett 5. terü­leti ENSZ-szeminárium résztvevői­nek, amelyet New Yorkban tar­tanak. iránti keresletet. Ez a recesszió makacsul tartja magát, s már a 70- es évek derekától gyötri a tőkés országokat. Tehát a pillanatnyi olajpiaci helyzet korántsem elő­nyös az OPEC szempontjából. A mára összehívott rendkívüli ta­nácskozás előkészítése is eléggé problematikus volt, hiszen ezúttal nem az a már megszokott kérdés: mennyivel emelni az árat, hanem mennyivel csökkenteni. Merőben új a helyzet tehát. Leginkább a legnagyobb OPEC-termeló, Szaud-Arábia érezheti magát nyeregben, mert mindig is óvatos volt, ha áreme­lésről volt szó. (Persze ebben az is közrejátszott; arra törekedett, hogy visszafogja a szélsőséges áremelési törekvéseket.) Rijadban most büszkén verik a mellüket: lám, mindig figyelmeztettek, a nyakló nélküli áremelések átka a takarékosság, s hosszú távon a féktelen árpolitikának az OPEC látja a kárát. Most ez bekövetke­zett. Az OPEC kénytelen a hivata­los egységártól eltérően árenged­ményeket adni, s megváltásként várja a tőkés gazdasági fellendü­lést, hogy a beinduló gazdasági élettel az olajipar is megélénküljön és az olajexportálók ismét fölülke­(ČSTK) - Nicaragua népe meg­értéssel fogadta a rendkívüli álla­pot kihirdetését, a politikai pártok és tömegszervezetek pedig az or­szág vezetőihez intézett távirata­ikban követelik, hogy a forradalmi törvények teljes szigorával sújtsa­nak le a terroristákra. Nicaragua népe készen áll arra, hogy meg­védje az oly sok áldozattal és vérrel kivívott szabadságát - han­goztatják az üzenetek. xxx A nicaraguai honvédelmi mi­nisztérium tegnap közölte, hogy szerdán behatolt az ország felség­vizeire egy salvadori őrhajó, és tüzet nyitott egy nicaraguai ha­lászhajóra. A tűzpárbaj több mint egy óráig tartott. Egy nicaraguai (ČSTK) - Reagan amerikai el­nök szerdán terjesztette a Kong­resszus elé jóváhagyásra a kö­zép-amerikai és karibi országok­nak nyújtandó 350 millió dolláros „kiegészítő támogatásról“ szóló törvényjavaslatot. A program, amelyet Reagan az Amerikai Álla­mok Szervezetének közgyűlésén február 24-én terjesztett elő, ugyancsak vámkedvezményeket és az amerikai beruházási tevé­kenység felélénkítését helyezi ki­látásba a térség országai számá­ra. A program természetesen csak az olyan Amerika-barát rezsime- ket részesíti gazdasági és politikai előnyben, mint Salvador, Hondu­ras, Dominica, Costa Rica, Belize és Jamaika. A terv nyilvánvaló célja az Egyesült Államok befolyá­sának erősítése a térségben. Reagan a Kongresszushoz in­tézett üzenetében azt írta, hogy az rekedjenek. Ez azonban várat ma­gára. Tény, hogy amiről ma, holnap Bécsben döntenek, szokatlan az OPEC-berkekben. Nem elég ugyanis árcsökkentést elhatároz­ni, hanem ez párhuzamosan az olajkitermelés visszafogásával is jár. Kérdés, ki mennyivel korlátoz­za olajtermelését. Az utóbbi na­pokban olyan hírek terjedtek el, hogy Szaud-Arábia jelentős áldo­zatot hoz: lényegesen csökkenti napi 7 millió hordós termelését. Az OPEC tehát az árleszállítással egyidejűleg bizonyára a kollektív termeléscsökkentés mellett dönt, a napi 20 millió hordóról 18,5-re szállítja le a kitermelést. Az olajár tehát hosszú idő után kissé alászáll. Nehéz eldönteni, tartós lesz-e ez az irányzat. Egyes vélemények szerint az OPEC, ha csökkenti az árat, azt kizárólag hosszútávú, öncélú elképzelései miatt teszi. Vagyis azt szeretné elérni, hogy a csökkenő ár leszok­tassa a fogyasztókat a takarékos­ságról, és hogy azok visszatérje­nek a nagyobb fogyasztáshoz. A bécsi OPEC-központban váltig hangoztatják: még egyszer nem esnek abba a hibába, hogy szün­telen áremelésekkel belehajszol­ják a tőkés fogyasztókat a rájuk bumerángként visszaütő takaré­kosságba. P. VONYIK ERZSÉBET katona megsebesült, s a halász­hajó megsérült. A minisztérium az akciót Nicaragua szuverenitása durva megsértésének tekinti, s az a véleménye, hogy előre megter­vezett provokációról van szó, amelynek célja a feszültség foko­zása a térségben. A nicaraguai kormány hajlandó tárgyalásokat folytatni az Egyesült Államokkal a kölcsönös kapcsola­tok javításáról, de csak akkor, ha a párbeszéd reális alapokból indul ki, és célja egyértelműen a térség békéjének biztosítása lesz - jelen­tette ki Tomas Borge nicaraguai belügyminiszter. Hangsúlyozta továbbá, hogy bármiféle tárgyalá­sok feltétele,, hogy az Egyesült Államok szavatolja: nem támadja meg Nicaraguát. USA már az október 30-án befeje­ződő idei költségvetési évben fo­lyósítja a tervezett 350 millió dol­lárt. Hozzáfűzte, hogy követelni fogja: a következő költségvetési évben további 664 millió dollárt folyósítsanak a közép-amerikai or­szágok „gazdasági támogatása“ céljából. SALVADOR A hazafias erők készek tárgyalni (ČSTK) - Arnoldo Bernal, a salvadori Forradalmi Demokrati­kus Front vezetőségének tagja az olasz Paese Sera című lapnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a jelenlegi katonai helyzetre Salvadorban a hazafias erők elő­retörése a jellemző. Megállapítot­ta, hogy a salvadori hadsereg több katonája a partizánok oldalára állt. Itt az ideje, hogy politikai tárgyalá­sok kezdődjenek a válság rende­zéséről - mondotta Bernal. A ha­zafias erők készek bármiféle elő­zetes feltétel nélkül tárgyalóasz­talhoz ülni. A salvadori ellenzéki erők kép­viselője ismételten cáfolta azt a washingtoni állítást, miszerint a partizánok Kelet-Európából szerzik fegyvereiket. A fegyvere­ket az Egyesült Államok szállítja nekünk - mondotta. Hogyan? Sok fegyvert zsákmányoltunk, a többit pedig a Közép-Amerikában virág­zó feketepiacon vettük - állapítot­ta meg Bernal. A kolumbiai választások eredménye (ČSTK) - Bogotában szerdán hozták nyilvánosságra a múlt va­sárnap tartott parlamenti választá­sok eredményeit. A választásokat a kormányzó Liberális Párt nyerte meg, melynek jelöltjei a 22 tarto­mány közül 19-ben szerezték meg a többséget. A többi tartományban a másik polgári politikai szervezet, a Konzervatív Párt jelöltjei győztek. A bejegyezett 13 millió válasz­tásra jogosult kolumbiai polgár kö­zül csak 5 milliónyian adták le voksukat. Az OPEC-ülés margójára OLAJÁR ÉS OLAJÁRADAT Az USA befolyásának erősítésére törekszik A Német Szövetségi Köztársaságban a Rajna és a Ruhr vidékét sújtja leginkább a jelenlegi gazdasági válság. Észak-Rajna-Vesztfá- lia tartományban már több mint félmillió a munkanélküliek száma. A munkaközvetítő irodák előtt naponta több ezren állnak sorba, ám kevés a reményük arra, hogy munkát találnak. (Telefoto: ČSTK)

Next

/
Oldalképek
Tartalom