Új Szó, 1982. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1982-02-15 / 38. szám, hétfő

„Én megtalálom Tróját“ H a Joyce, akkor mindenekelőtt az Ulysses. Igen, mindenek­előtt az Ulysses, ez a husza­dik századi „Odüsszeia” jut eszünkbe Joyce nevének halla- tán-olvastán. És már indulna is a toll írni róla, a ma is vitatott, de a megjelenése óta eltelt hatvan esztendő alatt mindenképpen út­törőnek és korszakosnak bizonyult regényről, ha nem éppen évfordu­lós jegyzet lenne születőben, ami­kor is illik néhány szóban fölidézni a szerző életét, emberi-írói maga­tartását. James Joyce ír katolikus pol­gárcsaládban született 1882­ben, Dublinban. Jezsuita középis­kolában nevelkedett, de hamaro­san megtagadta hitét, elvetette a katolikus dogmákat és tulajdon­képpen semmiféle dogmában nem hitt. Ehhez tegyük mindjárt hozzá, hogy élete végéig - az íráson és családján kívül - sehol, semmi iránt nem kötelezte el ma­gát aktívan. ír létére - a nagy írekkel, kortársaival: Shaw-val, Synge-el, Yeats-el, O’ Casey-vel ellentétben - természete és fölfo­gása távol tartotta őt még azoktól a nemzeti függetlenségi mozgal­maktól és harcoktól is, melyek a századelőn különösen nagy erő­vel bontakoztak ki Írországban az elnyomó protestáns Anglia ellen. Miután Dublinban befejezte filoló­giai tanulmányait, elhagyta hazá­ját, Párizsba ment, ahol egy ideig orvosi egyetemre járt. 1940-ben Svájcba menekült a Franciaor­szágba bevonuló német fasiszták elől. Egy év múlva halt meg, öt­venkilenc éves korában. Ennek az ötvenkilenc esztendő­nek a java részét James Joyce külföldön töltötte el, az önfenntar­táson kívül az írásnak szentelve minden idejét, figyelmét, hatalmas tudását. Haza csak ritkán látoga­tót, de Írországtól elszakadni ide­genben sem tudott, legfőképpen nem Dublintől. Ez az annak idején kétszázötven ezer lakosú város beléje ivódott utcáival, üzleteivel hangulatával, társadalmi rétegeinek mentalitásával, erkölcsi és vallási szokásaival. És mindezt még job­ban látta, láthatta Joyce messziről, egy egység szerves elemeként a legapróbb részleteket, mozza­natokat is. Ugyanakkor meglátta azt is, hogy a tizenkilencedik szá­zadi konvenciók, létformák, érték­rendek, írott és Íratlan törvények­hez igazodó emberközi kapcsola­tok a családon és az egész társa­dalmon belül lazuló-bomlófélben vannak. Tanúja a századforduló nagy átalakulásainak, melyeket átfogni és kifejezni már nem lehet hagyományos eszközökkel, for­mákkal, módszerekkel. A Dublini emberek című novel láskötete, mely már 1905-ben kész van, de csak kilenc év múlva sikerül elfo­gadtatnia egy kiadóval, még nem jelez újat, érzékeny megfigyelő képességről árulkodó, hagyomá­nyos felépítésű novellák gyűjte­ménye szülővárosáról, reális jelle­mekkel, életképekkel. Kamaraze­ne című versesgyűjteménye, de különösen az Ifjúkori önarckép cí­mű regénye, mely személyisége fejlődésének, lelke vallási kötel­mek alóli fölszabadulásának a tör­ténete, már többet mutat a kísérle­tező, formát robbantani és újítani akaró Joyce-ból, aki aztán 1914- ben, az első világháború kitörésé­nek évében hozzálát az Ulysses megírásához. 1921-ben készül el a munkával, megalkotva a husza­dik század egyik legkevésbé nép­szerű, a széles olvasóközönség körében ma se nagyon elterjedt, de az irodalomra gyakorolt hatását tekintve páratlan erejű - ilyen vo­natkozásban csak Proust és Kafka életművéhez mérhető - regényét. Már maga a szándék elképesz­tő: egyetlen napba, nem is egé­szen huszonnégy órába belesűrí- teni a mindennapi emberi létezés külső és belső folyamatait, a folya­matok társadalmi és egyénenkénti alkati meghatározóit, mozgatóru­góit. Totális képet adni arról, hogy egy átlagos dublini hétköznapon, 1904. június 16-án reggel nyolc órától éjfél után kettőig mit és miként gondol, érez, cselekszik Leopold Bloom, a harminckilenc éves magyar származású, zsidó, hirdetésgyújtő ügynök, aztán a felesége, aztán Stephen Dedalus, a fiatal művészjelölt és mindazok, akikkel a nap folyamán érintke­zésbe kerülnek. E szándék meg­valósításához nemcsak az erköl­csi korlátoktól, emberi-írói gátlá­soktól kellett megszabadulni, nem­csak a szemérmet kellett félreten­ni, hogy helyében a kimondás őszintesége-szabadsága működ­hessen vezérelvként, hanem a re­génynek mint műfajnak az addig uralkodó szabályait is el kellett vetni. Az emberi tudatban és tudat­alattiban lejátszódó, sokszor logi­kátlanul kapcsolódó, múltakat je­lenbe hozó „események“, eszme- és képzettársítások formai vetüle- tei ezek a megoldások. Tudatosan alkalmazva. De tudatosan épített az egészében (első pillantásra) eklektikusnak tetsző regény szer­kezete is, mint többen kimutatták: pontról pontra Homérosz Odüsz- szeiájának szerkezete szerint ala­kul, még a szereplők is behelyet- tesíthetők. De a tartalom termé­szetesen nem lehet más, mint amilyet a huszadik század elejé­nek, a polgári társadalom emberé­nek a valósága kínált. Ez a való­ság Joyce számára kiábrándító volt, nem regénybe illő, hanem annak egyfajta parodisztikus vál­tozatába. J ames Joyce utolsó műve a Finnegan's Wake című regény. 1923-tól 1939 írta, folytat­va és „továbbfejlesztve“ az Ulys- sesben alkalmazott közléstechni­kát, de ez a könyve még a szakma által is csupán alig olvasott kísérlet maradt. Ha Joyce, akkor mindenekelőtt az Ulysses. Mely fölér egy élet­művel. BODNÁR GYULA Így is nevezhetnék az olvasók az először tavaly megjelent Gon­dolkodó Magyarok című sorozatot. Az eddig közkézen forgó tizenkét kötet közös vonása, hogy népben, nemzetben gondolkodva Európát, a világot látják és láttatják szerzőik. Szigethy Gábor sorozatszerkesz­tői munkája túllép a megszokott kereteken, állandó jelenlétté válik, a füzetek előszavát és jegyzeteit olvasva informál, orientál. Az első kötet Deák Ferenc - Kossuth Lajos Párbeszéd a kie­gyezésről. Ahogy a szerzők - jeles magyar történelmi és művészeti személyiségek -, úgy a sorozat szerkesztője is jelen van minden­egyes füzetben. Ez a jelenlét pedig minden esetben állásfoglalásra, gondolkodásra ösztönző. Deák és Kossuth esetében is, akikről így ír: „ Állnak a szobrok. Deák Ferenc a haza bölcse, józan, megfontolt politikus, aki megmentette azt, ami még menthető volt maradék sza­badságunkból, függetlenségünk­ből. Kossuth Lajos a tiltakozás, ellenállás mártírja, aki független­ségünket védte, s nem alkudozott, nem egyezkedett a szabadság- harcunkat vérbe fojtó Ferenc Jó­zseffel. Állítsuk szembe a szobro­kat, nézzenek farkasszemet. Fi­gyeljük, ahogy megtörik szemünk­ben a fény. “ S az előszóíró-szerkesztő ál­lásfoglalásai, utalásai az olvasót is mérlegelésre, vizsgálódásra, gon­dolkodásra késztetik. Babits Mi­hály A magyar jellemről írt esszéje előtt ezt írja Szigethy ,,Babits szé­Egykori „pályaválasztásom“ talán legelső inspirálójaként tart­hatom számon Vojtech Zama- rovsky könyvét, a Trója felfedezé­sét. Van-e abban valami különös, ha egy alig tizenéves gyerekem­ber fantáziájának szárnyakat ad az olyan kalandos életút, mint Henrich Schliemanné, Trója sze­rencsés kezű feltárójáé? Ráadá­sul olyan elragadó tolmácsolás­ban - pedig a szerző úgymond ,,még óvatlanságból sem lazított a képzelet kötőfékén“ mint Za- marovskyé. Én inkább az ellenke­zőjén csodálkoznék. Hiszen most, hogy a felfedező születésének 160. évfordulója ürügyén Schlie- mannról, Trójáról és a régészetről akarván írni, újra belekóstolgatok e régi könyvbe, ismét magával ragad sodró stílusa, feszült cse­lekményessége. Állítom, hogy nemcsak az élet­rajzíró szellemes tolikezelése, ha­nem a felfedező-régész kalandos életútja, már-már hihetetlenül ma­kacs céltudatossága is elegendő a képzelet fölpezsdítéséhez. Gon­doljuk csak el; A hétéves Schlie- mann, aki apja elbeszéléseiből is­merte meg a trójai háború törté­netét, kijelentette, hogy ő bizony megtalálja Tróját! Ekkor 1829-et írtak, s a tudományos közlemény „költött helynek“ tudta a homéro­szi várat, tehát majdnem csak annyi alapja volt e kijelentésnek, mintha valaki nálunk azt állítaná: fölkutatja Attila sírját! Negyvenhat éves volt, amikorra - szinte kol­dusszegény indulással - dúsgaz­dag nagykereskedővé küzdötte föl magát, megtanult több mint egy tucat (!) nyelvet, régészetből dok­torált és fölkészülten, anyagi gon­doktól mentesen hozzáfoghatott Trója megkereséséhez. Minek köszönhető, hogy meg is találja? Egyrészt (és főleg!) hallat­lan akaraterejének, no meg an­nak, hogy alaposan odafigyelve olvasta el Homérosz eposzát és- komolyan is vette. Akadémiák szaktekintélyei kinevették, végül mégis neki lett igaza! Megállapítá­sait a trójai ásatások folytatói (Dörpfeld és az amerikai expedí­ció vezetője, Biegen) finomították persze - mint ahogy az minden tudományban, a módszerek töké­letesedése folytán lenni szokott- de a Homérosz megénekelte Trója azonosítása a kisázsiai Hisszárlik dombbal mindenképpen az ő érdeme. Bár feltárásai során rengeteg helyszínrajzot készített, terepmegfigyelést végzett; a korát megelőző műrégészeti szemlélet nyűgös örökségének köszönhető­en munkáját gyakran szokták kincskereső rablóásatásként ke­zelni. Csak annyit jegyeznék meg pen s igazat írt. Gondolkodott. De későn. Három év múlva a német ,,vándorok“ ágyútölteléknek hasz­nálták a Don-kanyarban a magyar hadsereget. Mert a megszédült haszonélvezők azt remélték: A Harmadik Birodalom árnyéká­ban építhetnek maguknak hatal­mas magyar templomot. Nem csu­pán a Don-kanyarban elpusztult kétszázezer magyar életével fizet­tünk e tévedésért. Fogalmak el­kopnak, a szóhasználat változik. Babits nem egy kifejezése, mon­data már egy hajdanvolt világból üzenet. S mintha későnszólása is intő s megrázó példa lenne. “ A történelmi önvizsgálatot vá­lasztotta céljául a sorozatszer­kesztés tettével Szigethy Gábor. Széchényi István A Magyar Aka­démia körül, Kölcsey Ferenc Pa- rainesis Kölcsey Kálmánhoz, Vaj­da János Egy honvéd naplójából, Apáczai Csere János Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról című értekezések, esszék, dolgozatok folytatják a sort a Gondolkodó Ma­gyarok füzetsorozatának első fo­lyamában. S végig olvasva ezeket látjuk, hogy a történelem cselekvő személyiségei mögött ott áll a nép is, amelyről Vajda János írt - me­sélt - 1868-ban. Szigethy az ő so­rai között is eligazít: ,,Hiszik-e, akik akkor nem éltek, hogy 1848. március 15-én boldog volt, aki élt? ehhez, hogy módszere a kor szín­vonalán állott, tehát dőreség lenne elmarasztalni emiatt, annál is in­kább, mivel az utolsó években Dörpfelddel együtt dolgozva na­gyon rugalmasan felül tudta vizs­gálni saját korábbi megállapítása­it, nézeteit is. A Hisszárlik domb egyébként nagyon érdekes régészeti lelő­hely, ahol Dörpfeld 9 települési szintet határozott meg, s ezt Bie­gen még egy csomó közbülső, átmeneti réteggel ki is bővítette. Ez utóbbi szerint - s a tudomá­nyos közvélemény is ezt fogadta el - egyébként a Trója VII. a szint (i. e. 1250 tájára datálja) azonosít­ható Priamosz városával. Ha Homérosztól függetlenül is „testközelbe“ kívánjuk valahogy hozni ezeket a távoli, kisázsiai tájakat, akkor vissza kell nyúlnunk a Kárpát-medence neolitikumába (i. e. 4000-1900), ill. bronzkorába (i. e. 1900-800). Ekkoriban tudniil­Fábry Zoltán ÖSSZEGYŰJTÖTT ÍRÁSAI 2 Fábry Zoltán Hg Összegyűjtött 2 madách Kevés magyar író kapott az el­múlt években olyan elismerést, mint az egy életen át Stószon alkotó Fábry Zoltán. Az elismerés, tisztelet és megbecsülés annak a harcos antifasiszta írónak szólt, akinek életműVe messze kima­gaslik a csehszlovákiai magyar irodalomból. A hat-nyolc kötetre tervezett életműsorozat második kötete Fábry Zoltán 1926-29 között meg­jelent cikkeit és tanulmányait fog­lalja magába. Ezek az írások már a teljes eszmei-művészi fegyver­zetben küzdő író kiforrott alkotá­sai, iskolapéldái a megalkuvást nem ismerő elvhű írói magatartás­nak, az abszolút mércét szemmel tartó kritikai elemzésnek és a poli­tikai tisztánlátásnak, mondaniva­lójuk fél évszázad távlatából is eszméltető és iránymutató. S akik éltek, emlékeztek, akarnak emlékezni akkori boldogságukra? Mernek-e? Füstöl a gyertya, kor­mosak az emlékek. Éjszaka van Vajda János tekintetes szerkesztő úr kávét iszik, tollat ragad, s elin­dul a múltba. Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz sem volt. A történelem, a művészet nagy­jainak gondolataival együtt a soro­zat is élő. Ez az élet pedig máso­dik folyamában is azt kínálja, amit szerkesztője fontosnak, a múlt gondolataiból a mai olvasó szá­mára is hasznosíthatónak vél. Kármán József A nemzet csinoso- dása, Eötvös József A zsidók emancipációja, Németh László San Remó-i napló, Bartók Béla A nép­zenéről, Zrínyi Miklós Az török áfium ellen való orvosság című művek idéznek századokat, törté­nelmi viharokat. Szigethy Gábor ebben a folyamban is megmutatja a gondolkodásunk sajkáit, csó­nakjait, hajóit előre lendítő hullá­mok erejét. Bartókról írja: ,,Bartók nem a városi kultúrától féltette a parasztembert, hanem a városi kultúra hulladékától. Műanyag lim­lomtól, silány piperétől, magyar nótától. A városi szegényeket is ettől féltette: hogy nyomorúságuk­ban urak levetett szellemi-testi göncét hiszik újnak, szépnek - a magukénak. Es amikor hábo­rúra készültek a nagyvilágban, lik vidékeink erős délkeleti - egész Anatóliából származó - befolyás alatt fejlődtek. Egy időben trójai menekültek i. e. 2000 tájára kel­tezhető kolóniáját tételezték föl Időközben bebizonyosodott az el­képzelés elhamarkodott volta, annyi azonban tény, hogy terüle­teink kulturális kapcsolatai való­ban jelentősek voltak az Egeikum- mal. Ahhoz, hogy e kérdésekben is világosabban láthassunk, a Schliemannok utódainak még hosszú, áldozatkész munkájára van szükség. Mindenekelőtt arra a kutatói alázatra gondolok, ami­lyennel Schliemann fogadta Dörp­feld kételyeinek bejelentését az idős felfedező hipotéziseivel kap­csolatban: ,,Megvizsgáljuk, akár így, akár úgy üt ki a dolog!“ Mun­káik könyvbe foglalt eredményei nyomán néhányan a mai gyerekek közül is kedvet kapnak majd eh­hez az érdekes hivatáshoz. LISZKA JÓZSEF Rudolf Jašík A KRISTÁLYVIZEI FOLYÓ PARTJÁN A Kiszuca-vidék kopár hegyol­dalain nyomorban, szellemi sötét­ségben, reménytelenül tengődik a nép. Mozdulatlan, állóvízszerű itt az élet egészen addig, míg meg nem jelenik a színem Štefan, az Ostravát járt, üldözött forradalmár. Štefan mozgásba hozza a vidéket, az irtványokat is, éhségtüntetést szervez, s meghurcoltatása árán is kiharcolja az éhezőknek a ke­nyeret. Jašík írásművészetét a lí­rai hangvétel s a fény és árnyék váltakozása jellemzi. amikor népeket uszítottak egymás ellen, amikor egekig csapott az irigység, a gyűlölet, amikor ostoba tudósok, eszüket vesztett politiku­sok népdalok tulajdonjogán perle­kedtek - Bartók Béla magyar ta­nyákon, erdélyi falvakban, afrikai oázisokban, török hegyi legelőkön népdalokat gyűjtött. Örült jelenben múltra, jövőre figyelt.“ Ebben az időben a Bartók Béla vizsgálta népből jött egy ember, akinek a „füzetsorozat“ eddig hozzánk is eljutott utolsó kötetét köszönhetjük: Kassák Lajos. A so­rozatszerkesztő itt sem áll félre. ,,Kassák Lajos sem álruhaként hordta csavargóruháját, a két nad­rágot gatya nélkül, hanem nyomo­rúságból. Társaival bolyongott, akiket »összecsordázott a rend», fészkelődön szívében az igazság kimondásának fájdalmas ingere, emberré érett, író lett az ország­úton. ‘ ‘ Kassák Lajos Csavargók, al­kotók című írása, ahogyan a többi tizenegy szerzőé sem, nem isme­retlen, nem kiadatlan. Mégis az életmű-kiadások halmazában, esetleg az idő távolságának ho­mályában talán éppen azok figyel­mét kerülte el, akikért íródtak: a népét, örömmel vehetjük most kézbe, hiszen olyan időszakban rendezték ezeket a gondolatokat sorozattá, amikor mindenek előtt a világ sorsáért, a népek békéjéért kell hogy aggódjunk. S a jajveszé­kelés helyett a gondolkodás és a tett legyen a fegyver. DUSZA ISTVÁN AZ EMBERI LÉTEZÉS TIZENNYOLC ÓRÁBAN James Joyce születésének századik évfordulójára „Füzetsorozat“ ÚJ KÖNYVEK V ÚJ SZÚ 4 1982. II. 15

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom