Új Szó, 1982. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1982-02-04 / 29. szám, csütörtök
VASTAPS ÉS ÜRES NÉZŐTÉR EGY HANGVERSENYKÖRÚT TAPASZTALATAI Varga Béla igazgatóval a bejáratnál találkozom. Annyi jót hallottam már a köbölkúti (Gbelce) alapiskoláról, mondom neki, szeretnék utána járni, mi e hírnév alapja. Vagyis: miért jó ez az iskola? Dobai Lajos igazgatóhelyettes társaságában foglalunk helyet a szobában. Néhány perc alatt túljutunk a szokványos mondatokon. Hatékony oktatás, az életre nevelni, fontos a szakmai és a nyelvi felkészültség. Az iskolában jó szakkörök működnek, szép eredményeket érnek el - ez az, amit szinte minden iskolai riport során lejegyez az újságíró. Varga Bélától többet, konkrétumokat akarok megtudni.- A legfontosabb talán az, hogy kitűnő a pedagógusgárdánk. Olyan szakemberek, akik az előírt tanterv szellemében oktatnak, de egyéniségüket sem adják fel. Tartalmassá és érdekessé teszik az órákat - feleli az igazgató, aztán folytatja:- És hát az osztályzás is lényeges. Különböző felvételiken mérhettük le, hogy a mi egyesünk rendszerint ott is egyes. Vagyis az osztályzatoknak fedezete van. Nálunk nem fordulhat elő, hogy a tanulónak egy jeggyel jobbat adunk csak azért, hogy könnyebben bekerüljön valamelyik gimnáziumba vagy szakközépiskolába. Jól tudjuk, hogy sem ott, sem pedig később, nem a jegy érdekli az embereket, hanem a tudás. Az igazgatónak megalapozottnak tűnő észrevétele van az iskolák értékeléséről is.- Nem tartom egészen helyesnek, hogy az iskolák színvonalát például a bukások arányával vagy az osztályzatok szerint mérik. Emiatt sok helyen hajlamosak az enyhébb osztályzásra. Iskoláinkban például a közelmúlthoz képest is elenyészően alacsony a bukások aránya, sokkal jobbak az osztályzatok, de nem merném állítani, hogy ezek az intézmények színvonalasabbak, mint öt-tíz évvel ezelőtt. Mi például figyelemmel kísérjük, mi lesz a végzős diákjainkkal, hogyan boldogulnak az életben, hányán végeznek egyetemeken, szakközépiskolákon. Ez a szempont lehetne a döntő az iskolák minősítésében. Dobai Lajossal az új oktatási J ó a szabad szombat, de hétközben túlterheltek a gyerekek. Valahogy másként kellene megszervezni a tanrendet, mert a júniusi tanulás már csak nyűg az amúgy is túlterhelt gyerekeknek! Ilyenkor már nem tanulnak, legfeljebb osztályzatokat szereznek, egy kis szerencsével föl-, ugyanannyi balszerencsével lekerekítik a számszerű végeredményt. Tényeket, köztudott gondokat, közszájon forgó kifejezéseket idéztem. Sok apró igazság feszül egymásnak, senki sem gondolhatja, hogy pontosan tudja a megoldást, hogy ismeri a legcélszerűbb arányokat. Hadd emeljek ki ebből a gubancból két fogalmat s mindazt, amit felidéznek. Először az osztályzatokat, másodszor a túlterhelést. Minden szülő, tanár, sót még a gyerekek is jól ismerik mindkettőt, azokkal az ellentmondásokkal együtt, amelyekre utaltervezettel kapcsolatos tapasztalatairól beszélek:- A jó dolgokról most nem szólok, inkább a problémákról. Az egyik gondunk az, hogy ez az iram a jó tanulóknak felel meg, a gyengébbek nehezen tartják a lépést. Felvetődik a dilemma: a jó tanulókra koncentráljunk vagy a gyengébbekhez igazítsuk a követelményeket? Fogas kérdés. Nehézséget okoz az is, hogy alig jut időnk az ismétlésre. Pályaválasztás, mondom a bűvös szót az igazgatónak.- Nálunk ez sem kampányszerű. Már a legkisebbeknél is együttműködik a pedagógus a napközi otthon nevelőivel. Igyekszünk megismerni a gyermeket, támogatni őt tehetségük kibontakoztatásában. Szlávik Éva és Kiss Mária az alsó tagozatosok nevelője.- Sokrétű a feladatunk - mondja Szlávik Éva. - Arra kell törekednünk, hogy a tanítás utáni foglalkozás ne legyen megterhelő, ám a játékos foglalkozás során időt, megfelelő módot kell találnunk a tananyag átismétlésére. Elég sok a beutazónk. Ök késő délután érnek haza, tehát elsősorban a napköziben kell felkészülniük a másnapi tanításra.- Szem előtt kell tartanunk azt is - folytatja a kolléganője -, hogy a gyermekek általános tudását gyarapítsuk, de fejlesszük egyéni képességeit is. Valahol itt kezdődik a pályaorientáció. Naplókat, jegyzőkönyveket olvasgatok. Pedagógusok és nevelők megbeszéléseiről, a szülőkkel való beszélgetésekről. Itt valóban nem az utolsó hónapokban gondolkodnak arról, mi legyen a gyerekből, milyen életpályát válasz- szon. Mosolygós, izgulós, válaszaikban talpraesett nyolcadikosokkal ismerkedem. Pontosan körvonalazott céljuk van, hová mennek a nyolcadik osztály elvégzése után. Kanozai Éva és Novotný Erzsébet gimnáziumban szeretné folytatni. Szuper Rozália egészség- ügyi szakközépiskolába készül, Czilling Zsolt Komáromba, az építészetire, Varga Lajos pedig a dunaszerdahelyi mezőgazdasági szakközépiskolába. Elmondják azt is: már régebben döntöttek, hol nak. Csak emlékeztetőül és vázlatosan jelzem a leggyakrabban felröppenő változatokat. Nem az osztályzatokért tanulunk, de persze a számok azért fontos adalékok, tájékoztatók, arról nem is szólva, hogy a továbbtanulás alapvető tényezői. A túlterhelést csökkentenünk kell a gyerekek érdekében, inkább készségeket és jártasságokat szerezzenek, ne adatokat tanuljanak meg, hogy az egyre bonyolultabb világban önállóan eligazodhassanak. A megtanulandó anyag tehát csökken, a gyerekek mégis fáradtak, s ugyanakkor egyre kevesebbet tudnak, mert nemcsak a fölös adatok bemagolása marad el, hanem az alapvető tények ismerete is. Nem mindenkinél természetesen, hanem általában - már amennyire ez tudható vagy érzékelhető. Ó, azok az osztályzatok, sóhajtunk, igazán nem olyan fontosak, ó, azok a szegény gyerekek, any- Ez az iram a jó tanulóknak felel meg szeretnének tovább tanulni, többször beszélgettek erről szüleikkel és pedagógusaikkal is. Amikor elköszönnek, az igazgató hozzáteszi:- Jó munkánkat igazolja, hogy tanulóink döntő többségét felveszik oda, ahova jelentkeznek. Tavaly például öten jelentkeztek egy jóhírű szakközépiskolába. Mind az ötöt felvették. Említettem már, évek múltán is érdeklődünk tanulóinkról. Általában az a vélemény róluk, hogy jó alapokkal rendelkeznek, magyarul és szlovákul is szabatosan ki tudják fejezni magukat. Ezek az eredmények növelik a szülők bizalmát is. Nincsenek gondjaink az elsősökkel, évről évre erős osztályokat nyitunk. A szülők tisztában vannak az anyanyelvi oktatás előnyeivel, tapasztalhatják, hogy iskolánk valóban jó.- S ha az ön által javasolt szempontot érvényesítenénk?- Büszkék lehetünk végzőseinkre. Ma sok olyan pedagógus, orvos, mérnök dolgozik szerte az országban, aki ide járt iskolába. Itt tanult például Hamar Péter, a Szlovák Filharmónia neves hegedűművésze, Dénes Imre, aki jelenleg Nyitrán spanyol-angol szakos egyetemi tanár, ide járt egykor Sidó Zoltán, a GSEMADOK KB jelenlegi elnöke, de ugyanilyen büszkék vagyunk talpraesett szakmunkásainkra, mezőgazda- sági dolgozóinkra. Régen vége a tanításnak, amikor kezet rázok az igazgatóval. Hírnevük valóban megalapozott, valóban jó ez az iskola, mondom magamban, mert itt senki sem érzi foglalkozásnak a munkát. Hivatásnak tartják az oktatást és a nevetést- SZILVÁSSY JÓZSEF nyira túlterheltek! Igen, igen, de vigyázzunk az arányokra, és ne feledkezzünk el a követelményekről sem. A gyerekeket nem kell a tudástól félteni. Tíz-tizenkét éves koruktól fantasztikus meny- nyiségű és minőségű tudást képesek fölfogni -, ha érdeklődésük el nem tompul, figyelmük szét nem szóródik. A terhelést nem a konkrét tudás mellőzésével és nem is az osztályzatok semmibevevésével kell csökkenteni, hanem az iskolai és otthoni üresjáratok fölszámolásával. Nincs fárasztóbb, ,,túlterhe- lőbb", mint az értelmetlen, meddő időtöltés, amikor a gyerekek csak ülnek a padban, hintáznak a széken a nyitott könyv előtt s valójában nem haladnak előre, nem csinálnak semmit, nem történik velük semmi. Egyes iskolákban már különös gondot fordítanak arra, hogy a gyerekek lehetőség szerint maximálisan kihasználják idejüket jó lenne, ha ez általánossá válna. Érdemes figyelni erre, s keresni a változtatás lehetőségeit. HORGAS BÉLA- Akkor hát szombaton fél háromkor indul a kocsi - fejezte be a kedves, jó ismert női hang a vonal másik végén.- Rendben és köszönöm - válaszoltam a hangversenyiroda dramaturgjának, kicsit fáradtan. Hosszú, nehéz nap állt mögöttem. Reggel tárgyalások, az új műsorok, bemutatók megbeszélése, utána rohanás az iskolába és most éppen hogy csak letettem a hangszert, amikor megszólalt a telefon. Igent mondtam. Persze hogy igent, hiszen B betűs ünnep volt az elmúlt esztendő, minden jó muzsikáért lelkesedő ember számára - és ilyenkor lehetetlen nemet mondani. Különben is ez lesz az utolsó Bartók-koncertünk a jubileumi sorozatban - gondoltam. Hogyan is kezdődött? Ilonka néninél ültünk, bár a kifogástalan vendéglátói fogadtatás csak jó hatással lehetett ránk, mégis sírni tudtunk volna a tehetetlenségtől, hogy lehet a bartóki életművet egy esti koncertbe összezsúfolni! Az ország különböző tájaira készültünk, mindenütt mások a szokások, mások az emberek, nemzetiségük is. Hogy lehet ilyen körülmények között egy jó, Bartókhoz méltó forgatókönyvet megírni! Gondolnunk kell Ilonka néni jelenlétére is. Ilonka néni, vagyis Helena Gáfforová, a kitűnő pianista Bartók-növendék volt, és ilyen művész közreműködéséért bizony egymás hajába kapnának a külföldi menedzserek: ami számukra csak nehezen elérhető, azt nekem a sors kegye tálcán kínálta. Sok későbbi koncerten mosolyogva gondoltam vissza kezdeti hiedelmeimre és minden nehézséget magam mögött tudva olyan hévvel és büszkeséggel vezettem ezt a műsort, hogy magam sem hittem a fülemnek. Eleinte Ilonka néni megijedt a gondolattól, hogy halhatatlan tanáráról faggatom majd a pódiumon. Ekkor már tudtam - nem koncert, zenés beszélgetés lesz ez a műsor, összekacsintottunk Viktor Šimčiskóval és Alžbeta Plaskurovával, két kiváló hegedű- művész barátommal, mert tudtuk, hogy azt a sok csodálatos visszaemlékezést, amit Ilonka néni oly lelkesen mondott el nekünk odahaza, nem fogja tudni elhallgatni közönsége előtt sem. A zeneszámok kiválasztása terén a neofolk- lorista, a népdalokat feldolgozó korszak legismertebb müveiből indultunk ki. Ezek megítélésünk szerint mindnyájunkhoz - munkásokhoz, értelmiségiekhez, fiatalokhoz és idősebbekhez, magyarokhoz és szlovákokhoz - egyaránt közel állnak. Hiszen az ő zenei anyanyelvűk művészi ruhába öltöztetett gyöngyszemei. Vendégeskedésünk folyamán teleíródott a füzetem ötletekkel, javaslatokkal, lelkesítő gondolatokkal. Még egy rövid megbeszélés, próbák- és kész volt a műsor. Mindnyájunk igyekezetének, tudásának féltve őrzött s egyben rettegett gyümölcse. Ennek jónak kell lenni, ennek sikerülni kell. Az első koncert előtt alig szóltunk egymáshoz. Felelősségtudat, lámpaláz, a közönséggel való kapcsolat kialakítása mind-mind ismerős velejárói hivatásunknak- most mégis túlságosan eltörpülnek Bartók tekintélye előtt. Az öltözőben Viktor, Betka és Ilonka néni várták, hogy színpadra hívjam őket. Bartókról beszéltem, tiszta szívemből és lelkemből A magyar nemzeti zene megteremtőjének a közép-európai kis nemzetek népzenéje világhírűvé tevőjének életútját, küzdelmeit ecseteltem. És a közönség, a legszigorúbb és legőszintébb kritikus, tapsolt. Siker, siker a javából. Viktor rapszódiája, A gyermekeknek ciklus akkordeon változatai, Betka szonatinája, Ilonka néni csodálatos vallomásai a sokszor, bevallom szándékosan váratlan kérdéseimre adott talpraesett, meghatóan őszinte válaszai és a Allegro barbaro tetszettek. A rendezők versengtek a színvonalasnál színvonalasabb körülmények kialakításáért. És mi hálásak voltunk, hálásak Bartók nevében is. A legjobbat, a legszebbet szerettük volna nyújtani mindenütt. Nové mesto nad Váhom-i és a nagymegyeri (Čalovo) zeneiskola igazgatósága hozzáértő propagációval, felejthetetlen környezetet teremtve járult hozzá emlékestünk sikeréhez. Decemberben Marcelházára indulva tapasztalatainkkal gazdagabban, minden eddiginél szebb, szívhez szólóbb koncerttel szerettünk volna elbúcsúzni a Bartók- évtől. E nagy elhatározás még megdöbbentő dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) csalódásunkat is feledtette velünk. Ott ugyanis a helyi zeneiskola és a Városi Művelődési Központ képviselői el sem jöttek a hangversenyre. így nem csoda, hogy a hazasiető takarítónő - még mielőtt átöltözhettünk volna - ránk zárta a bejárati ajtót. Rabságunkból aztán a művelődési otthon fűtője szabadított ki bennünket. Sebaj. A kis számú, de hálás közönség azt bizonyította, azért Dunaszerdahelyen is kedvelik a komolyzenét. Ezért némi keserű szájízzel utaztunk át a városon Marcelháza felé. S hogyan lehet elbúcsúztatni egy koncertsikerekhez gazdag Bartók- évet Marcel házán, ezt még szíves engedelmükkel elmesélem. Megérkezve kénytelenek voltunk odafigyelni a hangversenyiro- da sofőrjének rosszmájú kuncogására:- Ilyet még nem láttatok. Én már fejből ismerem az egészet. A modern művelődési házat látva - bevallom -, idegesítettek a megjegyzései. A „főnök“ (így nevezték munkatársai) azonnal biztosított bennünket érkezésünk feletti öröméről, valamint intézkedéseiről, melyekkel emlékestünk látogatottságát vélte előkészíteni. A pódiumon dzsesszkoncerthez előkészített nyitott pianino állt (a sarokban) egy belegyömöszölt mikrofonnal (!) és egy további mikrofon a konferanszié és a szólisták számára. Ezt állítólag az előző .komolyzenei koncerten így kérték a művészek!? Ezek kik lehettek, néztünk egymásra döbbenten Ilonka nénivel. Mindenesetre tapintatosan közöltük, ez nem szokás. Mi nem diszkóprogrammal jöttünk. Miután a főnöknek sürgősen dolga akadt, magunkra maradtunk és türelmesen vártuk az ígért közönségözönt. Húsz perccel a kezdet eredeti időpontja után egy magát bizonyára nagyon kellemetlenül érezhető hölgy kopogott be az öltözőnk ajtaján és közölte velünk, hogy hazamehetünk, a koncertnek vége, nem jött el senki. Volt itt ugyan hat-hét gyerek, de azokat elzavarták, mert őket ez a „cincogás“ úgysem érdekelte volna. Ezek után tisztáztuk, hogy mindkét fél megspórolhatta volna magának ezt a szombati kirándulást. A helyi kultúrház munkatársait megkértük, hogy igazolják a szerződésben ránk háruló feladatok teljesítését, a hangversenyiroda számára. Hitetlennek tűnik, de sajnos így volt: ránk csapták az ajtót. Ekkor „zseniális“ ötletünk támadt, „megfenyegettük“ őket, hogy nekik játsszuk el a koncertet az üres teremben - s azonnal megkaptuk a szükséges igazolást. Aznap halászati és vadászati nap volt az ottani vendéglőben, jól elkészített halászlét ettünk, s végignéztünk, ma már ugyan csupán elvétve látható, de egy igazi, székek és asztalok dobálásával fűszerezett kocsmai verekedést, majd távoztunk. Természetesen Bartók ezek után is ott marad a nagy B betűsök sorában (Bach, Beethoven, Brahms, Bruckner) és mi továbbra is tisztelettel és kellő művészi alázattal nyúlunk művei után. De legközelebb majd csak ott, ahol nemcsak az új, modern és üres művelődési ház jelképezi a kultúrát. Sőt az idén Kodályra és Haydnrá is emlékezünk, jó szóval, színvonalas zenével azoknak, akik valóban igénylik. RÁCZ TIBOR Ó, azok az osztályzatok! ÚJ SZÚ 6 1982. II. 4. Miért jó iskola?- Az eredmények növelik a szülők bizalmát Pontosan körvonalazott céljuk van (Gyökeres György felvételei)
