Új Szó, 1982. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1982-02-18 / 41. szám, csütörtök
ÁTFOGÓ TÁJÉKOZTATÁS LEHETŐSÉGE VÁSÁRLÓKNAK ÉS TERMELŐKNEK Brnóban megnyílt az Autoprogress ’82, a Welding ’82 és a Robot ’82 kiállítás MADRID A résztvevők többsége a konstruktív párbeszéd folytatása mellett (ČSTK) - Ladislav Gerle szövetségi miniszterelnök-helyettes tegnap Brnóban megnyitotta az Autoprogress ’82 nemzetközi motortechnikai gépkiállítást, a Welding ’82 hegesztéstechnikai kiállítást és a Robot '82 ipari robotkiállítást. Jelen volt Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára. A három kiállításon csaknem 150 vállalat, ebből több mint 80 külföldi cég mutatja be termékeit. A bemutatók február 23-ig tekinthetők meg. Megnyitó beszédében Ladislav Gerle egyebek közt hangsúlyozta: e kiállítások közös megrendezése lehetővé teszi a vásárlóknak és a nagyközönségnek, hogy átfogóan tájékozódjanak az elmúlt időszak kutatási és fejlesztési eredményeiről, a termelők pedig megismerkedhetnek a vásárlók elvárásaival . Az Autoprogress ’82 kiállítá(Folytatás az 1. oldalról) születeit, valamint a szocialista országok küldöttségei együttműködésének további elmélyítését az Interparlamentáris Unió szerveink tanácskozásain. A konzultatív találkozó során a résztvevők egyhangúlag rámutattak arra, hogy napjainkban amikor az imperializmus reakciós erőinek hibájából kiéleződött a nemzetközi helyzet, mindent meg kell tenni a béke megőrzéséért, a lázas fegyverkezés korlátozásáért - főként az atomfegyverkezés terén - s a nemzetközi enyhülés politikájának folytatásáért. Ezzel kapcsolatban rámutattak Küldöttségünk hazatért Havannából és Berlinből (ČSTK) - Hazaérkezett tegnap Havannából a Forradalmi Szak- szervezeti Mozgalom küldöttsége, amely Karol Hoffmannak, a Szakszervezetek Központi Taná- csa elnökének, a Szakszervezeti Világszövetség alelnökének vezetésével részt vett a X. szakszervezeti világkongresszuson. A küldöttséggel együtt érkezett Gáspár Sándor, a Szakszervezeti Világszövetség elnöke és Ibrahim Zakarija, a szövetség főtitkára, xxx Hazaérkezett tegnap Berlinből a csehszlovák küldöttség, amely az NDK-csehszlovák gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési közös bizottság 24. ülésén vett részt. A küldöttséget Václav Hűla csehszlovák miniszterelnök-helyettes vezette. (ČSTK) - A Szlovákiai Orvosi Társaság 4 kongresszusára jöttek össze tegnap Bratislavában a küldöttek, 56 szaktársaság, 36 orvosi és 6 gyógyszerészeti egyesület több mint 21 000 tagjának képviseletében. Jelen volt az SZLKP KB, a Szlovák Nemzeti Tanács és a szlovák kormány küldöttsége Anna Kretovának, az SZNT alelnökének vezetésével. A delegáció további tagjai voltak: Emil Matejí- ček szlovák egészségügyi miniszter és Ján Strelník, az SZLKP KB osztályvezető-he lyettese. A Szlovákiai Orvosi Társaság 1978 és 1981 között kifejtett tevékenységéről szóló jelentést Teofil Rudolf Niederland akadémikus, a társaság elnöke terjesztette elő. Elemezte a legfelsőbb párt- és állami szervek által kitűzött egész- ségügyi-politikai irányvonal feladatainak a megvalósítását, s leszögezte, hogy a társaság legfontosabb feladata a legújabb tudományok és szakismeretek meghonosítása a gyógyászat és a megelőzés gyakorlatában. A tanácskozás ezután vitával folytatódott, amelyen Anna Kretoson a gépkocsijavításban alkalmazott legkorszerűbb eszközöket tekintheti meg a közönség. A szervizek és a gépkocsijavító üzemek berendezéseit tovább kell tökéletesíteni, hogy jobb és gyorsabb szolgáltatásokat nyújthassanak. A Welding '82 kiállítás a hegesztés ipari jelentőségére utal. Bár nemzetközi viszonylatban stagnál az acéltemrelés, tovább növekszik a hegesztett szerkezetek és egységek gyártása. Csehszlovákiában e termelés az elmúlt tíz esztendőben több mint 50 százalékkal nőtt. Egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert a hegesztés mechanizált módszerei. Végezetül Ladislav Gerle a Robot ’82 kiállítás jelentőségéről beszélt. A robotizálás legfontosabb célja automatizált munkahelyek és gyártási rendszerek létrehozása ipari robotok segítségével. az ENSZ-közgyűlés rövidesen megtartandó második rendkívüli ülésszakának jelentőségére. A találkozón nyilatkozatot hagytak jóvá, amely elítéli, hogy az Egyesült Államok és néhány további nyugati ország beavatkozik a Lengyel Népköztársaság belügyeibe. Teljes támogatásukról biztosították a Kubai Köztársaság hős népe által vívott igazságos harcot, amelynek célja, hogy megszűnjön az amerikai imperializmus szüntelen beavatkozása a kubai nép szabadságával és függetlenségével összefüggő kérdéseibe. A konzultatív találkozó tárgyszerű elvtársi légkörben zajlott le A résztvevők egyhangúlag síkra- szálltak az Interparlamentáris Unió szocialista országokban működő nemzeti csoportjai együttműködésének továbbfejlesztéséért és elmélyítéséért. MUNKA ÉRDEMREND ÁTADÁSA (ČSTK) - Vladimír Pirošík, az SZLKP Közép-szlovákiai Kerületi Bizottságának vezető titkára tegnap Banská Bystricában átadta a Munka Érdemrendet Jozef Vyletelnek, a közép-szlovákiai pártbizottság osztályvezetőjének. A magas állami kitüntetést köztársaságunk elnöke a jubilánsnak 60. születésnapja alkalmából adományozta a pártban kifejtett sokéves áldozatkész munkájáért és jelentős hozzájárulásáért a mező- gazdaság szocializálásához. vá is felszólalt. Méltatta a társaság hozzájárulását a szlovákiai egészségügyi értelmiség szakképzettségének elmélyítéséhez, eszmei és politikai neveléséhez. A résztvevők ezután megválasztották a társaság vezető szerveit, a társaság elnöke ismét Teofil Rudolf Niederľand akadémikus lett. Határozatot fogadtak el. Üdvözlő levelet küldtek a CSKP Központi Bizottságának és az SZLKP Központi Bizottságának. Egyhangúlag csatlakoztak a Csehszlovák Tudományos Akadémia felhívásához a fenyegető nukleáris háború ellen, síkraszálltak a leszerelésért és a világbékéért. Úgy döntöttek, hogy a társaság nukleári leszerelési bizottságot alapít. Tragikus baleset (ČSTK) - Tegnap a kora esti órákban eddig meg nem állapított ok miatt kisiklott Prágában a 26-os villamosjárat egyik szerelvénye. A baleset következtében hat ember meghalt és mintegy húszán megsérültek. A szerencsétlenség okát vizsgálják. Plenáris ülés Genfben (ČSTK) - Az európai közepes hatótávolságú nukleáris rakéták korlátozásáról folyó szovjetamerikai tárgyalásokon tegnap Genfben plenáris ülést tartottak. Csehszlovák-NDK gazdasági együttműködés (ČSTK) - Berlinben tegnap befejezte munkáját a csehszlo- vák-NDK gazdasági és tudomá- nyos-műszaki együttműködési közös bizottság 24. ülésszaka. A küldöttségeket Václav Húla, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök-helyettes és Gerhard Weiss, az NDK Minisztertanácsának elnökhelyettese vezette. A bizottság a gazdasági kapcsolatok elmélyítésének konkrét feladatairól tárgyalt. A bizottság ülésének előkészítő szakaszában további szerződéseket írtak alá a mikroelektronika, a mezőgazdasági gépek, tudományos és orvosi műszerek gyártása terén folytatandó szakosításról és kooperációról. (ČSTK) - Az Egyesült Államok biztosította Izraelt arról, hogy továbbra is szándékában áll biztosítani Tel Aviv katonai fölényét arab szomszédaival szemben, és a térségbe irányuló minden amerikai fegyvereladás során tekintettel lesznek az amerikai közel-keleti politika eme elvi érdekére. Erre azért volt szükség, mivel Weinberger amerikai hadügyminiszter múlt heti jordániai látogatásával kapcsolatban olyan hírek láttak napvilágot, hogy az USA korszerű fegyvereket, többek között F-16-os vadászgépeket és Föld-levegő rakétákat szándékszik eladni Jordániának. Ez a hír természetesen kiváltotta az izraeli vezetők felháborodását, s Begin kormányfő azon nyomban levélben tiltakozott a döntés ellen az amerikai elnöknél. Izrael csak azért is nagyon érzékeny katonai fölényére, mivel nem áll szándékában lemondani agresszív terveiről. Jelenleg is folytatja csapatösszevonásait a libanoni határ mentén. Ennek következtében fokozottabb riadóké- Hogyan jellemezné a tanácskozás jelenlegi állását?- Amikor a találkozót december 18-án megszakították, a résztvevők azzal az egyhangúlag elfogadott határozattal hagyták el Madri- dot, hogy 1982 elején mindent megtesznek a munka sikeres befejezéséért, egy tartalmas dokumentum megszerkesztéséért. A szocialista országok küldöttségei azzal tértek vissza a spanyol fővárosba, hogy ezt a célt megvalósítsák. Nyugati reakciós körök, - elsősorban azonban az Egyesült Államok - ezzel szemben mindent megtettek azért, hogy meghiúsítsák a madridi találkozón eddig elért pozitív eredményeket, és megakadályozzák a találkozó sikeres befejezését. Veszélyes irányvonaluk álcázására a lengyel eseményeket használták ki. A madridi találkozó múlt héten megkezdődött újabb szakasza előtt a NATO vezetése amerikai nyomásra kidolgozta azt a részletes tervet, mely szerint a tanácskozást lengyel- és szovjetellenes kirohanásokra korlátozták volna. Hogy nyomatékot adjanak a lengyelországi eseményekkel kapcsolatos fenntartásaiknak, külügyminisztereiket küldték el a múlt heti nyitóülésre. (ČSTK) - A 35 ország európai biztonsági és együttműködési madridi találkozóján tegnap plenáris ülést tartottak. Wlodzimierz Konarski, a lengyel küldöttség vezetője visszautasította a brit és a belga küldött újabb kísérleteit, hogy beavatkozzanak a Lengyel Népköztársaság belügyeibe és az Egyesült Államoknak az emberi és szakszervezeti jogokkal való képmutató „törődését“ országában., (ČSTK) - Jeane Kirkpatrick, az Egyesült Államok állandó ENSZ-képviselője ismét durván támadta az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Washingtonban elhangzott beszédében kijelentette, hogy „mindaz, ami a Közgyűlésben és a Biztonsági Tanácsban történik, nagyon elszomorító“. Véleménye szerint az ENSZ állítólag nem a konfliktusok rendezésére törekszik, hanem épp ellenkezőszültségbe helyezték az ország egész területén a libanoni hadsereget, és teljes harci készültségben vannak a libanoni nemzeti hazafias erők és a palesztin ellenállási mozgalom egyesített erői is. ★ ★ ★ Musztafa Tiasz szíriai hadügyminiszter arról tájékoztatta kormányát, hogy befejeződött az a biztonsági akció, melynek célja a Muzulmán Testvériség nevű illegális szervezet hamai bázisainak a felszámolása volt. A SANA hírügynökség jelentése szerint az akció során több terroristát letartóírtattak, és nagy mennyiségű, külföldről származó fegyvert koboztak el. Ugyancsak a SANA közölte, hogy Hafesz Asszad szíriai államfő telefonbeszélgetést folytatott Moamer Kadhafival, a líbiai forradalom vezetőjével. A két államfő megállapodott abban, hogy rövidesen találkozót tart a közel-keleti és a nemzetközi fejlemények közös tanulmányozása végett.- Hogyan értékeli a múlt héten lezajlott tanácskozásokat?- A madridi találkozó első napjai megmutatták, hogy tarthatatlan az az amerikai álláspont, miszerint a tanácskozáson addig nem lehet másról szó, amíg Lengyelországban meg nem szüntetik a szükség- állapotot. Épp a szocialista országok voltak azok, amelyek felfedték ezeknek a törekvéseknek a lényegét, s egyöntetűen hangsúlyozták: elutasítanak minden kísérletet a lengyel belügyekbe való beavatkozásra. Úgy tűnik, több nyugat-európai ország lassan ráébred a Washington által ösztönzött kampány veszélyeire, arra, hogy az enyhülési politika eredményeinek felszámolása, a párbeszéd megszüntetése számukra is káros lenne. Ezért néhány nyugati küldött - a lengyel- és szovjetellenes kirohanások során - szükségesnek tartotta hangsúlyozni a Helsinkiben megkezdett folyamat megőrzésének és a madridi találkozó eredményes befejezésének a szükségességét.- Mit kell tehát tenni a madridi találkozó sikeréért?- Mindenekelőtt a nyugati országoknak kell felhagyniuk azzal, Á Lengyelország elleni további kirohanások mellett azonban a tegnapi ülésen egyes semleges és el nem kötelezett országok részéről olyan hangok is hallatszottak, amelyek igazolták, hogy érdekükben állónak tekintik az enyhülési folyamat fenntartását és konstruktív tárgyalások folytatását, amelyek elősegítenék a madridi találkozó sikerét. leg, „elmélyíti és kiélezi“ az államok közötti vitákat. Az amerikai ENSZ-delegátus úgy vélekedett, hogy az ENSZ „épp ellenkezőleg működik, nem pedig úgy, ahogy megalapítói elképzelték“. Kirkpatrick asszony a jelek szerint kisajátította magának azt a jogot, hogy az ENSZ alapítói nevében beszéljen, állásfoglalása ugyanakkor tükrözi a jelenlegi amerikai irányvonalat. Az Egyesült Államok ugyanis magatartása miatt az ENSZ-ben egyre gyakrabban ellentétbe kerül a tagállamok akaratának többségével, és ily módon a világszervezetben lényegében elszigetelten magára marad. Innen ered, hogy kormány- szintű képviselői az utóbbi időben egyre gyakrabban durván támadják az ENSZ-et. CASTRO NYILATKOZATA (ČSTK) - Havannában közzétették Fidel Castrónak az el nem kötelezettek mozgalma elnökének nyilatkozatát, amely leszögezi, hogy a közel-keleti térségből az elmúlt napokban érkezett hírek arra engednek következtetni, hogy Izrael újabb katonai agresszióra készül Libanonban a palesztin menekültek és a Palesztinjai Fel- szabadítási Szervezet ellen. Az izraeli agresszió súlyosan veszélyezteti nemcsak a térség, de az egész világ békéjét és biztonságát is. Ezzel összefüggésben Fidel Castro a mozgalom valamennyi tagállamát arra szólítja fel, hogy minden eszközzel akadályozzák meg az Egyesült Államokat és Izraelt abban, hogy á közel-keieti államokat újabb háborúba kényszerítsék. « hogy ezt a fórumot a Lengyel- ország belügyeibe való beavatkozás színterévé változtassák. Elérkezett az idő, hogy a nyugati küldöttségek kellő politikai realizmust tanúsítsanak s tudatosítsák, hogy az az út, amelyre léptek, zsákutcába vezet. A szocialista országoknak világos elképzelése van arról, mit kell tenni az elért eredmények megőrzéséért és azért, hogy a madridi találkozó olyan határozatok elfogadásával fejezze be munkáját, amelyek az európai biztonság megerősítését és a kölcsönösen előnyös együttműködés fejlesztését szolgálják. Ez megköveteli, hogy a meddő viták helyett megkezdődjön a valamennyi résztvevő számára elfogadható záródokumentum megszerkesztése, s ez lehetővé tenné a még nyílt kérdések tisztázását, majd a záródokumentum aláírását. A jelenlegi európai helyzet szükségessé teszi, hogy a madridi találkozón döntés szülessen egy katonai enyhülési és leszerelési konferencia összehívásáról, amely nagymértékben hozzájárulhatna az európai országok közötti bizalom megerősítéséhez. A szocialista országok a nehézségek ellenére úgy vélik, hogy megvannak a tanácskozás eredményes befejezésének az objektív feltételei. MINDENT MEG KELL TENNI A BÉKE MEGŐRZÉSÉÉRT FONTOS FELADAT A LEGÚJABB TUDOMÁNYOS ISMERETEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A SZLOVÁKIAI ORVOSI TÁRSASÁG 4. KONGRESSZUSA Közel-keleti hírek VALÓS ÉS VÉLT FESZÜLTSÉGEK ASSZAD ÉS KADHAFI HAMAROSAN TALÁLKOZIK A Nyugatnak is politikai realizmust kell tanúsítania Radoslav Klein csehszlovák küldöttségvezető nyilatkozata (ČSTK) - A madridi találkozó résztvevői tegnap újabb teljes ülést tartottak. A tanácskozás eddigi lefolyásáról és távlatairól adott nyilatkozatot a Csehszlovák Sajtóiroda különtudósítójának Radoslav Klein nagykövet, a csehszlovák küldöttség vezetője. Kirkpatrick asszony kirohanásai az ENSZ ellen ÚJ SZÚ 2 1982. II. 18.