Új Szó, 1982. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1982-01-16 / 13. szám, szombat

TOVÁBB BŐVÍTJÜK KAPCSOLATAINKAT (Folytatás az 1. oldalról) a marxizmus-leninizmus és a pro­letár internacionalizmus elvei alapján. Elítélték a nemzetközi im­perializmus durva beavatkozását Lengyelország belügyeibe, külö­nösen azt a nyomást, amelyet az Egyesült Államok gyakorol a többi NATO-tagországra, hogy kikény- szerítse tőlük azon akciók támo­gatását, amelyek nemcsak a len­gyel nép, hanem az európai és a világbéke ellen is irányulnak. A felek kifejezték meggyőződé­süket, hogy a kiéleződött nemzet­közi osztályharc jelenlegi idő­szakában erősíteni kell a nemzet­közi kommunista és munkásmoz­galom egységét és összeforrott- ságát, s a kommunisták jelenlegi legfontosabb kötelessége az, hogy a többi haladó demokratikus és békeszerető erővel összefogva energikusan harcoljanak a feszült­ségenyhülés és a béke megőrzé­séért, az imperializmus agresszív tervei ellen. A CSKP és a Görög KP képviselőinek megbeszélése során a megvitatott kérdésekben teljes volt a nézetazonosság. A ta­nácskozások a hagyományos testvéri kapcsolatok szellemében zajlottak le, s a felek kifejezték azt a szándékukat, hogy e kapcsola­tokat tovább fejlesztik és mélyítik. Mindenki törekedjen munkájának lényeges javítására (Folytatás az 1. oldalról) kenteni kell az üzemanyag-fo- gyasztást, intenzívebbé kell tenni a másodlagos anyagok gyűjtését és felhasználását, s mindezekből a tartalékokból több kiváló műsza­ki, használati és esztétikai értékű terméket kell előállítani, hogy így jobban kielégítsük a népgazdaság és a fogyasztók szükségleteit; kü­lönösen nagy gondot kell fordítani a belső piac folyamatos áruellátá­sára azzal a céllal, hogy fokozato­san megszűnjön a hiánycikkszám­ba menő árucikkek hiánya, és cél­tudatosan fejleszteni kell a lakos­sági szolgáltatásokat.- Rugalmasabban kell reagálni a külföldi megrendelők támasztot­ta követelményekre, megfelelő szerkezetben kell kedvező áruter­mékeket előállítani, így kell növel­ni exportképességünket, kivitelünk hatékonyságát, s minden területen gondoskodni kell az import nagy­fokú gazdaságosságáról és cél­szerűségéről.- Gyorsabban kell meghonosí­Peter Colotka tárlatokat tekintett meg (ČSTK) - Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök tegnap a Szlovák Nemzeti Galériába láto­gatott, ahol megtekintette a XX. századi szlovákiai fametszetek ki­állítását. Csaknem 40 szlovákiai képzőművész grafikai munkássá­gával ismerkedett meg. Ugyan­csak megtekintette öt évszázad akvarelljeinek kiállítását, amelyet weimari gyűjteményekből ren­deztek. Colotka elvtárs ezután megis­merkedett Alexander Trizuljak ki­váló szobrászművész munkássá­gával. Érdeklődéssel nézte végig a szobrokat, a szoborkompozíció­kat, a tanulmányokat és a rajzo­kat, amelyek népünk országépítő munkáját ábrázolják. Ezután meg­tekintette politikai, kulturális és közéletünk jelentős személyisége­inek szobrait. A Laco Novomeský kiállítóte­remben Colotka elvtárs Ľubo Ze­lina festőművész alkotásaival is­merkedett meg.­tani az új progresszív munkamód­szereket, meg kell gyorsítani a tu­dományos-műszaki fejlesztés eredményeinek felhasználását, növelni kell az újító- és feltaláló­mozgalomnak, valamint a dolgo­zók alkotó műszaki kezdeménye­zése más formáinak hatékonysá­gát a népgazdaság minden terüle­tén, de főként a termelésben.- Szüntelenül javítani kell az irányító és a szervező munkát, a szállítói-megrendelői kapcsola­tokat, erősíteni kell a munka-, a technológiai, a terv-, a pénzügyi és a szerződési fegyelmet, követ­kezetesen kell érvényesíteni az érdemek elvét a bérezésben, meg kell teremteni a szervezési és a műszaki feltételeket a teljes tel­jesítmény eléréséhez, különösen az újonnan átadott kapacitások esetében.- Gondoskodni kell a nagyfokú gazdaságosságról és takarékos­ságról a szervezés és az irányítás minden szintjén, beleértve a nem termelő szférát, s célszerűen kell hasznosítani a társadalmi eszkö­zöket a terv feladataival és céljai­val összhangban. Nagyon fontos, hogy a gazda­sági és a szakszervezeti szervek által az említett feladatok teljesíté­sére tett közös erőfeszítések alap­vető dokumentumaivá a kollektív szerződések válljanak. Ezért a fel­sőbb gazdasági és szakszervezeti szerveknek is fokozott gondot kell fordítaniuk a szerződések előké­szítésére, kidolgozására, valamint az üzemi és a vállalati taggyűlése­ken történő megvitatására. Közö­sen arra kell törekedni, hogy e fon­tos dokumentumok tartalmazzák a gazdasági vezetőségek és a szakszervezeti szervezetek idei tervteljesítésével kapcsolatos ha­tékony intézkedéseit és kötele­zettségeit. A levélben a két szerv kifejezi azt a meggyőződését, hogy a szakszervezetek közelgő szlo­vákiai és X. országos kongresszu­sa nagy ösztönzést ad a munka­kezdeményezés alkotó kibonta­koztatásának azzal a céllal, hogy szocialista társadalmunk tovább­fejlesztése érdekében sikere­sen valóra váltsuk az előttünk álló feladatokat. Követelmény a gazdaságos áramfogyasztás , (Folytatás az 1. oldalról) juttatnunk. A késő délutáni, illetve a kora esti második csúcsfogyasz­tási időszakban most csaknem ugyanennyivel több energiára van szükség.- Honnan teremtik ezt elő?- Az áramfogyasztás szokásos ingadozásait a vízi erőművek pon­tos ütemtervek szerint szabályo­zott üzemeltetésével ellensúlyoz­zuk. A mostani hideg napokban ugyancsak onnan nyerjük az ener­giamennyiség-többlet döntő há­nyadát. A kemény fagyok beálltát megelőző, több napig tartó hóol­vadáskor a vártnál mindenütt job­ban feltöltődtek a víztárolók, ez lényeges könnyítést jelentett szá­munkra, ezenkívül most kamato­zik igazéiból az erőmüvek beren­dezésére, gondos téli felkészíté­sére fordított sok-sok munka is. Szlovákiában ezekben a napok­ban a vízi erőmüvek mindenütt megbízhatóan, óraműpontosság­gal termelik az energiát. Ezen a héten már több mint 65 ezer megawattóra áramot szolgáltattak a népgazdaságnak. A villamos energia legnagyobb részét azonban jelenleg még a hő­erőművek gőzturbinái gerjesztik. A tárolóhelyeken aszállítási nehéz­ségek ellenére elegendő szén­készlet van. A Prievidzai Szén- és Lignitbánya Konszern közép-szlo­vákiai és dél-morvaországi bánya- vállalataiból folyamatosan érkez­nek a hőerőművekbe az újabb szerelvények, de a kirakodást nagyban nehezíti az a körülmény, hogy a vagonokban gyorsan összefagy az értékes fűtőanyag. S mivel minden kilowattóra villa­mos energia előállításához lega­lább egy kg szenet kell elégetni, most a termelővállalatoknál és a háztartásokban egyaránt első­rendű követelmény a takarékos áramgazdálkodás. Ne kapcsoljunk be fölöslegesen egyetlen villany­készüléket sem!-iy­Meghalt Vass Ferenc elvtárs V^ss Ferenc elvtárs, a párt sok­éves tisztségviselője, az SZLKP KERB tagja, a Nagymagyari (Zlaté Klasy) Efsz elnöke, a Munka Ér­demrend kitüntetettje 62 éves ko­rában váratlanul meghalt. Az elhunyt búcsúztatása január 19-én délután két órai kezdettel a csenkei (Zlaté Klasy-Čenkovce) temetőben lez. Személyében a párt hű tagja, a szocialista mezőgazdasági nagyüzemi termelés áldozatkész szervezője és építője távozott. Emlékét megőrizzük. HAIG HAZAUTAZOTT (ČSTK) - Alexander Haig amerikai külügyminiszter miután néhány napos látogatást tett Egyiptomban és Izraelben, tegnap Tel Avivból hazarepült Washing­tonba. Haig útja, amelynek célja az ún. palesztin autonómiáról kezdett, de zsákutcába jutott tárgyalások felú­jítása volt, a hivatalos derűlátó nyilatkozat ellenére nyilvánvaló kudarccal végződött. Ebben kairói és Tel Aviv-i politikusok is egyön­tetűen megegyeznek. Alexander Haignek emellett az izraeli veze­tőkkel folytatott tárgyalásain sem volt sikere, annak ellenére, hogy megérkezése előtt Reagan elnök személyes üzenetet küldött Begin izraeli miniszterelnöknek, amely­ben barátságáról biztosította. Összeül a KGST VB (ČSTK) - Moszkvában január 19-én megkezdődik a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa Végrehajtó Bizottságának 102. ülése. A Végrehajtó Bizottság megtár­gyalja a KGST ülésszakának ha­tározataiból eredő és a tagorszá­gok kulcsfontosságú gazdasági ágazatait érintő együttműködés egyes vonatkozásait. DlVSZ-kongresszus Prágában (Tudósítónktól) - A Demokra­tikus Ifjúsági Világszövetség 1945-ben Londonban jött létre az­zal a céllal, hogy tömörítse a világ haladó, demokratikus ifjúsági szervezeteit, egybehangolja azok­nak a békéért, demokráciáért, a nemzeti függetlenségért és az ifjúság életkörülményeinek javítá­sáért folytatott harcát. Csehszlovákia ifjúsága kezdet­től fogva tevékenyen bekapcsoló­dott a Demokratikus Ifjúsági Világ- szövetség munkájába. A Cseh­szlovákia ifjúságát képviselő Szo­cialista Ifjúsági Szövetség ma is a Demokratikus Ifjúsági Világszö­vetség legaktívabb tagszervezete­inek egyike. Munkájának elisme­réséről tanúskodik az a döntés, hogy a Demokratikus Ifjúsági Vi­lágszövetség következő, XI. kong­resszusának színhelye a cseh­szlovák főváros lesz, így a folyó év június 3-a és 10-e között a prágai Kultúrpalotában megrendezésre kerülő jelentős nemzetközi ese­mény vendéglátója a Csehszlovák Szocialista Ifjúsági Szövetség. Mindezekről, valamint a demokra­tikus ifjúsági mozgalom jelenlegi feladatairól, a kongresszus előké­születeiről a DÍVSZ főtitkára, Ba­rabás Miklós tájékoztatta Prágá­ban pénteken a sajtó képviselőit. Barabás Miklós elismeréssel szólt a SZISZ-nek a Demokratikus Ifjúsági Világszövetségben betöl­tött szerepéről. (ma) Moszkvában befejeződtek a szovjet-szíriai külügyminiszteri tárgyalások (ČSTK) - Moszkvában tegnap befejeződtek a megbeszélések Andrej Gromiko szovjet és Abdái Halim Khaddam szíriai külügymi­niszter között. Megtárgyalták a kö­zel-keleti helyzet egyes vonatko­zásait, és áttekintettek további nemzetközi problémákat. A két külügyminiszter véle­ményt cserélt a szovjet - szíriai kétoldalú kapcsolatokról is. Egy­hangúan igazolták kormányaik kí­vánságát, hogy továbbra is szilár­dítani szándékoznak a két ország sokoldalú együttműködését az 1980-ban megkötött szovjet-szí­riai barátsági és együttműködési szerződés alapján. A tárgyalásokon jelen volt Nyi- kolaj Ogarkov marsall, a szovjet fegyveres erők vezérkari főnöke, a Szovjetunió honvédelmi minisz­terhelyettese. Andrej Gromiko Abdái Halim Khaddam tiszteletére ebédet adott. A szíriai külügyminiszter pénteken Moszkvából hazauta­zott. Gromiko beszéde Andrej Gromiko a szíriai kül­ügyminiszter tiszteletére adott ebéden mondott beszédében egyebek között megállapította: a Szovjetunió és Szíria a jövőben is a békére fog törekedni, és tisz­teletben fogja tartani más népek jogait a közel-keleti kérdést és valamennyi más nemzetközi prob­lémát illetően. Gromiko a Közel-Keletet az egyik legrobbanékonyabb térség­nek minősítette, és ezzel össze­függésben rámutatott: az Egyesült Államok a fegyverkezési verseny további fokozására összpontosítja erőfeszítéseit, nemzetközi válsá­gokat és konfliktusokat szít. Wa­shington külpolitikáját nem az egészséges politikai légkör meg­őrzésére, hanem a konfrontáció­ra irányítja. Az amerikai vezetők úgy járnak el, mint hogyha az egész világ, vagy legalább is an­nak fele az ő „birtokuk“ lenne, ahol azt tehetik, amihez kedvük van. Ebből táplálkozik az a tartós erőfeszítésük, hogy a nyugat-eu­rópai népek létérdekeit figyelmen kívül hagyva kontinensünk nyugati részén új nukleáris fegyvereket helyeznek el, s ugyancsak innen erednek a szuverén államok belü­gyeibe való beavatkozásra tett kí­sérletek is. A Közel-Keletet illetően az amerikai kormány politikája a fe­szültség kiéleződését jelenti - hangsúlyozta Gromiko. Ez az irányvonal - mutatott rá - Izrael expanzív ambícióinak táptalaja. Ennek legutóbbi példája a Golán- fennsík bekebelezéséről hozott döntés. Az egész világ tudja, hogy a Golán-fennsík örök idők óta szí­riai terület. A Szovjetunió határo­zottan elítéli Izrael törvénytelen és jogellenes igényeit. Világos, hogy Tel Aviv nem jár­hatna el ennyire kihívóan Wa­shington támogatása nélkül - hangsúlyozta a továbbiakban a szovjet külügyminiszter. Az USA e támogatást erősítette meg, ami­kor kilátásba helyezte, hogy a Biz­tonsági Tanácsban megvétóz minden olyan határozati javasla­tot, amely Izrael ellen szankciókat rendelne el. Mi ez, ha nem az agresszor buzdítása? - tette fel a kérdést Gromiko. Az Egyesült Államok arabelle­nes terveinek részét képezi az ún. nemzetközi, lényegében azonban amerikai megszálló erők létreho­zása a Sínai-félszigeten. Tapasz­talatból tudjuk, hogy az amerikai csapatok minden kínálkozó alka­lommal készségesen és tettre ké­szen hatolnak be idegen területek­re, ám nem szívesen hagyják el őket. Az izraeli vezetőknek meg kel­lene végre érteniük, hogy nem lehet szavatolni egy állam bizton­ságát területi hódításokkal és szomszédai törvényes jogainak lábbal tiprásával. Tel Aviv azon­ban úgy jár el, mint hogyha remél­né: a végtelenségig követhet el büntetlenül igazságtalanságot az arabokkal szemben. Az arab országok és népek tör­vényes jogaik védelméért, a kö- zel-keleti probléma átfogó és igaz­ságos rendezéséért folytatott harcukban bízvást támaszkodhat­nak a jövőben is aSzovjetunióra. Ez a mi elvi irányvonalunk, amelyet az SZKP kongresszusain dolgoz­tunk ki, s a jövőben is rendíthetet­lenül ezekhez fogjuk tartani ma­gunkat - mondotta Gromiko. Baráti találkozó (ČSTK) - A Szlovákiai Nőszö­vetség Központi Bizottságának vezető tisztségviselői és tagjai tegnap találkozót tartottak a szlo­vákiai üzemekben dolgozó kubai nők képviselőivel. Elena Litvajová, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovákiai Nószövetség Központi Bizottsá­gának elnöke szívélyesen üdvö­zölte a találkozón Guillermo Ar- rastía Fundorát, a Kubai Köztár­saság bratislavai főkonzulját és feleségét. Beszédében megemlé­kezett a kubai forradalom győzel­mének 23. évfordulójáról, és mél­tatta azokat a sikereket, amelye­ket a kubai nép a szocializmus építésében elért. Változások a spanyol vezérkarban (ČSTK) - A spanyol kormány az „érdekeltek teljes beleegyezé­sével“ visszahívta beosztásából a spanyol fegyveres erők legfel­sőbb szervének, a vezérkari főnö­kök testületének mind a négy tagját. A hivatalos közlemény a lépést közvetve összefüggésbe hozza a spanyol NATO-belépéssel kap­csolatos közelgő tárgyalásokkal. Eszerint állítólag a vezérkari testü­let elnökét és a szárazföldi légi és Meghalt Michal Chorváth (ČSTK) - A Szlovák Kulturális Minisztérium, a Szlovákiai írók Szövetsége és a Szlovák Tudo­mányos Akadémia Irodalomtudo­mányi Intézete mély megrendü­léssel közli, hogy Michal Chorváth kiváló marxista teoretikus és kriti­kus, a szlovákiai szocialista iroda­lom és irodalomtudomány úttörő­je, a Munka Érdemrend, a Szlovák Nemzeti Felkelés Érdemrend, a Februári Győzelem Érdemrend és a Győzelmes Február Érdem­rend kitüntettje 1982. január 14- én, 71 éves korában Bratislavá­ban elhunyt. Jelentős irodalomkritikai, kritikai a publicisztikai munkássága már a két háború közötti időszakban előmozdította irodalmunk prog­resszív orientációját, s a jövőben is szocialista irodalmunk és iroda­lomtudományunk tartós ösztönző forrása marad. xxx Az elhunyt búcsúztatása január 22-én, pénteken 11 órai kezdettel a bratislavai krematóriumban lesz. Földi maradványait innen Sloven- ké Pravnoba viszik, ahol január 23-án eltemetik. haditengerészeti erők főparancs­nokát korukra való tekintettel vál­tották le, valamint azért, hogy fel- tételezések szerint e tárgyalások valószínűleg hosszabb ideig tar­tanak. Titkos megbeszélések (ČSTK) - Londonban csütörtök este véget értek a kétnapos meg­beszélések az Egyesült Államok és a Dél-afrikai Köztársaság kül­döttségei között a namíbiai kérdés megoldásáról. Az amerikai kül­döttséget Chester Crocker, a kül­ügyminisztérium afrikai ügyekkel foglalkozó miniszterhelyettese, a dél-afrikai küldöttséget Brand Fouri külügyi államtitkár vezette. A tárgyalásokat zárt ajtók mögött tartották, és befejezésük után a tárgyaló felek nem adtak ki köz­leményt. Az AP hírügynökség azonban közölte, hogy fő téma­ként azokról az ún. alkotmányos elvekről folytattak tárgyalásokat, amelyeknek célja lenne a fehér kisebbség előjogainak a biztosítá­sa a független namíbiai államban. ÚJ SZÚ 2 1982.1. 16.

Next

/
Oldalképek
Tartalom