Új Szó, 1982. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1982-01-14 / 11. szám, csütörtök

Amikor a halak beszélnek avagy Kucman Eta (ismét) játszik A kívülállónak eseménytelennek tűnik hazai magyar színházi eietunx. Napvilágot látnak a bemutatót leíró, különböző (nem ritkán erősen szubjektív) szempontból elemezni igyekvő recenziók, s aztán teljes a csend. Egészen a következő bemutatóig. Olykor — ritka kivételként - megjelenik lapjainkban néhány portré, születésnapi beszélgetés. Hiányoznak a színház és a színészek életét, munkáját bemutató, úgynevezett kismúfajok és a mélyebb összefüggésekben gondolkodó elemzések, amelyek tényeket, eseményeket rögzítenek és értékelnek. Kucman Eta két évadon át nem játszott, súlyos betegsége miatt. Hiányzott törékeny alakja, hang­színe, nőies bája, aprólékosan ki­munkált alakítása a Magyar Terü­leti Színház előadásaiban. Legfel­jebb sóhajtoztunk, egymás közti beszélgetésekben hiányoltuk ót. Két év alatt egyszer sem kereste föl őt senki, mindössze egy újság­író kérte ót fel, írjon a gyermek­színjátszásról... Gyökeres György felvétele Most visszatért. Sztratiev fiatal bolgár szerző Velúrzakó című szatírájában alakítja Dermedzsie- vát. Antonov, az egyetemi tanár szórakozottságában, ügyetlensé­gében rossz velúrzakót vásárol: szőröset. Mivel kollégái ugratják őt, szeretné megnyiratni a zakót. A borbélytól kidobják, végül az egyik falusi szövetkezet birkanyí- rója hajlandó a nyírásra, de Anto- novnak nyilatkozatot kell aláírnia, hogy „háztáji“ birkáját nyírták meg, amelyet otthon tart - városi lakásában, a fürdőkádban. Antonov jó viccnek tartja a nyi­latkozatot, mosolyogva aláírja. Ám otthon már várja a Hivatal felszólí­tása. Azonnal fizessen adót és büntetést az eddig be nem vallott háztáji birkája után. S megkezdő­dik Antonov kálváriája, szélma­lomharca a bürokrácia ellen. Társaival kilincselni kezd a labi­rintusban. Közhelyeket, szép szó­lamokat hallgat meg arról, hogy a hivatal az emberekért van, azon­ban rádöbben, hogy az itt látható bürokratikus intézmény megköve­sedett, elrugaszkodott az élettől, nem képes az emberek ügyeit in­tézni. Ez a HIVATAL és a HIVA­TALNOK önmagát ismétli, csak aktában, számadatokban gondol­kodik. Az ember érdeke, nézete lényegtelen. A nyelvész az egyik újabb ka- méleon-tisztviselőhöz lép be, aki feletteseinek mosolyog, hajbókol, nincs az a kérésük, amelyet ne intézne el. Beosztottjaival diktátor: nem veszi őket emberszámba. Ügyfeleire mosolyog, ám önmaga a legkisebb ügyben sem dönt. Azt ismételgeti, amit felettesei mond­tak. Antonovnak is elmondja a mé- zes-mázos szavakat, hogy na­gyon sajnáljuk, semmit sem tehe­tünk, akármit mond, a papír szerint önnek igenis van birkája. S itt következik Kucman Eta, Dermedzsieva első jelenete. A háttérben állva hallgatja Anto­nov és főnöke párbeszédét. Apró szemvillanásokkal jelzi, talán az ezredik hasonlót, melynek során a főnöke alakoskodik, semmit sem intéz, mert nem is akar cselekedni. Szép szólamokkal dobja ki az ügy­felet. S Dermedzsieva, aki tiszte­lettudó és birkatürelmű, tíz éven át nyelni tudott, szemet hunyt a sok hivatali aljasság fölött, most végre megszólal. Egészen halkan mondja, hogy szerinte Antonov igazat mondott, következéskép­pen a HIVATAL tévedett. A tisztviselő elképed, hiszen ilyet még nem hallott: a beosztott­jának véleménye van, méghozzá más mint az övé, s ennek hangot is merészel adni. Fel is csattan a hangja: - Dermedzsieva hogy­hogy megszólaltál?... És tudod, mit beszélsz? Kucman Eta nem lép hátrább, csupán kissé feljebb emeli a fejét s kimondja a természetes megol­dást: korrigálni kellene a tévedést. A főnöke dühbe gurul, fenyegetőz­ni kezd. Ám most már eredmény nélkül. Ez a Dermedzsieva nem lázadó, nem különösebb egyéni­ség, csak (csak?) becsületes, már nem tud nyelni. Kucman Eta pon­tosan ilyen figurát alakít. Lassú léptekkel ellép főnöke mögül, át­megy a rendezői jobbra, nem kia­bál, de az előbbinél határozottabb hangon mondja:- Amikor a halak megszólalnak, az mindig rendkívüli esemény, ugye? Mert megszoktuk, hogy hallgatunk. Gesztusokkal és arcjátékkal Antonov és a Tisztviselő párbe­széde alatt jól készítette elő mos­tani kitörését. Még nem beszélt, de végig jelen volt a színpadi szi­tuációban. Észrevétette magát a közönséggel. S Dermedzsieva tovább lép. Nem harsogva, hanem inkább fájdalmasan és még min­dig tisztelettudóan mondja, hogy elmegy innen. S következik a mo­nológ, amelyben sok ezer becsü­letes, „szürke“ hivatalnok fájdal­mát mondja el: „akták, átira­tok, ... írsz, írsz, hallgatsz... s várod, egyre csak várod, hogy valaki jöj­jön, ... s kicsúszik ujjaid közül a nyár, múlnak az évek... hazud­nak az emberek az utcán, hazud­nak egy csésze kávé mellett, mo­ziba visznek, de senki sem beszél hozzád, senki sem hallgat meg, mindenki csak kapni akar vala­mit. .. Ebből többet nem kérek. “ Nem rohan el, inkább fájdalmas arccal lépeget: hiszen itt hagyta fiatalságát, lelkesedését. Hitét azonban nem. Bízik az igazságban, bízik a nagy példakép, Janagiev osz­tályvezető jóságában. Nem ingatja meg, hogy a sok átszervezés miatt nem találják Janagievet s az sem, hogy Antonov egyik barátja már beleunt az értetlennek tetsző küz­delembe. Ez a férfi már nyugalom­ra, napsütésre vágyik. Nyugod- tabb, sekélyebb vizekre tér, ahol lubickolni lehet, fulladozni viszont nem. Dermedzsieváék végre megta­lálják Janagiev irodáját. Kucman Eta újra hangsúlyt, gesztusokat vált. Ragyog, nőies, bízik Janagi­ev igazságosságában. Ám ke­gyetlenül csalódik, mert Janagiev- nek is szép szavai vannak. Szóla­mokat mond, becstelen kompro­misszumot ajánl. Antonov és Der­medzsieva azonban nem tud, nem akar hazudni. Kucman Eta innen most kirohan. Valósággal menekül újabb nagy csalódásának színhe­lyéről. Következik az egyik leggyilko- sabb szatirikus jelenet. Antonov - ha már a zakóját birkának mu­tatja ki a Hivatal - a városi park­ban legelteti a velúrzakóját. Mel­lette ott ül Dermedzsieva csaló­dottan, de nem megtörten. Kitart a becsületes nyelvész mellett, hi­szi, hogy még fény derülhet az igazságra, egyszer talán fejét szeghetik a százfejű sárkánynak. Sztratiev kissé ravaszul írta meg a színmű szinte valamennyi figuráját. Szövegei, színpadi szitu­áció rendszerint nem határozzák meg egyértelműen, milyen arcéle legyen egy-egy figurának. A ren­dezőre és a színészre bízza, mi­lyen elemeket választ: bohózatot, szatírát, tragikomédiát vagy gro­teszket. Nyilvánvalóan ez a vá­lasztás szabja meg a szereplők játékát is. Kucman Eta nem végzett rutin­munkát, nem színészi sémákkal alakított. A szöveg szerint nem nagy szerep az övé, de a lélektani motívumokra és a színpadi szituá­cióra alapozó szerepformálása felfigyelhető figurává emelte Der- medzsievát. Esemény volt, hogy visszatért, s élmény volt, ahogy Visszatért és játszott. Hazai magyar publiciszti­kánk ezt a két tényt is alig méltá­nyolta. SZILVÁSSY JÓZSEF H ATARI DO: FEBRUÁR 28 (ČSTK) - A Szlovák Szocialista Köztársaság idei nemzeti díjának odaítélésére vonatkozó javaslato­kat intézmények, közületek és magánszemélyek február 28-ig a következő címre küldhetik be: Ministerstvo kultúry SSR, Sekreta­riát výboru pre Národnú cenu SSR, Suvorovova ul. č. 12, 813 31 Bratislava. Bemutató: ma este Arra a kérdésre, hogy Jozef Gregor Tajovský Zavaros örökség című darabját megírása óta hány­szor mutatták be cseh és szlovák színpadon, csak a színháztörténé­szek adhatnak pontos választ. Egy biztos: sokszor. Azt viszont a felszabadulás utáni szlovákiai magyar hivatásos színházművé­szetről, eddig megjelent adatokból tudjuk, hogy nemzetiségi színikultú­ránk történetében ma este mu­tatják be másodszor ezt a klasszi­kusnak számító színművet. 1954. június 6-án Ľubomír Smrčok ren­dezésében már bemutatta a Falu­színház magyar tagozata. A Thá- lia Színpad művészegyüttese tra­gikusan groteszk hangszerelésű da­rabként állított színre. A fabula három egymással rokon család érdekhálózatából szövődik. Pal- csikék (Csendes László és Gom­bos Ilona) a falu leggazdagabb s egyben leghenyélóbb házastár­saként kifundálják, hogy Lavkóék (Várady Béla és V. Szabó Rózsi) Gyurkáját (László Géza) összehá­zasítják Kamenszkyék (Lengyel Ferenc és Kiss Ágnes) szende leányával, Zsuzsikéval (Kádek Ri­ta), s az esküvő után örökbefo­gadják őket, hogy a búsás örök­ség reményében a fiatalok dolgoz­zanak helyettük. Különféle okok­ból az érdekházasság boldogta­lanságba fullad, s Gyurka titkolt kapcsolatának legalizása Zsoké­val (Kövesdi Szabó Marika) sem hoz gyógyírt a hazugságra, az önző szeretetre, az érdek táplálta álszerelmekre és álbarátságokra. S vélt igazát hiába mondja ki Zsu- zsika testvéröccse, Andris (Hizs- nyai Zoltán), mert ó is érdektől fűtött, a helyzeten ő sem javíthat. A tragikusan groteszk hangszere­lésen, s az intelmező végkifejleten túl még egy érdekessége lesz a kassai (Košice) Thália Színpadon ma este hét órakor kezdődő pre­miernek. A Magyar Területi Szín­ház új rendezője, a prágai Szín­művészeti Főiskola rendezői sza­kán tavaly végzett Daniela Kapitá- ňová ezzel a darabbal debütál ma­gyar színpadon. Higyjük, nemcsak a mű új fordítása - Bereck József munkája -, s Jaroslav Válek ötle­tes díszlete szolgálja majd érdem­ben a produkciót, de művészi alá­zatuk inspiratív erejével a szerep­lők is hozzájárulnak az előadás sikeréhez, nemcsak a rendezőnő, de valamennyiünk örömére.-szeg­M ikor az épületbe léptem, aligha gondoltam volna, hogy az ország legfiatalabb vegy­ipari szakközépiskolájába értkez- tem. Falai közt egyre-másra kö­szönt rám a múlt; s hiába mene­külnék fogságából, ha még az is­kola hétköznapi élete is inkább egy több évtizede jól működő in­tézményt juttat eszembe. Pedig vagy tíz évvel ezelőtt Vágsellyén (Šaľa) egy különálló szakközépis­koláról talán csak álmodozni lehe­tett. Aztán a város vegyiparának fellendülése következtében az álomból mégiscsak valóság lett. Ezerki lencszázhetvenhatot írtak, amikor megkezdődött az oktatás - a szlovák fővároson kívüli s a kerület egyetlen vegyipari szakközépiskolájában. Akkor két és fél hónap alatt tették tanításra alkalmassá az épületet, melynek négy osztályában 112 diák kezdte el tanulmányait. Azóta már sok mindennel gyarapodott az iskola. Ismerősen köszönnek vissza a folyosói táblákon látható képek és feliratok, mire beiutok Július núsítanak. Ebben bizonyára köz­rejátszik, hogy a még szeptember elején hiányzó tankönyvek idejé­ben megérkeztek, s az osztálynak jól felkészült pedagógusokat biz­tosítottunk. A matematikát és fizi­kát Varga Lívia tanítja. A többi tantárgyat - magyar nyelv, törté­nelem, polgári nevelés - Morvay Gábor, a Galántai Magyar Gimná­zium tanára vállalta. A szaktantár­gyakat szlovákul tanítjuk. A nyelv aktív ismerete még nem sajátja minden. I. E osztályos diáknak, ezért kezdettől fogva a szlovák órá­kon két csoportban foglalkozunk velük. Még egyszer aláhúzom: az osztály - eddigi eredményeiből következtetve - jó színvonalon van; elsősorban matematikából érezhető, hogy a diákok jól mega­lapozotttudással érkeztek ide. Leg­utóbb felmérő dolgozatot Írattunk e tantárgyból mind az öt első osz­tályunkban, és a legjobb ered­ményt éppen a magyar osztály érte el. Valahonnét előkerül egy osz­tályzatokkal teli füzet, melynek la­EGYELŐRE HARMiNCHATAN Látogatóban a Vágsellyei Vegyipari Szakközépiskolában Morávek iskolaigazgató dolgozó- szobájába. Még élénken élnek emlékezetemben az idei tanévnyi­tó alkalmából lapunkban megje­lent gondolatai. így aztán, vissza­pillantva a néhány hónappal ko­rábbi eseményekre, innét indul beszélgetésünk.- Ebben a tanévben összesen 20 osztályt nyitottunk 546 diák számára. Ennek csupán elenyé­sző hányada (51) az esti tagoza­tos, a többiek nappalira járnak. Iskolánk elvégzése során növen­dékeink az üzemtechnikus vagy laboráns szakmát sajátítják el, és négyéves tanulmányaik után érettségi bizonyítvánnyal a kezük­ben bármelyik vegyi üzemben ér­vényesülhetnek. Közülük a legjob­bak - különböző műszaki pályá­kon - főiskolásként tanulnak tovább. Ismételten megállapítha­tom, hogy továbbra sem csökken az érdeklődés iskolánk iránt, s az 1981/82-es tanévben további 150 elsőst vettünk fel. Számukra öt osztályt nyitottunk, s köztük van az újonnan létesített magyar tanítási nyelvű osztály 36 diákja is. Egyéb­ként általában a lányok jelentkez­nek hozzánk nagyobb számban, ami annak következménye, hogy a Duslo szaktanintézetében in­kább a fiúkat részesítik előnyben. Elsődleges feladatunk a középká­derek képzése; pontosabban föl­készíteni diákjainkat arra, hogy az iskola elvégzése után jól megállják helyüket a termelésben. A hónapok múlásával feltehető­en sokasodnak az igazgató észre­vételei, tapasztalatai a magyar ta­nítási nyelvű osztályról.- Talán meglepődik, ha azzal kezdem: már jó előre észrevettük, hogy nem mindennapi feladat vár ránk. Amikor tudtunkra adták, hogy szeptembertől magyar osz­tályt nyithatunk, elhatároztuk, felu­tazunk Bratislavába, az ottani vegyipari szakközépiskola magyar végzőseinek érettségi vizsgáira. Arra a kérdésre kerestünk választ, hogy mi mindent kellene tudniuk jövendő elsőseinknek, nehogy túl­zottan magas vagy alacsony mér­cét alkalmazzunk a felvételi utáni válogatáskor. Hetven jelentkező közül harmincháromra esett a vá­lasztásunk, s kisebb-nagyobb lét­számmódosítás után ma harminc- hatan vannak az osztályban. Huszonketten nyolcadikból, a többiek kilencedikből jöttek - ezt már egy tanév előtti felmérésből tudom meg. Ebben az akkor még majdani diákokról úgyszólván minden megtalálható, s hasznos segítőtársként szolgál a pedagógi­ai munka során.- Ezek alapján egyáltalán nem meglepő - folytatja az igazgató -, hogy amikor legutóbb értékeltük az első E diákjait, megnyugvással állapíthattuk meg: az osztály egé­szében véve nagyon jó színvona­lon van. A választott szak iránt - mind elméleti, mind gyakorlati téren - megfelelő érdeklődést ta­pozgatása közben az igazgató így magyaráz:- Nézze, milyen érdekes és igazmondó a jegyek világa. Aki matematikából és fizikából például kettesre áll, annak a szaktantár­gyakból sincs rosszabb jegye; ha mégis más, akkor csak jobb lehet. Tudvalevő, hogy az említett két tantárgyat magyarul, a többit szlo­vákul tanulják; tehát nyilvánvalóvá válik: minden diák képességei és adottságai döntik el, milyen jegyek kerülnek neve mellé. Percekkel később már az I. E- ben hallgatom a tanítást. A gépé­szeti óra, aznap az utolsó, szlovák nyelven folyik. A tanár kérdései után magasba szállnak a kezek, alig akad olyan diák, aki ne jelent­kezne. De mikor a táblához kelle­ne menni, villámgyorsan megvál­tozik az osztály képe, s úgyszól­ván mindenki a füzetében lapoz, miközben azon izgul, kire esik a tanár választása. Végül is a kihívott diáklány járt jól, mert egyest kapott. Felelete nem volt hibátlan, de kisebb nyelvi botlásai sem vezették mellékvá­gányra, a tananyagot lényegében elmondta - fűzöm magamban tovább az igazgató iménti megál­lapításának gondolatsorát. Az óra hátralevő részében Var­ga Lívia, matematika-fizika szakos tanárnővel beszélgetek.- A magyar osztálynál mindjárt szembetűnő, hogy szokatlanul so­kan vannak, meg az is - főleg az elején éreztem hogy két évfo­lyamból kerültek egybe. Azonban a ,, nyolcadikosok “ ügyesebbek és gyorsan behozták némi hátrányu­kat, de fizikából jobban meglátszik a különbség köztük. Mit mondhat­nék még róluk? Eddig mindnyájan nagyon akarnak, s néha talán túl aktívak is. Az I. E nagyon eleven osztály. K léhányukat a tanítás után IM szeretnék szóra bírni, de a hazafelé sietőkön kívül mind­nyájan maradnak. Előbb várako­zóan tekintenek rám, majd minden felől érkeznek a vélemények. Hasznosnak és jónak tartják, hogy anyanyelvükön tanulhatnak. Szavaik szerint a matematika és fizika közkedvelt körükben, s ugyanúgy Varga tanárnő is, aki elvezeti őket e két tantárgy további titkaihoz. Előnyös számukra, hogy előbb anyanyelvükön sajátítják el a tananyagot, és a szakkifejezé­sek ismeretében már könnyebben boldogulnak a szlovákkal is. Egyre jobban belelendülnek, s válaszaik­ból az őszinteség mellett az ele­venség is előbújik. Ekkor pillantom meg az osztály falán e feliratot: ,,Mi az élet? Nehéz ezt megmon­dani. Annyit tudunk csupán róla, hogy bennünk van és mi benne“. E válaszban a harminchat magyar elsős diáknapjainak mozgató rugó­jára bukkantam. J. MÉSZÁROS KÁROLY ÚJ SZÓ 6 1982. I. 14.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom