Új Szó, 1982. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1982-01-25 / 20. szám, hétfő

'm­,,Vannak minden iskolában olyan gyerekek, akiket már korán rabul ejt a könyvek, a szépiroda­lom varázsa, s akik többet szeret­nének tudni élő magyar irodal­munkról is, mint amennyit a tan­terv előirt és a tankönyv tartalmaz Ez a kötet először is az ő érdeklő­désüket hivatott kielégíteni. Nem azért, hogy egyetlen könyvükké váljon, hanem azért, hogy tájékoz­tasson, irányt és lendületet adjon újabb olvasókedvüknek.” Ezeket a sorokat, melyek arról tanúskodnak, hogy lám, a klasszi­kusokra irányuló tanterv s a mai irodalmat is figyelemmel kísérő oktatás összebékítése mégsem annyira reménytelen, mint azt a tájainkon kialakult gyakorlat mu­tatja, az Antológia a felszabadu­resztő, frissítő zene mellett köszön el a hallgatótól a Hajnali szerkesz­tőség müsorbemondója, kívánva munkatársai nevében is kedves mindannyiunknak jó munkát, jó napot. Majd a hírek. Olaszországban terroristák rejtekhelyét leplezte le a rendőrség. Lőszer, kézifegyve­rek, robbanóanyag, gránátok. Az erőszak megszokott játékszerei. Már meg se rezzen arcunk. Valamire azonban mégiscsak fölkapom a fejem. Mert elkobzott az olasz rendőrség egynéhány föld-levegő típusú rakétát is. Mekkora az ilyen rakéták ható­sugara, mekkora körzetben képe­sek kioltani minden életet, katonai szakértők a megmondhatói. Mindenesetre ez valami új; hát­borzongatóan az. Békességóhajtó versek sorai gyűlnek a fejembe. Mióta várjuk már, Babits Mihállyal szólva, azt a szót, ,,azt a varázsszót, százez­rek /várta, lélegzetadó, szent, / embermegváltó, / visszaadó, / nemzetmegmentő, / kapunyitó, / szabadító drága szót,/ hogy elégi hogy elég! elég volt! / hogy béke! béke!/ béke! béke már! / Le­gyen vége már!” Ötszáz éves a lipcsei könyvnyomtatás Futamok lás utáni magyar irodalomból az általános iskola 5-8. osztálya szá­mára című, Tóth Emőke összeállí­tásában megjelent s a budapesti Tankönyvkiadó által 1981-ben ki­adott szöveggyűjtemény beveze­tőjéből emeltem ki. Követendő példaként. S közben mindvégig - nem volt nehéz, hiszen a gyűjtemény Duba Gyula és Báb/ Tibor egy-egy hu­moreszkjét, illetve versét is tartal­mazza - a csehszlovákiai magyar irodalom és a (fiatal) csehszlová­kiai magyar olvasó kapcsolatára gondolva. Mennyivel lehetne ma több, ér­tőbb, figyelőbb olvasója irodal­munknak, ha 1948 óta rendszere­sebben épült volna be harminc egynéhány iskolaköteles korosz­tály tudatába! Mennyivel lehetne több a jövőben - hiszen még min­dig nem késő -, ha az alapiskola felső tagozatosai és a középisko­lások számára végre napvilágot látna egy-egy jól szerkesztett, tör­ténelmi-társadalmi tudatunkat, népünk sorsélményeit tükröző, eti­kai tartásunkat alakító szöveg- gyűjtemény! Nem azért - félreértés ne essék hogy a tantervben helyet kapott (és vitathatatlanul megismerendő) klasszikus magyar irodalmat el­nyomja. Nem is azért, hogy tanu­lóinknak „egyetlen könyvükké vál­jon”. Hanem azért, hogy - némi­leg történelemkönyvet és közös­séglélektani tanulmányt is pótló - segédkönyv formájában lega­lább azokhoz jusson el, akik ér­deklődnek irodalmunk iránt. Hiszem, hogy osztályonként akad legalább két-három ilyen ta­nuló. S dél-szlovákiai méretben, évente, ez már... Akadnak-e intézmények, hogy végre felelősen bábáskodjanak az ügy körül. Kisváros. Ablakos hirdetőtábla, forgalmas helyen, a Szolgáltatások Házával szemközt. Könyvborítók színes mozaikja vonzza a járókelők tekin­tetét. Behozatali könyvek, szlovák és cseh művek magyar kiadásai, Grendel Lajos regénye, az Éleslö­vészet. Erről jutott volna eszembe: teli­találat ez a tábla? Ugyanebben a kisvárosban a helyi hangosanbeszélő is rend­szeresen talál módot könyvtári tá­jékoztatóra, reklámra. Jó könyvnek is kell a cégér. Somorján (Šamorín) ezt nem­csak tudják, hanem dicséretes módon gyakorolják is. 1982. január 11. Nyolc óra előtt pár másodperccel a szokásos éb­Babits óta dúlt persze egy újabb világ- s számtalan kisebb helyi háború. Mit tehetnek - tehetnek-e egyáltalán valamit - a humánum elkötelezettjei, az írástudók? Egy szál tollal a rakéta-szörnyek elle­nében? Sütő András mondása jut az eszembe: A század legkisebb őr­mesterének is nagyobb a hatalma, mint a század legnagyobb költő­jének. írók szenvedélyes felhívását ol­vassuk a béke megvédése érde­kében. S lám, már maszek Marsok, civil őrültek is megpróbálnak a fe­jünkre nőni? Tükrözés - egy a jól bevált közhelyek közül, melyet a vulgár- esztéták is megtanultak a költé­szetről. De hát minek a tükrözésé­ről van is szó? A valóságéról? Átfoghatja ennek gazdagságát egyetlen, még oly zseniális elme is? Vagy inkább a tükrözés tükrö­zésének az esete forog fenn? Te­hát a költő tudatában egyszer már sajátos („korrigáltan” tükrözött, egyénien értelmezett, szükség­szerűen szubjektivizált valóságot verik vissza és mutatják föl a ver­sek foncsorai? Objektumnak és szubjektum­nak a megismerése folyamatában összefonódott egységét szem előtt tartva, csak az utóbbiról lehet szó. Az ősi varázsénekektől kezd­ve a modern líra látomásos darab­jaiig jól kimutatható egy olyan versvonulat, amelyben a költő- védekezésül? - egy képzelt vilá­got, egy vágyvilágot állít (esendő) önmaga és (a nálánál hatalma­sabbnak érzett) valóság közé. Egy virtuális valóságot tükröz te­hát, a reális helyzet egy áhított emberi kozmoszt, amelyben he­lyükre kerülnek, szép renddé áll­nak össze, a dolgok. De hát mire jó - Adyval szólva- az effajta ,,betűs álmodozás”? A pszichológia jól ismeri a ,,kényszeres perszeveráció” fo­galmát. Azt a jelenséget, amikor is valakinek (például egy szerelmes­nek) mindenről az jut az eszébe, ami a legmélyebben foglalkoztat­ja, ami őt fogva tartja, ami érzelmi világát a legteljesebben tölti be. Hasonlóképpen hat ránk - sza­vainak bűvölő erejével, formájá­nak tökélyével - minden jó irodal­mi alkotás. Világképét ezért - ha szép, igaz, etikus, emberi -, le­gyen bár az virtuális, elérhetőnek hisszük. Hiszen szükségünk van rá. Kövessük hát a vers szavát. ZALABAI ZSIGMOND 1481. szeptember 28-án fejezte be Marcus Brandis a ,,Glossa in Apocalypsim“ című könyv ki­nyomtatását. E kicsi, latin nyelvű könyvecske Johannis Amius Viter- bensis olasz dominikánus szerze­tes műve, a legrégibb Lipcsében nyomtatott könyv, amely egy nap­jainkig nyúló, gazdag kultúrtörté­neti hagyomány kezdetét jelenti. Marcus Brandis is azok közé a vándornyomdászok közé tarto­zott, akik a 15. század vége felé városról városra jártak mozgó­nyomdáikkal. Gutenberg találmá­nya gyorsan elterjedt, fejlődése a kor kézműiparának egyetlen ágához sem hasonlítható. A gaz­dagabb városokban nemsokára állandó nyomdák is működtek. E tipográfiai műhelyek fejlődésé­nek köszönhető, hogy az éppen kibontakozó reformáció eszméi egyre szélesebb körben váltak is­mertté, terjedtek el. A reformáció vezére, Luther Márton is felismer­te, hogy a könyvekben terjesztett gondolat, gyorsabban átalakul szellemi mozgatóerővé. A közép­kori nyomdászok méltó társai vol­tak a prédikátoroknak, nép- és parasztvezéreknek, s gyakran az életükkel játszottak; a feudalizmus ellenében a haladást szolgálták. Kezdetben a könyvterjesztők és könyvkereskedők munkáját is ők végezték, ezért a társadalmi és vallási mozgalmak kiéleződése idején sok nyomdászt és kiadót is kivégeztek. A lipcsei könyvnyomtatás a re­formáció korában érte el első vi­rágkorát, 1514-től 1521-ig kb. 160 Luther-kiadás jelent meg Lipcsé­ben. A kezdeti fellendülés után azonban hosszabb szünet követ­kezett. A harmincéves háború mintegy száz évre visszavetette a könyvnyomtatás fejlődését. Az újabb felvirágzás csak I. Ágost szász fejedelem uralkodása alatt indult meg. Ekkor Lipcse a német kulturális élet központja lett, s egyetlen más városban sem ad­tak ki annyi könyvet, mint itt. A könyvnyomtatás a későbbi évszázadok folyamán a haladó társadalmi mozgalmak egyik leg­fontosabb eszköze lett, alapjává vált a demokratizálódó kultúra ter­jedésének. A kinyomtatott gondola­tokat mindenhol és mindig fel­használták az új eszmék népsze­rűsítésére. A német felvilágosodás korában a könyv társadalmi szere­pét legtalálóbban Lessing fogal­mazta meg, szerinte: ,,A könyv olyan fegyver, ami a hatalom ellen is felhasználható.“ A XIX. század teljes mértékben igazolta Lessing állítását, s ebben a lipcsei nyom­dászok nem kis szerepet vállaltak. 1845-ben kiadták Engelsnek A munkásosztály helyzete című müvét, 1867-ben pedig Marx Tő­kéjét. De lehetőségeikhez mérten kiadtak röplapokat, munkásmoz­galmi brosúrákat, egyszerű kiállí­tású és olcsó könyveket is, melyek a proletariátus nevelését, művelő­dését szolgálták. Itt tevékenyked­tek a német munkásmozgalom olyan személyiségei, mint August Bebel, Franz Mehring és Rosa Luxemburg. Természetesnek tű­nik, hogy Lenin is itt rendezte sajtó , alá a Szikra első kiadását Her­mann Rank nyomdájában. A lipcsei könyvnyomtatás leg­szégyenletesebb korszaka a fa­sizmus uralomra jutásával esik egybe. A fasiszta propaganda a könyvet is felhasználta a legem­bertelenebb eszmék terjesztésére és kiszolgálására. Nyitányát az 1933-ban lezajló hírhedt könyv­égetések jelentik, végét pedig a vi­lágháborús bombázások, melyek Európa legnagyobb nyomdaköz­pontját a földdel tették egyenlővé. Lipcse a háború után elfoglalta méltó helyét az NDK kulturális éle­tében. Napjainkban az ország 78 kiadója közül 38 ebben a város­ban működik. Lipcse többek között központja még a tipográfiai ipar­nak, a Német Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének és otthona számos könyvtárnak. A legszebb könyvnek járó Guten- berg-díjat is itt adják át minden évben. Lipcse neve az utolsó évtize­dekben összefonódott a haladó és szocialista irodalommal, mely a békét és az emberiséget szol­gálja. Ennek elismerése az a tény is, hogy 1982-ben itt kerül meg­rendezésre a Nemzetközi Könyv- művészeti Világkiállítás. Az NBI alapján: LENDVAYTIBOR Óriások is lehetnének Első elemibe jártam, amikor az évzáró vizsgán szeretett tanítóné­nink (nevére a hatodik X után is emlékszem, Katona Matildnak hívták), így szólt hozzám: - „Gye­re csak ide, kisfiam! A tanfelügyelő bácsi hivat." - Megszeppenve mentem a dobogóhoz. A tanfelü­gyelő bácsi felállt, megsimogatta a fejemet, vékony kis könyvet adott a kezembe és ezt mondta: ,,Ezt azért kapod, mert egész év­ben jól tanultál, ebben a könyvben világszép mesék vannak. Olvasd el őket. Meglátod, nagy örömet szerez majd neked. ” Ez a kis emlék jutott az eszem­be, amikor kezembe vettem Az arasznyi emberkék című mesés­könyvet. Az első mese itt is, mint annak idején az enyémben, a ,,Babszem Jankó” volt. Sulyok Magda, a kötet szer­kesztője, szerencsés kézzel nyúlt a mesetarisznyába. Nem markolt sokat. A gyermekek legkedvesebb mesealakját, a törpéket emelte ki. Olyan klasszikus íróktól, mint Arany László, Ludwig Bechstein, Selma Lagerlöf. Találunk a kötet­ben dán, svájci, német népmesé­ket is. Sulyok Magda csakis a törpéket mutatja be a mai kor gyermeké­nek, nem keveri őket össze más mesealakokkal, a törpéket, akik akár óriások is lehetnének. (Hi­szen Babszem Jankó is olyan erős volt, hogy tizenkét szekér vasat vitt el a vállán és égig dobta a bu­zogányát.. .) Választását nemcsak az igazolja, hogy a gyerekek sze­retik a törpéket, mert azok is ki­csik, hanem az is, hogy ezek az apró termetű mesehősök tanítják meg a gyerekeket arra, hogy mi­ként kell másokon segíteni, ho­gyan kell megbüntetni a rossz em­bereket, arra, hogy tréfálkozni is csak jó szándékkal szabad, és Nagy irodalom - kicsinyeknek A Szovjetunióban jelenleg több mint 70 ifjúsági könyvkiadó műkö­dik, köztük Európa egyik legna­gyobb kiadója, a Gyetszkaja Litye- ratura. A szovjet gyermek- és ifjú­sági könyvek igen nagy példány­számban jutnak el az olvasókhoz. Évente összesen 3500 gyermek- és ifjúsági könyv jelenik meg közel 500 millió példányban. A szovjet hatalom évei alatt összesen 10 milliárd példányban adtak ki ifjúsá­gi könyveket a szovjet kiadók. Természetesen újra és újra ki­adják a klasszikus gyermekköny­veket. így Hans Christian Ander­sen művei több mint 360-szor je­lentek meg a Szovjetunióban, 48 millió példányban. Victor Hugo műveit 490-szer adták ki 31 millió példányban, a Verne-regények 31 millió példányban, Mark Twain al­kotásai 26 millió, Jack London könyvei 45 millió példányban ke­rültek el az ifjú olvasókhoz. Jelen­tős kiadói vállalkozás az 1976 óta megjelenő Világirodalom könyvtá­ra gyermekek számára. A sorozat 50 kötetes, és 400 ezer példány­ban nyomtatták ki. A másik jelen­tős sorozat az 1977 óta kiadott Fiatalok Könyvtára. A gyermek- és ifjúsági irodalom tanulmányozásával foglalkozó tár­saság elnöke, Igor Motyasov azonban mégsem teljesen elége­dett, mondván, hogy a hatalmas könyvmennyiségben sajnos akad­nak szürke alkotások is. Egy biz­tos azonban, hogy a Szovjetunió­ban nem jelennek meg kegyetlen­séget, erőszakot, igazságtalansá­got hirdető művek. Az ifjúsági könyvkiadást ma olyan művek fémjelzik, mint példá­ul Eduard Uszpenszkij Géna, a Krokodil című műve, amelyet rövid időn belül kiadtak Svájcban, Finnországban, az NSZK-ban, Törökországban, Japánban és Angliában is. A Szovjetunióban és külföldön egyaránt ismertek Ana- tolj Alekszin Gorkij-díjas ifjúsági író müvei és Agnyija Barto, a ne­ves gyermekköltő alkotásai. Agnyija Barto munkásságáért Lenin-díjat kapott. Műveit a világ 76 nyelvére fordították le, s így csak a szovjet ifjúsági irodalom „nagy öregje“ a 87 nyelvre fordí­tott SzámúiI Marsak előzi meg. Barto szilárdan hisz abban, hogy a gyermek- és ifjúsági irodalom legfontosabb feladata - a humá­nus ember nevelése, aki harcol a közömbösség, a kegyetlenség és az embertelenség ellen. Újabban a szövet ifjúsági iroda­lomban komoly változások mentek végbe. A szerzők bátrabban fog­lalkoznak a korábban tabunak számító kérdésekkel is, mint pél­dául a szülő-gyermek kapcsolat szerencsétlen alakulása, vagy az iskolai nevelésben jelentkező gon­dok. Általános tapasztalat az is, hogy a mai kamaszok korábban érnek, ezért számukra ma komo­lyabb könyvekre van szükség, aminek elkerülhetetlen következ­ménye, hogy az ifjúsági írónak alaposan kell ismernie a korosz­tályt, amelyhez szól. Bármilyen kicsi is az olvasó, mindig őszinte érzésekkel kell hozzá közeledni - vallja Barto. (BUDAPRESS - APN) még sok más jó tulajdonságra. És teszik ezt igen kevés varázsszer­rel: a törpéknek nincs egyebük, mint a bűvös sapkájuk, meg a he­gyes orrú papucsuk, no meg a szí- vük-lelkük, amellyel kiötlik csíny­tevéseiket. Külön örömet okozott Kormos István meséje a két kicsi ökröcs- kéröl, amelyben nem az emberek törpék, hanem az állatok. Ez a két kicsi ökröcske olyan tetteket hajt végre, ami a törpéknek is becsüle­tére válna. Kondor Lajos szép rajzai tükrö­zik vissza a mesék mondaniva- lóÍát LŐRINCZ PÁL Új könyvek Miroslav Kapek: Elvirával a gyógyfürdőben Miroslav Kapek humoros köny­vének két főhőse - Borislav és Elvira - a híres cseh gyógyfürdő, Františkový Lázné forgatagába csöppen, s ettől kezdve egymást követik a meglepőbbnél megle­pőbb események: ismeretlen tet­tesek ellopják a csodálatos hatású gipszszobrot, a kis Františeket. Megkezdődik a hajsza a tettesek kézre kerítésére. Elvira ebben is nagy szerepet játszik. Meliete és vőlegénye, Borislav mellett egész sor epizódszereplőt vonultat fel az író. Mulatságosabbnál mulatságo­sabb helyzeteket teremtve, ame­lyek úgy követik egymást, mint egy filmvígjátékban. Az elveszett Františeket ottlétük alatt nem sike­rül megtalálni, nekik azonban va­lami más sikerült: megtalálják sa­ját boldogságukat. František Turek szellemes il­lusztrációi nagyszerűen egészítik ki ezt a szabad idő kellemes eltöl­tésére alkalmas olvasmányt. Elvirával a gyógyfürdőben Miroslav Kapek MADÁCH ÚJ SZÚ 4 1982. I. 2

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom