Új Szó, 1982. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1982-01-21 / 17. szám, csütörtök

Akvarellek a Nógrádi Galériában Látogatás a Nagydaróci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában H avas táj puha csöndje veszi körül a látogatót a losonci (Lučenec) Nógrádi Galériában. Aztán finom színárnyalatok lágy skálája, lírai hangulatok képbe rögződött emlékei tárulnak elé a Szlovákiai akvareli hagyományai című kiállításon. A Galéria, eddigi törekvéseihez hasonlóan, megint új kezdemé­nyezéssel kedveskedik látogatói­nak, egyúttal a hazai képzőművé­szeti életet is gazdagítva. Az ak­vareli, a vízfestés különböző irányzatait mutatja be a mostani kiállítás, mintegy bevezetőjeként a háromévenként rendezendő ak- varellbemutatóknak, melyeken mindig a kortárs festők utolsó há­rom évben készült munkái szere­pelnek majd. A szlovákiai akvarelIfestés ha­gyományait 1950-ig bemutató ki­állításon többnyire olyan művé­szek alkotásai találhatók, akik már nem élnek életművük lezárult. így került sor Bácskái Béla akvarelljei­nek kiállítására is, noha jóval 1950 után készültek. Nemcsak nógrádi vonatkozásuk, hanem a művész­nek az akvarellfestésben elért eredményei is indokolttá teszik bemutatásukat ezen a tárlaton. Most pedig nézzük sorba a ké­peket, teremről teremre. A régebbi akadémikus stílust May Schur- mann (1890-1960) képviseli apró­lékos pontossággal festett, doku­mentum jellegű város - és tájké­peivel. Témájához realisztikus lá­tásmóddal közelített, de ez nem ment az ábrázolás frisseségének rovására, mert - bár többnyire száraz alapra - közvetlenül ecset­tel dolgozott, ceruzával csak a kompozíciót vázolva föl halvá­nyan. Valamivel lazább, de ugyan­csak dokumentum jellegűek Ján Hála (1890-1959) akvarelljei, me­lyek főleg témájukban különböz­nek a Schurmannéitől. Hálát meg­ragadta a liptói nép közvetlensé­ge, szokásainak és viseletének szépsége. Ez lett festmenyei köz­ponti témája. Akvarellel részben előkészítő tanulmányként foglal­kozott, részben mint illusztráció­val. Munkáin gyakran látjuk a ce­ruzavázlatot, melyet a kompozíció kiemelése érdekében néha ki­hangsúlyozott. Hasonlóak Gyur- kovits Ferenc (1876-1968) akva­relljei, melyeket a nógrádi nép éle­tét ábrázoló festményeihez vázlat­ként készített (piaci jelenetek, fi­gura-tanulmányok, táj-kompozíció- vázlatok). Ugyancsak a nép, a szlovák népviselet és a hegyvidék a témá­ja Martin Benka akvarelljeinek (1888-1971). A szlovák nemzeti festészet tulajdonképpeni megte­remtője a népi-nemzeti jelleget a népviseletes figurák idealizálá­Ismét elérkezett az az időszak, amikor a tanulók népes táborának egy része pályaválasztás előtt áll. A szülők és a diákok gyakrabban kopogtattak és kopogtatnak a ta­nári szobák ajtaján, hogy véle­ményt, tájékoztatást vagy netán biztatást kapjanak a legilletéke­sebbektől, a pedagógusoktól. Valljuk meg, nem is olyan könnyű gyakran egy életre szóló döntést hozni, nem egyszerű probléma el­dönteni, mi legyen az alapiskola vagy az érettségi után. A döntés meghozatala előtt nyilvánvaló, hogy elsősorban a végzős diákoknak fel kell mérni­ük saját képességüket, tehetségü­ket és szorgalmukat. A sikeres életpálya egyik alapkövetelménye az önismeret, saját képességeink, tudásunk, pályán való alkalmas­ságunk reális megítélése. Az a fia­tal, aki keresi a helyét a társada­lomban, mérlegeli önmaga lehető­ségeit, szükségszerűen viszonyít. Először is saját iskolai közösségé­ben rangsorol, igyekszik kialakíta­ni értékrendjét. Ez a viszonyítás természetesen legtöbbször az is­kola keretei között történik. Ter­mészetes, hogy a tanuló más is­kolák diákjaival nem tudja magát összehasonlítani. Ebből adódik, hogy a tanuló viszonyítása nem lehet teljes mértékben tárgyilagos. Éppen ezért nagy szükség van a pedagógusok és a szülők segít­ségére, józan tanácsaira. Elsősor­ban ők azck, akik ismerik a tanuló sával, szinte emlékmű-léptékű, kis méretekben is monumentális ábrázolásával akarta kifejezni. A hegyek gerince fölé emelkedő figurák a művész szándéka szerint tiszteletet, csodálatot keltenek a nézőben. Ugyanakkor Benka szeretettel és nagy hozzáértéssel ábrázolta a tájat is, a hegyvidéket, mely lakóit a létért vívott heroikus küzdelemben ily_széppé edzette. Máshogy, kevesebb idealizmus­sal, de sokkal általánosabb ér­vénnyel igyekezett kifejezni a szlovák népi jelleget - mint fo­galmat - Mikuláš Galanda (1895-1938), aki figuráin már nem hangsúlyozza ki a konkrét folklo- risztikus elemeket, hanem egy bi­zonyos hangulat, jelleg képi meg­formálására törekszik. Ennek az irányzatnak - a kiállításon bemu­tatott - csúcsát képviselik M. A. Bazovský (1899-1968) lírai vázlat jellegű, rajzzal kombinált akvarell­jei. Képein már nem látunk figurát, az embert a tárgyak képviselik: egy fejsze, amelyet most támasz­tottak a falhoz, egy kút, amelyikből az ember a vizet húzza. Bazovský képeinek lírai csöndje: a figyelő ember hallgatása. A művész ráfi- gyelése a mindennapjainkat kísé­rő tárgyak jelenlétére és e tény tiszta képzőművészeti tetté való átformálására. M ás irányzat indult a szlovákiai festészetben Zolo Palugyay (1898-1935) fellépésével, aki ak- verelljein az angol vízfestés ha­gyományaira épít. Vizes alapon dolgozott, akverelljei áttetsző fes­tékrétegén átvilágít a papír fehér­sége. Ez rendkívüli frisseséget köl­csönöz képeinek, melyek többnyi­re a szlovák hegyvidék szépségeit örökítik meg. Ennek az irányzat­nak követői Szabó Gyula (1907-1972) és Csemicky László (1909). Akvarelljeiken a táj-ihlette lírai hangulatok elevenednek meg. A technika fejlődésének eredmé­nyei igazi mester számára egész sorozatok készítését teszik lehe­tővé: ugyanannak a motívumnak változásait rögzíteni. Szabó Gyula - immár lezárult életművében - fi­lozófiai töltettel, néha szimbolikus tartalommal, Csemicky László pe­dig újabb képein ragyogó, finom színekkel varázsolja elénk a táj szépségeit. Jozef Šturdík (1920) akvarelljei az eddig látottaknál mozgalma­sabbak. Dinamikus rajz teszi hangsúlyosabbá a finom színár­nyalatokat, figurális vázlatain pe­dig a fény-árnyék ellentét hat élet­szerűen. A modern ember problémáit ra­gadja meg Bedrich Hofstädter (1919-1954), aki festészetével a ci­vilizáció és a természet viszonyá­ra irányította a figyelmet. Aránylag képességeit, de a társadalmi igé­nyeket is. Ha nem is pontosan, de nagy vonalakban fel tudják mérni, milyenek a tanulók reális esélyei. Fontos szerep jut a pályaválasztá­si felelősnek is, aki megfelelő se­gítséget nyújthat a lényeges kér­dések helyes megválaszolásához. Nyilvánvaló, hogy a felvételi vizsgák sem lehetnek teljesen ob- jektívek, habár minden igyekezet arra irányul, hogy a felmérés minél tárgyi tagosabb legyen. A felvételi vizsga vagy beszélgetés elsősor­ban szelekciós szempontoknak igyekszik eleget tenni. A kialakult sorrend nem kis mértékben függ a tanuló diszponáltságától. A pe­dagógusok sokat tehetnek azért, hogy a tanuló már a felvételik előtt megszokja az ilyen felmérések légkörét és képességeit össze­mérhesse más iskolák tanulóiéval. Lehetőség nyílik arra, hogy a ta­nulók részt vegyenek különböző diákolimpiákon és más vetélkedő­kön, amelyek viszonylag tárgyila­gos képet nyújtanak az iskola színvonaláról és a tanulók tudás­szintjéről. Az ilyen versenyek után sok diák változtatott eredeti elha­tározásán, felkészültségének megfelelő életpályát választott. A magyar tanítási nyelvű gim­náziumokban az ide vonatkozó korán zárult le életműve, melyben az impresszionisztikus természet­látástól a konstruktív szemléletig jutott el, már évekkel ezelőtt jelez­ve a ma időszerű problémákat. Az ember kapcsolata embertár­saihoz és környezetéhez foglal­koztatta Vincent Hložníkot (1919) itt kiállított akvarelljei alkotása so­rán. A képmutatás, a cirkuszi világ kulisszái mögött tanyázó honta­lanság, a szegénység és árvaság kilátástalansága mélyen megindí­tó módon tükröződik erősen exp­resszív festményein. Mint vérbeli grafikus, Hložník akvarelljein is szerepet szán a kalligrafikus rajz­nak. Szociális beállítottságával el­tér a többi kiállító művésztől, akik az akvarellt elsősorban lírai műfaj­ként fogták fel. Kifejező temperamentum, a lá­tott világ szinte türelmetlen megra­gadása tükröződik Viliam Chmel (1917-1961) „utijegyzetein“- a bolgár tengerpartról vagy a Duna menti tájakról. Tömör, raj­zos akvarelljein a valóság minden részlete a képi megformálás szol­gálatában áll. A kiállítás utolsó helyiségében Zmeták Ernő (1919) akvarelljeit látjuk, Bácskái Béla képeinek társaságában. Mindkét művész magának a tájnak a lé­nyegét, a tájban rejlő dinamikát szándékozik akvarelljein megra­gadni. Zmeták, aki szociális prob­lémákkal is foglalkozik (például A vak koldus) tájábrázolásában kissé dekoratívabb, színesebb, ugyanakkor vázlatszerűbb, míg Bácskái Béla (1935-1980) akva­relljei definitív, önálló alkotások. Ez a fiatalon elhunyt művész egyedülálló alkotásokat hozott lét­re ebben a műfajban. Maga a technika számára oly természe­tes volt, hogy figyelmét a nógrádi táj leglényegibb tulajdonságaira fordíthatta. Együtt élt a tájjal és népével. Ismerte a táj változásai­nak minden árnyalatát, népe éle­tét, gondjait, örömeit, melyekben osztozott, s mindezt avatott biz­tonsággal vetítette elénk képein. A Nógrádi Galéria e kiállítása január végéig tart. A kiállítás rendezői remélik, hogy megsze­rettetik a látogatókkal ezt a sajátos festészeti technikát, melynek lát­szólagos könnyedsége mögött nagy tudás, színérzék és biztos rajzkészség rejtőzik. Egy kiállítás keretében nem lehetett több mű­vészt bemutatni, sokan kimarad­tak. De ez esetben a rendezők- Nógrádi Galéria és a Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének közép-szlovákiai Szekciója- szándéka nem a teljes névsor összeállítása volt, hanem az egyes főbb irányzatok bemuta­tása. SZ. HALTENBERGER KINGA párt- és kormányhatározatok szel­lemében jelentős erőfeszítést fej­tettek ki annak érdekében, hogy növekedjék a magyar nemzetisé­gű hallgatók arányszáma az egye­temeken, különösen a műszaki fő­iskolákon. Bizonyos előrehaladást értünk el, ám a legújabb adatok azt igazolják, hogy a magyar nem­zetiségű egyetemi hallgatók arányszáma még mindig nem megfelelő. A pedagógusoknak, de a szülőknek és végső soron a ta­nulóknak is többet kell tenniük azért, hogy a tehetséges fiatalok az érettségi után ne hagyják abba a tanulást. Látnunk kell azt is, hogy a ma­gyar tanítási nyelvű gimnáziumok­ba zömében munkás- és paraszt­származású fiatalok járnak. Habár az életszínvonal a város és a falu között valamint a különböző szoci­ális rétegek vonatkozásában ha­zánkban jórészt kiegyenlítődött, e tanulók családi környezete nem minden esetben nyújt segítséget a továbbtanuláshoz. Több család­ban életszemléletbeli problémák, másutt viszont más gondok nehe­zítik a fiatalok megfelelő pályaori­entációját. Ilyen esetekben külö­nösen nagy szükség van a peda­gógusok hozzáértő és tapintatos felvilágosító munkájára is. Érdekes kettősség jellemzi a Nagydaróci (Veľké Dravce) Ma­gyar Tanítási Nyelvű Alapiskolát azáltal, hogy tanulói - mintegy fele-fele arányban - két járásból kerülnek ki. A losonci (Lučenec) járáshoz tartozó kisközségen kívül ugyanis a rimaszombati (Rimavs­ká Sobota) járás falvaiból - Hegy- megról (Zahorany), Guszonáról (Husiná), Lukva-pusztáról, sőt a tá­volabb eső Osgyánból (Ožďany) - is naponta szállítja ide és vissza az autóbusz a gyerekeket. A két járás közötti sajátos együttműkö­désnek látszólag mindenki hasz­nát látja, bár a végzős tanulók elhelyezése - éppen a járáshatá­rok miatt - olykor nem kevés fejfá­jást okoz az illetékeseknek. A gimnáziumokba és a szakkö­zépiskolákba jelentkező gyerekek esetében nincs gond, de a külön­böző ipari szakmákat választó fia­talok ügyében már megindul a harc a szülők és az iskola között. A járási oktatási osztály a tervszá­mok betartása végett a losonci járás szakmunkásképző iskoláiba szeretné irányítani a gyerekeket, a szülők ezzel szemben a lakó­helyhez közelebb eső intézeteket választják. Az érdekkülönbségek ellenére az elmúlt években általá­ban mindenki számára megnyug­tató megoldással végződtek a vi­ták. A rimaszombati járás egyik szlovák tanítási nyelvű alapiskolá­jában ugyanis éppen fordított a helyzet, így aztán lehetőség van a megegyezésre az oktatási ható­ságok között. Az idén is időszerű kérdésről Vágó Tibor iskolaigazgatóval be­szélgetünk, hiszen ismét pályavá­lasztás előtt áll 18 nyolcadikos.- Ebben a tanévben nyolc tanu­ló jelentkezett gimnáziumokba és szakközépiskolákba. Hogy aztán mindenkinek sikerül-e a felvételi vizsga, ez majd elválik. A korábbi esztendők tapasztalatai alapján mondhatom, hogy a tanulóknak erre megvannak a reális esélyeik.- Ezek szerint színvonalas ok­tató-nevelő munka folyik az isko­lában?- Meggyőződésem, hogy igen, amivel persze nem akarom azt állítani, hogy oktatómunkánknak nincsenek gyenge láncszemei. Tény, hogy volt tanulóinkkal eddig nem vallottunk szégyent a felsőbb fokú oktatási intézményekben, Azokat a tanulókat, akik kitűnő vagy dicséretes eredményeket ér­tek el az alapiskolákban, feltétle­nül a gimnáziumok felé kell orien­tálni, mert ezekben az oktatási intézményekben az általános tan­tárgyak mellé olyan tantárgycso­portokat vezettek be, amelyek kö­zül választhatnak a tanulók és ha ezekből is érettségi vizsgát tesz­nek, akkor az általános műveltség mellett megfelelő szakképzettsé­get is szerezhetnek. Mindezek figyelembe vételével kell dönteniük a végzős tanulók­nak. Nyilvánvaló, hogy nem lehet mindenki orvos, pedagógus, óvó­nő és autószerelő. Figyelembe kell venni a társadalmi érdekeket is. Át kell értékelni a különböző elavult nézeteket is. Nem igaz, hogy csak az orvos vagy a jogász az elismert ember. Napjainkban a kiváló szakmunkást, az eredmé­nyesen dolgozó mérnököt és más foglalkozásbelit is nagyra érté­kelik. Közhelyszerűen hangzik, pedig tény, hogy a szubjektív és objektív nehézségek ellenére mindenkinek megvan a lehetősége ahhoz, hogy érdeklődési körének, tudásának megfelelő pályát válasszon. A pá­lyaválasztás nem órák vagy napok kérdése. A pályaválasztási ta­nácsadás sem lehet kampányfela­dat. Rendszeresen kell dolgozni, tanulni azért, hogy elképzelésein­ket siker koronázza. TRGO IMRE sem a szakmunkásképzőkben. Különös figyelmet szentelünk pél­dául a szlovák nyelv oktatásának, hiszen a gyermekek többsége olyan közegből kerül hozzánk, amelyben csak a magyar nyelv használatos. Szalai Sarolta és Ko­vács Mária azonban sokat fárado­zik, hogy növendékeink a szlovák tanítási nyelvű középiskolákban is zökkenőmentesen tudják folytatni tanulmányaikat. Oktatómunkánk­ban és szakköri tevékenységünk­ben egyaránt szilárd támaszunk a pionírszervezet. A Ján Nálepka kapitányról elne­vezett pionírszervezet vezetője Szalai Vilmosné. Egy „lyukas óra” alkalmat kínál arra, hogy köze­lebbről is megismerkedjünk mun­kájával.- Talán azzal kezdem, hogy rendszeresen részt veszünk az or­szágos pionírrendezvényeken. A P 60 elnevezésű versenymoz­galomban járási viszonylatban a legjobbak között voltunk. Hogy mi minden „fér bele” szerveze­tünk munkájába? A forradalmi ha­gyományok megismerése és ápo­lása éppúgy, mint a népgazdaság számára oly fontos gyógynövény-, vagy hulladékgyűjtés, hogy a kü­lönböző szakkörök munkáját ne is említsem. Rendszeresen ott va­gyunk a szlovák nyelv kiejtési ver­senyén, növendékeink legutóbb az országos döntőig jutottak; részt veszünk a vers- és prózamondók seregszemléjén is. Tavalyelőtt Szalai Ágota a kerületi döntőben a harmadik helyen végzett, tavaly meg Sülyi Mónika került az első osztályosok országos döntőjébe. Jól vizsgáztak ifjú rádióamatőrje­ink az országos versenyen, az asztalitenisz szakkör tagjai pedig általában a járási élvonalban van­nak. Meg kell említeni a kézimun­ka szakkör tevékenységét is, hi­szen a legügyesebbek alkotásai különböző kiállításokon is látha­tók. Van még iskolai énekkarunk és tánccsoportunk is, mely a kü­lönböző kulturális rendezvénye­ken kívül a társadalmi szervezetek helyi összejövetelein, valamint patronáló üzemünk, a Buzitkai Efsz rendezvényein és zárszáma­dó közgyűlésein is gyakran szere­pel. A viszonzás sem marad el, hiszen év végi kirándulásainkra rendszerint a szövetkezet gondos­kodik járműről. Csak az a baj - mondja a tanítónő hogy isko­lánknak mindqgsze 107 tanulója van, s ez eleve korlátozza tevé­kenységünket. A gyermekek néha bizony túlterheltek, hiszen ha min­denből ki akarjuk venni a részün­ket, gyakran ugyanazoknak több­féle szakkör munkájába kell be­kapcsolódniuk. Beszélgetésünk közben ismét kicsengetnek, ami alkalmat ad ar­ra, hogy Vass József testnevelő­vel váltsak néhány szót, aki a sportkörök munkáját irányítja, s a tanítási órákon túl is sokat foglalkozik a gyerekekkel.- Sajnos nincs tornatermünk, mégis úgy vélem, pezsgő sport­élet folyik iskolánkban. Tavasztól őszig ugyanis nincs különösebb akadálya annak, hogy tartalmas és teljes értékű munkát végezzünk a szabadban. Ilyenkor focizunk, kézilabdázunk, atletizálunk. Télen meg a folyosó helyettesíti a fedett csarnokot. Van két ping-pong asz­talunk, délutánonként ezek mindig foglaltak. A szorgalmas felkészü­lés eredménye, hogy a lányok és a fiúk tavaly megnyerték az isko­lák közötti csapatbajnokságot, s egyéniben is igen értékes helye­zéseket szereztek. Az iskola el- végeztével azonban legtöbbjük továbbfejlődésére nincs lehető­ség, mert a községben, de még közvetlen környékén sem működik asztalitenisz szakosztály. Kár, mert így számos tehetség elkal­lódik. HACSI ATTILA Csak rendszeres munkával Előtérben a pályaválasztás Két Járásból egy iskolába új szó 6 1982. I. 21.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom