Új Szó, 1982. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1982-01-04 / 2. szám, hétfő
AZ OLIMPIÁSZ FÉLIDEJÉNEK KÜSZÖBÉN HUSZONEGY ATLÉTIKAI SZÁMBAN 43 CSÚCS A NÖVEKVŐ IGÉNYESSÉG EREDMÉNYE • A „NAGY NÉGYES“ 41 PONTJA • BUGÁR, A SZABÁLYERÖSÍTÖ KIVÉTEL • EB SZEPTEMBERBEN Év végén - év elején lépten-nyomon készülnek a legkülönbözőbb mérlegek a sportélet minden területén, hiszen nem érdektelen a kívülállók részére sem dióhéjban megkapni egy-egy sportág egyéves összefoglalóját, meg az elkövetkező év előzetes „remeny- listáját“. Ami a csehszlovák atlétika elmúlt évi mérlegét és az idei lehetőségeket illeti, elmondható, hogy régen nem ért el annyi sikert a sportág, mint éppen tavaly; és ez idén a tavalyi sikerek folytatását várja a közvélemény meg a szakemberek. Ez így önmagában közhelyként hangzik, de egészen más színezetet kap a dolog, ha olyan szempontból vizsgáljuk, hogy annak az évnek a legelején tartunk, amely egyúttal a jelenlegi olimpiász félidejének kezdete. A XXIII. nyári játékok időpontja tehát egyre közeledik, így nem árt a mindennemű vizsgálódás fő szempontjai közé besorolni a „Los Angeles-i szemüveget“ is... A junior jégkorong-világbajnokság Csehszlovákia - Szovjetunió mérkőzésen (3:2) Prorok és Svitek szereli Bjelovot. (ČSTK-felv.) KANADA NYERTE A JUNIOR VB-T CSEHSZLOVÁKIA EZÜSTÉRMES Az elmúlt évi atlétikai eredmények tulajdonképpen a több mint négy éve kezdődött folyamat törvényszerű következményei. Montreal után a hazai sportvezetés új útra lépett, és ezt nemcsak szavakban tette. A cél úgy fogalmazódott meg, hogy a Zátopek-korszak sikereit kell eredményességében utolérni, amelynek akadt itt-ott folytatása a 60-as években és a 70-es évek elején is. Az elmúlt négy esztendő alatt bebizonyosodott: a sikerhez vezető út nagyon összetett, nem képzelhető el a rendszeres, céltudatos munka nélkül, de ez önmagában még nem lenne elég. Edzők, versenyzők és sportfunkcionáriusok közös erővel, a tudomány és technika vívmányainak, az orvostudomány eredményeinek felhasználásával tudnak csak előbbre lépni. Ez-bekövetkezett. S ami még nem volt mellékes: az igényesség követelménye nagyobb hangsúlyt kapott, mint korábban. Bizonyíték iménti állításunkra bőven akad. Már 1978-ban, a prágai EB-n öt érmet szereztek a csehszlovák atléták, Moszkvában az olimpián pedig kettőt - két ezüstöt Bugár Imre és Kratoch- vílová révén. Az elmúlt évben a fejlődés iránya továbbra is emelkedő irányzatot mutatott. Ha csak a hazai eredményeket vesszük alapul, akkor is impozáns a mérce: régen fordult elő, hogy 43 új csúcseredményt jegyezhettek volna fel a statisztikusok, s ami még biztatóbb: a csaknem félszáz új csúcseredmény az atlétika 21 versenyszámában született! Természetesen nem elég a számoknál maradni, az eredményeket a sportág szélesebb összefüggéseiben kell vizsgálni. A nemzetközi összehasonlításban is előrelépés történt, hiszen a tízes atlétikai világranglistákon 14-szer szerepel csehszlovák atléta neve, a harmincas ranglistán pedig már 38 név található. Ez az élvonal megerősödését jelenti, s egyben azt is, hogy növekedett a hazai atlétacsapatok nemzetközi ázsiója. Bizonyíték erre az Európa Kupa-szereplés, hiszen a B- döntőben a nők a második helyet, a férfiak pedig a harmadikat szerezték meg. Négy hazai atléta szerepelt a Világ Kupán Európa csapatában, ami néhány évvel ezelőtt önmagában is illúzórikusnak tűnhetett volna. Az eredménylista pedig egészen kiváló: Helena Fi- bingerová továbbra is biztosan őrzi második helyét Ilona Slupia- nek mögött a világranglistán; Ivan az elmúlt évben Európa legjobbja volt a magasgáton, ami harmadik helyet jelentette számára Rómában; Bugár pedig ugyancsak harmadik lett az év versenyén a Stadio Olimpicó- ban. Külön kell szólni a tavalyi év legjobb hazai sportolójáról, Jarmila Kratochvílováról. Az olimpia utáni eredménylistája egészen kiváló. Három számban felállított országos csúcsai az abszolút világszínvonalat képviselik. Mindennél többet mond, hogy a 200 méteren mindössze Ashford, az amerikaiak „rakétalánya“ tudta megelőzni; a 400 méteres síkfutásban pedig legyőzte Marita Kochot is, akinek fennálló világcsúcsától mindössze egyszázad másodperccel maradt el. Szándékosan szorítkoztunk csak az elmúlt év legnagyobb versenyének részletezésére, hiszen egész sor további versenyen szerepelt kiválóan a négy atléta. Négy atléta azonban csak ideig-óráig tarthatja Európa középmezőnyének élén a sportágat, s ez egyben azt is jelenti, hogy a fejlődő irányzat ellenére bőven akad probléma is. Olyannyira, hogy a problémák között a kategorizálás során a krónikustól a váratlanig jó néhány rubrika betelne. Már évek óta nincs olyan vágtázó a hazai fér- fimezőnyben, akivel egy-egy nemzetközi versenyen számolni lehetne. Nem megoldott a sportágban az edzökérdés sem, a sportegyesületek zömében a „sportok királynője“ legtöbbször csak „Hamupipőke“, az élsportközpontok tevékenysége elmarad a várakozástól... Az pedig már-már szinte kimeríti a bűnös nemtörődömség fogalmát, hogy az ifjúságiak esetében is uralkodó eredménycentrikus szemléletmód mennyire teszi tönkre a ragyogóan induló atlétatehetségeket, akik kiégnek még azelőtt, mielőtt beértek volna! Van az atlétikának néhány hagyományosan erős száma - ez lett Danék révén a diszkoszvetés, Kra- tochvílová által a női vágta stb. - azonban a nemzedékváltás kérdése korántsem megoldott. A Danék-Bugár-féle váltás inkább csak szerencsés véletlen szülötte, szabályerősítő kivétel, mintsem tervszerű „építőmunka“ eredménye. Bugár előtt még sok eredményes év állhat, Ivan sem túl „öreg“, de Kratochvílová aligha tud még csaknem három évig az élvonalban maradni, és kérdés, hogy a már említett „Los Angeles-i szemüveggel“ nézve nem hagy-e túlságosan nagy űrt maga után. Az elmúlt év az atlétikában a csapatversenyek éve volt. Abban megállta a hazai atlétika a próbát, bizonyította, hogy a montreali ötkarikás játékok után megkezdett út nem volt rossz. (Egyértelműen jónak is lehetne nevezni, az azonban esetleg azt a véleményt is szülhetné, hogy a jelenlegi állapotok „konzerválása“ jelenthetné, a további felemelkedést, pedig még a „szekér“ nagyon is az út elején halad...) Az 1982-es esztendő legnagyobb versenyére, az Európa-bajnok- ságra szeptemberben kerül sor. Tehát még nyolc hónap áll rendelkezésükre az atlétáknak, szakvezetőknek, hogy a kontinens legjobb atlétáinak versengésében az utóbbi évek sikereihez méltóan szerepeljenek a csehszlovák atlétika képviselői is. Azt hiszem, azzal mindenki tisztában van, hogy a prágaihoz és a moszkvaihoz hasonló, „ezüstös“ szereplés már nem jelentene túl nagy sikert. Sőt! No, de azt hiszem, hogy a magyarázkodástól mindenki - versenyző és szakvezető egyaránt - irtózik, (gy nem kétséges, hogy a hátralevő hónapokat mindenki igyekszik a lehető legjobban kihasználni. Ebben az egyik fő hajtóerő a már meg ízlelt siker öröme is lehet! Mészáros János (ČSTK) - Csehszlovákia jég- korongozói a 20 éven aluli játékosok világbajnokságán ezüstérmet szereztek, miután az utolsó mérkőzésen Rochesterben döntetlent értek el Kanada ellen. Pospíšil és Červený edzők tanítványai voltak az egyedüliek, akiknek sikerült pontot rabolniuk a kanadaiaktól és második helyük kiemelkedő siker. Bronzéremmel térhetnek haza a finnek, akik 8:4- re legyőzték az Egyesült Államokat. Ebben közrejátszott az is, hogy a Szovjetunió „besegített“ és 7:2 arányban bizonyult jobbnak Svédországnál. KANADA - CSEHSZLOVÁKIA 3:3 (1:1, 0:1, 2:1) A VB csúcspontját jelentette e két kiváló együttes összecsapása. A csehszlovák együttes szervezetten védekezett, és gyors ellentámadásokat vezetett. A kanadaiak a tőlük megszokott erőtől duzzadó játékot nyújtották, kemény emberfogást alkalmaztak és pontosan lőttek. Az első gól a 19. percben született Vladimír Ružička gyors akciójából. Pontosan 35 másodperccel később a hátvéd Paul Boutillier a kék vonalról helyezett lövéssel egyenlített. A második harmadot ideges játék jellemezte, hatalmas küzdelem folyt a vezetés megszerzéséért. Ez a harmad lefújása előtt 44 másodperccel Rostislav Vlachnak sikerült, és a csehszlovák együttes egygólos előnnyel térhetett pihenőre. Az utolsó harmadban fergeteges rohamokat vezettek a kanadaiak, és három perc alatt két gólt lőttek, s először jutottak vezetéshez. Jiŕí Dudáček négy és fél perccel a találkozó vége előtt egyenlített. A csehszlovák fiatalok nagy hajrát vágtak ki, de a győzelmet nem sikerült megszerezniük. További eredmények: Finnország - Egyesült Államok 8:4 (2:1, 5:0, 1:3), Szovjetunió- Svédország 7:2 (0:0, 4:0, 3.2), NSZK - Svájc 6:5 (3:2, 0:2, 3:1 ) A junior VB végállása: 1. Kanada 7 6 1 0 45:14 13 2. Csehszlovákia 7 5 1 1 44:17 11 3. Finnország 7 5 0 2 47:29 10 4. Szovjetunió 7 4 0 3 42:25 8 5. Svédország 7 4 0 3 42:26 8 6. USA 7 2 0 5 28:34 4 7 NSZK 7 2 0 6 19:56 2 8. Svájc 7 0 0 7 15:81 0 így tippelünk 2. FOGADÓHÉT Jégkorong CSNL 1. Ingstav Brno - Slezan Opava. Az exligás brnóiak a B-csoport élén állnak, míg a vendégek az ötödik helyen szerepelnek. Tippünk: 1. 2. Slovan Ústí nad Labem - Slávia Praha. Az A-csoport slágere A vendégek az első helyen zárták a bajnokság félidejét, de az Ústí nad Labem szorosan ott van a második helyen. Valószínű a döntetlen. (Az alacsonyabb osztályú bajnokságban az I. ligától eltérően ez az eredmény is lehetséges.) Tippünk: 0, 1. 3. Hradec Králové - Štadión Li- berec. Decemberben a Hradec szerepelt jobban, a B-csoport második helyén áll. Tippünk: 1. 4. Milevsko - Olomouc. Nincs nagy tudásbeli különbség a két csapat között. A hazaiak az A- csoport harmadik, ' a vendégek a B-csoport negyedik helyén állnak Tippünk: 0,2 5. Pŕerov - DP Praha. A hazai környezet előnye a preroviak mellett szól. Tippünk: 1. 6. Baník Sokolov - VTŽ Chomútov. Míg az elózó mérkőzéseken a CSNL két csoportjának legjobbjai kerültek össze, a további találkozókon a táblázat második felében tanyázók játszanak egymással. A Baník a 8., a Chomútov a 11. helyen áll. Tippünk: 1, 0. 7. Mladá Boleslav - Baník Karvi- ná. A hazaiak képviselnek nagyobb játékerőt, a Karviná az utolsó előtti helyen szerepel. Tippünk: 1. 8. TJ Kolín - TJ Prostéjov. Csak egy pont különbség van a két csapat között, mindhárom lehetőséggel számolnunk kell. Tippünk: 1,0, 2. Jégkorong SZNL 9. Slovan Bratislava - Plastika Nitra. Az éllovas Slovan a negyedik helyen álló Plastikát fogadja. Biztos hazai győzelmet várunk. Tippünk: 1. 10. Sp. Nová Ves - Banská Bystrica. A tizedik helyezett a harmadik helyen állót fogadja. Tippünk: 0,2. 11. PS Poprad - Spartak Dubnica. A Popradnak hárompontos hátránya van az első helyezett Slovan mögött, még nem adta fel a reményt. Tippünk: 1. 12. Zvolen - ZfS Martin. A vendégek idegenben kevés sikert arattak, nem valószínű, hogy pontot tudnak szerezni. Tippünk: 1. EURÓPA ÉS A LABDARÚGÓ-VILÁG Nincs megállás az élvonalbeli futballban sem. A szint, a legjobbak értékelésénél nem lehet egyetlen évre szorítkozni. Különösen akkor nem, ha abban világ-, vagy Európa- bajnokságot nem rendeztek. A FIFA és az UEFA gondoskodik arról, hogy foglalkoztassák a legnépszerűbb sportjáték élenjáró művelőit és eseményeket biztosítsanak az elsősorban nemzetközi vetélkedőkre kíváncsi nézőknek, szurkolóknak. A legutóbbi Európa-bajnokság (1980) döntőjének megduplázott létszámú mezőnyében változatlanul a legjobb négy sorrendjének megállapítására szorítkoztak, majd 1980 és 81 találkozóján az eddigi világbajnokok tornáját rendezték meg. Azon Európa, amely az NSZK Olaszország és az Anglia helyett szereplő Hollandia csapatával képviseltette magát, a rövidebbet húzta. Igaz, Uruguay, a világbajnokok világbajnoka sem sokáig örülhetett az erkölcsi és anyagi sikernek, mert a VB-selejtezők során nem tudott magának helyet biztosítani az idén sorra kerülő világbajnokságra. Argentína, 1978 világbajnoka sem azt nyújtotta, amit önmagától elvárt. Jobbára odahaza kísérletezgetett, ám különösen az év hajrájában elért eredményei (vereség a lengyelektől és döntetlen a csehszlovák kísérleti válogatott ellen) nem tanúskodik hegemóniájának foly- tatási lehetőségéről. Érzésünk szerint a délamerikai csapatok közül Brazília együttese a legméltóbb arra, hogy a várható Európa- Dél-Amerika világbajnoki vetélkedés legkomolyabb esélyesének tarthassuk. Sokáig emlékezetes marad, hogy a mini-Mundialitón 4:1 arányban győzött az NSZK fölött, s ugyanazt az együttest teljes sikerű európai portyája során az angolok és a franciák után ismét legyőzte. Európa és Dél-Amerika labdarúgó-vetélkedőinek egészen sajátos formája klub kupagyőzteseik, a Felszabadítók Kupája és a BEK-védőjének immár két alkalommal semleges pályán sorra került interkontinentális döntője volt. Tokióban mindkét alkalommal Dél-Amerika képviselője bizonyult jobbnak, Európát előbb a Nottingham Forest, majd az FC Liverpool képviselte. Európában a világbajnokságot megelőző év rangsorát csak hozzávetőlegesen segít összeállítani a világbajnoki selejtezők sorozata. Legkézenfekvőbb az volna, ha a két selejtező csoport győztesét minősítenénk a legjobbnak, s melléjük a Mundial újabb házigazdáját, Spanyolországot, továbbá a hat csoportból másodikként továbbjutókat sorolnánk. így az NSZK, Belgium, a Szovjetunió, Magyarország, Jugoszlávia, Skócia és Lengyelországon kívül Spanyolország, Ausztria, Franciaország, Csehszlovákia, Anglia, Olaszország és Észak-íroszág kaphatna rangsorolást. Mivel nem ugyanolyan játékerejú együttesekből állt minden selejtező csoport és érthetően nagyon gyér volt a különböző válogatottak egymás elleni barátságos találkozóinak száma, minden elképzelt rangsorolás megvétózható. Érvek és ellenérvek teljes semlegességet nem biztosítanak. Bizonyos mértékig besegítenek a nagy kupaküzdelmek is (BEK, KEK, UEFA Kupa), ahol egyaránt a nyolc legjobb közé jutottak a küzdő felek. Könnyen felismerhető, melyik ország klubjai voltak a legsikeresebbek. Mindent megfontolva és egybevetve, alig fél évvel a Mundial előtt a világ jelenlegi legjobb labdarúgó-válogatottjának Brazília együttesét tarthatjuk, amely híres futball- virtuózait, a labdát mesésen szelídítő játékosokat a csapatérdek szolgálatába állította. Ennél az együttesnél vajmi keveset nyom a latban, vajon hazai környezetben fogadja- e ellenfelét, vagy idegenben viaskodik vele. Földrészünkön a pálma az NSZK csapatát illeti, amely Európa-bajnoki címe megszerzése után az új edző, Jupp Derwall vezetésével a világbajnokok tornáján még nem jelentkezett kellő határozottsággal, de tanulékony volt, s azóta a csapatkeresés folya- matosságga ellenére is kiegyensúlyozott válogatottá lett, amelyben nincs tudás- és teljesítménybeli különbség az egyes alakzatok között. Gólerőssége is előkelő helyre ajánlja ezt az együttest. Beszkov főedző irányításával szorosan felzárkózott az NSZK mellé a Szovjetunió válogatottja, amely minden idők legjobb szovjet tizenegyének látszik. Szerencsésen vegyíti magában a technikás, az atlétikus és az iram elemeket, s azokat a csapatérdek föltétien szolgálatába állítja. Játékában ugyancsak dominál a támadó jelleg, a szárnyak váltogatása, a gólerősség. Az egész labdarúgó-világ január 16-ára vár, amikor hat csoportba sorolják a földkerekség 24, a világbajnoki szereplésre jogosult válogatottját. A végső esélyekről mindaddig korai beszélni, amíg a besorolás tényét nem ismerjük. ZALA JÓZSEF ÚJ SZÓ 6 1982.1.4.