Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-12-30 / 52. szám
* (Mire van a műsorújság?) Mindenekelőtt arra, hogy a tévét néző emberfia megvegye. Csak aztán teljesítheti küldetését, vagyis tájékoztathat a műsorról. S ez jó, egészen addig, amíg valamiről el nem kezdik benne bizonygatni, hogy érdemes megnézni. Valahogy így:,,Távlatot s az Antonioni- film értelmében vett »nagyítást« adhat ez a műsor. “ Máskor:,,Számomra ugyanis minden adás újabb és újabb izgalmas találkozás a bölcsességgel.“ Majd újra: ..Most egy szerény, jó humorú, tehetséges műsorvezető mutatkozik be.“ De még nincs vége: nemcsak nagy nyelvi leleménnyel a geg a televízió anyanyelvén, vagyis az elektronikusan rögzített kép nyelvén szólaljon meg. Egyszerűbb formában ez annyit jelentett, hogy egy-egy szójátékot, alapvetően szóbeliségében csattanó viccét a kép, a látvány nyelvére fordított le -, hogy aztán maga a néző fordítsa vissza magában szavakra az eljátszott poént.“ Ilyen elméletek után el tudom képzelni, milyen tévés geg születik ebből a viccből: ,,A kultúr- filozófus így magyarázza hallgatóságának: - A fehér népek egyre meztelenebbek akarnak lenni, a színes bőrűek pedig egyre jobban öltözöttek. ..“A „képnyelvre“ lefordítva ez csak pornó lehet. Nem rossz, ugye? Na, de torkunkon akadna a vacsora, ha ilyet látnánk: ,,A fakir vásárol: - Zsilettpengét kérek. - Milyen márkájút? - Teljesen mindegy. Az a fontos, hogy jól lehessen rágni..." Tehát ezeket lefordítják a tévések, a képről pedig mi visszafordítjuk.. . No, de kérem! Mikor mellékelnek majd az ilyen tévés humorhoz szótárt? Ismét erről jut eszembe (nem tehetek róla, kedvelem a képzettársítást.) : A tévéhíradóban TÉVÉS KÉP/TELENSÉGEK/ ritmikus költői szöveggé emelte, hanem hangsúlyozta a mű bonyolult, a forradalom és az ember viszonyát fehérben-feketében látó lélektani realizmusát is, s egyúttal modern, szimbolista színpadi szerkezetbe helyezte a realista regényt.“ Igen, ez az utóbbi is egy műsorajánlat részlete, ráadásul nem kitalálás, hanem szószerinti idézet. Nem tudom, ki hogy van vele, de jómagam az ilyen műsorokat messze elkerülöm, mert valahol kilóg a lóláb, ha a szerkesztő ajánlat, tájékoztatás helyet már minősíti is saját műsorát. Ezt nem eszem meg! Ilyen szövegek olvasása után mindig álmodozom, hogy mint hűséges tévénéző egyszer természetes műsorújságot olvasok. Ez a műsorújság pedig igazi álombéli lesz, mert csak ilyen szövegeket találok majd benne: ,,A műsorkészítők máris várják a szakmabeliek és szakmán kívüliek javaslatait, ötleteit." Majd: ,,Egyszóval kedves nagymama, eléggé lassan készül egy ilyen műsor. Mindezt abban a reményben mondtam el, hogy a produkción ebből semmi nem érződik majd." És tovább: ,,Nem vagyunk csalhatatlanok. Persze, bizonyos kockázatvállalás olykor elkerülhetetlen." Az az egy biztos, hogy ezek közül egy sem megálmodott szöveg, ugyanúgy műsorújságból vett idézet, mint az előbbiek, csak sokkal ritkábban olvashatók. Erről jut még eszembe, hogy az álmodozásom rendszerint azzal végződik, hogy valamikor találok egy picurka értesítést: Mivel a »Nem fogunk hazudni« című tévésorozatunk a nézőknél egyértelműen megbukott, a műsorújság ajánlatát író szerkesztőnek nem fizettük ki a honoráriumot. Azt úgyis megkapta a sorozat rendezőjétől, mert feltételezhetően lefizették." Ez az utóbbi sajnos puszta kitalálás, mint ahogy az is efféle fantáziálás, amely szerint a műsorújság előzetesen is közölhetne objektivitásra törekvő kritikákat, holmi ajánlatok helyett. Ahogy én ismerem a magamfajta tévénézőt, a legjobban ledorongolt műsort nézzük majd a legtöbben. xxx (Nevetek). Egy humorfesztiválra utazó kollégámmal beszélgettem a közelmúltban egy távolsági autóbusz több mint félórás pihenőideje alatt. A téma természetesen a humor volt. Beprogramozott agyunk működésének mechanizmusa ellen, úgy tűnik védekezni sem tudunk már, mert a tévés humorra terelődött a szó. Gyorsan szót értettünk egymással, hogy nincs ilyen. Átvett, felvett, filmtől lopott - az van. Akkor még nem sejtettem, hogy néhány nap múlva ilyeneket is olvasok: ,,Időről időre arra is kísérletek történtek, hogy a minap láttam az igazi tévés gégét. Egy hosszú asztalnál tanácskozó diplomatatársaság nyugodtan mosolygott a kamerákba, szorongatta egymás kezét, diplomáciai csókokat hintett egymás arcá- Ta, miközben a hírolvasó bemondó körül-belül ezt a szöveget mondta: Viharos csatározások folynak a spanyol parlamentben, az ország NATO-hoz való csatlakozásának eldöntésére indított vitában. Ilyen viharos szerelmet! xxx (A sorozatok sorozata) A hetet Onedinék kezdik, majd a Megsebzett bolygó, a Névtelen vár, a Most és mindörökké, A tavasz 17 pillanata, Az ember felemelkedése, a San Francisco utcáin követi őket. A bratislavai csatornán Ami a legdrágább, Marie Curie, Ferdi- nánd, a bohóc, A szabad természet és a Kórház a város szélén. Gondoljuk el, hogy egy abszolút tévénéző mindezt végignézi, s utána a hétvégén még aludni is megpróbál. Köztudott, hogy a pszichikai megterhelés ellen az agy álommal védekezik, amely során a pszichikai feszültség feloldódik. S ha a sorozatok okozta megterhelés nyomán abszolút tévénézőnk nem tud eléggé mélyen aludni, ébredés után akár ilyen álomra is emlékezhet: Onedín, ez a gátlástalan öskapitalista hajóbalesetet szenvedett a San Francisco-i öbölben, ahonnan a város szélén lévő kórházba szállították. Elalta- tás előtt elmesélte a megsebzett bolygó esetét, amelyet a tavasz tizenhét pillanata tudott csak megmenteni. Pedig a hajón velük utazott madame Curie is. Számukra pedig ami a legdrágább volt, az a szabad természet. A sebészorvos helyett Ferdinánd, a bohóc hadonászott a szikével. Hangoztatta, hogy ö most és mindörökké az ember felemelkedésén fáradozik, és nem hajlandó Onedinnel a névtelen várba költözni, inkább megöli a műtőasztalon. Mire berobogott San Francisco utcáiról a két rendőrfelügyelő és letartóztatták. Szegény abszolút tévénézőnk ilyen ébredés után aligha kíván majd e héten tévé elé ülni. Ha pedig megteszi, akkor megérdemli az ilyen álmokat. Ismét erről jut eszembe: jó előre becsukatnám azt a forgatókönyv írót, aki a dillettáns meseszerzőhöz hasonlóan megírná a sorozatok sorozatát. Amelyben a fenti rémálomhoz hasonló sztoriban egymás mellé kerülne a végeláthatatlan filmsorozatok ezernyi hőse. Mert a mesében már összegabalyították a Csizmás Kandúrt a Rendíthetetlen Ólomkatonával, Babszem Jankót pedig Fanyüvö- vel. A filmsorozatok hőseivel soha nem szeretnék így találkozni, de nem is fogok, mert nem nézném meg őket. DUSZA ISTVÁN VJACSESZLAV TYIHO- NOV. Sokak szívében a szerelem már a moziban fellobbant iránta, amikor a Háború és békében, mint Andrej Bol- konszkijt látták. De ez az érzés igazán a képernyő előtt teljesedett ki, midőn Stirlitz alakjában élte át a tavasz tizenhét pillanatát. Kalandhősi szerepkörében helyet enged az intellektuális megfontolásnak is. Szerénysége klasszikus arányban áll művészi jelentőségével. JEAN-PAUL BELMONDO. Márkanév, amely magyarra fordítva így hangzik: szépvilág. S mint ilyen, őszinte név is, hiszen melyik nő ne látná szépnek a világot, ha ránéz. A francia új hullám, amelyik felkapta, már rég nem új, miközben ő még mindig a régi. LUKÁCS SÁNDOR. Nem készült róla statisztika, de napjainkban cáfolhatatlanul őt tartja színészideáljának a legtöbb magyar lány, s ha országos pályázatra kerülne sor, bizonyára róla mintázhatnák meg a legvonzóbb férfi szobrát. Ne feledkezzünk meg azonban sokoldalú tehetségéről és intellektusáról sem. JURAJ KUKURA. Nevéhez méltó férfias külseje az utcán is vonzza a lányokat. Amikor színpadra lép, a nézőtéren ülő nők szájából sóhajok röppennek fel. Mindez feltehetően csak azért, hogy a színházban, a filmekben és a televízióban általa megformált vagányokból, szépfiúkból, házasságszédelgőkből, hűtlen férfiakból oly kevés él környezetükben. TELLY SAVALAS. Intelligens homlokára, tapasztalatunk szerint, a gond ráncait New York alvilágának elvetemült banditái írják. Kojak hadnagy legnagyobb vetély- társa, a gyűrött balloné, üvegszemű másik hadnagy, aki Colombo, illetve szolgálaton kívül Peter Falk névre hallgat. BÉKÍTŐ TÁRGYALÁS Tegnap este kegyetlenül összeveszett a feleségével. Az ugrasztottá őket egymásnak, hogy ö a focit akarta nézni az egyes csatornán, a felesége meg az operettet a kettesen. És mert két tévéjük nincs, okos meg egyik sem tudott lenni, hogy engedett volna a másiknak, így hát összevesztek, és mint ilyenkor lenni szokot, régmúlt „ügyekkel“ is előhozakodtak, az ősökig visszamenően kölcsönösen szidták egymás famíliáját is. Tegnap este óta egy árva szót nem szóltak egymáshoz. Most megint ott ülnek a készülék előtt, melyet a felesége kapcsolt be az imént. De most úgy látszik, egy a vágyuk, egy az akaratuk: mindketten a filmvígjátékot szeretnék nézni. Merthogy semmi jele köztük nézeteltérésnek, legalábbis ezzel a műsorral kapcsolatban. Csendben ülnek, egyik az egyik fotelban, másik a másikban. Aztán felkacag a feleség. Ő csupán elmosolyodik a bemondáson. A következőn már ö sem tudja visszafogni magát, együtt nevet hangosan a feleségével. Múlnak a percek, újabb humoros jelenet, újabb eredeti beköpés. És ekkor észreveszi, bár tekintete a képernyőn, hogy a felesége feléje fordul egy pillanatra azzal az akaratlan mozdulattal, mellyel társunk felé szoktunk fordulni, hogy lássuk, ö hogyan reagál ugyanarra a dologra. És ö, ö, a férj, lám Ugyanúgy reagál, mint a felesége. Vagyis nevet, ami már nem is egyszerű nevetés, hanem a lélek önfeledt, minden porcikát megmozgató felszabadulása a humorban. Kicsordul könnyük, szemüket törülgetik mindketten. Aztán ő is a feleségére pillant, a felesége meg öreá. És ahogy peregnek a képek, úgy válnak ezek a pillantások egyre gyakoribbá. És már nem csupán az akaratién mozdulat fordítja őket egymás felé, hanem valami más is... És nem várják meg a film végét. PEDAGÓGIA A gyerekek kivonulnak a szobából, ami azt jelenti, hogy véget ért az esti mese, hamarosan kezdődik a Tv-híradó. Az apa nézni akarja, de mert éhes, enni is akar. Enni azonban csak a konyhában lehet, kivéve a jeles alkalmakat, amikor a szobában is. Most pedig nincs jeles alkalom. Bár tudja, hogy a felesége, aki most a fürdőszobában van, zsörtölődni fog, gyorsan levág két szelet kenyeret, rájuk dob egy fél kanál zsírt, melyet két-három húzással szétken, még egy uborka, egy nagy pohár víz, tálcára az egész, aztán a szoba felé veszi az irányt. Éppen kezdődik a híradó. A feleség közben már a gyerekeket rendezi ágyba. Aztán megjelenik és kissé szemrehányó hangon mondja:- Itt kell enned? Nézd, hogy morzsázói - mutat a szőnyegre. - Takaríthatok utánad.- Majd felszedem, csak most légy csendben.- Azt már ismerjük. Másnap, az esti mese előtt az egyik gyerek is meg a másik is tálcát vesz elő, és kezdik rárakni vacsorájukat.- Hát ti mit csináltok? - szól rájuk az anyjuk.- Azt, amit apu tegnap este. A szobában fogunk vacsorázni, úgy fogjuk nézni a mesét.- Még mit nem? - mondja az anyjuk, de a gyerekek nem engednek, toporzékolnak.- Hagyd őket - szól a férj. És mire kimondja, a gyerekek már el is tűntek, a tálcákkal együtt.- Látod, milyen példát mutatsz nekik?- Ne félj, ók is felszedik a morzsát. De nem szedik fel, hiába parancsolnak rájuk mindketten. Azzal érvelnek a kishuncutok, hogy apu se szedte fel tegnap. Pedig az apjuk felszedte, csakhogy ók azt már nem látták, merthogy akkor már az ágyban voltak.- Nem baj, holnap este végigcsináljuk az egészet, és meglátjátok, hogy apu igen is felszedi maga után a morzsát - mondja az apjuk.- Meg utánunk is felszeded, ugye? De a kakaót, azt hogy fogod felszedni?- Mit?- Hát a kakaót. A Józsika most is kidöntött belőle, gyertek nézzétek meg. (bodnár) TV-SZIDALM AK • Mindjárt a képedbe mászok! • Hogy nem ég le a képedről a bőr?! • Képen váglak, te! • De nagyképű vagy! • Van képed ilyet csinálni?! • Képes vagy ilyen képpel beállítani?! • Most meg mihez vágsz olyan buta képet?! • Képtelenséged már elviselhetetlen! • Vidd innen a képed! • Nagyon gyanús a képed. <b) ÚJ SZÓ 14 1981. XII. 30