Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1981-12-30 / 52. szám

* (Mire van a műsorújság?) Min­denekelőtt arra, hogy a tévét néző emberfia megvegye. Csak aztán teljesítheti küldetését, vagyis tájé­koztathat a műsorról. S ez jó, egészen addig, amíg valamiről el nem kezdik benne bizonygatni, hogy érdemes megnézni. Vala­hogy így:,,Távlatot s az Antonioni- film értelmében vett »nagyítást« adhat ez a műsor. “ Máskor:,,Szá­momra ugyanis minden adás újabb és újabb izgalmas találko­zás a bölcsességgel.“ Majd újra: ..Most egy szerény, jó humorú, tehetséges műsorvezető mutatko­zik be.“ De még nincs vége: nemcsak nagy nyelvi leleménnyel a geg a televízió anyanyelvén, vagyis az elektronikusan rögzített kép nyelvén szólaljon meg. Egy­szerűbb formában ez annyit jelen­tett, hogy egy-egy szójátékot, alapvetően szóbeliségében csat­tanó viccét a kép, a látvány nyel­vére fordított le -, hogy aztán maga a néző fordítsa vissza ma­gában szavakra az eljátszott po­ént.“ Ilyen elméletek után el tu­dom képzelni, milyen tévés geg születik ebből a viccből: ,,A kultúr- filozófus így magyarázza hallgató­ságának: - A fehér népek egyre meztelenebbek akarnak lenni, a színes bőrűek pedig egyre job­ban öltözöttek. ..“A „képnyelvre“ lefordítva ez csak pornó lehet. Nem rossz, ugye? Na, de torkun­kon akadna a vacsora, ha ilyet látnánk: ,,A fakir vásárol: - Zsilett­pengét kérek. - Milyen márkájút? - Teljesen mindegy. Az a fontos, hogy jól lehessen rágni..." Tehát ezeket lefordítják a tévések, a képről pedig mi visszafor­dítjuk.. . No, de kérem! Mikor mellékel­nek majd az ilyen tévés humorhoz szótárt? Ismét erről jut eszembe (nem tehetek róla, kedvelem a kép­zettársítást.) : A tévéhíradóban TÉVÉS KÉP/TELENSÉGEK/ ritmikus költői szöveggé emelte, hanem hangsúlyozta a mű bonyo­lult, a forradalom és az ember viszonyát fehérben-feketében látó lélektani realizmusát is, s egyúttal modern, szimbolista színpadi szerkezetbe helyezte a realista re­gényt.“ Igen, ez az utóbbi is egy műsorajánlat részlete, ráadásul nem kitalálás, hanem szószerinti idézet. Nem tudom, ki hogy van vele, de jómagam az ilyen műsorokat messze elkerülöm, mert valahol kilóg a lóláb, ha a szerkesztő aján­lat, tájékoztatás helyet már minő­síti is saját műsorát. Ezt nem eszem meg! Ilyen szövegek olva­sása után mindig álmodozom, hogy mint hűséges tévénéző egy­szer természetes műsorújságot olvasok. Ez a műsorújság pedig igazi álombéli lesz, mert csak ilyen szövegeket találok majd benne: ,,A műsorkészítők máris várják a szakmabeliek és szakmán kívü­liek javaslatait, ötleteit." Majd: ,,Egyszóval kedves nagymama, eléggé lassan készül egy ilyen műsor. Mindezt abban a remény­ben mondtam el, hogy a produkci­ón ebből semmi nem érződik majd." És tovább: ,,Nem vagyunk csalhatatlanok. Persze, bizonyos kockázatvállalás olykor elkerülhe­tetlen." Az az egy biztos, hogy ezek közül egy sem megálmodott szöveg, ugyanúgy műsorújságból vett idézet, mint az előbbiek, csak sokkal ritkábban olvashatók. Erről jut még eszembe, hogy az álmo­dozásom rendszerint azzal végző­dik, hogy valamikor találok egy picurka értesítést: Mivel a »Nem fogunk hazudni« című tévésoroza­tunk a nézőknél egyértelműen megbukott, a műsorújság ajánlatát író szerkesztőnek nem fizettük ki a honoráriumot. Azt úgyis meg­kapta a sorozat rendezőjétől, mert feltételezhetően lefizették." Ez az utóbbi sajnos puszta kitalálás, mint ahogy az is efféle fantáziálás, amely szerint a műsorújság előze­tesen is közölhetne objektivitásra törekvő kritikákat, holmi ajánlatok helyett. Ahogy én ismerem a ma­gamfajta tévénézőt, a legjobban ledorongolt műsort nézzük majd a legtöbben. xxx (Nevetek). Egy humorfesztivál­ra utazó kollégámmal beszélget­tem a közelmúltban egy távolsági autóbusz több mint félórás pihe­nőideje alatt. A téma természete­sen a humor volt. Beprogramozott agyunk működésének mechaniz­musa ellen, úgy tűnik védekezni sem tudunk már, mert a tévés humorra terelődött a szó. Gyorsan szót értettünk egymással, hogy nincs ilyen. Átvett, felvett, filmtől lopott - az van. Akkor még nem sejtettem, hogy néhány nap múlva ilyeneket is olvasok: ,,Időről időre arra is kísérletek történtek, hogy a minap láttam az igazi tévés gé­gét. Egy hosszú asztalnál tanács­kozó diplomatatársaság nyugod­tan mosolygott a kamerákba, szo­rongatta egymás kezét, diplomá­ciai csókokat hintett egymás arcá- Ta, miközben a hírolvasó bemondó körül-belül ezt a szöveget mondta: Viharos csatározások folynak a spanyol parlamentben, az or­szág NATO-hoz való csatlakozá­sának eldöntésére indított vitában. Ilyen viharos szerelmet! xxx (A sorozatok sorozata) A hetet Onedinék kezdik, majd a Megseb­zett bolygó, a Névtelen vár, a Most és mindörökké, A tavasz 17 pilla­nata, Az ember felemelkedése, a San Francisco utcáin követi őket. A bratislavai csatornán Ami a legdrágább, Marie Curie, Ferdi- nánd, a bohóc, A szabad termé­szet és a Kórház a város szélén. Gondoljuk el, hogy egy abszolút tévénéző mindezt végignézi, s utána a hétvégén még aludni is megpróbál. Köztudott, hogy a pszichikai megterhelés ellen az agy álommal védekezik, amely so­rán a pszichikai feszültség feloldó­dik. S ha a sorozatok okozta meg­terhelés nyomán abszolút tévéné­zőnk nem tud eléggé mélyen alud­ni, ébredés után akár ilyen álomra is emlékezhet: Onedín, ez a gát­lástalan öskapitalista hajóbalese­tet szenvedett a San Francisco-i öbölben, ahonnan a város szélén lévő kórházba szállították. Elalta- tás előtt elmesélte a megsebzett bolygó esetét, amelyet a tavasz tizenhét pillanata tudott csak meg­menteni. Pedig a hajón velük uta­zott madame Curie is. Számukra pedig ami a legdrágább volt, az a szabad természet. A sebészor­vos helyett Ferdinánd, a bohóc hadonászott a szikével. Hangoz­tatta, hogy ö most és mindörökké az ember felemelkedésén fárado­zik, és nem hajlandó Onedinnel a névtelen várba költözni, inkább megöli a műtőasztalon. Mire bero­bogott San Francisco utcáiról a két rendőrfelügyelő és letartóztatták. Szegény abszolút tévénézőnk ilyen ébredés után aligha kíván majd e héten tévé elé ülni. Ha pedig megteszi, akkor megérdemli az ilyen álmokat. Ismét erről jut eszembe: jó előre becsukatnám azt a forgatókönyv írót, aki a dillettáns meseszerző­höz hasonlóan megírná a soroza­tok sorozatát. Amelyben a fenti rémálomhoz hasonló sztoriban egymás mellé kerülne a végelát­hatatlan filmsorozatok ezernyi hő­se. Mert a mesében már összega­balyították a Csizmás Kandúrt a Rendíthetetlen Ólomkatonával, Babszem Jankót pedig Fanyüvö- vel. A filmsorozatok hőseivel soha nem szeretnék így találkozni, de nem is fogok, mert nem nézném meg őket. DUSZA ISTVÁN VJACSESZLAV TYIHO- NOV. Sokak szívében a sze­relem már a moziban fellob­bant iránta, amikor a Háború és békében, mint Andrej Bol- konszkijt látták. De ez az ér­zés igazán a képernyő előtt teljesedett ki, midőn Stirlitz alakjában élte át a tavasz tizenhét pillanatát. Kaland­hősi szerepkörében helyet enged az intellektuális meg­fontolásnak is. Szerénysége klasszikus arányban áll mű­vészi jelentőségével. JEAN-PAUL BELMONDO. Márkanév, amely magyarra fordítva így hangzik: szépvi­lág. S mint ilyen, őszinte név is, hiszen melyik nő ne látná szépnek a világot, ha ránéz. A francia új hullám, amelyik felkapta, már rég nem új, mi­közben ő még mindig a régi. LUKÁCS SÁNDOR. Nem készült róla statisztika, de napjainkban cáfolhatatlanul őt tartja színészideáljának a legtöbb magyar lány, s ha országos pályázatra kerülne sor, bizonyára róla mintáz­hatnák meg a legvonzóbb férfi szobrát. Ne feledkez­zünk meg azonban sokolda­lú tehetségéről és intellektu­sáról sem. JURAJ KUKURA. Nevéhez méltó férfias külseje az ut­cán is vonzza a lányokat. Amikor színpadra lép, a né­zőtéren ülő nők szájából só­hajok röppennek fel. Mindez feltehetően csak azért, hogy a színházban, a filmekben és a televízióban általa megfor­mált vagányokból, szépfiúk­ból, házasságszédelgőkből, hűtlen férfiakból oly kevés él környezetükben. TELLY SAVALAS. Intelli­gens homlokára, tapasztala­tunk szerint, a gond ráncait New York alvilágának elvete­mült banditái írják. Kojak hadnagy legnagyobb vetély- társa, a gyűrött balloné, üvegszemű másik hadnagy, aki Colombo, illetve szolgá­laton kívül Peter Falk névre hallgat. BÉKÍTŐ TÁRGYALÁS Tegnap este kegyetlenül összeveszett a feleségé­vel. Az ugrasztottá őket egymásnak, hogy ö a focit akarta nézni az egyes csatornán, a felesége meg az operettet a kettesen. És mert két tévéjük nincs, okos meg egyik sem tudott lenni, hogy engedett volna a másiknak, így hát összevesztek, és mint ilyenkor lenni szokot, régmúlt „ügyekkel“ is előhozakodtak, az ősökig visszamenően kölcsönösen szidták egy­más famíliáját is. Tegnap este óta egy árva szót nem szóltak egy­máshoz. Most megint ott ülnek a készülék előtt, melyet a felesége kapcsolt be az imént. De most úgy látszik, egy a vágyuk, egy az akaratuk: mindketten a filmvígjátékot szeretnék nézni. Merthogy semmi jele köztük nézeteltérésnek, legalábbis ezzel a műsorral kapcsolatban. Csendben ülnek, egyik az egyik fotel­ban, másik a másikban. Aztán felkacag a feleség. Ő csupán elmosolyodik a bemondáson. A következőn már ö sem tudja visszafogni magát, együtt nevet hangosan a felesé­gével. Múlnak a percek, újabb humoros jelenet, újabb eredeti beköpés. És ekkor észreveszi, bár tekintete a képernyőn, hogy a felesége feléje fordul egy pillanatra azzal az akaratlan mozdulattal, mellyel társunk felé szoktunk fordulni, hogy lássuk, ö hogyan reagál ugyanarra a dologra. És ö, ö, a férj, lám Ugyanúgy reagál, mint a felesége. Vagyis nevet, ami már nem is egyszerű nevetés, hanem a lélek önfe­ledt, minden porcikát megmozgató felszabadulása a humorban. Kicsordul könnyük, szemüket törülgetik mindketten. Aztán ő is a feleségére pillant, a felesége meg öreá. És ahogy peregnek a képek, úgy válnak ezek a pillantások egyre gyakoribbá. És már nem csupán az akaratién mozdulat fordítja őket egymás felé, hanem valami más is... És nem várják meg a film végét. PEDAGÓGIA A gyerekek kivonulnak a szobából, ami azt jelenti, hogy véget ért az esti mese, hamarosan kezdődik a Tv-híradó. Az apa nézni akarja, de mert éhes, enni is akar. Enni azonban csak a konyhában lehet, kivéve a jeles alkalmakat, amikor a szobában is. Most pedig nincs jeles alkalom. Bár tudja, hogy a felesége, aki most a fürdőszobában van, zsörtölődni fog, gyorsan levág két szelet kenyeret, rájuk dob egy fél kanál zsírt, melyet két-három húzással szétken, még egy uborka, egy nagy pohár víz, tálcára az egész, aztán a szoba felé veszi az irányt. Éppen kezdődik a híradó. A feleség közben már a gyerekeket rendezi ágyba. Aztán megjelenik és kissé szemrehányó hangon mondja:- Itt kell enned? Nézd, hogy morzsázói - mutat a szőnyegre. - Takaríthatok utánad.- Majd felszedem, csak most légy csendben.- Azt már ismerjük. Másnap, az esti mese előtt az egyik gyerek is meg a másik is tálcát vesz elő, és kezdik rárakni vacsorá­jukat.- Hát ti mit csináltok? - szól rájuk az anyjuk.- Azt, amit apu tegnap este. A szobában fogunk vacsorázni, úgy fogjuk nézni a mesét.- Még mit nem? - mondja az anyjuk, de a gyere­kek nem engednek, toporzékolnak.- Hagyd őket - szól a férj. És mire kimondja, a gyerekek már el is tűntek, a tálcákkal együtt.- Látod, milyen példát mutatsz nekik?- Ne félj, ók is felszedik a morzsát. De nem szedik fel, hiába parancsolnak rájuk mind­ketten. Azzal érvelnek a kishuncutok, hogy apu se szedte fel tegnap. Pedig az apjuk felszedte, csakhogy ók azt már nem látták, merthogy akkor már az ágyban voltak.- Nem baj, holnap este végigcsináljuk az egészet, és meglátjátok, hogy apu igen is felszedi maga után a morzsát - mondja az apjuk.- Meg utánunk is felszeded, ugye? De a kakaót, azt hogy fogod felszedni?- Mit?- Hát a kakaót. A Józsika most is kidöntött belőle, gyertek nézzétek meg. (bodnár) TV-SZIDALM AK • Mindjárt a képedbe mászok! • Hogy nem ég le a képedről a bőr?! • Képen váglak, te! • De nagyképű vagy! • Van képed ilyet csinálni?! • Képes vagy ilyen képpel beállítani?! • Most meg mihez vágsz olyan buta képet?! • Képtelenséged már elviselhetetlen! • Vidd innen a képed! • Nagyon gyanús a képed. <b) ÚJ SZÓ 14 1981. XII. 30

Next

/
Oldalképek
Tartalom