Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1981-07-19 / 28. szám

NYI ATTILA

IVAN KRASKO

0

a g a mm/mm

m w (5 9

iKowsm

m tudom megérteni a sportújság- r kezdődik a labdarúgóidény, minőségükön rágódnak, hogy megfol- epszőnyeget, fiatal korában futbal- pókerezett az edző, helyre tették-e bal lapockáját, székfűteát iszik-e r, és ha rum nélkül inná, mennyivel >bb kapufát.

m, ezek sem teljesen mellékes iért nem foglalkoznak a szurkolók- kik több szempontból is nehezebb.

/ják, kérlelik, csalogatják a mérkő- -kolót viszont senki sem küldi, sót lati ürüggyel igyekeznek megaka- metelét.

in aztán segítségül a rokonság, áttételesen. Egy előrelátó szurkoló lején számba veszi a rokonokat, és ■edi a neveket. Körülbelül így: harmadik szerdáján, a Kupagyöz- nak negyeddöntőjére jön majd La- i, vonattal. Epegörcs vagy vesekő, íérkőzés, egy órakor érkezik a vo- lesz, akkor fél háromkor. (Úgyis csre.)

i néni rá egy hétre lesz itt, amikor Ay'ax különgépe. Esetleg jöhet egy irább, hogy ne legyen feltűnő az /alami súlyos ,.baleset“ fogja érni. lőtt többször is emlegetni az önkén- 11)

harmadik szombatján (a második én) villanyfényes mérkőzés. Már tini Jóskának: Meccs előtt egy órá- hívasson haza, mert felrobbant az t. Csütörtökön egyre-másra emle- mlackot vettünk. Ha ezt elfelejtem, raÉszony szül. (Amikor Jóska telefonál, jó hangosan belekiáltani a kagylóba: ,,jaj, bárcsak ikrek lennének!“)

A lajstrom tehát fölöttébb hasznos, és a taktika az esetek többségében be is válik, mert csodák csodája: a főnököt is éppen mérkőzés előtt hivatják a központba, vagy ha nem, akkor az anyósát veszi elő a migrén. A listát viszont ajánlatos úgy eldugni, hogy az asszony ne akadhasson rá. Zseb, pénztárca nem megfelelő, állandó ellenőrzés alatt van, a cipőbélés alá sem szerencsés tenni, mert sértő (mármint a lábnak). A csap ismét nem alkalmas, esetleg megjöhet a víz, a fűtőtest sem, mert ahogy felmelegszik az idő, mindjárt ott teremnek a télen kérvényezett szerelők... Marad tehát a villanyóra, oda nem mer nyúlni aí asszony.

Persze, vannak más technikai kérdések is, melyek szintén készülődéshez tartoznak. Például a szókincs felfrissítése. Mert afféle bekiáltá- sok, hogy ,,szemüveget a bírónak“, ,,csak szőrmentén“, ne kíméld a stopnikat“, , .gyomláld ki a bokáját“, ,,nyújtsd ki, mint a laskát“, ma már elavultak, egy modern szurkoló nem is használja. A tapasztalat azt mutatja, hogy a legjobb nyelvleckéket idős kocsisok tudják adni. Igaz, napjainkban lényegesen megcsappant a számuk, aggodalomra azonban nincs ok, mert elég sok gépkocsivezető felkarolta a hagyományt.

Fontosabb mérkőzések előtt némelykor gondot okoz a jegy beszerzése. Éppen ezért már februárban, mikor az árusítással megbízandó ügynök még zárt sorsjegyekkel fagyoskodik az utcán, ajánlatos melegen kezet rázni vele, de még jobban szívébe férkőznek azok. akik gőzölgő lábvizet visznek neki...

íme, mi mindenre kell hogy gondja legyen a vérbeli szurkolónak. Az újságírók mégis azzal a pár tucat futballistával foglalkoznak, akiknek csupán arra kell vigyázniuk, hogy kapuralövés- kor ne mindig a szögletzászlónál álldogáló fotóriportereket találják el.

Világszerte elterjedőben van a ..Parolázzunk szobrainkkal“ nevű mozgalom, melynek hívei összehaverkodnak köztereink mellőzött bronzfiguráival, és szeretett családtagként kezelik őket. Elődeink valósággal iszonyodtak attól, hogy szobrokkal barátkozzanak, nem is merészeltek a közelükbe menni, csak madártávlatból szemlélték őket, és riogatták a madarakat, ha azok nem maradtak elég távlatban.

Szemtanúként állíthatom, hogy sok fiatal fütyül az ilyen előítéletre és a rendőrre, aki szintén fütyül neki, mert áthágja a szobrot övező kerítést, és a virágok közt ösvényt tapos magának a bronzba öntött barátokig. Miután körüljárja s megtapogatja őket, fogja a nylonzacskót, a kirándulótáskát, ráakasztja valamelyik páncélos vitéz karjára, előszedi a kenyeret, szalonnát, és - a heves csatajelenet közben - zavartalanul falatozni kezd. Ha netán otthon felejtette a bicskáját, akkor a legádázabb párviadal tetőfokán kölcsönveszi a lesújtani készülő vitéz kardját, s felaprítja vele a szalonnát.

Az ilyen szoborbarát nyilván nem kicsinyes, hogy összecsomagolja a maradékot, ellenkezőleg: nagylelkűen szétszórja a csatázó férfiak között, idegen földön hadd faljanak egy kevés hazait. Evés után persze előkerül a fényképezőgép, és már evés előtt a kedves, áki szeretné megörökíteni magát a vitézi hadakozás közepette. Derékon fogja hát a fiú a lányt, ráülteti a legkeményebb vitéz pajzsára, s utasítja, hogy intsen puszit a fővezérnek, mert megérdemli. Miután kattan a gép, átölelik egymást a fiatalok, és végtelenbe futó, de két méterenként találkozó páros ösvényt taposnak a virágok között.

Láttam viszont olyan esetet is, amikor nem hadakozó vitézekkel, hanem békés természetű tudóssal barátkoztak a szobrok barátai. A tudós agg - s a jelek szerint - nem neheztelt érte, még akkor sem mukkant meg, mikor egyik hegymászó hajlamú fiatalember a vállára telepedett, és pöfékelés közben fülébe szórta a cigaretta hamuját.

De a legmeghatóbb jelenete az volt, amikor a hegyre követ görgető Sziszüphosz szobrának szikladarabját hazavitte valaki fundamentumnak, és helyette egy cédulát nyomott a görög markába: ,,Hadd a fenébe, öreg fiú! Ha mindegyre visszagurul, úgy sincs értelme!“

APAI FÖLD

Nyugalmas alkony hullott a dombok ringatta völgyre.

Utolsó fényben, bágyadtan izzott apáim földje.

Tétova léptek vezettek vissza, porlepte vándort.

A nap mint vérszín ködökbe tűnő vitorla lángolt.

Málló, elázott göröngyök száraz tarlója roppan.

Úgy rémlik, mintha valaki más is lépkedne ottan homloka ráncos, szemében néma, szelíd vád kékje:- Miért hagytad árván őseid földjét?

Nincs, aki védje!

Egyre csak tikkad, s lám, mégis nedves apáim földje.

Százesztendökig áztatta vér meg jobbágyok könnye, százesztendőkig dagadt a sár a zselléri szántón;

Hiába tűz nap - a nedv a mélyből fölsajog bántón.

Álltam ott, megtért vándor, az odvas körtefa árnyán.

Vérrel és könnyel itatott földünk aggódva vár rám...

S a munkás ősök kínjai bennem magot hullatnak...

Lesz még a tarlón termése elszórt sárkányfogaknak.

Simkó Tibor fordítása

ANDREJ PLÁVKA

MELANKÓLIA

A néma szív a messzeség a távol ég a távol ég nem hallom harang énekét valami részeg bódult álom visszhangja csalna hét határon

Egy napon a tömjénszagú vágy megszentelte a magot s a róna megszülte fiát a zsenge fát

Dénes György fordítása

a zenetudományi szak a, mesélte:

eleg nap volt, és ő meg- erben a Bécsi Bútoripar ;ak azért nézte meg a kivalaki azt mesélte, neki okát nemcsak a kiállító- lították ki, hanem a sza- dakint, a kiállítótermeket eken.

ikelőtt azért néztem meg a kiállítást - mondta , mert nem akartam el- réteken álló ruhaszekré- äkredencek, éjjeliszekré- , stb. látványát, és ha mesélte volna nekem, ok nemcsak a kiállítóter- iem a kiállítótermeket kö- cen is ki vannak állítva, néztem volna meg ezt ást, mivel a bútorok nem sohase érdekeltek, soha- sm egy szemernyi érdek - rok iránt.

lépett a bútorkiállítás te- atlanul megszólította egy zött úr, aki feketébe öltö- es gyülekezetéből vált ki, oarátomhoz, a zenetudo- nallgatójához. Ez a feke- úr így szólt:

llár úr képviseletében, aki ályoztatása miatt szemé- tud megjelenni, engem jkívül nagy megtisztelte- t mint a Bécsi Bútorkiállí- ídik látogatóját üdvözöle öltözött úr szívélyesen kezét, és egy könyvet i. A könyv címe: A bécsi

jsz vagy harminc feketé- r azután sorban odament lek húsz vagy harminc tt~ö következménye, és harminc feketébe öltözött rike megkérdezte tőle, inál, hogy érzi magát, mi ksa, és ő a húsz vagy etébe öltözött úr mind- tehát húsz - vagy har- slmagyarázta, hogy zene- anul.- Minekutána - mesélte a barátom, a zenetudományi szak hallgatója - a kancellár képviselője vagy bizalmasa félrevonta, és halkan megkérdezte, „meghívhatom egy krigli sörre?“, és én azt feleltem neki, „persze hogy meghívhat egy krigli sörre“.

Azután elment a kancellár bizalmasával egy közeli vendéglőbe, és a kancellár bizalmasa két krigli sört rendelt. A kancellár bizalmasa, mesélte a barátom, váratlanul odasúgta neki:- Tudja, néha nagyon különösnek találom, hogy a kancellár bizalmasa vagyok, hogy éppen én vagyok a kancellár bizalmasa, és néha azt hiszem, egyáltalán nem is én vagyok a kancellár bizalmasa, sajnálatos tévedés, hogy én vagyok a kancellár bizalmasa, igazában egészen más valaki a kancellár bizalmasa. - És néha, mondta a kancellár bizalmasa, a kancellár pontosan úgy van vele, mint ő, a kancellár bizalmasa.- A kancellár egyszer azt mondta nekem - mondta a kancellár bizalmasa néha nagyon különösnek találja, hogy kancellár, hogy éppen ő a kancellár, és néha azt gondolja, mondta a kancellár a bizalmasának, mesélte a kancellár bizalmasa a barátomnak, aki a zenetudományi szak hallgatója, néha azt gondolja, mármint a kancellár, hogy egyáltalán nem is ö a kancellár, sajnálatos tévedés, hpgy ő a kancellár, igazában valószínűleg egészen másvalaki a kancellár. De azután, mondta a barátomnak a kancellár bizalmasa, a kancellár megint egészen váratlanul megint megembereli magát, és azt mondja neki, a bizalmasának, hogy magától értetődik, ő a kancellár, hogyan is támadhat neki, a kancellárnak, az az ötlete, hogy nem ő a kancellár.

A kancellár bizalmasa még két krigli sört rendelt azután egészen váratlanul ijedten fölpattant és megkérdezte:- Hogy is történhetett az előbb, hogy azt mondtam önnek, néha különösnek találom, hogy én vagyok a kancellár bizalmasa, hogy néha azt gondolom, egyáltalán nem is én vagyok a kancellár bizalmasa, noha valóban én vagyok a kancellár bizalmasa? - a kancellár bizalmasa azt mondta, természetesen ő a kancellár bizalmasa, hogy is támadhatott neki, a kancellár bizalmasának az az ötlete, hogy nem ö a kancellár bizalmasa.- Azt gondolom - mondta a barátom -, a kancellár bizalmasa további szavaival azt akarta megindokolni, hogy fniért beszélt velem így ebben az agyvelőforraló hőségben.

Hogy véget vessen a vendéglői beszélgetésnek, a kancellár bizalmasa még egyszer megemlítette a kancellárt, és azt mesélte a barátomnak, hogy a kancellár néhány eredményes kancellári év után valószínűleg tanszéket kap az egyetemen. Elhagyták a vendéglőt, ő, a barátom, búcsút vett a kancellár bizalmasától, és megköszönte a sört.- Azonnal el akartam hagynia bútorkiállítás területét - mondta a barátom -, mert nem akadtam rá a kiállítótermeket körülvevő réteken kiállított bútorokra, a kiállítótermekben kiállított bútorok pedig nem érdekeltek, voltaképpen sohasem érdekeltek a bútorok.

Ekkor néhányan a feketébe öltözött urak közül, akik még mindig a bútorkiállítás bejáratánál álldogáltak, megkérdezték, vajon nem akarja-e megnézni a bútorkiállítást. Barátom, aki a zenetudományi szak hallgatója, kerek perec elmagyarázta a húsz vagy harminc feketébe öltözött úrnak, hogy nem a bútorkiállítás miatt jött ide, nem jár bútorkiállításra, nem illik'a természetéhez, hogy bútorkiállításra járjon, csak azért jött ide, mert valaki azt mesélte neki, hogy a bútorokat nemcsak a kiállítótermekben állították ki, hanem a kiállítótermeket körülvevő réteken is, és a réteken álló bútorok látványának reménye késztette arra, hogy eljöjjön erre a kiállításra, még sohase látott réten álló bútorokat, itt viszont semmiféle bútor nem áll a kiállítótermeket körülvevő réteken, és a termekben, főként kiállítótermekben álló bútorok nem érdeklik öt, mint ahogy alapjában véve szemernyi érdeklődés sincs benne a bútorok iránt.

Barátom, a zenetudományi szak hallgatója így folytatta:- Akkor aztán azonnal elhagytam a bútorkiállítás területét. A könyvet, amit a kancellár bizalmasától kaptam, bedobtam az első kukába.

Nagyon meleg nap volt, és barátom, a zenetudományi szak hallgatója „körülményesnek, kényelmetlennek, sőt fölöslegesnek érezte“ - így fejezte ki magát -, „hogy egy könyvet vigyen a hóna alatt“.

Rayman Katalin fordítása