Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-12-06 / 48. szám
Jól bevált módszer, hogy a zselizi (2eliezovce) alapiskola pionírcsapatának tanácsa időnként ellenőrzi a feladatok teljesítését. Értik is pionírjaink: az alapos értékelés, az ellenőrzés adja meg a siker értékét. így tehát az ellenőrzés során tárult elénk munkánk sikere, melyet a következő tények bizonyítanak. Pionírjaink a választási program feladatainak teljesítése során 3600 órát, a mezőgazdaságban 392 órát, az iskola környékének rendezésekor 1100 órát dolgoztak, kiültettek 240 díszbokrot és facsemetét. A gyűjtési akció is sikeres volt, hiszen a tanulók 11 560 kg gesztenyét, 16 481 kgpapírt,11 900vashulladékot,373kgszárított narancshéjat gyűjtöttek össze. Sportolóink a Pionír Sportliga mindegyik versenyébe beneveztek, és maguk is rendeztek sportakciókat. A járási labdarúgó bajnokságban a hatodik osztályos fiúk képviselték pionírcsapatunkat, a kerületi versenybe a járás bajnokcsapataként jutottak be. A honvédelmi versenybe a járás döntőjében, az idősebbek kategóriájában a IX/A osztály raja volt az első helyezett. Az úszók járási bajnokságán. Édes Éva és Kocsis Adrianna a mellúszásban, Vavró László és Hutura Zsolt a távúszásban első, illetve második helyezést értek el. Szlusny Ilona pedig az 50 méteres mellúszásban volt második helyezett. Kézilabdázóink a járási versenyben második helyezést értek el. A különféle olimpiákon, alkotóversenyeken Polcsák Róbert, Valkovics Gábor, Kozák Ildikó, Pólya Zsolt dicséretet érdemelve, méltó módon képviselték csapatunkat, iskolánkat. Bábjátszó körünk járási elsőként jutott a kerületi szemlére, majd a Dunamenti Tavasz versenyére, ahonnan díjat is hozott. A „Bokréta“ tánccsoport is járási győztesként lépett fel az Országos Népművészeti Fesztiválon. Iskolánk igazgatójának, Nyusztin Ferenc elvtársnak, a rajve- zetö pedagógusoknak az irányításával, segítségével értükéi asike- reket, s meggyőződésünk: a jövőben is számíthatunk rájuk. Ugyanis az ellenőrzéskor megállapítottuk: kötelességünk holnap még jobban dolgozni, mint ma. Drenka Gáborné Tévedés ne essék, nem valamiféle új és eddig ismeretlen sajtóiroda híreit közöljük, hanem az alsópéteri (Dolny Peter) alapiskola pionírtudósítóinak Írásait. Vrábel Sándor tanító elvtárs a vezetőjük. A furcsa és hangztos elnevezés - SATUK - jelentése nem más: sajtótudósítók köre. Mindenki olvas címmel szervezte meg csapattanácsunk az újságok és folyóiratok előfizetőinek toborzását. A legsikeresebbek a Vll/B osztály rajának toborzói voltak. Iskolánknak 254 tanulója van, és a toborzók 258 előfizetésre jelentkezőt tartanak számon. A legtöbb tanuló, 89, a szikrák KISÉPÍTÖ címú lapjára jelentette be előfizetését, a pionírok TÁBORTŰZ című lapjára viszont kevesebben jelentették be előfizetésüket, és az Új Szó megrendelésének ügye is elakadt valami miatt. Ezért a toborzók folytatják tevékenységüket, az előfizetők toborzása tehát nem ért véget. Molnár Imre Dicséretet kaptak a geszte- nyegyújtésben eredményes rajok, a Vili. és a III. osztály, valamint a Vll/B osztály tanulói. Egyéni szorgalmukért pedig Szabó László, Kajan Erzsébet, Zsidek Szilárd, Lévai Norbert, Csíkel Sándor kaptak dicséretet. A gyűjtés eredménye 1160 kg gesztenye volt. Gyarmati Vince Madáretetők készítésével készül csapatunk a téli madár- védelemre. Ebbe az akcióba mindegyik raj benevezett. A legtöbb madáretetőről a VI. osztály pionírjai gondoskodnak: 18 madáretetőt készítettek, és megszervezték a madarak rendszeres etetését is. Urbanek Laura Munkahetünk is sikeres volt. A VI. osztály tanulói a parkot tették rendbe, a hetedik osztályos lányok az iskola virágoskertjét, a hetedik osztályos fiúk pedig az iskola sportpályájának körülkerítésénél segítettek. A Vili, é IX. osztály tanulói az efsz dolgozóinak segítettek a betakarítási munkában. Németh Mária Tíz szakkörben tevékenykednek pionírjaink az idén. A sportkörök tevékenysége rendszeres, de újabban öl- vecky Jenő tanító elvtárs vezetésével az ifjú lövészek, Vrábel Sándor tanító elvtárs vezetésével az ifjú tűzoltók és a sakkozók tevékenysége is fellendült. A táncosokkal Csík Lívia tanítónő, az ifjú képzőművészekkel Mészáros Klára tanítónő, az egészségügyi kör tagjaival pedig Hajabács Erzsébet tanítónő foglalkozik. Az irodalomkedvelők körének vezetője Vrábel Edit tanítónő. Nagy az érdeklődés a természettudományi kör tevékenysége iránt is, mert Majtán Vilma tanítónő érdekes akciókat szokott szervezni. Urbanek Éva A „Láng“ verseny körzeti fordulóját örsújfalun (Nová Strá2) rendezték meg az ifjú tűzoltók. Két kategóriában 37 csapat versenyzői rajtoltak. Iskolánk tűzoltói két csapattal neveztek be a versenybe. A fiatalabb pionírok kategóriájában első helyezést értek el, az idősebb pionírok kategóriájában a lakszakállasi (Sokolce) és ógyallai (Hurbanovo) ifjú tűzoltók mögött harmadik helyen végeztek. Csíkel Sándor SIKERES SPORTOLÓK Alig telt el néhány hónap a tanév kezdete óta, a királyhelmeci (Královsky Chlmec) alapiskola pionírsportolói már szép sikerekkel dicsekedhetnek. A labdarúgó és kézilabda torna után atlétikai versenyt rendezett a csapattanács. Oravecz Mária, Nagy Zsolt, Sarkovics Ivetta és Haminda Henrik voltak a verseny győztesei. Ezeket a rendezvényeket követően került sor a körzeti labdarúgó tornára, melyet a csapattanács a városi pionírház dolgozóinak együttműködésével szervezett meg. A tornát a magyar tanítási nyelvű alapiskola csapata nyerte. Deák László, Haminda Henrik és Szűcs Pál mindvégig lelkesen küzdöttek. Molnár Ivetta A POSTÁN TÖRTÉNT Mindig nagy a forgalom a lévai (Levice) postahivatal épületében, de a múltkor, amikor csomagot adtam fel, szokatlanul nagy volt a forgalom. A beadásra várakozók sorának végére álltam hát, és figyelni kezdtem. Hosszú volt a sor. Közepén, talán a tizenötödik, vagy a tizenhatodik lehetett, idős néni állt. Türelmesen várakozott ő is, közben a falhoz támaszkodott, ha elfáradt, a botjára, és ilyenkor a csomagját egyik kezéből a másikba tette. Persze, nehézkes, esetlen mozdulattal. Előtte fiatalok álltak, fiúk és lányok, akik elég hangosan beszélgettek. Sót, kuncogtak, nevetgéltek. Köztük Zsófika.A többit nem A nagygéresi (Velky Horeé) alapiskola pionírcsapatának sorakozóján a pajtások örömmel fogadták Dócs Judit beszámolóját, mely szerint Bajnok Ilona csapatvezető irányításával, a Menet-60 akció feladatait teljesítve a járásban az első, a kerületben pedig második helyezést ért el a csapat. Csizmadia Sarolta, Erdélyi Judit, Hudák Valéria, Lefko László, Filep Tibor, Fekete Mária és Tarcali Angéla, a csapattanács új tagjai megígérték: az idén ők is úgy fogják a rajok tevékenységét irányítani, hogy a csapat az elért helyezést megtart- tiassa. Iski Ibolya Papírgyüjtési akciót rendezett Érsekújváron (Nővé Zámky) az Augusztus 29 utcai alapiskola pionírcsapatának tanácsa. A pajtások 9900 kg papírt gyűjtöttek össsze. Legszorgalmasabbak a IV/A osztály tanulói voltak, akik egyenként, átlagosan számítva 33 kg papírt adtak le. Szabó Ilona A naszvadi (Nesvady) alapiskola pionírcsapatának tanácsa az aktivitási héten megszervezte a hulladékanyagok gyűjtését. A VI. osztály rajának tagjai voltak a legszorgalmasabbak: 773 kg hulladékanyagot gyűjtöttek össze. Egyénileg Rigó György (208 kg), Kezes Adrianna (133 kg), Miskovics Zsuzsanna voltak a legszorgalmasabbak. Jutalmat is kaptak szorgalmukért. Nemes Ágnes ismertem, de mert eszembe jutott, hogy illő lenne az idős rokkant nénit előnybe részesít- ni, kiléptem a sorból és Zsófika elé álltam, megkérdeztem tőle: Mit gondolsz, te sohasem öregszel meg? Egy pillanatig csodálkozva nézett rám, de megértette a kérdést, karon- fogta a nénit és az ablakhoz vezette. Elcsöndesedtek a többiek. A néni is meglepődött. Zsófika karját végigsimogatta, úgy suttogta: Köszönöm kislány, köszönöm. Azután minden úgy történt, ahogy szokott, és végül reám is sor került, feladtam a csomagot. Viszont meglepődtem, amikor kiléptem az épületből és észrevettem, hogy Zsófika, Kevés pionír foglalkozik méhészkedéssel, s még kevesebben a méhek életének tudományos megfigyelésével. Földes Ferenc, a nagymegyeri (Calo- vo) alapiskola tanulója már évek óta méhészkedik édesapjával és tavaly a biológiai szakkör tagjaként tudományos megfigyelésbe kezdett. Tapasztalatait összegyűjtve, meg a többiek, akik beszélgettek, hangoskodtak reám várakoznak. Nem tudtam mire vélni várakozásuk okát, de megtudtam, amikor megszólalt az egyik fiú:- Csak azt akarjuk mondani, hogy lényegében igazad volt, amikor Zsófinak szóltál, hiszen a rokkantak nemzetközi évében élünk... Utána együtt, csoportosan mentünk hazafelé. Korántsem békésen, mert vitatkoztunk. Érveltem, magyaráztam, hogy voltaképpen nemcsak a rokkantak nemzetközi évében kell illedelmesnek, előzékenynek lenni... Schmidt Magdolna rendszerezve írta meg dolgozatát, majd a biológiai olimpián is sikerrel szerepelt, hiszen számára nem csupán egy tantárgy a sok közül a biológia, hanem olyan tudomány, melyet rendkívül szeret és kedvel. 0 volt - ami ezek után nem is véletlen - a járási biológiai olimpia győztese. (hb) A KUPAGYŐZTES Jubileumi év az idei a kézilabdázó pionírlányok számára, hiszen sorrendben ötödször rendezték meg Perbetén (Pribeta) a Barátság Kupa mérkőzéseit. Természetesen, külföldi csapatok részvételével. A kupagyőztes csapat serleget szokott kapni. Ez azonban nem vándorserleg, így örökre a győztes csapaté. Talán éppen ezzel magyarázható a Barátság Kupa iránti érdeklődés a külföldi csapatok körében. Az idén azonban nem került külföldre a kupagyőztes csapatnak járó serleg, mert azt a felvételen látható csapat, a Ziar nad Hronom-i sportközpont kézilabdázó lányainak mindvégig lelkesen küzdő együttese kapta meg. (hajdú) A szerző felvétele AZ IFJÚ MÉHÉSZ TÖRD A FEJED! VÍZSZINTES: 1. Szovjet-orosz regényíró, irodalmi Nobel-díjas. 8. Német névelő. 9. Kellemes szag. 11. Ókori római pénzegység. 13. Repülni nem tudó óriás- galambfaj volt. 14. Chilei költő, a latinamerikai költészetben betöltött kiemelkedő szerepéért kapta az irodalmi Nobel- díjat. 17. Az ittrium és a szén vegyjele. 18. Juttat. 19. Bizalmas megszólítás - duplán. 21. A gyártmányok minőségét ellenőrző osztály. 23. Szorgalmas rovar. 25. Világhírű tengeri fürdő. Itt halt meg Alfréd Nobel 1896. december 10-én. 28. írószer. 30. Állati lak. 31. Mesterségesen előállított rádióaktív elem, melyet svéd vegyészről neveztek el. FÜGGŐLEGES: 1. Szekundum. 2. Olga, Ilona. 3. Mitikus brit király. 4. Hiba fele. 5. Elegy. 6. V. L. O. 7. Ebben a városban született Alfed Nobel 1833. október 21 -én. 8. Alfred Nobel találmánya. 10. Magyar költő. 12. Zug. 15. Fiúnév. 16. Filmsztár volt az USA-ban. 20. Fölfelé mozgatja. 22. Európai főváros (ék. f.). 24. Téma közepe. 26. Albánia része! 27. Határozói rag. 29. Gondban van! L.L Beküldendő a vízszintes 1., 14., 25., 31. valamint a függőleges 7., 8. számú sorok megfejtése. A november 22-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „Kittenberger, Széchényi, töret, Gyímesi, vadliba, fácán, nyúl.“. - 62 megfejtés érkezett. Sorsolással könyvjutalomban részesülnek: Porzsolt Erika, 7. oszt. Ainácskó (Hajnáőka), Bagócsi István, 7. oszt. Sáró (Sárovce), Danis István, 2. oszt. Vágsellye (Sala), Bengyák Zsolt, 5. oszt. Naszvad (Nesvady) Holocsy Dénes, 5. oszt. Dunaszerdahely (Dunajská Streda)