Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-12-06 / 48. szám
VARGA RÓZSA 1981. XII. 6. 11 Az első magyar nyelvű kommunista lap Prágában A Magyar és a Szlovák Tanácsköztársaságot 1919- ben a nemzetközi burzsoázia zsoldosai vérbe fojtották. Magyarországon Horthy Miklós tengernagy fehér lovon bevonult az ország fővárosába, terrorcsapatai pedig az egész országban hajszát indítottak a kommunisták ellen. Közülük sokan Csehszlovákiába menekültek, itt reméltek menedéket találni, s mert 1919-1920-ban az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása folytán felszabadult cseh és szlovák nemzet új rendjének, államának kialakulásában még nem dőlt el a ,,ki kit győz le“kérdése, itt folytatták tovább harcukat a Világforradalom győzelméért, amelyről meg voltak győződve, hogy rövid időn belül be fog következni. A Szlovák Tanácsköztársaság leverésével egyidejűleg szétesett szocialista és kommunista szervezeteket Szlovákiában viszonylag rövid időn belül újraszervezték, s ebben az ifjúsági szocialista mozgalom élen járt. A csehszlovákiai kommunista sajtó megalakulásának 50-ik évfordulója alkalmából Grek Imre e lap hasábjain (1970. 208. sz.) felidézte az egykori Csehszlovákiai Ifjúmunkás Szövetség tevékenységét, s ennek keretén belül megemlékezett az első csehszlovákiai magyar nyelvű szocialista ifjúsági lapról, a kassai magyar kommunista emigráció közreműködésével megjelentetett Ifjú Gárdáról. 1920 márciusától jelent meg (a rendelkezésünkre álló adatok alapján nem állapítható meg, hogy hol, de valószínűleg ugyancsak Kelet-Szlovákiában) az Ifjú Gárda szlovák nyelvű megfelelője, a Mladá garda, és Bratislavában 1919 októberétől 1921 februárjáig Antonin Svraka szerkesztésében a Mlady delník. E lapok jelentős szerepet töltöttek be a szlovákiai ifjúmunkás-mozgalom baloldali, kommunista orientálásában. Szlovákia területén a szociáldemokrata mozgalom - és azon belül az ifjúsági mozgalom - belső differenciálódása, a kommunista irányzat kialakulása gyorsabban és következetesebben ment végbe, mint a cseh országrészekben. Nemzetközi viszonylatban óriási lökést adott e folyamatnak a III. Internacionálé s azon belül a Kommunista Ifjúmunkás Internacionálé megalakulása; 1919-ben Berlinben tartotta meg az első, 1920. június 9-15 között pedig Moszkvában a második kongresszusát. E második kongresszuson határozatot hoztak többek között arra vonatkozólag, hogy 1920. szeptember 5-én minden ország kommunista ifjúsági szervezete nemzetközi ifjúsági napot tartson. Csehszlovákiában ebből az alkalomból összehívták a Szocialista Ifjúmunkás Szövetség kongresszusát, amelyet a bratislavai Duna utcai Munkásotthon Petöfi-termé- ben tartottak meg (az esemény történelmi jelentőségét a volt Munkásotthon épületének falán elhelyezett emléktábla hirdeti). A kongresszuson szlovák, magyar, ukrán, zsidó és német ifjúmunkás küldöttek 51 helyi szervezet 8250 tagját képviselték és határozatban szögezték le, hogy csatlakoznak a Kommunista Ifjúmunkás Intemacio- náléhoz, időben ezzel jóval megelőzve a felnőttek szocialista mozgalmát. A csehszlovákiai szocialista ifjúsági mozgalom következő nagy állomása 1921. február 20-a, amikor szervezetileg is megalakult az egységes csehszlovákiai kommunista ifjúmunkás-szövetség, s ezzel egyidejűleg sor került a kommunista ifjúsági sajtó átszervezésére is. Ennek eredményeképp jelent meg 1921. március 1-én a Fiatal Kommunista című lap, ahogy alcíme hirdeti A csehszlovákiai kommunista ifjúmunkások lapja. ,,Az Ifjú Gárda helyét új címmel, de a régi hittel és forradalmisággal a Fiatal Kommunista foglalta el“ - olvashatjuk az első szám mozgalmi hírei közt. K légy - cseh, szlovák, magyar, német - nyelven IN tervezték a lapot megjelentetni. A Fiatal Kommunista szlovák nyelvű változatát (Mlady komunista) megfelelő szerkesztők és munkatársak hiányában csak 1922. február 1-tól, tehát egyéves késéssel kezdték Prágában megjelentetni Eugen Szegedin kiadásában. Ugyanazon év őszétől megváltozott a lap címe - Kommunista Ifjúmunkás illetve Komunistická mládez - és a szerkesztősége is; Prágában Anton Zápotocky állt ekkor a kommunista ifjúsági lapok élére, Szlovákiában pedig a Pravda fináléjaként szerkesztette később Stefan Sole. A Mlady delník, Mladá garda - Ifjú Gárda, majd a Mlady komunista - Fiatal Kommunista, s aztán a Komunistická mládez - Kommunista Ifjúmunkás címváltozások a csehszlovákiai ifjúmunkás mozgalom egyes fázisait, fejlődési szakaszait jelzik a szociáldemokrata mozgalomtól a Kommunista Internacionáléhoz vezető úton, az annak irányelveivel való teljes azonosulásig. És hadd ismételjük újra - mert hiszen e mozgalomnak és sajtójának eleve vállalt szerepe és történelmi jelentősége éppen abban volt - élen járt a csehszlovákiai szocialista mozgalom bolsevizálásá- ban, abban az időben az ez irányba ható hajtóerő szerepét töltötte be. A Fiatal Kommunista 1921. március 1-én megjelent első száma - a február 20-án megalakult Kommunista Ifjúmunkások Csehszlovákiai Szövetségének határozata alapján - felhívással fordult ,,Csehszlovákia minden nemzetiségi munkásához!“: „... üdvözletünk figyelmeztető szó hozzátok, hogy megteremtsétek a sikeres harc első feltételét, a csehszlovákiai nemzetközi kommunista pártot!... Hozzátok fordulunk felnőtt munkástestvéreink azzal a hittel. hogy harcunkban rövidesen ezen ország minden nemzetiségeinek pártja fog bennünket támogatni.“ A 3. számban Kommunisták vagyunk! címmel beszámolót olvashatunk a cseh és a német munkásnök kongresszusáról, akik szintén a Kommunista Internacionáléhoz csatlakoztak. „A cseh nőtestvérek kijelentették, hogy amennyiben a párt nem teremtené meg a legrövidebb idő alatt a kommunista szervezetet, éppúgy mint mi tettük, elválnak a párttól és maguk teremtik meg a kommunista nőszervezetet.“ Ugyanezen cikk tudósít arról, hogy a német szocialista munkások Reichenbergben megalakították a kommunista pártot. A 3. szám első oldalán A francia ifjúmunkások felhívása az újoncokhoz címmel egy katonaság helyes forradalmi magatartására vonatkozó és minden ország forradalmi helyzetére aplikálható programot közöltek Le a militariz- mussal! Éljen a kommunista Világforradalom! címmel. A kommunista mozgalom nemzetközi és országos jelentőségű eseményeinek ismertetése mellett a lap 4 oldalas terjedelmének lehetőségei szerint igyekezett konkrét, helyi vonatkozású, de általánosítható tanulságul szolgáló anyagokat is hozni. Egy kis cikket például a bratislavai pékek sztrájkja sikertelenségének okairól, a nyitrai tanon- cok megvédésére szervezetten fellépő felnőtt munkások akciójáról, glosszát a losonci nyomdászinasról, aki a hihetetlenül egészségtelen munkakörülmények közt végzett, munkába belehalt. A lap terjedelmének legnagyobb részét azonban a kommunista ifjúsági mozgalom elméleti és gyakorlati, szervezési kérdései, s részben a kommunista mozgalom nemzetközi eseményeinek ismertetése foglalja le. Sokat foglalkozik a lap a Kommunista Ifjúmunkás Intemadonálénak a III. Internacionálé keretében Moszkvában tartott második világkongresszusával, amelyen 150 küldött vett részt 30 ország és 800 000 ifjúmunkás képviseletében. A beszámolókból számunkra talán legérdekesebbnek a világpolitikai helyzetnek a kommunista forradalom stratégiája szempontjából való értékelése látszik: ,,A Kommunista Internacionálé első kongresszusa csak jel volt a forradalmi világproletárság erőinek gyűjtésére. A második világkongresszus mindezen erők mozgósítási tervének az alapjait rakta le. A harmadik kongresszus mindezen erőket egyesítette, a világ forradalom gyakorlati feladata előtt állt s ezért a forradalmi stratégia főiskolájává lett... A hatalom elvesztésének veszedelme a burzsoáziából hihetetlen energiákat és szívósságot váltott ki, ezért a forradalom menete is sokkal bonyolultabb, mint először gondoltuk... A mi forradalmunk történetében gyakoriak azok az esetek, amikor vissza kell vonulnunk, hogy a jövő támadásra időt nyerjünk... A harmadik világkongresszus jelentősége éppen abban áll, hogy egységes és gyakorlati tervet dolgozott ki a világforradalom számára. “ A Ratal Kommunista mindent e hón áhított világforradalom szolgálatának rendelt alá. Ugyanakkor azonban a Kommunista Internacionálé harmadik kongresszusán elhangzott a jelszó: „vissza kell vonulnunk“, s ennek megfelelően a Kommunista Ifjúmunkás Internacionálé Végrehajtó Bizottságának 1921 augusztusában kiadott felhívásában a 7. nemzetközi ifjúmunkásnap megszervezésével a gyakorlati munkásvédelmi célkitűzések dominálnak: harc az ifjúmunkások hatórás munkaidejéért, kielégítő bérért, a szervezetek kiszélesítéséért, a Szovjetunióval vállalt szolidaritás megszervezéséért, amelynek ugyancsak gyakorlati célkitűzése: gyűjtés „az éhező orosz gyerekek“ számára. Az 1921 szeptemberi és októberi Ratal Kommunista teljes egészében ezekkel a kérdésekkel és a Kommunista Ifjúsági szervezeti élet különböző formáinak lehetőségeivel foglalkozik. 1921. november 12- 16-án a Kommunista Ifjúmunkások Csehszlovákiai Szövetsége országos kongresszust tartott Prágában, s ennek nyomán a gyakorlati munkaprogram még konkrétabb megfogalmazást nyert. Előtérbe került a szlovákiai szlovák kommunista szervezetek megerősítésének szükségessége, s a mozgalomnak a lányok és a falusi ifjúság közötti szervezésének kérdései. A kongresszus után a lap terjedelme 12 oldal lett, s így már lehetséges volt kissé színesebb, tipográfiailag igényesebb lapot szerkeszteni. A megújult formájú Fiatal Kommunistából azonban mindössze egyetlen példányt ismerünk (1922. II. évf. 2. sz.), amelyet ugyanaz a nyomda, de egy új szerkesztő, Eugen Szegedin adott ki, tőle néhány szám után Alex Grünbaum vette át, s mint már említettük 1923-ban azután Antonin Zápotocky irányítása alá került, s közben a lap címe is mégváltozott. A Ratal Kommunista kiadója és szerkesztője a lap impresszum-adatai szerint a leghosszabb ideig, 1921. 4. számától valószínűleg az év végéig (az 1921-es év utolsó és az 1922-es év első számait ugyanis nem ismerjük) Imrich Fuchs volt, akit mi írói néven Forbáth Imrének ismerünk. F orbáth Imre az 1960-as évek közepén találkozásaink alkalmával többször emlegette prágai egyetemi éveinek kezdeteit, a „nagy romantikus“ korszakot, amikor a világforradalom ügyének szolgálatában nemeseik lapot szerkesztett, de visszaemlékezései szerint megfordult Európa lehetőleg minden olyan helyén, ahol a forradalom kitörését kicsit is remélni lehetett, Bécsben, Berlinben, Drezdában és a Rajna-vidéken. A kommunista forradalom nemzetközi hadállásainak szűkszavúan is nagyvonalú beszámolóiból helyenként valóban érezni a személyes élmény erejét is a Ratal Kommunista írásaiban. A lap cikkeinek döntő többsége azonban aláírás nélkül jelent meg, s lehetetlenség volna megállapítani, melyek születtek az ó tolla nyomán, de valószínűleg nagy részüket ö írhatta. Ó maga a Magyar Tanácsköztársaság alatti tevékenysége szerves folytatásaként és életét meghatározó korszakként szokta emlegetni a csehszlovákiai ifjúsági mozgalomban eltöltött éveket! írói életművét azonban a Ratal Kommunistában megjelent írásokból nem igen lehet gazdagítani. Mint a lap ismertetéséből látni lehet, azok nagy része szervezeti munkaprogram, beszámolók ülésekről, konferenciákról és kongresszusokról, fölhívások, mozgalmi hírek. Azok az írások is, melyeket esetleg kisebb riportoknak lehetne tekinteni, részben az akkori kollektivista szellem mór áll ja alapján általában többes szám első személyben íródtak, a szerzői autoritáis igénye fel sem merült. Hidas Antal írta az akkori időket felidéző, s épp az Új Szóban közölt visszaemlékezésében: ..... kollektíván ír tunk. Az volt a felfogásunk, hogy kommunista írónak nincs semmi szüksége arra, hogy a nevét feltüntessék, sőt: az ilyesmi nem illik hozzá.“ (1970. augusztus 12.) Megjelentek a lapban kisebb irodalmi jellegű közlemények is, amelyek a kommunista, osztáüyharcos szemléletre való nevelés jegyében a lap ifjúmunkás olvasóira való tekintettel talán túlságosan is leegyszerűsített, didaktikus, ahogy maguk írják: „társadalmi mesék“ a kizsáikmáinyol- tak és a kizsákmányolok viszonyáról A méhek, A tulajdon. Kié a föld? címmel, egy esetben feltüntetve „Tolsztoj után". Két esetben közölt a lap Ady-verset, egyszer egy részletet az Új tavaszi seregszemle című költeményből, egy más esetben A Vörös nap-ot. Az 1921-es év szeptemberi számában hír jelent meg arról, hogy a megalakult Ifjúmunkás Kiadó egy Ifjúmunkásnaptár és egy Munkásdaloskönyvet készül megjelentetni. Valószínűleg e terv realizálásálnak jegyében születhetett meg A vörös zászló (Rudy prapor) című dal fordítása, amely „a cseh kommunista elvtársak legkedvesebb harci indulója“, s minden valószínűség szerint Forbáth Imre fordítása. T aláin a már említett, a 20-as évek fordulóján divatos kollektivista szellem jegyében, lehet azonban, hogy valamely máis okból, de ugyancsak anonim jelent meg a Fiatal Kommunistában egy, a magyar emigrátció bécsi lapjainak közleményeire emlékeztető vers Vészkiáltás címmel. Szuggesztív erejű vers, szokatlan tördelésével, tipográfiai újításaival (írásjelek halmozása, verzállal írt felkiáltások, mint az érzelmi-indulati feszültség kifejező eszközei) akkor még teljesen újszerű. A szabadvers kötetlen formáján belül is érvényesül benne a dikció ritmusára, mondat-parallelízmusokra épülő szilárd belső szerkezet. Expresszív erejű képei, ziláltsága, segélykérésszerű sikolyai, s a gigantikus fájdalmat idéző befejező kép az akkori Magyarország és bebörtönzöttjei sorsának adekvát kifejezése. VÉSZKIÁLLTÁS Testvérek!... itt ijesztő hegyeket csúcsoz az éhség és gyilkosok tobzódnak a füstös ég alatt, óh mi néhányan tornyokat zúznánk!!! de véresre vernek itt minden igaz kezet. Borzalmak dobolnak a füleinkben szemeinkben koldusok sírnak munkások torka fojtódik belénk és így rozsdásodunk fejünk felett posztóinak a fehér gyilkosok és Én Én Én felétek kiáltok > SZÉTVERTEK! MUNKÁSOK! JÓTESTVÉREK! Magyarország bérceiről százezrek könnyóceánja zuhog.