Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-07-19 / 28. szám
I QO/^-ben a vöröskő (Öervenv Kamen)-rn^ígittalvai ' (Margecany) vasútépítésnél dolgoztam, a Pusté Pole-i bevágásban. Ekkor soroztak be katonának. A kiépített pártszervezetek által megtudtuk, hogy a kb. 16-16 km építési szakaszon csaknem száz hozzám hasonló újonc dolgozik a Kabos- Klein cégnél, akiknek október 1-én szintén rukkolniuk kellett. Tudomásomra jutott (a Vörös Szakszervezet zsebnaptárából), hogy a bevonuló katonáknak, ha már legalább 3 hónapot egy helyen dolgoztak, joguk van 14 napnak megfelelő bérre, mint bevonulási segéiyre, azonkívül a katonai kofferre, vagy 50 koronára. Már ió előre meoheszéltnu = íiúkküi, hogy az utolsó munkanapon előterjesztjük követeléseinket az üzem megbízottjának. Én valamennyi bevonulóval aláírattam egy ügyvédi meghatalmazást arra az esetre, ha az üzem megtagadná ennek a törvény által biztosított jogunknak teljesítését. Szuronnyal állta utunkat. A csendőrőrnagy oszoljra szólított fel. De mi, akik elöl haladtunk Mező István kommunista szenátorral a menet élén, még ha akartunk volna sem tudunk megállni, mert hátulról a tömeg nyomott előre. A szuronyok már majd a mellünkhöz értek. A parancsnok csőre töltette a fegyvereket. Erre aztán csákányok, lapátok emelkedtek a levegőbe, a tömeg ordítani kezdett. Ezt látva, a csendőrparancsnok halálsápadtan, reszketve azt javasolta, hogy válasszunk deputációt, s beengednek tárgyalni a járásfőnök úrhoz. Be is mentünk a főnökhöz, és röviden megegyeztünk. Az eredménnyel meg lehettünk elégg^ve, mert visszavonták a további elbocsátásokat, a munkanélkülieknek pedig külön gyorssegélyt utaltak ki még aznap. Ha a harc eredményes volt is, én alaposan megkaptam az idősebb elvtársaktól a magamét, amiért szerszámokkal hívtam az embereket a tüntetésre. Mert mi történhetett volna, ha a csendőrpadését, és ezen észrevételünket írásban akartuk jelenteni felsőbb parancsnokságunknak. Az őrparancsnok megkerülve az utasítást, vagyis Mikse úr parancsát, megállította autónkat a tartományi kommunista párt titkárának lakása előtt. Bekopogott, és mikor kijött a párttitkár, valamit beszélgettek. A titkár pár perc múlva újból kijött, már felöltözve, felült az autónkra és jött velünk a katonai parancsnokságra. Rövid kihallgatás után úgy döntöttek, hogy egy időre felfüggesztik a rögtönítélő bíráskodást és a'.äpCS VÍ2őgáiatot indítanak. Hogy helyzetünk jobbra fordult, ezt mindjárt reggel meg is éreztük, mert velünk már sokkal jobban bántak, mint a többi rabbal. Kiengedtek az udvarra, tisztálkodhattunk, rendes katonai reggelit kaptunk, beszélgethettünk egymással, de még az örökkel is, csak arra kértek bennünket, hogy legyünk türelemmel. ÍLVMRMIMÉRT CSELE KEDTEM Az üzem megbízottja hallani sem akart követelésünkről. Egy fiatal rozsnyói ügyvéd viszont örömmel elfogadta ügyünket és bíróságilag szerzett érvényt a törvénynek. Ha kicsit késve is, de nagyon jól jött ez a kis pénz valamennyiünknek. A fiúk 20- 20 koronával járultak hozzá a bebörtönzött kommunisták támogatásához. Hogy jobb legyen a kenyér Sokkal kényesebb eset volt az, amely a csehszlovák hadseregben történt meg velem. 1933 nyarán már érezhető volt a II. világháború szele. Ezért a hadseregben is foganatosítottak bizonyos háborús előkészületeket. Többek között elkezdték tábori kemencékben sütni a kenyeret. De az így sütött kenyér oly rossz volt, hogy még a legéhesebbek sem tudták megenni, mert kívül égett, belül pedig nyers volt. Ezért aztán megbeszéltük, hogy egy bizonyos napon senki sem fogadja el porcióját. Igen ám, de amikor arra került sor, hogy ki álljon ki raportra (kihallgatásra), már csak magam maradtam, mert féltek a fiúk. Gondoltam, ha már elkezdtem, végig is kell csinálnom, mert ez a kommunista magatartás. A II. ütegnél tehát én magam álltam kihallgatásra. Az ütegparancsnok, Wünchs szudétanémet fasiszta, az egész alakulat előtt lehordott gazember lázadó kommunistának, amiből viszont megtudhatták a fiúk, hogy a kommunisták, ha arra szükség van, még az akasztófa alatt is harcolnak a dolgozók jogaiért. Igaz, engem ezért 3 hónapra elítéltek fegyelmi sértés címén, de a kenyér újból ehető lett. Szemben a szuronyokkal A legemlékezetesebb eset 1932. februárjában történt meg velem. A párt az 1932. február 22-i éhségtüntetések megszervezésével ebgem bízott meg. Jártaem hát a falvakat ésvárosokat, és a munkanélkülieket arra készítettem elő, hogy 22-én az éhségmenetbe hozzanak magukkal csákányt, lapátot, esetleg más szerszámokat a szükségmunkák elkezdésének meggyorsítására. Az emberek össze is jöttek - több százan a járás legtávolabbi részébő is. De különösen sokan jöttek Rejdováról és Szilicéröl (Silica). Kapa, lapát, csákánv de még balta is akadt f*trTiéiyiknél. A mf)yáoott jelre a menet elindult a járási hivatalhoz. Mire odaértünk, ott már egy kb. 50-tagú csendőrkordon feltűzött rancsnok elveszti a fejét és tűzparancsot vezényel? Ekkor értettem meg igazán, mi is az a kommunista felelősség. ★ ★ ★ A halálra készülni soha és senkinek nem lehet kellemes dolog. De meghalni az elvtársaim, harcostársaim golyói által, vagyis ilyen halálra készülni még sokkal fájdalmasabb. Spanyolországban történt, a Jozko Májek ütegnél a következő eset. Három ütegünk - a Thälmann, a Gramsi és a Liebknecht ütegek - vagyis tüzérségi osztályunk parancsnoka egy Mikse nevű csehszlovák főhadnagy volt. Ez a három üteg már hosszabb ideje a front mögött, úgynevezett átszervezés alatt állott ak- > kor, amikor a gyalogságunknak nagyon nagy szüksége lett volna tüzérségi támogatásra. Mikse úr mindenféle kifogásai és közbenjárása miatt mi a front mögött loptuk a napot. így rendelkeztek a „szakértők“. Jóval a támadások előtt mindig kivonták egységeinket a harcok középpontjából. Ez mindenkinek feltűnt, a fiúk kezdték megelégelni. Hangosan követelték, hogy részt vehessünk az elkövetkező harcokban. Én mint az alakulat pártszervezetének titkára, összehívtam először a párt vezetőségét, aztán a tagságot és megfogalmaztuk kérelmünket a felsőbb parancsnoksághoz. Kérésünk lényege az volt, vigyenek bennünket is, mégpedig azonnal, a legnehezebb frontszakaszra, mert ütegünk készen áll minden harci feladat teljesítésére. A gyűlés késő délután ért véget. Az őrségen kívül valameny- nyien aludni tértünk. Az éj derekán, úgy 2 óra tájban riadóztattak, és egy réti tisztáson sorakoztunk. Pár perc múlva, legnagyobb meglepetésünkre, azt vettük észre, hogy körűi vagyunk zárva, saját frontcsendőrségünk tartóztatott le. Tizenhármunkat, vagyis a pártvezetőség tagjait név szerint kiválasztva és az üteg politikai biztosát megkötözve teherautókra ültették a Pozo-Blanco nevű városba kísérték. Spanyol elvtársaink, kísérőnk meg voltak győződve arról, hogy veszedelmes lázadókat kísérnek, akiket rövid úton kell elintézni. Mi ezt látva elkezdtük az általuk is jól ismert forradalmi dalokat énekelni. Kísérőink parancsnoka ezt meg akarta tiltani. Mi azt feleltünk neki: ,,Ha már meg kell halni, úgy akarunk meghalni mint kommunistád“ Az őrség parancsnoka, de a katonák is nagyon meglepődtek, mert ha mi tényleg kommunisták vagyunk, akkor miért állítanak bennünket hadbíróság elé? Aztán elmondtuk nekik, hogy kifogásoltuk parancsnokuk viselkeMár a délelőtt folyamán elhozták az ütegnél maradt holminkat, sőt Mikse úr is meglátogatott. Már nem ordított. Olyan kérelemmel fordult hozzánk, hogy felejtsük el, ami történt. Természetesen mi ezt azonnal elutasítottuk. Erre hozzám fordult, mint párttitkárhoz, és arra kért (magyarul), gondoljuk meg jól a dolgot, mert, mint mondta, „Pista, ez nem vicc, itt a ti fejetekről van szó“. Mire azt feleltem (egyetértésben a fiúkkal): „Őrnagy úr, ne féltse az én fejemet, inkább vigyázzon a sajátjára“. Azt még nem tudtuk, hogy Mikse úr a csehszlovák nagykövetség őrizete alatt van, vagyis hogy hivatásos kém. De hamar megtudhattuk, mert harmadnap, amikor letartóztatták, a követ már személyesen közbenjárt érdekében a miniszter- elnökségen. Két vagy három hónap vizsgálati fogság után a bírósági döntés értelmében, azonnali hatállyal kiutasították Spanyolország területéről. Mikséről már csak jóval a felszabadulás után hallottam. Megtudtam, hogy állítólag az angol királyi hadsereg ezredeseként a hadsereg sajtófőnöke lett. Mi, hazánk szabadságáért harcolva tovább az ellenállás különböző helyein, Mikse ezredes úr pedig mint hazaáruló, az ellenség táborában működött. Egyik szabadulásom története 1935. december 22-én a rimaszombati (Rimavská Sobota) fogházban töltöttem 18 hónapos büntetésemet. El voltam készülve a szökésre, melyet már jó előre megszerveztek az elvtársaim. Sehogyan sem tudtam megérteni, miért késik a szökésem napja. A kinti elvtársáktól mindössze annyi üzenetet kaptam: várjak nyugodtan. December 22-én tehát, éppen a kenyértésztát dagasztottuk a rabpékségben, mikor tíz óra tájban nevemet kiáltotta az egyik börtönőr. Nagyon sürgetett, mert hogy a Szedria elnökéhez hívatnak. Kissé megtisztítottam a kezemet a tésztától, és az őr máris átkisért a szomszéd épületbe a bíróság irodájába. Az elnök úr irodája előtt kis helyiségben leültettek az egyik sarokba, az őr pedig bement jelenteni az elngknsk, hogy: Fábry István elítéltet parancsára előállítottam. Az őr elment, én pedig az írnokkal (Galambos elvtárssal) ott maradtam, ami szokatlan volt, mert a rabot nem szokták őrizet nélkül hagyni. Az elnök irodájának ajtaja kissé nyitva volt (azt még ma sem tudom, hogy véletlenül-e vagy akarattal), ezért mindent meghallottam, és azt is megállapíthattam, hogy többen vannak a helyiségben. Mindenesetre kezdtem figyelni a kiszűrődő beszélgetSSrS. Elhallgattak, valami nagyon fontos adást vártak a rádióból. Pár perc múlva megszólalt a bemondó, és jelentette a prágai Hradcany Ulászló- terméböl, hogy a képviselők mind a helyükön vannak, és izgatottan várnak arra, hogy szavazataikkal megválasszák az új köztársasági elnököt. Kommentárjában emlékeztetett rá. hegy grrs 5 legnagyobb áiiami tisztségre két jelölt pályázik: dr. Benes, a kormánykoalíció jelöltje és dr. Némec, a jobboldal, a fasiszta németbarátok egyik legismertebb korifeusa. A bemondó szavaiból azt vettem ki, hogy mindkét jelölt esélye egyenlő, s csak azon múlik minden, hogy kire adják majd le szavazataikat a kommunista képviselők. Pár perc múlva megkezdődött a választási aktus, én pedig izgatottan vártam az eredményre, de arra is, amiért az elnök úr magához hívatott. Úgy kb félórás szünet után a bemondó ismertette az eredményt: a kommunista képviselők szavazataival együtt dr. Benest választották meg köztársasági elnökké. Én már ugyan előre értesültem arról, hogy a mi képviselőink Benesre fognak szavazni, de rossz érzésem volt, mert hiszen éppen a Masaryk-Benes-féle demokrácia jóvoltából töltöttem börtönbüntetésemet. így gondolkodtam, míg a szomszéd szobában nagy volt az öröm. Csengtek a poharak a győzelemre. Meghallottam az elnök úr hangját is, aki köszöntőt mondott. A következőt mondta: „Sajnos a győzelemnek van egy szépséghibája is, mégpedig a kommunisták szavazatai". Az ünneplés után végre rám kerülhetett a sor. Az elnök úr kijött, és máris diktált valamit, amit én, nem értettem meg, ezért aztán visszautasítottam az aláírását is. Az elnök pedig nagyon csodálkozott, sőt meg is jegyezte, hogy hallatlan ez a kommunista konokság, mert még a saját szabadlábra való helyezést sem akarja aláírni. Fogta magát és otthagyott bennünket az írnokkal, aki szimpatizált velünk. Galambos elvtárs megmagyarázta, hogy dr. Ivan Sekanina, dr. Clementis és Sálét ügyvédek kérelmet nyújtottak be az elnöki hivatalba amnesztiáért, és egyben ideiglenes szabadlábra való helyezésemért. A kérelmet az igazságügyi miniszter úr elfogadta, ezért hát szabadon engednek. 1935. december 22-én tehát egész váratlanul, újból szabad lettem. Kikaptam a nagyon is nyárias ruhámat a raktárból és keresztül a város legforgalmasabb részén, igyekeztem Réthyékhez, a környék kommunistái által nagyon jól ismert Szíjártó utcába. Persze a járókelők megállva csodálták nyári öltözetemet. Réthyék is csodálkoztak. Nemcsak az öltözékem, hanem rőleg azon, hogy ilyen váratlanul jöttem. Réthy mama, aki tudott szökési szándékomról, azt hitte, megszöktem és máris intézkedett, hogy hová dugjon el. Megnyugtattam tehát, hogy hivatalosan helyeztek szabadlábra. Nagy lett az öröm. Alig telt el fél óra és a kis szobában máris 15-20-an szorongtunk, a Réthy családon kívül Sajbanék, Slovencsák, Demeter, Kristály és még mások jöttek üdvözölni. Nagyon meghatott ez az elvtársi szolidaritás. Mindegyik hozott magával valamit, cigarettát, egy kis itókát. összeállították a téli ruhakészletemet is, amelyben majd hazautazhatom. Telefonon és táviratban értesítették Rozsnyót (Roznava), de a közbeeső várost és falvakat is. Úgy, hogy este a vonatnál már Feleden (Jesenské), Gö- mörhorkán (Gém. Hörka), Tornaiján (Sa- fárikovo), (Pelsőcön (Plesivec) nagyobb csoportok jöttek üdvözölni az állomásokra, Gömörhorkán még az Internacionálét is énekelték. Rozsnyón pedig, dacára a csípős hidegnek és hogy már éjfél is elmúlott, talán a százat is meghaladta a várakozók száma. Subovics és Róth Karcsi beszédben üdvözöltek, aztán sorba állva meneteltünk, forradalmi dalokat énekelve, egész a munkásotthonig. Nehéz leírni azt az örömet, melyet akkor éreztem. FÁBRY ISTVÁN
