Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-11-22 / 46. szám
A magas partról olyasfajta sikló jár a folyóhoz, amilyen a háború előtt vitte az utasokat a budai várba. Kiköt a vízibusz és szép sorban megindulunk rá, ki az orrára, ki a tatjára. Két matróz szaporán vízhatlan fekete köpönyeget osztogat az utasoknak.. Amikor a csuklyát is felcsapjuk, úgy festhetünk, mint egy hajórakományra való barát. Az egysíkú feketeséget csak a hajó fara fölött lengő juharleveles piros-fehér- piros kandai és az orr-árbocon felhúzott csillagossávos amerikai lobogó oldja fel némileg. A Ködfátyol Leánya IV. nevű vízibuszunk ugyanis kanadai illetőségű, de néhány perc múlva kanadai felségvizekre hajózik - ezt jelzi a két zászló. Idestova másfélszáz esztendeje járja a Niagara folyó e mindössze néhányszáz méter hosszú, a vízesések alatti szakaszát az amerikai és a kanadai part között turistahajó. A kanadai Niagara-zuhatag fölött jó ötven, de lehet, hogy száz méteres magasságban (ez a széltől is függ) állandó párafátyol lebeg, amint a magasból lezúAz amerikai zuhatag: a Menyasszonyi fátyol dúló víztömeg elporlik, aztán felszáll. Ennek a fátyolnak a „leánya“ a Niagara folyó itt kialakult csaknem kerekre forduló medence-szerű képződménye. Az elmúlt százötven évben - immár hagyományosan - erről kapták nevüket a szolgálatban egymást váltó hajók tucatjai. De egyelőre még a másik, az amerikai part és az ugyancsak amerikai Kecskesziget közötti vízesés tövében járunk. Ez a Menyasszonyi Fátyol névre hallgat. Legalább is az útikönyvekben. Mi csak azt látjuk, hogy az örvénylő folyó egy- szercsak eltűnik, pontosabban: 90 fokos szögben lezúdulva folytatja útját. Szép nyugodtan elhajózunk mellette, egy kis permet hullik ránk, de oda se neki. Van aki nyugodtan fényképez, legfeljebb letörli a lencsét. Ezért kár volt bokáig érő köpönyeget öltenünk! Hanem aztán, amikor közeledünk a másik, a patkóalakú kanadai vízeséshez, kezdjük ám látni, hallani, hogy ennek a fele sem tréfa. Zúg, morajlik a zöldes víztömeg, megindul az eső, aztán már szakad, végül olyan, mint a trópusi viharban. Néhány másodperc múlva olyan vizes lesz a szemüvegem, hogy semmif sem látok rajta. Lekapom, de akkor meg a szememet önti el az áradat. Hát ilyen közelről az ártatlannak tűnő permet, a ködfátyol, amikor aláhajózik az ember. A kormányos pedig egyre közelebb és közelebb visz bennünket a vízeséshez: remeg a kis hajó vasteste a motor maximális fordulatszámától, amely a viharosan sodró ár ellenére is egyhelyben tart bennünket, sőt, mintha még araszolna is a zuhatag felé. Már egészen az alján vagyunk, s már-már attól tartunk, hogy mindjárt a nyakunk közé kapjuk az egészet. Dübörög a lezúduló tenger, s úgy érzem, emelkedik a hajó orra, hogy felhágjon a vízesésen. De nem, ez már természetesen csak a csalóka képzet... Végre megfordulunk és méltóságteljes kényelemmel távozunk a magasra emelkedő, kilométerekről látható és átláthatatlan ködfátyol alól. xxx 1981. XI. 22. N in Nagy országokban tudvalévöleg minden nagy. Ám a Niagara így is csak a világ második legnagyobb vízesése: az afrikai Victoria megelőzi. A Niagarára épült erőmű-lépcsőről is csak azt hirdethetik az amerikai és a kanadai brosúrák, hogy a „szabad világban“ a legnagyobb. A Volgán, Szibériában, Tádzsikisztánban ugyanis van egy jó tucat olyan vízerőmű, amely sokkal több áramot termel, mint az itteni. Ez azonban természetesen mit sem változtat a Niagara fenséges szépségén. Fehér ember a XVII. században látta meg elsőízben, amikor még nyoma sem volt a két partján ma helyet foglaló hatalmaknak: az Egyesült Államoknak és Kanadának. Akkor még csak végtelen indián vadászmezők húzódtak ezen a vidéken. A Niagara folyó alig 54 kilométer hosz- szú. Az Erie-tóból folyik ki és az Ontario- tóba ömlik. Csakhogy az utóbbi szintje 100 méterrel alacsonyabban van, mintáz előzőé. A folyó esése tehát meglehetős. És a száz méter mintegy felét egy helyen zuhanja: ez a vízesés. Helyesebben: két vízesés, amelyeket a Kecske-sziget választ el egymástól. Az amerikai vízesés 328 méter széles és 51 méter magasból zúdul alá. A kanadai ugyan „csak“ 48 méter magas, de patkóalakú íve kishíján 1 kilométer hosszú. Akárhonnan - hajóról, partról, kilátótoronyból - nézem is, bizonyos, hogy másmilyennek, sőt másutt is láttam, mint ahol háromszáz esztendővel ezelőtt a felfedező La Salle megpillantotta. Az erózió ugyanis olyan gyors, a vízáradat oly sebesen tördeli maga alatt a sziklákat, hogy a vízesés szüntelenül „hátrál“. Az alsó folyás kanyonja (folyóvölgye, mély vízmosása) mentén szinte nyomon követhető, hol volt még nemrégiben is a zuhatag. Mindössze három évszázada, amikor La Salle a Nagy Tavakon hajózott, a Niaga- ra-vízesés még jó 300 méternyire volt mai helyétől. xxx Az Ontario az amerikai Nagy Tavak legkisebbike. Felülete így is harminckétszerese a Balatonénak. Ahol a Niagara beleömlik (csöndesen, zúgók nélkül), ott áll egy csaknem háromszáz esztendős erőd, fényesre pucolt mozsárágyúkkal, korabeli skarlátszínű egyenruhában pompázó muskétásokkal, locsolt gyeppel borított sáncokkal és hideg-meleg vizes, hö-kézszárítós mellékhelyiségekkel a mai látogatók számára. Ez az Old Föd Niagara - (az öreg Niagara-erőd). De ne mosolyogjuk meg a régi harci dicsőség eme relikviáját. Elvégre valamikor tényleg puskaport őriztek a lőportárakban, és a kazamatákból kifelé pislogó ágyuk ontották a golyóbisokat az ellenségre. Hogy melyikre, az attól függött, hogy kié volt éppen a vár. Mert a franciák építették. Aztán az angol gyarmati hadsereg hódította el tőlük. Majd a fiatal Egyesült Államok serege verte ki innen a briteket. Később az angolok visszajöttek, hogy nem sokkal később megint csak vereséggel távozzanak. Ám a három sereg közül bármelyik ellenőrizte is a Niagara folyó (tulajdonképpen a Nagy Tavak) bejáratát, mindegyik kereste a barátságot a többi ellen egy negyedik - gyakran a mérleg nyelve szerepét betöltő - erővel: az irokéz indiánok törzsszövetségével. Úgy, ahogyan azt Fenimore Cooper regényében - az Utolsó mohikánban, a Bórharisnyában és a többiben - olvastuk. A Régi Niagara Erőd pedig - gépkocsival alig egy félórányira a vízeséstől- nemcsak a régi dicsőséget őrzi, hanem a környék szálloda-, motel-, vidám park- és egyéb attrakciótulajdonosainak a jövedelmét is gyarapítja. Mert hiába a világ második legnagyobb vízesése a Niagara, hiába az íratlan szabály, hogy aki az Egyesült Államokban vagy Kanadában nászútra megy, annak ide kell jönnie, ez mind magában még kevés lenne ahhoz, hogy évente 40 millió (!) turistát vonzzon ide. Ezért működik napkeltétől napnyugtáig a 300 esztendős erőd is a fáradhatatlan katonákkal, akik korabeli egyenruhájukban fel-alá menetelnek, szuronyt szegeznek, őrséget váltanak és közben készségesen modellt állnak a szorgosan fényképező turistáknak. A vendégek különösen akkor boldogok, ha a marcona képű muskétás beáll a csoportjukba, vagy ha karon fogja nejüket, lányukat, úgy pózol a lencse előtt. xxx Az igazán nagy pénzt azonban mégsem az amerikai, hanem a kanadai oldalon keresik meg a Niagarán. A két vízesés közül ugyanis a nagyobbik csak arról az oldalról figyelhető meg igazán, sőt paradox módon még az amerikai zuha- tagban is a kanadai oldalról lehet jobban gyönyörködni. A folyó két szembenlévö partján álló két város - az amerikai és a kanadai- ugyanarra a névre hallgat. Mindkettő Niagara Falls (Niagara-vízesés) címen található a kézikönyvekben. A kanadai azonban sokkal nagyobb, mint a folyó túlsó partján elterülő. Nyolcvan szálloda és motel fogadja itt a vendégeket, a campingekröl és a magánházakról nem is szólva. Az éttermek száma még ennél is több és természetesen van köztük olasz, kínai, japán is. A kanadai Niagara Falls fő, de akár mellékútvonalain is autószerviz autószervizt, benzinkút benzinkutat, ajándéküzlet ajándéküzletet követ. Köztük fagylalt-, hot dog- és pizza-árusok kocsijai húzódnak a járda hosszában. Akárcsak valamilyen neves tengerparti üdülóheyen. Csakhogy itt nincs homokstrand, tenger, csupán a 10-12 méteres lubickolóme- decék a motelek udvarán. No meg természetesen a Niagara, amely elég nagy víz ugyan, de két nap alatt még azzal is torkig lehet lenni. A természetes vonzerő - a csodálatos vízesés - mellett tehát mesterséges látványosságokat kell teremteni. És ebben itt mesterek. A lifttel is felszerelt barlangon és a 300 éves, de újjápofozott erődön kívül van itt 236 méter magas torony kilátóerkéllyel és forgó étteremmel, kisebb torony fogaskerekű vasúttal, állatkert, delfinárium, akvárium, Tussauds- féle panoptikum, cirkusz, tucatnyi luna- park, a világ állítólag legnagyobb virágórája, golf- és go-kart pálya, romantikus lanovka, indián művészeti kiállítás, hely- történeti múzeum, rekordok múzeuma, liliputi falu, mesefalu, revüpalota, autóbusz-, helikopter- és hajókirándulás és így tovább, és így tovább, csupán idővel és pénzzel győzze az ember.. xxx A Niagarának hősei és áldozatai vannak. Első hőse egy asszony. Annie Edson Taylor-nek hívták, negyvenhárom éves özvegy tanítónő és tánctanárnö volt, amikor 1901-ben a fejébe vette, hogy egy tölgyfahordóban lecsúszik a 48 méteres mélységbe. Bármily hihetetlen, de sikerült neki. Jóformán egyetlen karcolás nélkül úszta meg. Csak tíz esztendő múlva akadt egy vakmerő férfi, aki követni merte. Bobby Leach volt a neve, cirkuszi artistaként járta Amerikát. Ó vashordóban tette meg a halálos veszéllyel fenyegető utat. Azután három férfi következett, akik életüket veszítették. Ketten halálra zúzták magukat a sziklákon, a harmadiknak pedig még a zuhatag előtt fennakadt a hordója egy zátonyon. Huszonkét órába telt, amíg meg tudták közelíteni - addigra megfulladt. 1960 júliusában egy Floger Woodward nevű hét éves helyi kisfiú vált a vízesés véletlen hősévé. Testvéreivel motorcsónakázott a Niagara folyón. A motor leállt, a víz sododa őket a vízesés felé, majd a csónakot is felborította. Testvérei meg tudtak kapaszkodni a kövekben, őt magukkal ragadták a zúgó hullámok. Az úszómellényes gyerek lezuhant a 48 méteres vízoszlopban. Kutya baja sem esett. Ám nem csak azok voltak a Niagara áldozatai, akik a sziklákon lelték halálukat. Maguk a hősök is áldozatokká lettek. Annie Edson Taylor, az özvegy tanítónő nem tudott meggazdagodni a hírnévből. Húsz évvel bátor tette után a Niaga- ra-megyei szegényházban fejezte be életét. Niagara Falls városában van eltemetve. Bobby Leach-et, az adistát másfajta tragédia érte. A Niagara meghódítójaként világkörüli útra indult, majd visszatérve, ejtőernyővel ugrott egy hídról a Niagara folyóba, azután repülőgépről magába a vízesésbe. A haja szála sem görbült meg. Második, pénzcsináló világkörüli útján, egy új-zélandi kisvárosban elcsúszott egy narancshéjon, a seb elfedőző- dött. Először a lábát amputálták, aztán vérmérgezést kapott és meghalt. xxx Késő este kilopództam a motelből a padra. Éjfél után elhallgatott az éttermekből, halkult a diszkóból kiszűrődő zene. A két vízeséssel szembeni sétányon egyre kevesebb lett a járókelő, megfogyatkoztak az ámsok, s immár sorbaállás nélkül oda lehetett járulni a betonba ágyazott állványon nyúgvó távcsövekhez, amelyeken át - negyed dollár bedobása ellenében - egy teljes percig lehetett közelképként gyönyörködni a túlsó partban. A fényszórók, amelyek sötétedés óta festették fehérre, zöldre, kékre, kristály- színűre, majd görögtúz-szerüre a magasból aláhulló víztömeget, pontosan fél egykor kialudtak. Néhány perc múlva a sétány teljesen kiürült. Megszűnt minden látványosság. Már-már azt vádam, hogy egy óra körül az évi 40 millió turistát vonzó mágnest, a vízesést is kikapcsolják, hogy a reggeli nyitásig szüneteljen, pihenjen.- De ilyen bizarr dolgokra persze sem a természet, sem a business nem képes. A sötétben, a Holdat és a csillagokat eltakarva lebegett a ködfátyol, szemerkélt a magasból a víz, dübörgött tovább a Niagara. KULCSÁR ISTVÁN A 300 éves erőd sáncait gondosan felújították (A szerző felvételei)
