Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-11-08 / 44. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1981. november 8. VASÁRNAP BRATISLAVA XIV. ÉVFOLYAM 44. SZÁM ÁRA 1 KORONA A csehszlovák-szovjet barátságnak több mint fél évszázados hagyományai vannak. Gyökerei a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmével kivívott, majd a véres ellenforradalom és külföldi intervenció leverésével megszilárdított proletárdiktatúra, a világ első szocialista állama megalakulásának időszakáig nyúlnak. Kezdeti megnyilvánulásai mindenekelőtt e történelmi korszakváltás hatalmas tömeghatásában jelentkeztek. 64 évvel ezelőtt, amikor a bolsevik párt vezetésével diadalmaskodott szocialista forradalom megbontotta az imperializmus összefüggő láncolatát, új fejezet kezdődött a világtörténelemben: a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet korszaka. Az első munkás-paraszt állam létrejötte politikai és képezte egyik alapját azoknak az örök értékű közös fegyvertényeknek, amelyeket az I. önálló csehszlovák hadtest szovjetunióbeli és hazai hadműveletei, az antifasiszta ellenállási mozgalmak és partizánharcok, de a Szlovák Nemzeti Felkelés és a prágai fasisztaellenes nemzeti felkelés hősi harcai során vállvetve küzdöttünk végig - betetőzésükként pedig hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításának. Annak a nagy történelmi fordulópontnak, amely lehetővé tette számunkra is, hogy a szocialista fejlődés útjára léphessünk. Ezt a szerződésünket újabb húsz évre 1963-ban a háború utáni együttműködés feltételeivel kiegészítve meghosszabbítottuk. A ma is érvényben levő barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási BARÁTSÁGUNK | ÖRÖKÖSEIVEL I erkölcsi támogatást nyújtott, lendületet adott a munkásosztálynak a tőkés kizsákmányolás ellen nemzetközi méretekben folytatott harcához. így a csehszlovákiai munkásmozgalom és a dolgozó tömegek radikalizálódásá- ban, megmozdulásainak viharossá válásában, végeredményben önálló álla-' mi létének megteremtésében, a Csehszlovák Köztársaság megalakításában szintén buzdításként hatott. A szovjet állam megerősödésével, gazdasági és politikai rendszere fejlődésével, nemzetközi tekintélye és befolyása növekedésével mindinkább elmélyült barátságunk, bővültek kapcsolataink, szorosabbá vált együttműködésünk. Bizonyításra nem szoruló történelmi tények ezek, közülük ezúttal csupán a legjelentősebbeket említhetjük meg. Első- s legfontosabbként Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapítását. Pártunk kezdettől fogva a marxizmus— leninizmus eszméi, a proletár és a szocialista internacionalizmus, szolidaritás alapján olyan állandó és töretlen kapcsolatba került nagy testvérpártjával, amely nemcsak pártmozgalmunkban, hanem az államaink és népeink baráti együttműködésének minden viszonylatában kifejezésre jutott. Főleg azonban a Szovjetunió részéről államunknak nyújtott többszöri gazdasági támogatás és szövetségi viszonyunkból eredő kötelezettségek teljesítése különféle formáiban. A Szovjetunió, az SZKP s általában az egész szovjet nép mindenkor készen állt megsegítésünkre, amikor arra szükség volt. Kiváltképp a megpróbáltad történelmi időszakokban, nemzetközi helyzetekben. Ezért kötöttük meg 1935-ben a fasiszta hódító törekvések elleni védekezés céljából a Szovjetunióval az első kölcsönös segítségnyújtási szerződésünket, amelyet a Szovjetunió “habozás nélkül kész volt teljesíteni jelentős haderőkkel. De mint köztudott, hasztalan, mert a burzsoá csehszlovák kormány visszautasította ezt az őszinte segítségnyújtási készséget - tudjuk, milyen tragikus következményeket idézve elő ezzel. Más eredményekhez vezetett az 1943. december 12-én kötött Csehszlovák-Szovjet Szövetségi Szerződés, amelyet pártunk moszkvai emigrációban élő vezetői és a szovjet kormány képviselői írtak alá a fasizmus elleni közös harc eredményesebbé tétele érdekében. Ez a szerződés szerződésünket 1970-ben, felszabadulásunk 25. évfordulóján kötöttük, amely a jelenlegi nemzetközi viszonyok közt a legeredményesebben szolgálja kölcsönös feladataink teljesítését, sokoldalú kapcsolataink és barátságunk elmélyítését. Csupán egyetlen példával illusztrálva e mondat meggyőző erejét: az 1981-85-re kötött csehszlovák-szovjet kereskedelmi szerződés 50 milliárd rubel értékű kölcsönös árucserét irányoz elő, ami kétharmadával több, mint az előző ötéves időszakban volt. Többek közt ez is erősíti Gustáv Husák elvtársnak a CSKP XVI. kongresszusán elhangzott szavait: „A Szovjetunióval való szövetség és szoros együttműködés számunkra nemcsak forradalmi örökség, hanem élő valóság, biztonság, amelyre terveinket és további fejlődésünk távlatait támaszthatjuk“. Társítanunk kell ehhez még a CSKP XVI., főképp pedig az SZKP XXVI. kongresszusának számtalan olyan megállapítását, amelyek további szocialista fejlődésünk létfontosságú kérdéseivel foglalkoztak, de mind közül legnagyobb erővel az SZKP XXVI. kongresszusán meghirdetett átfogó békejavaslatok hangzanak ki. Mert korunknak most a világbéke a legfontosabb, az egész emberiség jövendő sorsát döntően meghatározó s megvalósításra váró kérdése. Brezsnyev elvtárs lényeglátó megállapítása szerint is: „Ha béke lesz, a népek alkotó tettereje - a tudomány és a technika vívmányaira támaszkodva -, bizonyára megoldja azokat a problémákat, amelyek jelenleg aggasztják az embereket. Akkor utódaink előtt természetesen új, még magasztosabb feladatok fognak állni. Mert hát ilyen a haladás dialektikája, az élet dialektikája“. Idén a barátsági hónap ünnepségeit és rendezvényeit „A Szovjetunióval a békéért, népünk boldog jövőjéért“ jelmondat jegyében a Csehszlovák Szovjet Baráti Szövetség tevékeny közreműködésével a pártszervek, a Nemzeti Front és a nemzeti bizottságok szervezik. Méltóképpen a fentebb vázolt tények, események, emlékek és gondolatok átélésével, végiggondolásával ünnepelhetjük meg. Előzetes tervek szerint országszerte gazdag programok, sokrétű és színvonalas rendezvénysorozatok, baráti találkozók adnak hozzá reprezentatív keretet. MIKUS SÁNDOR A Tjuz-Asuu energetikai kutatóállomás dolgozói a Kirgiz SZSZK-ban 3200 méter tengerszint fölötti magasságban szerelik a nagyfeszültségű vezeték szigetelőit (Telefoto: CSTK)