Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-10-25 / 42. szám
«r nokságon szerzett három érem! A kettéosztott világ azonban új csatateret talált a sportpályákon, ahol vér és fegyver nélkül lehet bizonyítani saját igazunk igazát. Már régen nem időszerű Coubertin báró mondása, hogy „Nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel. És ez a mindenáron való győzelem rossz irányba tereli milliók kedvenc szórakozását. A pénz irányába. (Sokat beszéltek erről a nemrégi NOB-kongresszuson is). Főleg a nyugati országokban. Ott a sport óriási kereseti forrás lett, a korrupció és a pénzügyi akrobatika áttekinthetetlen dzsungele. A sportoló áruvá vált, a klub tulajdona, vagyona lett. Az üzletemberek pedig nemcsak a sportolókat viszik vásárra, hanem a versenyek és a mérkőzések eredményeit is. A sport demoralizálása tragikus kicsúcsosodását éli napjainkban: ahol a pénz már nem bizonyul elegendő doppingnak, ott megjelenik az ajzószer, a sport alapeszméjének legnagyobb ellensége. 3 Nyilvánvaló: mindezeket az amorális tényezőket a kapitalista világ fogyasztói társadalma idézte elő, itt burjánzik egekig a pénzimádat. Sajnos, egységesített testnevelésünk még nem volt elég erős, tapasztalt, amikor a sport legsúlyosabb betegsége, mondhatni páciensünk egészséges lenne ilyen tekintetben, pedig tudjuk, hogy nem így van egészen. Tudjuk, hogy például legnépszerűbb sportjaink körül nem kis pénzek röpködnek, hogy nálunk is vannak „bundák“, előre megbeszélt eredmények. Hogy ezáltal a szocialista sporterkölcs a perifériára szorult? * Paradox kérdés. De ha már feltettük, próbáljunk rá válaszolni. Mert a sport távolról sem olyan „szimpla“, mint ahogyan azt az egyszerű néző elképzeli. Kezdjük rögtön egy „igenlő“ példával. Már az a körülmény, hogy a kiemelkedően sportszerű tettekre a világ szinte minden országában, sót egy nemzetközi fórumon is (UNESCO) rendszeresen felhívják a széles sportközvélemény figyelmét, arra utal: a sportszerű játék sokszor hangoztatott és dicsért gondolata nem érvényesül mindig és olyan általánosan, mint elvárható lenne. Sokszor bizony nincs ünnepi hangulat a sportpályákon. Az idén is odaítélték a fair play díjakat, és ilyenkor több szó esik a sport lényegéről, a tiszta játékról. Napjaink sportjában, sajnos, elég gyakoriak a sportszerű gondolkodást tagadó, támadó cselekedetek. Nem múlik el úgy hónap, hogy ne lennénk kénytelenek sportszerűtlenségekről hírt adni. A kelleténél sokkal gyakrabban tapasztaljuk: a sportsikerekhez vezető számtalan érdek nem tisztítja, hanem inkább fertőzi a sportpályák légkörét, és olyan gondolatokat ébreszt, amit jobb lenne mindenkinék azonnal elfelejteni. A helyi és a klubsovinizmus a legnagyobb veszélyek egyike, mert elfogultságra, a tiszta játék szellemének megcsúfolására buzdít. Pedig a sport csak addig sport a szó igazi értelmében, amíg tiszta eszközökkel vívják. Kezdődik ez mindjárt a különböző sportágak szabályainak tiszteletbe?! tartásával, mert a szabályok megsértése éppen olyan sportszerűtlenség, mint a durva szavak használata, az erőszakoskodás vagy az ellenfél megfélemlítése. Arany János „Ars poetica“-jának sokat hangoztatott megállapítása, hogy „Költő, hazudj, csak rajt ne fogjanak", semmiképpen sem vonatkoztatható a sportra, még akkor sem, ha az ügyesen, furfangosan elkövetett, és azért a rejtve maradt szabálytalanságok nemegyszer sikert hoznak, sőt, kiváltják a nézők elismerését. A sportban az a szép, hogy szabályok vannak és a szabályok kerete között kell és lehet küzdeni. A szabályok megsértése tehát egyenlő a sport tagadásával. Milyen elszomorító látványt nyújtott a labdarúgó Európa Kupák első fordulójának néhány gátlástalanul játszott mérkőzése. Továbbfüzve a gondolatot: a sport csak addig ér valamit, amíg épülünk és felüdülünk tőle, amíg szórakozást, pihenést, kikapcsolódást ad sokaknak. Mit ér a legizgalmasabb film, ha cinizmusra, kegyetlenségre vagy éppenséggel túlzott szexualitásra nevel? Mit ér a legnagyobb sportteljesítmény, ha csaltak a versenybírók, mit ér a legnagyobb eredmény, a legszebb díj, ha áthágtuk a sport- szerűség alapvető szabályait? Nagy hiba lenne nem észrevenni, hogy a sportszerűség ápolása, a sportszerű gondolkodás terjesztése szorosan összefügg a játék szeretetével (nem a pénz szeretetévell). Nem volt és nem is lesz olyan tét, amiért a sport játékos jellegét érdemes lenne feláldozni. Hiszen a sportban éppen az a szép, hogy segítségével félretehetjük hétköznapi gondjainkat és átadhatjuk magunkat a játék örömének. Félreértés ne essék: a sport játékossága nem felelőtlenséget jelent. A gyermeknek is csak akkor igazán öröm a játék, ha komolyan csinálja. A sport is csak akkor ér valamit, ha komolyan művelik. De gondolataink hátterében mindig ott kellene lennie annak, hogy mi tulajdonképpen csak játszunk, mint ahogyan gyermekeinket is arra neveljük: bármennyire is beleélik magukat játékaikba, sose higgyék azt valóságnak, mindig tartsanak mértéket. De hol van már napjaink élsportjában a mértéktartás! Amikor megjelent a rádió fiatalabb testvére, a televízió, a lelátók beköltöztek a lakóházakba, a szobákba. És a mérkőzésekre kijáró embernek konkurrensé támadt. A televízió előtt ülök, akik ugyan nem sokat értenek a sporthoz, de annál okosabban beszélnek róla. Ha nem lenne az a csodálatos „doboz“, akkor egyes sportolók „fenegyerekeskedése“, a botrányok, a szabálysértések nem lépték volna túl a jégkorong, a labdarúgás határát, hogy csak a két legnépszerűbb sportot említsük. így azonban országos vitákra ad okot. A zöldségárus össze- vész a nyugdíjassal, a nagypapa az unokával. Csak azért, mert nem egyezik a véleményük. Abszurd dolog: hány embert érdekel a sport, annakellenére, hogy sohasem sportolt, nem ismeri annak eredeti küldetését, alapelvét, sőt még szabályait sem pontosan. Ugyanilyen érthetetlen: miért kerget a kétségbeesés szélére egy országot mondjuk labdarúgó-válogatott veresége? (Mellesleg megjegyezve: ha tartósan nem tartozik a csapat az élvonalba, hát, istenkém, a japánok sem tartoznak oda, mégis labdába tudnak rúgni - a világpiacon!). Miért ismerjük százszorta jobban az élsportoló személyiségét, lelkivilágát, mint mondjuk saját magunkét? Miért nem bíráljuk hasonló hangnemben a vízvezetékszerelőt, a tudományos dólgozót, a hanyag munkást, ha megérdemelné? Miért? Miért? Miért? A kérdőjelekre nehéz a válaszadás. Az viszont tény és való: a népszerűség következtében túlbecsülésnek örvendő sport sok nem kívánatos jelenséget von maga után Elsősorban is egy ország öröme és bánata lett. Aztán itt van a gyakran eltúlzott presztízs kérdése is. Egy nemzet élsportja jelzi ugyan a társadalom fejlettségi fokát, ám az éltszínvonalnak vannak más fokmérői is mint mondjuk a tekevilágbajAzzal nem törődnek a sportvezetők. Igaz, ilyenekből egyre kevesebb van, de még mindig nem megvetendő a számuk. És itt kellene valahol keresnünk a dolgok lényegét. Persze, beszélhettünk volna a százezrekről, akik sportolnak, a testnevelési mozgalom sikereiről, az új sportlétesítményekről, a sok becsületes, önfeláldozó sportvezetőről, a világ legnagyobb tömeges sportünnepségéról, a sparta- kiádról, ám a tiszta játékkal és a sporterkölccsel összefüggő cseppnyi keserűség megmaradt volna bennünk. Erről is beszélni kellett. Amint már említettük, akárcsak a világ más tájain, nálunk is mikroszkóp alatt van a sport, s szinte az egész ország a nagyító fölé hajlik, és figyel, következtet, kérdéseket tesz fel magában és társaságban. Sportolóink népszerűsége vetekszik a színész, énekes népszerűségével. Sőt, úgy tűnik, a sáros mezű, csapzott hajú futballista, jégko- rongozó, atléta eszményképe közelebb áll a fiatalokhoz, mint az illatos szmokingban szereplő táridalénekes' A sportoló a keménység, a szívósság, a becsületesség, az erő, az önmegvalósítás megtestesítője. Minderre szüksége van az ifjúságnak az életben. Ráadásul a sportoló a fizikai és pszichikai erőkifejtés során természetes önmagát adja, kénytelen adni, s ez is vonzó a tizenévesek számára. Mindezt nagyon jól tudjuk. A probléma abban rejlik, amit nem tudunk. Elszomorodik az ember, ha véletlenül hallja társalogni, látja viselkedni a „sztárokat" - civilben. Persze ez nem a többségre vonatkozik. Élsportolóink olyanok, amilyeneknek neveljük őket, amilyen környezetben nevelkednek, amilyenek edzőik és vezetőik. TOMI VINCE ÚJ SZÚ Index 48 097 Kiadj* Szlovákia Kommuniata Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Dr Rabay Zoltán, CSc. Helyettes főszerkesztők: Szarka István á* Caető János, Szerkesztőség 893 38 Bratislava, Gorkého 10. Telefon: 309, 331-252, 332-301, főszerkesztő: 532-20, szerkesztőségi titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági űgysk: 506-39. Távíró: 092308. Pravda - Kiadóvállalat Bratislava, Volgogradská 8. Nyomja a Pravda, az SZLKP nyomdavállata - Pravda, 02-es Nyomdaüzemé, Bratislava. Magánszemélyek a következő cimen adhatják fel hirdetéseiket: 893 39 Bratislava, Jiráskova 5., telefon: 577-10, 532-64. A szocialista közületek a hirdetéseket erre a címre küldjék: 893 39 Bratislava, Vajanského nábrezie 15/11., telefon: 551-83, 544-51. Az Új Szó előfizetési dija - a vasárnapi számmal együtt - 14,70 korona. Az Új Szó vasárnapi számának külön előfizetése negyedévenként 13 korona. Tarjeszti: a Postai Hirtapszolgálat. Előfizetéseket elfogad mindén postai kézbesítő. Külföldi megrendeléseket: PNS - Ustredná expedicia a dovoz tlaőe, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo né meat le 6. A mez szépen nyúlik, de ml köze van ennek a'látókhoz? A szovjet Oleg Blohln a legsportszerúbb labda rúgók közé tartozik Október elején Vltézslav Mácha birkózó la megkapta Párizsban a sportszerűség! dijat _ . (Archívumi felvételek)
