Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1981-09-06 / 35. szám

H ét órakor éles sípszó hasítja fel az üdülő csendjét. A nappali ügyele­tes csoportvezető nyomban hangos ,,Jó reggelt!“-eket kívánva sorra bekopogtat a szobákba.- Ébresztő! Tessék szépen felkelni! Másutt talán még jólesne az alvás, vagy egy negyed-, félórás lustálkodás az ágyban. A Losonci (luöenec) Járási Épí­tőipari Vállalat divíni üdülőjében azonban senkit sem kell nógatni az ébredésre. Perceken belül hangos gyermekzsivaj tölti meg az épületet. A kényelmes szo­bák negyvennégy 9-15 éves korú lakója a világért sem fecsérelné lustálkodásra az időt. Újabb ritka élmények ígéretével kezdődik a nap.- A Szlovákiai Rokkantak Szövetsége Központi Bizottságának kezdeményezé­sére háromhetes pionírtábort szervez­tünk azoknak a testi fogyatékos gyerme­keknek, akik legtöbbje még sohasem volt hasonló nyaraláson - magyarázóéra szo­katlan nyüzsgést Helena Michalicová tá­borvezető, bratislavai gyógypedagógus. - Mozgássérült, béna, balesetet szenve­dett vagy egyéb egészségkárosodással sújtott gyermekeket hoztunk el Szlovákia több vidékéről a ruzinái víztároló partjára. Az idei nem az első táborozásunk. Tavaly 30 rokkant gyermeket nyaraltattunk Ke- let-Szlovákiában. Akkor valamennyivel könyebb volt a dolgunk, mert a részvevők kórlapján ugyanaz a diagnózis szerepelt. Ezúttal sokkal körültekintőbben, a gyer­mekek különbözőképpen korlátolt képes­ségeihez mérten kellett összeállítani a háromhetes programot. A folyosó műanyag borítású padlóján közben szüntelenül kopognak a mankók, zörögnek a küszöbhöz, ajtófélfához koc­canó tolókocsik. A mosdóban és az öltöz­ködésnél csak kevesen boldogulnak egyedül. Igazi nagy szükség van a bi­zonytalan, vagy görcsös mozdulatok felett oltalmazóan őrködő bámiben segítő felnöttkezekre. Az üdülő személyzetén kívül tíz lelkes ember egymást váltva állandóan vigyázza, gondozza és a legle­hetetlenebbnek tűnő ötleteket is megva­lósítva vidítja a gyermekeket.- Rendkívül mozgalmasak a napjaink - mondja dr. Ján Luóansky, a bratislavai Komensky Egyetem gyógyszerészeti ka­rának tanársegéde, aki Helena Michali- öovával együtt az idén ismét rendes évi szabadságát áldozta fel a rokkant kisko­rúak első és igazi nyaralása érdekében. - Már több fél- és egész napos kirándulá­son, üzemlátogatáson voltunk. Ezek megszervezéséhez komoly segítséget kaptunk a rokkant szövetség losonci járá­si vezetőitől, köztük Hegedűs Károly és Dirbák Pál elvtársaktól, akik autóbuszo­kat szereztek, elintézték az üzemlátoga­tások időpontját, az uszoda és a közleke­dési gyermekjátszótér néhány órás áten­gedését. Közbenjárásukra a járási építő­ipari vállalat háromszor, a Pol'ana vállalat és a jnb egyszer, illetve kétszer ingyen rendelkezésünkre bocsátotta az autóbu­szát. A gyári vezetők is mindenütt nagyon szívesen fogadtak minket. Megmutatták a termelést, apró ajándékokkal kedves­kedtek, a foglalkozásokhoz, a kézimun- kázáshoz, valamint az uzsonnához és az esténkénti tábortüzhöz nyersanyagot, ka­lácsot, kolbászt is kaptunk tőlük. A táborlakók hasonlóan felejthetetlen élményekkel gazdagodva jöttek haza a távolabbi kirándulásokról is. A betléri (Betliar) kastélyba, a Krásna Hörka-i vár­ba, vagy a többi meglátogatott nevezetes turistaközpontba szüleivel a legtöbb gyermek talán sohasem jutott volna el. Otthon még a strandra sem viszik őket.- Most, hogy nagyobb csoportban, sorstársaik között vannak ezek a gyer­mekek, feloldódtak a gátlásaik, szinte elfelejtették a bajukat - mondják a gon­dozóik. - A legforróbb napok dél körüli óráit főleg strandolással és csónakázás­sal töltjük. Az egészséges emberek el sem tudják képzelni, mekkora boldogsá­got jelent a kiskorú rokkantaknak egy- egy ilyen ritka alkalom. A furcsa strandolásnak rengeteg néző­je is akadt azt első napon. A táborvezető­ség egyetlen férfi tagjának, dr. Ján Lu- canskynak, több mint négy órán át, amíg mind a 44 gyermek legalább kétszer, háromszor sorra került a lubickoláshoz, majd a csónakázáshoz, szusszanásnyi ideje sem maradt.- Ha saját szememmel nem látom, el sem hiszem, hogy mennyi áldozatválla­lásra képesek ezeknek a gyermekeknek a gondozói - bizonygatja később Jozef Macuda, a Banská Bystrica-i Magasépítő Vállalat szomszédos üdülőközpontjának vezetője, aki a csónakokat kölcsönözte. - ölben, háton, vagy tolókocsiban hord­ták a vízbe, aztán negyedóra múlva na­pozni a pázsitra, majd, hogy le ne égje­nek, a távolabbi árnyékba és néhányszor megint vissza a kis betegeket. Patakok­ban ömlött róluk a veríték, de rólunk is, amikor besegítettünk. A gyermekek határtalan örömet és hálát sugárzó tekintetekkel újságolják a nyaralás élményeit.- Én itt fürödtem először igazi nagy vízben - gurul mellém a délutáni tolóko­csis ügyességi versenyre készülpdö cso­portból egy béna lábú fiú, a 15 éves bratislavai Marian. - Otthon még az utcá­ra sem vitetem magamat szívesen. Bánt, hogy olyan furcsán néznek az emberek. Itt viszont mindenki a barátom. A táborve­zető tanító néni, a doktor bácsi, a rehabi­litációs nővérek és a nevelőnők őszinte nagy szeretettel vesznek körül minket. Bármilyen kívánságunkat teljesítik.- Nekem is a strandolás tetszett a leg­jobban - bólogat mellette a másik tolóko­csiból egy tízévesforma mozgásképtelen kislány. Pici korában szolgálati vasutas­házban laktak, sorompóőr volt az édes­apja. Másfél évesen, amikor egy pilla­natra senki sem nézett rá, a sínekre botladozott. Kezét, lábát levágta az átro­bogó vonat.- Ha jövőre megint lesz hasonló tábor, nagyon szeretnék oda is eljutni - sóvárog Róbert, aki Vágsellyéröl került a rokkant gyermekek bratislavai gyógypedagógiai intézetébe. - Talán sikerül... . Hihetetlenül sok gonddal járt az idei táborozás előkészítése. A Szlovákiai Rokkantak Szövetségének Központi Bi­zottsága nem rendelkezik saját üdülővel. Autóbuszuk sincs. Pedig nagyon kellene. Az ideális megoldás egy speciálisan át­alakított, rokkantak szállítására is alkalmas jármű beszerzése lenne. Ugyanis a standard felépítésű, magas lépcsős és szűk utasfolyo- sós, bérelt autóbuszon roppant nehéz a járni nem tudók szállítása. Az egész napos betléri kiránduláskor például összesen nyolcszor kellett szétszedni, összecso­magolni, a poggyásztérbe gyömöszölni és kiráncigálni a súlyos tolókocsikat. Az útközben tartott pihenőhelyeken és ven­déglői ebédhez ölben, karon cipelték ki a buszból a béna gyerekeket.- Az idei nyaralás tapasztalatainak értékelése után a jövő évi táborozás érdekében már szeptemberben újra megkezdjük a kilincselgetést - sóhajt nagyot Helena Michalicová. - Nem köny- nyú olyan vállalatot találni, amely éppen a töidényben átengedi nekünk az üdülő­jét. Szerencsére nem vagyunk kevesen, akiket füt a cselekvésvágy és nemcsak beszélünk ezekről a gyermekekről, ha­nem tenni is egyre többet tervezünk ér­tük. A mostani rehabilitációs nővérek és a nevelönök, Alexandra Necpalová, Ka­tarina Svecová, Jana Valachoviöová, Bagmar Horváthová, Mária Petková, An­na Gúcka, Ingrid Húscalová és Magda Belisová például szintén jól tudta, hogy rendkívül nehéz három hetet vállal. Mé­gis valamennyien az első hívó szóra eljöttek. Bármennyire is fárasztó a rokkant A losonci közlekedési ját­szótéren is örömteli órákat töltöttek a rokkant gyer­mekek gyermekek gondozása, ellátása, szóra­koztatása, a táborvezetőség mind a tíz tagjára a jövő nyáron is számíthatnak. Nem fizetésért teszik ezt. A rehabilitációs nővérek és a nevelönök három heti ke­mény munkájukért 700 korona költség­megtérítést kapnak. A táborvezető és a helyettese - mindketten egy-egy rok­kant gyermek szülei - pedig a saját zsebéből fizeti a kiadásokat.- Mennyibe kerül ez a táborozás?- Előzetesen 1200 koronás keretet terveztünk egy-egy gyermek számára. Ebből azonban csak 432 koronát kértünk a szülőktől. A többit és az üdülő bérleti diját a rokkantszövetség adja. A pénzt minden évben sokkal több gyermek nya- raltatására is aránylag könnyen előte­remtenénk. Sajnos a többi feltétel biztosí­tása már nem rajtunk múlik... Az üdülőben reggeltől estig észrevét­len gyorsasággal peregnek a gazdag tartalommal teli órák. Az egyéni képessé­gekhez mért különféle vetélkedők után most az ebédlőben kézimunkázik az egyik csoport. Nyers tésztából állatfigurá­kat formálnak a bámulatosan fürge moz­gású kezek. Amíg elkészül egy tepsire való kisegér, sündisznó és madárfióka, bemelegszik a villanysütő. Emléktárgyat is viszi haza mindenki a táborból. A legizgatottabban várt pillanat azon­ban mégiscsak az esti tábortüzgyújtás ideje. Nyolc órakor már magasan lobog­nak a lángok. Később kolbász pirul az izzó parázs fölött. A Losonci Húsipari Vállalat dolgozói küldtek mára egy nagy kosárnyi, nyársakra való .ízletes csemegét. Közben gondtalanul folyik a vidám játék, messzire száll a csengő ének. Egy fa­rönkre ültetve az a félig béna kislány is önfeledten fújja a dalt, akinek otthon eddig csak igen ritka alkalmakkor hallhat­ták a hangját. lALO KÁROLY Több mint százezer beteget kezeltek Jubiláló szanatórium A tábortűz mellől egész este vidám játék, boldog énekszó hallatszik (Igor Svítok felvételei) Tuberkulózis vagy tüdővész. Egyetlen szó, amely még a közelmúltban borzal­mat, félelmet váltott ki az emberekben. Jogos félelmet, mert a harmincas évek táján a tbc gyógyítása bizony eléggé problematikus volt. Sok minden ehhez szükséges dolog hiányzott: elegendő fé­rőhely a kórházakban és hatásos gyógy­szerek. Ezzel szemben sok volt az olyan beteg, aki tudatlanság vagy egzisztenciá­lis okok miatt, állását féltve nem gyógyke­zeltette magát, betegségét eltitkolta. En­nek egyik következménye volt az elhalá­lozások ' számának rohamos növeke­dése. A tbc elleni harc nem volt elég eredmé­nyes a burzsoá köztársaság idején, főleg a munkások, bányászok és a falun élő emberek körében. Ez a kedvezőtlen helyzet kényszerítette az akkori szociális biztosítási intézményt egy gyógyintézet felépítésére. Legalkalmasabb helyszín­nek a Magas-Tátra, Vysné Hágy bizo­nyult. A tervet két kiváló prágai építész, Libra és Kahn mérnök készítette el s en­nek alapján 1934-ben elkezdték az inté­zet építését. Többek között ezt olvashat­juk a jubiláló Vysné Hágy-i Gyógyintézet krónikájában. Meg azt is, hogy átadását eredetileg az első köztársaság megala­kulásának 20. évfordulójára tervezték, de a fasizmus uralomra jutása mindezt meg­hiúsította. Az első beteg csak 1941 nya­rán léphette át az intézmény küszöbét. Az intézet első igazgatója az antifa­siszta Dr. Sobéslav Sobek volt, aki ké­sőbb koncentrációs táborban lelte halá­lát. A sebészeti osztály első főorvosa a neves Dr. Karol Siska sebészprofesz- szor volt. A jubiláló gyógyintézet felépíté­se a munkásosztály győzelmét is jelképe­zi. Hiszen a CSKP vezette munkásosz­tály kényszerítette a Munkás Szociális Biztosító Intézetet arra, hogy - tulajdon­képpen a munkások pénzéből - mindez megvalósuljon.- A tbc elleni igazi harc a felszabadu­lást követő esztendőkben kezdődött el - tudtuk meg Dr. Milan Jurikovic kandi­dátustól, a Vysné Hágy-i gyógyintézet igazgatójától. - A fertőző- és egyéb be­tegségek megelőzését elsőrendű fel­adatnak tekintő szocialista egészség­ügyünk hathatós intézkedései alapján 1948-tól 30 éves korig a lakosság 100 százaléka védőoltást kapott s így sikerült nálunk felszámolni a gyermek-tuberkuló­zist. A felnőtteknél szintén jelentős ered­ményeket értünk el. Ebben a hasznos munkában a mi negyvenesztendős inté­BŐIDDÉ NAPOK

Next

/
Oldalképek
Tartalom