Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1981-09-06 / 35. szám

Makó Gyula gépesítő, Elena Hromadová ágazati könyvelő és Balázs Gyula fökertész az idén paprikából is kimagasló hozamot vár (A szerző felvételei) mázsa paprikát és 875 mázsa uborkát szüretelünk. Az eddigi szállítmányo­kat elsősorban a fóliasátrak alól indí­tottuk útnak, de a szabad ég alatti parcellákról is szép hozamokat takarí­tunk be.- Tehát tökéletes az elége­dettség?- Ott még sajnos nem tartunk Ah­hoz még sok mindenen kellene vál­toztatni. Például megoldásra várnak az öntözéssel kapcsolatos gondok. Egyelőre ugyanis csak 10 hektár in­tenzív öntözésére van lehetőségünk. A kertészet nagyobbik felére már csak a legszükségesebb esetekben jut víz. A Kürtös-pataknak ugyan mély a medre, de mások is abból öntöznek és ráadásul nagyon szennyezett a ví?. Egy-egy kiadósabb zápor, ziva­tar után gyakran nyolc, kilenc napig is eltart. Ariiig leülepszik a felkavart iszap, homok és egyéb szennyező­anyag. Az öntözéssel várni kell addig, mert különben egykettőre bedugulná­nak, tönkremennének a szivattyúk.- Ezen kívül is van elég gondunk - szól közbe Makó Gyula, a speciális növénytermesztési ágazatok gépesí- tője. - A zöldségkertészetben lénye­gében minden munkát kézi erővel kell elvégeznünk. Egyetlen TK-14-es tí­pusú kistraktorral rendelkezünk, de már hat éve ahhoz sincs kultivátor, eke, rotációs kapa, egyszóval semmi­lyen gép. Ez ügyben hasztalanul jár­juk az országot. Kertészeti kisgépek sehol sem kaphatók. Pedig gépesítve jóval gazdaságosabb, jövedelmezőbb A Zsélyi (2elovce) Egységes Föld- müvesszövetkezet zöldségkertésze­tében régen nem volt példa a mosta­nihoz hasonló, kimagasló termés- eredményekre. A közösen gazdálkodó zsélyi, zahorai (Záhorce) és szelesté- nyi (Selist'any) földművesek akár két­szeresen is örülhetnek a gondos munkájuk nyomán rendkívül Ígérete­sen fejlődő növénykultúráknak. Zöld­ségkertészetük ugyanis hosszú éve­ken át a leggyengébbek egyike volt a nagykürtösi (Vel'ky Krtís) járásban. Mikulás Melisík agrármérnöknek, a járási mezőgazdasági igazgatóság föagronómusának véleménye szerint az idén érkezett el a sarkalatos fordu­lat ideje és jelenleg már a zsélyiek mutatnak követésre érdemes példát a többieknek.- A közelmúltban lényegesen módo­sítottuk a kertészeti munkák szerve­zését - újságolja Gemer János agrár­mérnök, az efsz növénytermesztési ágazatvezetője. - A zöldségkertészet vezetőinek az elmúlt években állandó nagy gondot jelentett a már szinte krónikus munkaerőhiány. Az össze­sen 21,7 hektáros parcellák művelé­séhez - ebből két és fél hektár a fólia­sátrak termőterülete — még most is legalább 31 állandó dolgozó kellene és melléjük természetesen sok szor­gos kezű idénymunkás a csúcsmun­kák napjaiban. Ezzel szemben vi­szont reggelenként átlagosan csak 18-20-an - főleg nyugdíjasok - jelent­keznek a fökertésznél. Az olyan na­pok ritkaságszámba mennek, amikor már huszonöt embernek lehet szét­osztani a munkát. A szövetkezet ve­zetősége ezért úgy döntött, hogy megművelésre pontosan, soronként kiméri a különböző ágyásokat. A ka­pálásba, a gyomlálásba és a többi munkába egészen a betakarításig, amit közösen végzünk, rendszeresen besegíthetnek a szövetkezeti dolgo­zók családtagjai is. Mivel mindenki pontosan tudja, hogy mekkora a reá eső rész, mi a feladata azon a terüle­ten, mennyi keresetért és prémiumért dolgozik, az elvárásoknak megfelelő­en valamennyien a legjobb tudásuk szerint határidőben elvégzik az egyébként havi átlagban nem sok tennivalót. Az újszerű munkaszervezés elő­nyeivel számolva az idén már 454,5 tonna zöldség eladását tervezik a szövetkezet vezetői. Ebből több mint 137 tonna lesz a salátának való uborka és 126 tonna a másik legfon­tosabb termény, a zöldpaprika. Az uborkáért, a paprikáért és a kisebb mennyiségben termesztett egyéb zöldségfélékért 1981-re összesen egymillió 450 ezer korona bevételt tűztek célul.- Meglesz ez a pénz? - kérdezem Balázs Gyula főkertésztől.- Bízom abban, hogy több is összejön a tervezettnél, mert ezúttal mindenből bőven jut a ládákba - mu­tat körbe a szövetkezeti határ legter­mékenyebb részén. - Az első félévre szóló eladási tervünket 165 százalék­ra teljesítettük. A nyár kezdetéig már 600 000 korona értékű termésmeny- nyiséget átadtunk a felvásárlóknak. Júliusban pedig a beütemezett 300 helyett 400 mázsa paprikát és 300 mázsa uborkát raktunk fel a tehergép­kocsikra. Augusztusban újabb 400 lenne a zöldségtermesztés is, hiszen az élőmunkáért egyre többet kell fi­zetni.- A gépesítőnek ezek szerint dolga sincs a kertészetben?- Az lenne csak a könnyű élet! - nevet nagyot egyszerre Makó Gyula és Balázs Gyula. - Például, hogy mást ne mondjak, a palántanevelés heteiben állandóan a meleglevegös aggregátorok körül kell serényked­nem. Hét ilyen gépünk van a fóliasát­rak fűtésére. Sajnos, már mindegyik annyira elavult, hogy akármikor leáll­hat. Kezelőikkel, Ferencz Tiborral, Bálik Jánossal, Gyurica Józseffel és Sztrehár Tiborral rendszeresen előre keressük a várható meghibásodások helyét, hogy lehetőleg még napköz­ben, amikor mégiscsak magasabb a kinti hőmérséklet, elháríthassuk a komoly következményekkel járó és szinte menetrendszerű leállások okát. Ugyanis, ha éjszaka következik be a baj - a legutóbbi télen is számtalan­szor kellett ezért kiugrani az ágyból gyorsan aratni kezd a fagy. Reggelig pedig egy-egy fóliasátor alatt elpusz­tulna mind a 80-90 ezer palánta.- Előfordult már ilyen eset?- Eddig még valahogyan mindig sikerült összebütykölnünk a fotótech­nikát. A leggyakrabban elromló alkat­részekből azonban egyetlen darab sincs raktáron és azt sem szavatol­hatjuk, hogy sokáig elmennek még igy ezek az öreg gépek... A nagykürtösi járás legjobb zöld­ségkertészetében a következő hetek­ben tetőzik majd a szüret, amely az említett gondok, bajok nélkül sokkal gazdagabb lehetne. |_. K. A fóliasátrak alatt ötször annyi a termés, mint a szabad ég alatt JÓ FELKÉSZÜLÉS - FÉL SIKER Milyen kérdések foglalkoztatják a Poli­tikai Nevelés Házának előadóit? Még tart a nyár, ha enyhült is a forrósága, de Csandal Margit mérnök, a komáromi (Komárno) politikai nevelés házának előadója már az őszre gondol. Az új pártoktatási évben a Marxizmus- Leninizmus Esti Egyetemén ö lesz a felelőse annak a szemeszternek, amelyben a politika^ közgazda­ságtan kérdéseivel foglalkoznak majd. Ő tartja majd a bevezető előadást is.- Tapasztalatból tudom - magyarázza —, hogy milyen fontos az érdeklődés felkeltése. Úgy kell a hallgatók elé tárni a problémakört, hogy ösztön­zést kapjanak, kedvet érezzenek az új ismeretek megszerzéséhez. Az előző évek tapasztalatait már megvitatta, megbeszélte az osztályfőnökökkel. Augustin Hege­dűs és Kender László elvtárssal. Megállapították: a hallgatók munkahelyi politikai tapasztalataira ala­pozva, a korábban szerzett gyakorlati ismeretekre hivatkozva kell kezdeni.- Igaz érvekkel, példákkal - mondja ahogyan Lenin tette, amikor beszélt. Néhány nappal korábban Lenin Összes Müvei két kötetét kölcsönkérte a könyvtárból, és újra elolvasta Lenin néhány beszédét. Igyekezett ráta­lálni ezeknek a beszédeknek a logikai felépítésére, sajátos jellemzőire. A legfontosabbakat fel is je­gyezte. Előveszi füzetét, és olvasás közben készí­tett jegyzeteiből felolvas néhányat:- Az elméleti tétel, a tőke akkumulációjának ismertetése után gyakorlati megfontolások, érvek következnek. Több a példa, meg a hasonlat, mint a számok. Gyakori a kérdés. Ha ismétel, más összefüggésben magyarázza a tételt. Észreveszem, hogy füzetében a lapokhoz csatol­va kemény, kartonpapírra írott kimutatásokat őriz.- Ez az egyes témák előadásához szükséges segédeszközök jegyzéke - mondja. - Fokozatosan ellenőrzőm mindegyiket. Ha lehet, újabbakat is kérek szertárunkból. Még mielőtt hozzákezdenék a témák kidolgozásához. Néhány téma azonban már kidolgozott. Ilyen például a termelés fejlődése. Diafilmek vetítésével teszi majd szemléletessé. Jády Lajos elvtárssal, a Politikai Nevelés Házának módszertani előadójá­val közösen válogatta ki a filmeket, állította össze a sorozatot. A közel 60 képből álló sorozat azonban nem egyszerre kerül majd vetítésre.- Érteni kell a módját - magyarázza -, mert nagyon igaz a pszichológusok megállapítása: aki néz, nem biztos, hogy meg is látja a fontosat, azt meg kell mutatni, egyszerre sokat pedig nem képes a figyelem észrevenni, megjegyezni. Magyarázata után nem is csodálkozom, amikor előveszi az Alkalmazott pszichológia című könyvet, melyet tanulmányoz. Még csak a 33. oldalnál tart, A hatáselemzés neveléslélektani vonatkozásai cí­mű fejezetnél, de a lapok között, néhány cédulán már sorakoznak a fontosnak vélt észrevételek, ceruzával papírra rótt feljegyzések.- Ha vitatható valami - jegyzi meg -, feltétlenül sort kerítek majd megvitatására a módszertani értekezleten. A pártoktatás módszereinek kidolgozásával ugyanis külön bizottság foglalkozik, melynek veze­tői Ivan Podivinsky, Csicsay Ilona, Eszenyi József pedagógusok. És mivel ó is tagja ennek a bizottság­nak, fontosnak tartja, hogy részese legyen ennek a munkának.- Magamnak és másoknak is segítek ezzel - hangoztatja -, ami nem is a könnyítés miatt lényeges, hanem az oktatás hatékonyságának fo­kozása szempontjából. Saját felkészüléséről így vélekedik:- Tőlem telhetőén igyekszem mindent megtenni a siker érdekében. A jó felkészülés azonban csak fél siker. Még sok egyéb tennivalónk is van. Ezek azonban inkább szervezési gondok, melyekkel a többi előadóval és politikai dolgozóval közösen majd csak megküzdünk. A siker másik fele azonban a hallgatókon múlik. Érdeklődésükön, tanulékony­ságukon, de főleg akaratukon. Meglepem ezzel a kérdéssel:- És már nem is kell fokozni, tökéletesíteni a felkészülést?- Könnyebbet is kérdezhetett volna - válaszol -, mert mostanában mindig ennek a mikéntjén gon­dolkozom, Ilyesmik jutottak eszembe eddig: több tapasztalatcsere, az előadók és általában a Politikai Nevelés Házainak dolgozói között, a termelés szer­vezésének, irányításának közvetlenebb tanulmá­nyozása, felmérések megkezdése az eddig alkal­mazott módszerek hatékonyságának vizsgálata céljából. Azután mintegy önmagát bíztatva mondja:- Még nincs későn. Valóban, még csak képzeletben mutatkozik az ősz, az új pártoktatási év kezdete. Felkészülni, jól felkészülni nincs későn. Csak éppen: itt az ideje. HAJDÚ ANDRÁS 1981. IX. 6. MEIMIII m DSEOszmr

Next

/
Oldalképek
Tartalom