Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-08-23 / 33. szám
/'"^^ehszlovákia Kommunista Pártja VO XVI. kongresszusa az elért eredményeket értékelve kiemelte az építés és a védelem egységének alapelveit. Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa határozatában megállapítja:- Népünk forradalmi vívmányai sérthetetlenek. A haza építésének és védelmének szilárd egységében kell aktívan fejlesztenünk a honvédelmi nevelés és propaganda rendszerét, az ország védelmi ereje további megszilárdítása érdekében. A XVI. kongresszus a nemzetközi helyzetet elemezve figyelmeztetett:- A nemzetközi imperializmus gyengíteni próbálja a szocialista közösség egységét, és differenciált politika segítségével, az egyes országok belügyeibe való beavatkozással ki akarják ragadni valame-; lyik országot a szocialista közösségből. Ebből következik, hogy a szocialista: haza és a forradalmi vívmányok védelme minden állampolgár becsületbeli ügye és elsőrendű kötelessége, összhangban áll valamennyiünk legsajátabb érdekeivel. A szocialista és kommunista építés egyik általános törvényszerűsége. Az, amit Lenin mondott, több mint egy fél évszázaddal ezelőtt a proletár diktatúra államának védelméről, ma is teljes mértékben érvényes. S mindaddig érvényes is lesz, amíg az imperialista háborús veszély létezik. Lenin tanításából kiindulva Lenin, a szocialista haza védelmével foglalkozva, több müvében jellemzete az imperializmus agresszív jellegét és hangsúlyozta, hogy ébereknek kell lennünk a világreakció és az imperializmus tervei miatt. A történelem tapasztalatai is megerősítik, hogy a szocializmus vívmányainak gondos védelme a szocialista és kommunista építés mai időszakában is az egyik általános, állandóan érvényes törvényszerűség. A marxismus-leninizmus klasszikusai kiemelték a szocialista forradalom fejlesztésének s vívmányai védelmének dialektikus egységét. Leleplezték a nevelés osztályjellegét, bírálóan elemezték a burzsoá nevelési rendszert, nagy jelentőséget tulajdonítva a proletár fiatalok honvédelmi nevelésének. A honvédelmi nevelést az egész nevelési folyamat elválaszthatatlan részének tekintették. Ezért a szocialista társadalomfejlesztésének minden szakaszában a további előrehaladás feltétele a forradalmi vívmányok védelme. A védelem előkészítésével kapcsolatos feladatok V. I. Lenin értelmezésében elválaszthatatlanok a szocialista változások végrehajtásától és a mai osztályokra osztott világban is a szocialista építés általános törvényszerűségét jelentik. A szocializmus építése és védelme egységének lenini eszméje tükröződik a Szovjetunió Kommunista Pártjának programjában. A kommunista ' nevelés folyamatában jelentős szerepe van a honvédelmi nevelésnek, a szocialista hazafiság, a proletár és a szocialista internacionalizmus szellemében történő nevelésnek. L. I. BrezsnyevaXXVI. kongresszuson leszögezte, hogy az SZKP hű a békepolitika lenini elveihez. - Pártunk, népünk és a világ összes nemzete, valamint a nemzetközi helyzet szempontjából ma nincsen fontosabb feladat, mint a béke megvédése - mondotta. A konkrét szovjet javaslatok ellenére nagy veszély fenyegeti az emberiséget és a világbékét az imperializmus agresz- szivitásának növekedése miatt. Brezs- nyev elvtárs az SZKP XXVI. kongresszusán megállapította: - A legagresszívebb imperialista körök politikájában szembetűnő avanturizmus nyilvánul meg, kockáztatják az emberiség létérdekeit önző nyerészkedési céljaik érdekében. Kitalálták a „korlátozott“ nukleáris háború doktrínáját, létérdekeik szférájával érvelnek, különböző verziókat terjesztenek a szovjet veszélyről és katonai fölényre akarnak szert tenni. A hetvenes évek végét és a nyolcvanas éveket az imperialista országok politikája miatt a feszültség kiéleződése jellemzi. Megbomlottak az ígéretesen fejlődő nemzetközi kapcsolatok, az enyhülési folyamat. Természetesen a helyzet kiéleződése nem egyedülálló a történelemben. Csupán a második világháború befejezése óta több olyan doktrínát hirdettek, amely az USA militarista céljainak megvalósítását célozta, több kommunista- és szovjetellenes kampányt indítottak és hidegháborút szítottak. A világreakció állt a haladó világ ellen szervezett propaganda és ideológiai diverzió élén. A szocialista országok egységének megbontására törekednek. Mindent megteszünk a békéért A CSKP XVI. kongresszusa is megállapította: - Az amerikai hadiipari komplexumnak nincs kedvére az európai béke. Az amerikai imperializmus nem mondott le arról a tervéről, hogy Európát hegemo- nista tervei keretében nukleáris háború színterévé változtassa. Azt a hamis elképzelést terjeszti, hogy az Egyesült Államok kikerüli a háborús borzalmakat. Bízunk abban, hogy a nemzetek létérdekei, az ésszerű megfontolások győznek. Mi mindent meg akarunk tenni a békéért. A béke megőrzésére irányul szocialista hazánk megbízható védelme is. Ebből következik, hogy a szocialista haza védelme szükségszerű politikai feladat, amelyet a reakciós erők eljárása kényszerít ránk. A mai feltételek között ez az egyik formája a külső és belső ellenség ellenforradalmi céljai ellen folytatott harcnak. Megteremti a feltételeket a békés élethez, a szocialista vívmányok megvédéséhez. A szocialista haza védelme azt mények és a nemzetközi katonai helyzet. A honvédelmi nevelés folyamatában előtérbe állnak a szocialista hazafiság és internacionalizmus szellemében történő nevelés kérdései. Továbbá magyarázzuk a háború és a béke viszonyának problémáit, a lenini békepolitikát, elemezzük a mai hadtudományt, felhívjuk a figyelmet a háború esetleges következményeire. Egyúttal intézkedéseket is foganatosítunk a gyakorlati problémák megoldására. A haditechnika fejlesztése, a hadseregben teljesített szolgálattal szemben támasztott igények, a műveltség szintjének emelkedése, a honvédelmi nevelés rendszerének további tökéletesítéséhez vezetett. A honvédelmi nevelés tökéletesedése, a pártszervek határozatai, valamint az államigazgatási szervek intézkedései a hetvenes évek küszöbén megteA HAZA ÉPÍTÉSE ÉS VÉDELME Fokozott figyelmet a honvédelmi nevelésnek A 3 x 1500 méteres váltófutásra készülnek az egyik szlovákiai honvédelmi sportverseny résztvevői (A. Haáőák - ŐSTK felvétel) je lenti, hogy megvédjük minden egyes szocialista ország és közösen az egész szocialista közösség szabadságát és függetlenségét. Az idén emlékezünk meg a CSKP KB Elnökségének a honvédelmi nevelés egységes rendszerére vonatkozó határozatának 10. évfordulójáról. Azokat az eredményeket, amelyeket e határozat valóra váltásában értünk el, nem értékelhetjük függetlenül a fejlett szocialista társadalom építésében elért sikerektől. A XVI. kongresszus is nagy figyelmet fordított a nevelés kérdéseire. A politikai öntudat fokozása a feltétele annak, hogy az emberek céltudatosan részt vegyenek a szocialista eszmék gyakorlati megvalósításában. A kongresszus hangsúlyozta, hogy az új ember formálása nemcsak eredménye, hanem fontos feltétele is az új társadalom építésének. Olyan embert kell nevelnünk, aki nemcsak építi az új társadalmat, hanem ötudatosan és megbízhatóan védi is. A CSKP megalakulása óta honvédelmi politikájában a védelem lenini értelmezéséből indult ki. Pártunk a szocializmus építésének kérdéseit a védelem kérdéseivel egységben oldja meg. A hazafias honvédelmi nevelést a kommunista nevelés szerves részének tekinti. A honvédelmi felkészültség a sokoldalúan fejlett személyiség fontos össszetevője. A honvédelmi nevelés az állampolgárok nevelésének szerves része, s egyúttal a szocialista közösség közös védelmének feltétele. A kommunista nevelés szerves része Megállapíthatjuk, hogy az elmúlt időszakban eredményesen valósítottuk meg a gyakorlatban az Építsd a hazát — megerősíted a békét jelmondatot. Ez a jelmondat kifejezi az építés és a védelem egységét. A honvédelmi nevelés tartalmát meghatározzák a nemzetközi eseI remtették a feltételeket a honvédelmi nevelés fejlesztésének új szakaszához. 1971-ben kidolgoztuk a honvédelmi nevelés egységes rendszerét, mivel az addigi renszer már nem felelt meg a szükségleteknek. A marxista-leninista pártok már 1969- ben moszkvai tanácskozásukon megállapították, hogy az imperializmus nem mond le a szocializmus elleni fegyveres harcról, szüntelenül fokozza a fegyverkezési versenyt, kiélezi az ideológiai küzdelmet és a szocialista tábor védelmi erejének megbontására törekszik. A kommunista- és munkáspártok ezzel kapcsolatos tapasztalatait kihasználtuk a honvédelmi nevelés egységes rendszerének kidolgozásakor is. Az ezzel kapcsolatos dokumentum kiemelte, hogy egységes formákat kell érvényesíteni az építés és a védelem során, és a honvédelmi nevelés a kommunista nevelés elválaszthatatlan része. A CSKP KB Elnökségének határozata leszögezte, a honvédelmi nevelés célja az, hogy minden csehszlovák állampolgár érezzen felelősséget a haza sorsáért és álljon készen megvédésére. A párthatározat hangsúlyozta, hogy a honvédelmi nevelés a párt, állami és társadalmi szervek és szervezetek tevékenységének állandó része. Az egységes rendszer keretében a honvédelmi nevelés az iskolai honvédelmi nevelésre, a sorkötelesek felkészítésére, a tartalékosok képzésére, a lakosság polgárvédelmi felkészítésére, valamint a honvédelmi szakkörök tevékenységére oszlik. A csehszlovák néphadsereg az egységes honvédelmi nevelés rendszerében kettős feladatot lát el, saját hadseregen belüli tevékenységével, valamint a különböző szerveknek és szervezeteknek nyújtott segítséggel. Egységes rendszer Az elmúlt tíz év folyamán a legfelsőbb pártszervek rendszeresen foglalkoztak a honvédelmi nevelés javításával. Értékelték az elért eredményeket és meghatározták az új feladatokat. Az egységes rendszerre vonatkozó határozat elfogadása utáni időszakban a legfontosabb feladat az volt, hogy mindenki helyesen megértse annak jelentőségét. 1972-től megkezdődött az egységes rendszer szervezeti struktúrájának kiépítése, majd 1973-ban a Szövetségi Gyűlés törvényt hozott a honvédelmi nevelésről. Ez a törvény, valamint a kormány ezzel kapcsolatos rendeletéi a párt honvédelmi politikájának alapelveiböl, a Varsói Szerződés országainak egységes honvédelmi politikájából indultak ki. Egyúttal meghatározták, hogy a honvédelmi nevelés egységes rendszere keretében a feladatok teljesítéséért az illetékes államigazgatási és gazdasági szervek felelősek. Fontos feladatok hárulnak a Nemzeti Front szervezeteire is. Az SZLKP Központi Bizottságának Elnöksége az év elején értékelte a tíz évvel ezelőtt a CSKP KB Elnöksége által jóváhagyott határozat teljesítését. Megállapította, hogy a lakosság fokozott figyelmet szentel a honvédelmi nevelés kérdéseinek, a honvédelmi neveléssel kapcsolatos párthatározatok megvalósításának céltudatos egybehangolása fokozatosan megnyilvánul abban, hogy a lakosságot jobban felkészítjük a szocializmus megvédésére. Megelégedéssel szögezte le, hogy előtérbe kerül a honvédelmi nevelés minőségének javítására és hatékonyságának növelésére kifejtett törekvés. Az egész folyamatot befolyásolta, hogy a pártszervezetek fokozott hatást gyakoroltak a nevelésre, a honvédelmi nevelés egyre inkább a kommunista nevelés elválaszthatatlan részévé válik. Egyúttal a területi államigazgatási szervek és a társadalmi szervezetek jobban együttműködnek a csehszlovák néphadsereg egységeivel, a polgári védelem törzskaraival, a népi milíciával, a nemzetbiztonsági testülettel, a honvédelmi nevelés fejlesztése során. Egybehangoltan A Központi Bizottság Elnöksége egyúttal figyelmeztetett arra, hogy a nemzeti bizottságoknak és a többi szervezeteknek egybe kell hangolniuk tevékenységüket feladataik teljesítése során, főleg a falvakon. Közismerten növekszik a sportlétesítmények, játszóterek, tornatermek száma. Ezeket azonban nem használják ki mindenütt céltudatosan a fiatalok edzettségének, fizikai erőnlétének fokozására. Gyakran hangzik el jogos bírálat a tanítók részéről, hogy nincsenek jó feltételeik az iskolai testneveléshez. A jövőben is arra kell törekedniük, hogy a honvédelmi nevelés reagáljon a csehszlovák néphadsereg szükségleteire, a haza védelmi követelményeire és segítsen a szocialista társadalom fejlesztésében, a szocialista ember nevelésében. A honvédelmi nevelés további fejlesztése megköveteli, hogy tovább mélyítsük kapcsolatát társadalmunk fejlesztésével a bonyolult nemzetközi feltételek között is. A CSKP XVI. kongresszusának határozata alapján a honvédelmi nevelés rendszerét a nevelés valamennyi formáját tökéletesítve fogjuk fejleszteni. Szem előtt tartva azt az elvet, hogy a szocialista vívmányok védelme minden állampolgár ügye, a következő időszakban is osztályszempontból fogjuk magyarázni a nemzetközi katonai és politikai helyzetet. Teljesítenünk kell a kongresszus által kifejtett követelményt: A bel- és külpolitikai feltételek szükségessé teszik a hazafias és internacionalista öntudat állandó elmélyítését, azt az eltökéltséget, hogy nemcsak saját hazánkat, hanem világviszonylatban is megvédjük a szocializmust és a haladást. Továbbra is magyaráznunk kell, milyen veszélyt jelent az imperializmus agresszivitása, azt, hogy a békés egymás mellett élés viszonyai között kiéleződik a szocializmus és a kapitalizmus közti ideológiai harc. Továbbra is rámutatunk a csehszlovák néphadsereg fontos feladataira, javítjuk a fiatalok viszonyát a hadsereg, a katonai szolgálat és a katonai pálya iránt. Az iskoláknak, pedagógusoknak, pionír- és SZISZ-szer- vezeteknek az eddiginél jobban kell bekapcsolódniuk a honvédelmi nevelésbe. A honvédelmi nevelés egységes rendszerének fejlesztésében példát kell mutatniuk a kommunistáknak. Az eddigiek során sok problémát sikerült megoldani- ,uk. Az előttünk álló időszakban még bonyolultabb feladatokat kell megoldanunk, de a párt bízik tagjaiban. Feltételezi, hogy határozatai, így tehát a lakosság honvédelmi nevelésének egységes rendszeréről hozott határozata is mindenki számára törvényt jelent. Stefan burcin az SZLKP KB munkatársa