Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-08-16 / 32. szám
V sóhajtott ág, hogy ozom és még ereiket. Ne i készülő légemet, hóc. Né- :erú, köz: a vadá- i. a legkiült sze- lengeteg - örökös gyet mu- >hóc kilé- Mozdula- íyomását )gy ez az ég bele- ber hajá- íncsétlen átsuhant men faggatta talán legtehetségesebb bohóca verset akar mondani. Szoroka rájött, hogy most már mindegy. Misiké bármit mondhat a pódi umon...- Rendben van - bó intott az igazgató szmoking, de az arca, Misiké, természetesen i bohóc festett arca. Ugyanakkor <ét óriási vásznon vetíteni fogunk. Úgy ám, fickó. Az arcnak érzékeli is-közel- ségben kell lennie, hogy a versmondó és a hallgató bensőséges kapcsolata biztosítva léc yen. Milyen verset választott? Eilég közérthető?- A közönség összeté ele bizonyára vegyes. Talán egy kis bevezető elemzés nem ártana meg.- Nézze, Misiké, meglátjuk. Most egyből gólt lövünk. Mert ugye az lesz?! Most az elemzést még ejtjük.- És ha megbukom? Ha éppen ezen csúszok el - idegeskedett Misiké mi a garancia?- A szerződése, a szc rzödése! x A telt ház ujjongva fogadta a műsorvezető tájékoztatását, s utána pár másodperces csönd borult a nézőközönség soraira Csönd, a különös csönd hatása .. Misiké szétrántotta a függönyt. edzett nyugalommal lépdelt, s ünnepélyes fejtartása máris megjelent a két vetítővásznon. Förgeteges taps dübörgött és hahotázások meg nyerítések hallatszottak. Misiké megemelte cilinderét. A közönség sikoltozott. A bohóc kiérkezett a kör közepére, s mélyen meghajolt. Értelmes pillantással nézett az emberekre. Szivét tágra nyitotta.- Tél volt - mondta. A zaj nem akart szűnni...- Tél volt - kiáltott Misiké. Kacagások géppuskái kattogtak.- Vers - mondta a bohóc. A filmvásznon óriásira festett szemekkel, piros-paradicsom orral. mosolyra festett szájjal, fintorba szaladt arckifejezéssel némán tátogott a fiatalember, majd feje fölé emelte jobb karját, s bal kezének mutató ujját a szájára szorította.- Psssszt! - szisszent a mikrofonba. A hangmoraj lassan elült.- Vers - monta ájtatosan Misiké. Az első sorból apró nyihogások hallatszottak.- Tél volt - zengett a bohóc hangja.- Az, tél volt és köröztek ... Óriási kacaj tört ki a nézőtéren Szava se hallatszott Misikének, csak a filmvásznon élt a néma szó, a fiatalember tekintetében, arckifejezésében, mely a festett álarc miatt megbabonázta a nézőtért, s mikor a bohóc meghajolt, a közönség fájdalmas ugatásban fetrengett, hasgörcsökben üvöltözött, s Misiké arca, mint az ártatlan telihold ragyogott a két filmvásznon, s leszaladó könnycseppétől arcfestéke kicsit fölázott. gteljesen mosolyeretne r i gyanút eimet.. ölt le egy cjcsöppet is még?! sikerült áció éress Góliát élvonal„új tag" okról fokiok sorá- hüséges fakulása, íse is jel:zadtság- it, nyakát ögő légy- apott vol- elhetetlet magya- jesz! ott: Misi, fog mon- z ország FIATAL KUBAI KÖLTŐK Roberto Fernández Retamar Amikor verset ír az ember Gondtalan gyerekzsivaj fölött Egy hasadékában a csendnek Magányos fát találtam rózsaszín virágba borulva Tündöklölni a reggeli ég háttere előtt. Mint nyitott tenyér, olyan volt, Mint meleget sugárzó gondolat. Én találtam, hát enyém volt a fa, S magánya kettőnk magánya lett. A rózsaszín virágözön az öröm ízlelgetője. és én Arra gondoltam akkor ott, Mily szegény volna a fák e hercege Ha nem látnám szépségét, Ha szemem nem igazolná e tavaszi pompát. Mintha ez a fa, melynek a csend és csobogás közt adatott elnyilnia. Látásom nélkül valós se volna tán, Csak megbűvölt szemem adna életet neki. Lám, ez az a perc, amikor verset ír az ember. • Marián Minarovié illustrációja Roberto Fernández Retamar verséhez Minerva Salado Búcsú Szeretted azt a foltnyi kéket a vihar-tépte fák között; az ég ágyása volt, fény-maggal bevetve, éhes madarak járták reggelente, hogy felcsipegessék a magvakat. Szeretted azt a foltnyi kéket; elpihent ott a gondolat. Számlálatlanul múltak a percek, észre sem vettük: megásták sírodat. A foltnyi kék a csonka fák között most már enyém, másnak nem adhatom, Hideg esőként zuhognak rám az árnyak, Eső, vagy árnyék? Magam sem tudom. Manuel Diaz Martinez A hollók A tél elől menekülve megérkeznek a hollók. Ellepnek minden széket, asztalt, sorakoznak a magas párkányokon. Szárnyuk fekete surrogása elsötétíti a hálószobákat, ahol mezítelen szeretők bámulják őket rémülettel. Károgva járnak-kelnek a házban felkapkodják a lehullott morzsát. Szemük fekete villanása meggyúri még a fémet is, megrepeszti a tükröket beszennyezi a kutakat. A szálakra tépett függönyökből fészket raknak a tojók, s megülnek, a hímek pedig megrebbennek olykor, s meg-megállnak, amint az ablak párás üvegén kinéznek, mert sötét gomolyag és messzi szárnyak ígérik az új sereg jövetelét. Omega Agüero Cintio Vitier A tenger irgalmát kérem Mig e végtelen földet járom egészen a hajnal pereméig és őrzöm minden korok emlékezetét s mert jól ismerem a barbárokat és a kortárs hordákat is a holnap rémületével a tenger irgalmát kérem mert a keringő földgolyó elszökik előlem Mikola Anikó fordításai Rejtekhelyen Mind keresik, mind tapintanák érinthetetlen testét. Ifjaknak ő az ifjúság, hatalmasoknak haraghoz áldozat. Van, aki már-már fogni véli fényre áhitó kezével, s árnyékkal teli kezével a másik nyúlna utána: hasztalan. Magányos, védtelen, mégis sebezhetetlen. Szárnyával, sugaraival búvik biztos rejtekhelyén a holtak szívében. ján. Majd gondol egyet ) kérdését hasonlókép- a többi vendég felé for- fejlett kaméleon-reagá- személytelenné, vagy egemelve helyeselnek 'alatot tartva helyénva- z hangosan káromkod- Dékélve fordul vissza, ajtón egy szép, nagy ■ompolyog be. Amint a, a megfelelő szavak i erejével próbált hatni t szép állat csak ült egy Jen. A férfi azonban nem való ide kutya, tekintetére a ven- megannyi módyen helyen semmi keresnivaló a dögnek. egy koszos, harapós Az ajtó nyílásban most a szálloda- igazgató jelenik meg. Társaságával a pult kö; elében telepszik le. A törzsvendégei kaméleoni figyelme most az igazgé tó felé fordul. A kutya óvatosan melle somfordái, székjének lábánál leül, hűséges szemeit az igazgatóra veti. Az éppen a mixernő dereka után kapeodó férfit nézi. A mixernő segélykéi ó pillantással tör össze egy poharat. A kutya ekkor bátortalanul megnyalj i az igazgató kezét. A vendégek m< >st már felhördülnek: piszkos dög, mit nolesztálja az embereket, ki kell hajítani. Ketten rohannak oda zsebkenc ót nyújtva. Az igazgató udvariasan /isszautasítja. Int a főpincérnek, fülébe súg valamit, s az nyomban eltűnik az ajtón át. Telefonál Pár perc múlva két rendőr lép be Mindenki egyszerre mutatná, hogy hol van a kutya: csak vigyázzanak, nehogy megvaduljon. Az igazgató mosolyogva simogatja a szép állat fejét:- Nem a kutyát, azt a magas férfit, ott - mondja, és kockacukrot ad a kutyának. A férfi nagy ordítozásba és káromkodásba kezd. A csönd megmerevedik a levegőben. Majd:- Igaza van az igazgató elvtársnak! Mindenkit csak piszkált az részeg disznó!- A nőket is!- De most megadtuk neki a magáét! Jól elintéztük!- Hát ártott valakinek ez a szegény kutyus? Na, gyere, itt egy cukorka!... A kutya unottan elfordítja a fejét, nagyot ásít, kibújik a lábak közt, s lassan elindul a kijárat felé. Az embergyürü közepén az igazgató marad. Preiner Tibor illusztrációja Németh Ilona: ÉPÍTÉS
