Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-08-09 / 31. szám
Tóth-Máté Miklós A cipészné csak akkor nem terpeszkedett kint az üzletajtóban, ha aludt. Egyébként lófejével mindennap szembekerültek a járókelők. Télen, igaz, csak az ajtó mögött, az üvegen keresztül leste az eseményeket, de tavasztól őszig kitette a székét és azon trónolt egész nap. Most nyár volt, tehát kint ült, így természetes, hogy neki tűnt fel először a csokornyakkendős férfi.- Nézd csak - szólt hátra a férjének miért visel ez az ember hétköznap is csokornyakkendőt?- Kérdezd meg tőle - morogta a cipész, elmélyülten nézegetve egy frissen talpalt szandált. A cipészné összehúzott szemmel bámulta a csokornyakkendős férfit, amint az befordult a sarkon és eltűnt a szeme elől. Abban az utcában mindenki ismert mindenkit. Falusias utca volt a főváros közepén, nem messze a Városligettől, közel egy térhez, ahol templom állt. Oda jártak prédikációt hallgatni az emberek; a kisvendéglőbe berúgni, és meccset nézni a televízión. A csokornyakkendős férfi alig egy hete lakott az utcában, egy bérház harmadik emeletén, amikor a cipésznének feltűnt a csokornyakkendője. Másnap a cipészné megismételte szó szerint, amikor ismét közeledni látta a férfit.- Nézd csak, miért visel ez az ember hétköznap is csokornyakkendőt? - Aztán még hozzátette. - Pettyes csokornyakkendőt visel.- Ne törődj már vele - dünnyögte a férje, de közben ó is kilesett az ajtón. A férfi akkor lépett be a szemben levő telefonfülkébe. A csokomyakkendője valóban pettyes volt.- Telefonál - mondta a cipészné. - Mit telefonál ez annyit? Más ilyenkor dolgozik, ő meg telefonál! A cipész megcsóválta a fejét és azt mondta, hogy bizony nagyon sok még a gazember. Délután a cipészné átsétált a maszek trafikosnéhoz, és megkérdezte, mit tud a csokornyakkendősről.- Fecskét szív - jellemezte a trafikos- né —, egrit. Mindig megnyomkodja, mielőtt elteszi.- Nem tetszik nekem ez az ember - mozgatta lófejét a cipészné ez kérem, hétköznap is csokornyakkendőt visel, és órákat telefonál a fülkében. Én kérem nem is tudom, mikor telefonáltam utoljára, van nekem egyéb dolgom is, ő meg minden áldott nap, és amikor elmegy előttem, érzem, hogy legszívesebben belém rúgna.- Talán csak nem? - hüledezett a trafi- kosné. - Hiszen nem is ismeri magát!- Éppen azért! Mert mindig keresztülnézek rajta. Nekem az ilyen egy senki. Ez lehet, kérem, rendőrségi besúgó, meg kém is! Angol szövetből van a ruhája, és hétköznap is csokornyakkendőt visel.- Azt mondják, művész - csillant a tra- fikosné szeme -, valami szobrász vagy ilyesmi.- Szobrász?! - A cipészné gúnyosan felnevetett. - Na, maga sem látott akkor még szobrászt! Piszkos, elhanyagolt az mind, és a legtöbbnek szakálla van. Ez a szőrtelen képű lenne magának szobrász ...? És a cipészné mindennap újabb híreket gyújtott. Nem volt nehéz, mert a csokornyakkendős férfi lassan az utca, a környező utcák és a tér középpontjába került. Mint egy oda nem illő épület. Senki sem tudott róla semmit, de mindenkinek volt valami biztos értesülése róla.- Lányokat cipel a lakására - tárgyalták a Közértben -, tizennégy éven aluliakat.- öttalálatosa volt a lottón - híresztelte a szódásné -, Ráckevén csináltat villát.- Van ennek kocsija is, csak nem használja - mondta jól értésükén a kisvendéglő üzletvezetője, és a törzsvendégek rábólintottak.- Költő - keringett róla a fodrásznál -, de politikailag megbízhatatlan és ezért indexen vannak a versei.- Színész - mondta valaki a hentesnél -, de nincs szerződésben. A csokornyakkendős férfi semmit sem tudott a személyét érintő vélekedésekről. Igaz, nem is figyelt oda túlságosan, bár egyszer, amint hazafelé sietett, feltűnt neki, hogy a cipészné utána acsargott valamit. Moslék, vagy ehhez hasonlót mondhatott, de a csokornyakkendős meg volt győződve, hogy a titulus nem őt illeti. Miért mondana rá ilyet az asszony? Hiszen csak látásból ismerte. Ahogy látásból ismert mindenkit a környéken és a házban is, ahol lakott. Jött-ment, járt-kelt továbbra is, pontosan úgy, mint a többiek, akik már régebben laktak az utcában. Ősszel szakállt növesztett, és a haját is nagyobbra hagyta nőni.- Na, ugye, mondtam - ujjongott a tra- fikosné - művész ez, már szakállt is növesztett. A cipészné letorkolta.- Bűnöző - mondta -, ez nappal lóg, éjjel betör, amíg el nem kapják! Higgyen az én emberismeretemnek. És megtárgyalta az egyik házmester- nével, aztán a másik házmesternével, és megtárgyalta a harmadik házmesternével az utcában, hogy ezt az embert fel kéne jelenteni, mert ennek nem lesz jó vége.- Miért? - vette pártfogásába az egyik.- tud róla valamit?- Mindent! - hördült fel a cipészné.- Nyár óta figyelem, módomban volt meggyőződni a disznóságairól! Ne akarja, kedveském, hogy részletezzem. Nekem elhiheti, hogy az ilyenek teszik tönkre a szocializmust. Nem lepődnék meg- suttogta -, ha egyszer az is kiderülne róla hogy háborús bűnös! Mert, hogy sváb, az egészen biztos. Hallottam, hogy németül telefonált. Egyik este, október végén lehetett, amikor a csokornyakkendős férfi gyanútlanul hazafelé tartott, és ahogy a cipész műhelye előtt elment, váratlanul egy üres konzervdoboz vágódott a hátának. A cipészné kamasz unokája dobta. A csokornyakkendős férfi tanácstalanul fordult meg, mint aki nem tudja, mi történt.- Te dobtál? - nézett a kamaszra.- Én.- Miért? A kamasz vigyorogva vállat vont.- Nem szeretem a csokornyakkendőjét! Olyan, mint egy selyemhernyó. A cipészné nem szólt. Állt az ajtóban és figyelt. Kijött a cipész is. Aztán előkerült az egyik házmesterné, a másik, a harmadik. A kisvendéglő üzletvezetője. Több törzsvendég. A szódás, az órás, a kárpitos, a fodrász. Némán állták körül a csokornyakkendőst.- Mit akarsz tőlem? - kérdezte egyikről a másikra tekintve. Senki sem válaszolt. Ekkor a csokornyakkendős lassan belépett a telefonfülkébe. Maga sem tudta, hogy miért nem haza ment, hiszen az lett volna ésszerűbb, de egyszerűen nem akart hinni az eseményeknek. Leemelte a kagylót, bedobta az érmét, közben hátrapillantott. A lófejű cipészné ott állt a fülke előtt, körülötte az emberek.- Mit akarnak tőlém? - tépte fel az ajtót a csokornyakkendős, és ekkor kapta az első pofont, majd rögtön utána egy másodikat is. Aztán a cipészné felvisított, lófeje eltorzult a gyűlölettől, letépte a csokornyakkendőt és beletaposta a sárba.- Mit követett el? - kérdezte valaki, nem a környékről való.- Lopott - felelte neki egy asszony, mire a másik lehurrogta.- Erőszakoskodott a cipészné unokájával! Buzi!- Fúj! - mondták többen is. Egy drabális törzsvendég kirontott a kisvendéglőből.- Ki bántja a haveromat? - üvöltött fel, és csak úgy találomra beleöklözött a tumultusba. - A legjobb haveromat. És ekkor a férfi, akinek nem is olyan régen még csokornyakkendője volt, belehasalt a sárba és a vére a telefonfülke oldalára freccsent. És jött az URH, és jött a mentő, és aztán felvették a csokornyakkendős férfi adatait, aki nem volt művész, nem volt kém, nem volt bűnöző, aki nem volt stb..., stb..., stb..., aki csak egyszerűen: Dobozi Károly harmincöt éves biztosítási ügynök. Elvált. Két gyermek apja. Büntetlen előéletű. Másnap a telefonfülke előtt valaki egy összetaposott, sáros pettyes csokornyak- nyakkendőt talált. Kis ideig forgatta, nézegette, aztán eldobta. Abban az utcában nem viselt ilyet senki. Racskó Zoltán illusztrációja ga en ór; ho mt Olc- c ho ide tő mé a í vái aki len I tar- (■ I iS ! k 3 ! SZÍ sél nás voli sof baj I tév fes a v utc ren hoc nás / lejjí alja aka öss Azt sző ta 1 me< F zeg felé hog fi sen Moí A szei C cim| has: miéi közi éles Arth és le lenn nein Harr ügy« nagi H meg rong sza. Ián i nebt képe ring« O lyankor, amikor Apu nincs otthon, Kiskata rengetegei dolgozik. Mert van ám munkája annyi, hogy az na, alig bírja idővel és szusszal, hogy addigra minden a legnagyobb rendben legyen, mire Apu hazajön. Ilyenkor Anyu is szokott segiteni neki. Ha Anyu például látja, hogy Kis- katának rengeteg mosnivalója van, akkor besegít neki a mosásba: Anyu Kiskata pelenkáit meg Apu piszkos ingeit veszi gondjaiba, Kiskata meg Apu zsebkendőjét áztatja be a pisis és kakis pelenkák közé. És nem érti, hogy miért kiált rá ilyenkor Anyu, holott víz ez is, meg víz az is. Anyu különben is olyan de olyan undok tud lenni néha. Csak feltartja az embert a munkában. Úgyis elég dolga van Kiskáténak, s még csak az hiányzik az egészhez, hogy Anyu folyton-folyvást molesztálja ót. Aztán Anyu segít leszedni Kiskáténak az erkélyre kiteregetett ruhákat. Ez az egész segítség úgy történik, hogy Anyu nyújtogatja magát - a lábát, a derekát, a kezét -, hogy elérje a csipeszeket, amelyek úgy sorakoznak a száritókö- télen, mint villanydróton őszelőn a fecskék, szóval, mondom, Anyu úgy nyújtogatja magát, hogy az még egy éltornásznstk is a becsületére válna, miközben Kiskata sorra becipeli a száraz ruhadarabokat a lakószobába. Néha kettöt- hármat is elvisz egyszerre, ilyenkor azonban egyet-egyet rendszerint elpottyant közülük. De üsse kavics, a legközelebbi fordulónál majd fölveszi ezeket is. Csak Anyu ne mérgelődne annyit. Hát meg lehet ezt érteni? Hiszen ö amúgy sem hagyna ott a földön egyetlenegyet sem. Ebéd után, miután Kiskata már megetette Anyut, fogja magát, s az asztalkendőről szépen lerázza a morzsákat. A földre. Hiszen hová is rázhatná máshová? A mennyezetre osak mégse rázhatja föl?! De sebaj, hiszen Anyu úgyis söpörni szokott minden evés után. Anyu szereti a tisztaságot, s talán még akkor is kisöpörne, hogyha Kiskata nem is szórná le a morzsákat. Mert annak az a rendje s módja, hogy evés után a konyhában söpörni kell. Tehát Anyu fogja a söprűt és - söpör. Kiskata közben tér egyet a lakószobában, s amikor visszamegy Tóth László Kiskata meg Anyu meg egyebek a konyhába, hát látja, hogy An ugyan kisöpört már, de a lábtör elfelejtette lerázni. Ejnye, ejn) ez az Anyu - gondolja Kiska hogy milyen feledékeny! Én mi csak dolgozhatok utána! És foc szépen a lábtörlőt, és nagy sza értelemmel kirázza, csak ú száll a por! Aztán Kiskata vizet iszik, mt ekkora nagy munkában igencs, meg lehet ám szomjazni, de a v fele kicsurog a pohár mellett. Mt a víznek, ugye, egyebek ke olyan tulajdonsága is van, hot csurog. S persze, megint a földr Na annyi baj legyen, mert Kiska tudja ám, hogy a vizet, ami á fáid kicsurgott, azt föl kell törölni, s a igazán nem várhatja el Anyuk hogy még ebben is segítsen neI Meg hát csak nem fogja a segítst gét kérni ilyen kis semmiségekbe
