Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-02-01 / 4. szám
1981. II. 1. 9 rjeváhdorlis Állategészségügyi asszanáló intézet. Kevésbé hivalkodó s a többség számára nem sokkal többet mondó héber eredetű szóval kafiléria. öt van belőlük Szlovákiában és a szenei (Senec) nemcsak a legnagyobb teljesítményű, hanem gépi felszereltségében is a legkorszerűbb. Csak az utóbbi három esztendőben lett azzá.- Korábban inkább a mezőgazdaság amolyan pöcegödrének számítottunk - húzza el a száját kicsit kesernyésen az intézet igazgatója, Peter Való agrármérnök. Az állatállomány takarmányozásában a szemes termények megtakarításának és egyéb értékes fehérjetartalmú tápanyaggal történő helyettesítésének, a „fehérjeprogram“ megvalósításának követelménye hozta meg számukra a nagyobb megbecsülést jelentő fordulatot. Főként abban, hogy holland, svájci és francia gépek vásárlására nyílt lehetőségük és így többszörösére növelhették termelésüket.- Termelnek? Mindig azt hittem, s talán nem egymagám, hogy az effajta üzemben a környezethigienés viszonyok rendezése érdekében elégetik, vagy elföldelik az elhullott állatokat...- Nem így van. A kafiléria tulajdonképpen dög- és hulladékhúst feldolgozó üzem. Kettős a feladata. Egyrészt a föld- múvesszövetkezetekböl és az állami gazdaságokból a bejelentési kötelezettség alapján összpontosítani az elhullott állatokat, az ún. kadávereket, illetve a vágóhidak ,, elkobzott“, vagyis emberi fogyasztásra alkalmatlan hulladékhúsát, pl. a beleket, füleket, szemeket stb. Az utóbbi teszi ki a begyűjtött anyag nyolcvan százalékát. Másrészt, ezt a nyersanyagot feldolgozzuk húscsont-takarmánylisztté, amely hozzávetőleg háromszázalékos hányadban fehérjegazdag adaléka a különféle takarmánykeverékeknek. Most már tehát nem a tulajdonképpeni assza- náláson, az ilyen anyag eltávolításán van a hangsúly, bár az is fontos, hanem célszerű feldolgozásán. Míg tizenöt évvel ezelőtt, amikor ez az üzem felépült, 41 140 tonna nyersanyag került ide, addig jelenleg évente 24 ezer tonna, döntő, hányadában feldolgozható állapotban. Persze erre aligha vállalkozhatnánk, ha nem vezettük volna be a három műszakos üzemelést, ha időt szakíthatnánk a gépek rendes és rendszeres karbantartására, generáljavításaira, ha nem dolgoznánk szombaton, vasárnap és ünnepnapon is, ha mindenki rendesen meríthetné szabadságát, s ha a termelésben nem lennének kénytelenek oly sok túlórát vállalni. Fehér köpenyt öltök magamra, cipőmre igelitpapucsot húzok. Az udvaron furcsa szagorgia csap meg. A bomlásnak induló hús szaga, az állott csont jellegzetes bűze, s ki tudja még milyen kipárolgások. A háttérben domb - csontból. Lehet vagy negyven tonna. Előtte hatalmas konténerben ilyen és olyan húscafatok, vágóhídi maradékok.("„Az éjszakai műszak számára“). Jobbra a boncteremnek nevezett tágas csarnok bejárata nyílik. Szinte eltorlaszolja az előtte álló, zárt rakfelületű, különleges kiképzésű tehergépkocsi. Rudolf Uherőík - az üzemi pártszervezet elnöke - az asszanációs technikusok egyike, egyszemélyben gépkocsivezető és munkás, rakja ki az állattetemeket. A nagyobbakat csörlő, a kisebbeket kam- pós botszerűség segítségével. Ilyen munka közben nem nagyon beszédes az ember s az én szám is csak kényszerből nyílik kérdésre, annyira lehangoló a látvány és áthatóan sűrű, irdatlanul kellemetlen a levegő.- Huszonhat ilyen és ehhez hasonló gépkocsink ingázik nap nap után öt járás területén. A legrosszabb begyűjteni az egyes mezőgazdasági üzemekben szakszerűtlenül, számunkra néha nehezen megközelíthető helyen tárolt, elhullott állatokat. A kadáverek egy ötödé már fel nem használható állapotban kerül ide, legfeljebb elföldelhető. Az előírások sze-, rint a bejelentéstől számított negyven- nyolc órán belül kell elszállítanunk a ka- dávert. Általában naponta hozzuk, sőt a vágóhidakról a hulladékhúst naponta többször is, de a bomlási folyamat már négy órával az elhullás után megkezdődik. ..- Mennyit keresnek?- Átlag 3600 korona körül. Persze a begyűjtött anyag mennyiségétől és a megtett távolságtól függóviszonyban - egyesek naponta több száz kilométert is megtesznek s tizenkét-tizenhárom prát is dolgoznak - akár az ötö, az öt és felet is elérik. A munkacsarnokban halomban állnak az állattetemek. ,,Elképzelheti ezt a képet nyári hőségben, amikor néha (két három méteres hústornyokkal vagyunk körülbástyázva.“) Itt három műszakban összesen tizenöten dolgoznak. Csak a számon merek lélegzetet venni s alig tudok figyelni a borjak bőrének lefejtésére. Ezt is csörlő segítségével végzi egykét ember. Néhány éve könnyebbséget jelent, hogy a tetemet, átszűrt füldobján keresztül, 3-6 atmoszféra nyomású sűrített levegővel felfújják, hogy feszüljön a bőr, mert így, főként télen dermedt állapotban, könnyebben lenyúzható, meg jóval ritkábban szenved kárt, mint a múltban. Kérésünkre az egyik munkás, Horváth Rudolf, egy jókora, talán kétszáz kilós sertést akaszt rá a mennyezeti berendezés horgára, amely magasba emeli, majd lassan egy hatalmas húsdaráló szájába engedi. Talán egy perc sem telik el, a húskolosszus „felfasírozódott“ és a véres masszát szálítószalag viszi a szomszédba, további feldolgozásra.- A bányászok munkája sem nehezebb - így mondják itt az emberek, s igazat kell adjak nekik. Fizikailag ugyan talán nem kifejezetten megerőltető a munka, de eltekintve attól, hogy fertőzésveszélyes (ezen a címen az üzem minden dolgozója óránként két koronáig terjedő oótlékot kap, még az adminisztrációban dolgozók is havi száz koronát), egyszerűen gyomor kell hozzá. - Itt a szag nemcsak a munkaruhába ivódik bele, ezen könnyű segíteni, hanem szinte a bőr alá... Tizenkét órát dolgoznak itt egyhuzamban, majd huszonnégy órájuk szabad, de ha valaki kiesik, akkor akad. aki vállalja a kettős műszakot is. S a kereset? Két és fél ezertől három és fél ezerig.- Maradnak az emberek?- Meg fog lepődni de közvetlenül a termelési részleg ötven dolgozója közül a törzsgárdához tartozik 30-35 olyan ember, aki tíz-tizenöt éve hű hozzánk. Persze a fiatalabbak nagyrészt gyakrabban váltakoznak, az évi munkaerő-vándorlás 12-15 százalékos, s akadnak olyanok is, akik addig húznak, amíg fel nem épül a családi házuk, azután szépen elköszönnek. Általában azonban jó a munka- fegyelem, derekasan dolgoznak. Eretnek gondolatot ejtek ki a számon:- Ml lenne, ha ebbe a boncterembe szabadságvesztési büntetésre ítélt visz- szaeső bűnözőket irányítanának?- Hát, aligha jönnének ide szívesen. Az igazsághoz tartozik viszont az is, hogy itt a régebben dolgozók még jól emlékeznek arra, mily sok megerőltető és gyomorháborító munkát kellett végezni, amikor a gépek helyett kézzel aprították a húst, vasvillával rakták kiskocsikra a beleket, kézileg töltötték fel a destrukto- rokat és a sajtológépeket, s arra is, hogy mennyivel nagyobb volt a fertőzési és a baleset veszély. S mindez lényegében 1977-ig! Tovább megyünk. Megtudom, hogy az udvaron látott csontot általában két naponta juttatják el a Liptovsky Mikulás-i Glejona üzembe, ahol a többi között enyv készül belőle. S a bőrrel mi lesz?- Lefejtését követően, műszak végén ledobják ide, erre az egy emelettel lejjebb fekvő szintre, a fertőtlenítő medencébe. Huszonnégy óra elteltével letisztítom róla a hús- és faggyúmaradványokat és alaposan besózom. Úgy marad felhalmozva 10-20 napig, majd fajta és minőség szerint osztályozva bálákba kötöm és havonta egyszer, tíztonnánként, elszállítjuk a boéanyi börcserzö üzembe - magyarázza Frantisek Sandtner, a munkakör szakembere. Nem kis mennyiségről van szó, évente 105 tonna első minőségi osztályba sorolt borjú- és marhabörról, ami nagyjából megfelel tizenötezer darabnak. A legfontosabb termék azonban természetesen a húscsont-takarmányliszt. Hogyan készül? Lényegében zárt technológiai rendszerben, vagyis az anyaghoz a boncteremtől kezdve nem nyúl hozzá emberi kéz. Az itt őrölt massza, illetve az örletlen hulladékhús szállító- szalagokon jut el a feldolgozó csarnokba. Az öt, egyenként hét tonna befogadó- képességű, csehszlovák gyártmányú destruktorban, amolyan óriási, kettősfalú kuktában, forró gőzzel 130 fokra hevítik, felfőzik, s ezzel csíramentesítik is. Feltöltésük a korábbi egy óráról, a gépesítésnek köszönhetően, lerövidült 5-8 percre. - A hevítést folyamat - magyarázza Milan Chovanec mester - egy órát tart, ezután a masszát 6-8 órán át szárítja a destruktor, majd a két Stork-Duke mintájú holland sajtólógép kipréseli belőle a zsiradékot. A feldolgozásra kerülő anyag súlyának tíz százaléka iparilag hasznosítható zsiradék lesz („több mint a felét, évente ezer kétszáz tonna körüli mennyiséget nyugatra exportálunk belőle, ezzel térítjük meg az ott vásárolt gépek értékét" - szól közbe az igazgató), húsz százaléka pedig ezeken a svájci gépeken finomra őrölt takarmányliszt... A csarnokban a szagok már elviselhetőbbek, de párás és meleg a levegő. Fönt a magasban ugyan lustán forog egy nagy ventillátor, de a légkondicionáló és szagelvonó berendezésnek különben sem itt, sem másutt nyoma sincs. - Nyáron kánikulában bizony 45-50 fokos itt a hőség _ - mondják. A jókai Mária Krajőiová és a hegysúri Nagy Erzsébet mutatja nekem a sajtológép mellett heverő öklömnyi fémdarabot: - Ez is benne volt... A gép csodálatos módon mégis működik. De néhány perc múlva, amikor a szomszédos teremben már a karbantartók főnökét, Alojz Benickyt faggatom, lélekszakadva jön Milan Chovanec: - leállt. .. attól a vasdarabtól... Benicky elko- morodik. Lassan lejárna a munkaideje, s most ráhúzhat vagy hat-nyolc órát. A gépet haladéktalanul ki kell javítani. Még éjjel, vagy akár szilveszterkor is behívják ilyen esetben az üzembe. - Van azon a gépen vasfelfogó mágnes - mondja -, de a vágóhidakon alkalmazott rozsdavédett mészáros kampókat sajnos nem ,,észleli“. A húsüzemekben egyesek az ilyesmit is ,,benne!elejtik“ a hulladékhúsban. Pedig az értékes nyersanyag, amelyből mi mázsánként 100-150 korona értékű terméket is produkálunk. így azután gyakran leállnak, lassan tönkremennek a méregdrága gépek, amelyekre alig van alkatrészünk, úgy büttyköljük őket. A raktárban már nyugodtabb a légkör. Bors Klára mechanikus szerkezettel 50 kilós papírzsákokba tölti a sárgásbarna színű, finom tapintású takarmányadalékot. A rakodórámpa alatt a zsákokkal lassan megtelik a tehergépkocsi rakfelülete. Innen többnyire a szerdahelyi járásba kerül, mázsánként 390 koronáért, a kafiléria legfontosabb terméke, hogy közvetve ismét hússá váljon. (,, Ott nagyon megbecsülik az állatállomány takarmányozásában hasznosítható több kiváló tulajdonságáért“.) A jubiláló üzem tavaly minden mutatójában túlteljesítette tervét. A többi között 4353 tonna húscsont-takarmánylisztet gyártott, s az első félévben elnyerte a legjobb szlovákiai kafilériának kijáró vándorzászlót is. Persze, lehetne másképp is produkálni. Az angliai Exeterben például egy azonos teljesítményű, igaz eltérő technológiájú üzemben a dolgozók száma - négy fő. Ez egyelőre megvalósíthatatlan álom. A teljes automatizáláshoz egyszerűen nincs elegendő anyagi fedezet. Ismét az igazgató szobájában vagyunk. Hasztalanul igyekszem jobb híján egy kölcsönzött szagtalanító spray-jel elnyomni öltönyöm orrfacsaró szagát, amelyet később széles uszályként húzok magam után a szenei üzletekben. Azon az éjszakán hagymázas álmom volt az üzemről és reggel tisztítóba adtam öltönyömet. S közben nemcsak az üzem dolgozóira gondoltam, hanem a környező falvak lakóira is. A bomlástermékek bűze ugyan nem jut el hozzájuk, csak a de- struktorokból áradó, a kilométerek arányában „felhíguló“ gőzök, de ez is elég. Úgy hiszem, lehetőségeinkhez mérten, de el nem mulaszthatóan meg kell találni a módját annak, hogy az ilyen üzemeket ellássák klimatizációs és szagelvonó berendezéssel. Mert a termelés felfuttatása és a hulladékanyag szinte tökéletes hasznosítása ugyan nagy dolog, de azért nem minden... GÁLY IVÁN A késztermékkel lassan megtelik a tehergépkocsi (Gyökeres György felvétele) * Új kadáver szállítmány érkezett feldolgozásra
