Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-06-21 / 24. szám
1981. VI. 21. A normális logika szerint azt lehetne gondolni, hogy a Barbarossa-terv kidolgozása véget ért 1941 június 22-ének előestéjén, amikor a német hadseregcsoportok megindították hadműveleteiket a keleti fronton. Valójában azonban e terv kidolgozása tovább folytatódott. Ez érthető is: hiszen ez a hadművelet döntő lépcső volt a világuralomért vívott harcban. . . 1941. július közepe. A német vezérkar teljesen bizonyos a győzelemben. Ekkor került Hatder tábornok asztalára az a terv, amely azt feltételezte, hogy a hátború véget ért, az elfoglalt területek biztosítására és megszállására pedig mindössze 56 hadosztályra lesz szükség. Ezek megszálló feladatokat teljesítenek majd, azonkívül pedig rajtaütésszerű portyákat hajtanak végre a még nem megszakít területeken Evégből Halder néhány speciális csoportot akart alakítani: egy páncélos hadtestet a Kaukázuson túli hadműveletekhez, két páncélos hadtestet a Volga torkolatvidékének ellenőrzéséhez, egy páncélos hadtestet a dél-uráli, egyet pedig az észak-uráli hadműveletekhez. Igen, az urán hadműveletekhez. Ezzel a fantasztikusnak látszó feladattal külön tanulmány foglalkozott, amelynek címe ez volt: „Az uráli ipari körzet ellen irányuló hadművelet“, keltezése pedig: 1941. július 27. Ebben ez állt: „A hadműveletet 8 páncélos és 4 gépesített hadosztály alakulatai hajtják végre. Szükség esetén egyes gyalogos hadosztályokat is be kell vonni, ezeknek a feladata az lesz, hogy a hátsó közlekedési vonalakat biztosítsák." Manapság persze gúnyosan lehet beszélni azokról a német tábornokokról, akik azt hitték, hogy 12 hadosztállyal áthaladhatnak a Szovjetunió egész európai területén és elfoglalhatják az Urált. Ök azt feltételezték, hogy az Urálban úgy tevékenykedhetnek, mint valami légüres térségben 1941. augusztusa után a német vezérkar okmányaiban ugyan egyáltalán nem esik már említés az Uráliról. A szovjet-német front eseményeinek alakulása kijózanította Halóért és sok más tábornokot is- ijedten állapította* meg, hogy a szovjet ellenállás ereje növekszik. Az aigressziónak azonban megvan a maga sajátos tehetetlenségi ereje. Bár a hitleri hadosztályoknak nem sikerült sem Leningrádot, sem Moszkvát elfoglalnia, a Szverdlovszkról és Cseljabinszkról Szőtt ábrándokkal a náci stratégák a háború legvégéig nem hagytak fel. Albert Speer birodalmi fegyverkezési miniszter emlékirataiban szó esik még egy - szintén meg nem valósult- tervről, amely szintén az Urálra vonatkozik. Eszerint Speer 1943, áprilisában azzal a javaslattal fordult a Fübrerhez, hogy új hadműveletet kell előkészíteni az Ural-vidék ellen. Ebben azt követelte, hogy minden erőfeszítést ennek a körzetnek az elszigetelésére keH irányítani. Elfogadásának Gö- ringet is megnyerte, ö e rabló tervben lehetőséget látott arra, hogy csődöt mondott légierejét rehabilitálja. Hitler eleinte szkeptikusan fogadta Speer javaslatát, minthogy a keleti front már minden eresztékében recsegett-ropogott, és a Führernek a német határok védelmével kellett törődnie. Speer mindazonáltal ragaszkodott tervéhez, s a vezérkar megkezdte a kidolgozást. Sokáig próbáltak a bombázó akciókhoz alkalmas repülőgépeket találni, de ilyenek nem akadtak Az Urál más szempontból is sajátos szerepet játszott a német katonai tervezés számára. Arról van szó, hogy a hitleri Németországnak az agresz- szió kifejlődésének „ideális esetében" mindenképpen találkoznia kellett a japán imperializmus érdekeivel. Elméletileg úgy vélték, hogy a Wehrmacht hadosztályai és a japán szamurájok közötti találkozás valahol Novoszibirszk táján történik majd. Az Urált Hitler magának akarta megtartani. És bár 1941 végére világossá vált, hogy sem Szibériáról, sem az Urálról nem lehet szó, az agresszorok kísérletet tettek a befolyási övezetek hivatalos felosztására. 1941. december végén a berlini japán nagykövet átadta Ribbentropnak a Németország és Japán közötti ,,befolyási övezetek felosztásáról“ szóló külön egyezmény tervezetét. Ez három részből állt. Az első „A hadműveleti övezetek felosztása“ című úgy rendelkezett, hogy a japán és német érdekek közötti választóvonal a keleti hosszúság 70. foka legyen, keresztben az ázsiai kontinensen- Szibéria északi részétől Közép-Ázsián át egészen az Indiai-óceánig. A szerződést aláírták. Hitler tisztában volt azzal, hogy a befolyási övezetek konkrét felosztásáról beszélni korai, ezért úgy határozott, nem ingerli Japánt, és beleegyezett a 70. fok mentén húzódó vonalba - hiszen annál is inkább készségesen átengedhette Szibériát a japánoknak, mivel nem rendelkezett ezzel a területtel. Akkoriban sokkal fontosabb volt számára az, hogy megerősítse a katonai együttműködést Japánnal. A Barbarossa-hadművelet történetének van még egy fejezete - a „déli" fejezet, vagyis azok a tervek, amelyek szerint a Webrmacbtnak a Kaukázuson át a Közel-Keletre és azon túl Afganisztánba és Indiába kell előretörnie A nyugati történelmi művekben az a vélemény uralkodik, hogy Hitler valamennyi hasonló intézkedése csupán az előzetes megfontolás szakaszában volt; ezt a tételt azonban semmi sem igazolja. Az ezt megcáfoló, legfontosabb okmány a híres ,,32-es számú parancs“. Ez kimondottan feltételezte azt, hogy el kell kezdeni „a Kaukázus túlsó oldalára" irányuló hadművelet előkészítését. A ,,32-es számú parancs“ eredeti változatát, mint túlságosan egyoldalút, Hitler elvetette, és utasítására átdolgozták. Hitler fenntartotta a nyugat afrikai légi támaszpontok felhasználásának lehetőségét, s azt követelte, hogy a hadsereg Észak-Afrikán és Egyiptomon keresztül gyorsan nyomuljon előre az Arab-félszigetre. Itt kellett találkozniuk, az első harapófogót alkotva, Rommel Észak-Afrikában harcoló csapatainak és a német expediciós hadtestnek-, amely a terv szerint Bulgárián és Törökországon keresztül vonult volna. Azután a második harapófogó következett volna, az, hogy a fent említett két csoport csapásait egyesítik az észak felöl, vagyis a Kaukázuson túlon keresztül előnyomuló harmadik csoporttal. Ezen a módon akarták szétzúzni a közel-keleti francia és angol birtokokat Az egész Arab-félszigetnek német kézbe keltett volna kerülnie. De még ez sem volt az utolsó szó. Az egyesült német csapatoknak ezt kővetően Arábiából Indiába kellett volna előretörniük, s ezzel egyidejűleg még egy csapás következett volna ugyanabban az irányban - mégpedig Afganisztánból A német szolda- teszka már régen felfigyelt Afganisztánra, mivel alkalmas bázisnak tekintette az India ellen irányuló akciókra. Rosenberg hivatala már a harmincas években ügynököket szervezett be Afganisztánban, s főként a nemzetiségi politikusok közül való árutok csoportjára támaszkodott. Rosenberg már 1939 december 18-án emlékiralot küldött Hitlernek, s ebben azt javasolta, hogy Afganisztánt használják fel „szükség esetén Brit-lndia vagy Szovjet-Oroszország ellen“. Az afganisztáni német ügynökök a háború kitörése után nyomban aktivizálódtak, s e tervekben a helyi vaziri törzsek vezetője, Hadzst Mirza kán is jelentős szerepet játszott. A váz** az India és Afganisztán közti övezetben laktak, és tetketest kellett volna szítaniuk, a német csapatok pedig „segítségül“ jöttek volna. Hogy a német csapatok Afganisztánból India felé nyomuljanak, ehhez mindenekelőtt Afganisztánba kellett jutniuk, Hátér azonban, akinek az első katonai sikerek a fejébe szálltak, utasítást adott arra, hogy kezdjék meg az afganisztáni területről India ellen tervezett hadművelet előkészítését. ... Bonnban elbeszélgettem Fritz Grobba nyugalmazott diplomatával - aki azelőtt az egyik vezető náci közel-keleti szakértő volt. Fiatal kora óta a közel-keleti országokban élt, s kitünően ismerte valamennyit. A birodalmi kancellári hivatalnak küldött jelentéseiről büszkén mondta: ' - Ott sokat vártak. Elsősorban azt, hogy a Közel- Keletet harapófogóba szorítják. Egyrészt Ftommel- nek kellett volna ide benyomulnia az „Afrika-had- testtel“, másrészt pedig - a Kaukázuson túli vidékről Felmie tábornoknak, speciális „V“ magasabb egységével... Grobba a következő csábító képet rajzolta: „A német csapatoknak az arab térségbe történő bevonulása nagy hatással lesz az arab lakosságra Egyiptomban, Szaud-Arábiában, Jemenben, az Arab-félsziget szélén levő protektorátusokban, különösen Hadhramautban. lón Szaud, Jahja imám és Faruk király kapcsolatba lép velük, és kijelenti, hogy hajlandó együttműködni... Elő kell készíteni, hogy kezünkbe vegyük az olajtelepeket Arábia és Irán különböző területein... Amikor a német csapatok elérik Básrát, akkor az Indiai-óceánon és a Perzsaöblön át vezető úton találkozhatnak a japán csapatokkal, amelyek elfoglalták Szingapúrt... Németországnak és Japánnak a Perzsa-öböl fölötti uralmát megkönnyíti az együttműködés Ibn Szauddal és az iránta engedelmes sejkekkel az öböl pártján." Se több, se kevesebb! És ezek nem egy öntelt náci diplomata ostoba légvárai voltak. E tervek mögött a német imperializmus régen kialakult szándékai állottak, amelyek a hitleri korszakban gyorsan kibontakoztak. Már a császári Németország a Berlintől Bagdadig vezető vasútról ábrándozott. A harmincas évek közepén a nagy német cégek és bankok expanziója ebben a körzetben világos körvonalat öltött. Az IG Farben, az Acéltröszt és más konszernek számára a Közel-Kelet áhított objektum volt. A beszélgetésből megértettem mennyire szilárdan hittek a Harmadik Birodalom urai a közel-keleti előrenyomulás távlataiban. A hitlerizmusnak a közel-keleti népekkel kapcsolatos politikáját ugyanaz a cinizmus és embergyűlölet hatotta át, mint az európai népekkel szemben követett politikáját. Bár akadtak egyesek, akik abban reménykedtek, hogy Németország segítséget nyújt a közel-keleti országoknak a gyarmati rabság alóli felszabaduláshoz, valójában ugyanolyan gyarmati igát szántak nekik. A szovjet nép legendás hősiességével meghiúsította a Barbarossa-tervet, és így az egész vitáget megmentette a fasiszta rabságtól. LEV BEZHMENSZKU A csehszlovák kormánybizottság két évvel ezelőtt tiltakozott a nyugatnémet igazságügyi szerveknek azon döntése ellen, hogy megszüntetik a büntető eljárást dr. Emst Gerke volt SS- Obersturmbannführer. a náci időkben a Gestapo prágai irodájának főnöke ellen A nyugatnémet hatóságok azonban erre nem adtak választ Amikor tavaly februárban nyugatnémet kommunisták lapja, az Unsere Zeit felhívta rá a figyelmet, hogy Ernst Gerke háborús bűnös háborítatlanul él Bielefeld-Brackweben és hogy bár megvádolták, nem indítottak vizsgálatot ügyében, ez a leleplezés nagy visszhangot keltett a nyugatnémet közvélemény körében Magában Ekelefeldben tiltakozó gyűlést tartottak, amelynek résztvevői el ttelt ék azt a tényt, hogy a csehszlovák népnek ezt a hóhérát eddig még nem ítélték el. Csak azt követően, hogy a csehszlovák kormány és közvélemény tiltakozásához a nyugatnémet antifasiszták is csatlakoztak, döntött úgy tavaly áprilisban az észak-rajna-vesztfáliai Hamm város ügyészsége, hogy ismét megindítja az eljárást Gerke ellen, amelyet 1976-ban ,,bizonyítékok hiányában“ megszüntettek. Heydrich és K. H. Frank mellett Gerke volt azok egyike, akik a legkönyörtelenebbül üldözték az ún. cseh-morva protektorátus demokratikusan gondolkodó polgárait. Gerke 1909-ben született Stettinben. és 1932-ben lépett be a náci pártba. Egy évvel később felvették az SA-ba és 1938 januárjában az SS-be. A náci áHamvédelemnél dolgozott, és 1942 októberében, a Heydrich elteni merénylet irtán, amikor a nácik fokozták a terrort és ezzel kapcsolatban megerősítették rendőrapparátusukat, Gerkét neveztek ki a Gestapo prágai irodájának vezetőjévé. Ezt a tisztséget a háború utolsó napjáig betöltötte. 1944 decemberében ráadásul kinevezték a Sicherheitsienst parancsnokává Csehországban A Gestapo prágai irányító irodájához 11 rendőrparancsnoksáy; két rendőrségi fogda és két „átnevelő munkatábor“ tartozott. Azt követően, hogy Ernst Gerke átvette a rendőrség vezetését Prágában, gyorsan emelkedett a Gestapo által üldözött személyek száma 1942 decemberében a Gestapo prágai központi irodájának hatáskörébe tartozó területen 437, 1943 januárjában azonban már 769 személyt tartóztattak le, s a következő hónapokban az őrizetbe vettek száma meghaladta az ezret. Dr. Getke utasítására évről évre antifasiszták százait küldték koncentrációs táborokba, ahonnan a deportáltak többsége nem tért vissza. Lehet, hogy papírjaikban az állt, visszatérésük nemkívánatos. Getke másakkal közösen s nemegyszer maga is döntést hozott arról, kik azok a foglyok, akiket különleges bánásmódban (Son- derbebandtung) kell részesíteni és fizikailag likvidálni. A Sonder- behandlung keretében a fasizmus ellenfeleit bírósági ítélet s így a védelem legkisebb lehetősége nélkül ki lehetett végezni. A Sonderbehandlung nem bírósági, hanem rendőrségi intézkedés volt, amely semmiféle náci jogszabályra sem támaszkodott. Az tehát, aki ilyet rendelt el, még a náci törvényhozásra sem hivatkozhat, ahogy azt egykori náci bírák oly gyakran teszik, sem pedig felettesektől kapott parancsra. A Sonderbehandlungot a nácik a prágai Pankrác börtönben és a Theresienstadti (ma Tereziri) Kísérődben alkalmazták. Csak Terezínben 1943 szeptemberétől 1945 májusáig a Sonderbehandlung keretében legkevesebb 252 személyt gyilkoltak meg. 1944 novemberében J. Kuzelának és J. Matickának 10 hozzátartozóját lőtték agyon Terezínben. Megtorlás volt ez azért, mert ez a két ember megpróbált repülőgépet szerezni és a Prága közelében levő cakovicei gyári repülőtérről felszállni, hogy Szlovákiában a felkelők oldalára álljon Mindezeket a gaztetteket Gerke parancsára vagy az ő jóváhagyásával követték el. Még 1945 május 2-án külön futár érkezett Terez ínbe a prágai Gestapotól azoknak a személyeknek a névjegyzékével, akiket azonnal agyon kellett lőni. így a háború utolsó napjaiban bírósági ítélet nélkül még több mint 50 személyt lőttek agyon Terezínben, köztük a Predvoj illegális ifjúsági szervezet vezetőit is. Gerke most azzal a hazug állítással próbál védekezni, hogy a protektorátusban végrehajtott kivégzések „legálisak voltak, és bírósági ítéletek alapján hajtották végre őket“. A náci bűnösök üldözésére alakult csehszlovák kormánybizottság 1968 elején emlékiratot juttatott el az NSZK illetékes szerveihez, s ehhez 3875 lapból álló 227 dokumentumot csatolt. Már ezek a dokumentumok is világos bizonyítékul szolgálnak arról, hogy Gerke halálba küfdött cseh állampolgárokat bírósági eljárás és ítélet nélkül, hogy ö döntött letartóztatottak ezreinek életéről és haláláról, és hogy viseli a közvetlen felelősséget néhány ezer csehszlovák állampolgár haláláért. Noha nagy mennyiségű bizonyító anyagról volt szó, és valamennyit német nyelven juttatták el az illetékes nyugatnémet hatóságokhoz, a dortmundi államügyészség 1976-ban megszüntette az eljárást Gerke ellen azzal az indokolással, hogy nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték, magyarázat éppen hozzátéve, hogy annyi év eltelte után a bűncselekmények kivizsgálása bizonyos nehézségeket okoz. Az államügyészség félretette az ügyet, ami azt jelenti, hogy nem foglalkozott többé vele. A csehszlovák hatóságokkal ezt a hallatlan döntést csak három éves késéssel, 1979 januárjában közölték. Most ugyan megújították a bírósági eljárást Gerke ellen, de ez még távolról sem jelent garanciát arra, hogy ezt a náci háborús bűnöst valóban meg is büntetik. Nyilván sok patrónusa van az NSZK-ban, s a nyugatnémet igazságszolgáltatás malmai oly lassan őrölnek, ha náci bűnösről van szó, hogy Gerkének igen jó egészségben kellene lennie, hogy megérje a bíróság elé állítást. Mert ma már több mint 72 éves Jóllehet ez esetben minden teltétel megvan ahhoz, hogy azt, aki ellen büntető eljárás folyik, vizsgálati fogságban tartsák. Gerke még mindig szabadlábon van. Ez ts azt mutatja, hogy a nyugatnémet igazságszolgáltatás különösen elnéző magatartást tanúsít e náci háborús bűnös iránt, nem érdeke, hogy elnyerje büntetését JAN BLANSKY HmWHBSI-IBW MM amm KI tökT?
