Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-05-31 / 21. szám
1981. V. 31. MÁSKÉNT LÁTNAK A felnőttek nehezen tudják megmagyarázni a közúti forgalom veszélyeit a gyerekeknek. Hiszen a gyerekek a környezetüket másképp látják, mint a felnőttek. A tübingiai pszichológusok tanulmányukban kifejtették: a gye- . rekeket a közlekedésben nem szabad kis felnőtteknek tekinteni, hiszen ók a nagyok (a felnőttek) világát saját látásmódjukkal nézik. A tudósok követelése ezért: a gyerekekre elsősorban vigyázni kell, és csak másodsorban nevelni. A tudósok azt is bebizonyították, hogy a gyerekek a mozgásokat másképpen érzékelik, mint a felnőttek. Labdajátéknál például a labda röppályáját nem tudják helyesen felbecsülni. Ebből fakadóan a gyerek joggal véli, hogy az utcasarkon feltűnő autó, akárcsak a labda bármely ívben és irányban haladhat és kitérhet. Ezenkívül a gyerekek az iskolás kor elérése előtt erősen jobb felé orientálnak. A balról jobb irányba haladó autókat gyakorta nem veszik észre. Ehhez jön még, hogy sajátságos látásmódjukat nem képesek jó hallással kompenzálni. Még rutinos gyalogosok is nehezen tájolják be egy forgalmas útkereszteződésnél azt, hogy például egy szirénázó rendörkocsi mely irányból robog feléjük. A gyerekek ilyen szituációban az esetek 50 százalékában tévednek, sőt a balról érkező hangok esetében olykor 80-90 százalékban is! Még nagyobb gondot okoz számukra a különböző hangok egymástól való megkülönböztetése, öt különböző zörejből alig különböztetnek meg kettőnél többet. Más szavakkal: a szomjas gyerekek csak a folyó víz hangjára koncentrálnak, semmi másra. S ha a gyerekek elábrándoznak, még nehezebben tudják magukat más helyébe képzelni. Azt gondolják: „én látom a gépkocsi vezetőjét, tehát neki is látnia kell engem“. Az is veszélyforrás még, ami felnőttek számára érthetetlen: az élettelen tárgyakat élőnek tekintik. Az autót önálló lénynek vélik, amely csodálatos dolgokat hajthat végre, például azt, hogy az úttesten hirtelen meg tud állni. Ám az autósok is éppúgy tévednek, ha azt hiszik, hogy a gyerekek tüstén meg tudnak állni. Reakcióidejük ugyanis tízszerte nagyobb, mint felnőtteké! A gyerekeknek olyan hosszú „fékútra“ van szükségük, mint a vágtázónak, akinek a célba érkezése után néhány métert még futnia kell. Az, hogy a gyerekek jobban félnek, mint a felnőttek, abban is megmutatkozik, hogy az úttest közepén hirtelen megállnak és visszafordulnak, ha pirosra vált a lámpa. Sokszor a parkoló autók oltalmába is menekülnek, hogy így kíséreljék meg az útonvaló átkelést. A közlekedési ismereteket ezért a gyerekek korához mérten kell tanítani. A felelősséget azonban nem szabad csupán az iskolára hárítani. A legfontosabb volt és marad: a szülők példa- mutatása. A Volkswagen 150 kísérleti kocsija közül jelenleg 100 közlekedik metanollal Nyugat-Berlin utcáin. A nagyszabású kísérletsorozat még 1979-ben kezdődött el. Első lépcsőként 15 százalék metanolt kevertek a benzinhez. Ezzel a megoldással 600 VW, illetve Audi kocsit teszteltek kedvező eredménnyel. A kísérlet folytatásaként most 100 kocsi kizárólag metanol üzemanyaggal közlekedik. Természetesen jelentős átalakítások után. Nyugat-BerUnben nemrégiben megnyílt az első metanol-töltőállomás is. Képünkön: a metanollal hajtott Volkswagen végszerelése a wolfsburgi gyárban. MM M M^. & ■ I H Mm m S W 1 II mm- s I Taskentban, Szovjet-Üzbegisztán fővárosában, a Szovjetunióban elsőként megkezdték a gázzal üzemelő taxik használatát. Hodzsiakbar Ibragimov, a városi taxi vállalat 3. számú üzemegységének igazgatója elmondja, milyen előnyei vannak a benzinüzemről a gázüzemre való áttérésnek. A gázzal működő autó nem újdonság. Moszkvában, Taskentban és a Szovjetunió' gáztöltő állomásokkal rendelkező sok nagyvárosában évek óta használnak gázüze- melésü teherautókat. Most érkezett el az ideje annak, hogy a taxikat is átállítsák a „kék üzemanyagra“ Elsőként a taskenti taxi vállalat 3. számú üzemegysége tért át erre. Az éjjel-nappal közlekedő taxik a többi személykocsiknál nagyobb mértékben szennyezik a levegőt. A gáz használata viszont lehetővé teszi a kipufogó gázok mérgező hatásának harmadára- ötödére való csökkentését. Ennélfogva érthető, hogy a gázzal működő taxik széles körű bevezetése lehetőséget nyújt a nagyvárosok levegőjének tisztábbá tételére. A forró, száraz klíma viszonyai között a gázos kocsik váltak be a legjobban. A motor könnyen indítható. A taskenti taxik, a Gorkiji Autógyárban készült GAZ-24-07 típusú autók gázzal működnek. Ezek az autók a jól bevált Volgák, amelyeknek benzintartályán kívül 84 liter befogadóképességű gázballonjuk is van. A benne levő gáz városi viszonyok között a 450-500 kilométer megtételére elegendő. A benzintartály voltaképpen biztosítás, amely lehetővé teszi a kétfajta üzemanyag használatát. Abban az esetben, ha útközben kifogy a gáz, a vezető tovább mehet benzinnel. A gázballonos taxik nemcsak a környezetvédelem miatt előnyösebbek, hanem gazdaságosságuk miatt is. A gáz köztudottan olcsóbb a benzinnél. Ezenkívül meghosszabbodik a motor élettartama. Csupán az üzemanyagköltségek csökkenésével, egy kocsira számítva, évi 240 rubel megtakarítást lehet elérni. Első pillanatra ez nem túlságosan jelentős összeg. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a városban több ezer taxi közlekedik, akkor a megtakarítás már igen jelentős. A mi üzemegységünkben eddig 130 kocsit állítottak át gázüzemre. Az .1981-ben megkezdődött ötéves tervben mintegy 1000 kocsit számláló teljes taxiállományt átállítják,,kék üzemanyagra“. A gáztöltő állomások létesítésének arányában a taxivállalat más üzemegységei is áttérnek gázüzemre. A Castrol cég már nyolcvan éve foglalkozik a motorolajak előállításával. A turbó- és különféle gázolajmotorok megjelenése, valamint az az igény, hogy a különféle motorok kenéséhez egyfajta olajat lehessen használni - a céget arra késztette, hogy újabb típusú olajat állítson elő és hozzon forgalomba, így született meg tavaly a Castrol GTX 2 Turbogetestet - 15W/40 viszkozitású, SF-CD osztályának megfelelő - motorolaj. Az API (American Petroleum Institute) az új motorolajat a legmagasabb osztályba sorolta, ami azt jelenti, hogy a világpiacon az első olyan olajról van szó, amely a benzin- és gázolajmotorokban, valamint a turbó- töltésű motorokban egyaránt használható. Nyugat-Németor- szágban tavaly szeptemberben, Ausztriában pedig két hónappal ezelőtt hozták forgalomba. S az idén nálunk is kapható lesz; ugyanis Szlovákiában 38 üzemanyagtöltő állomáson kezdik meg a Castrol GTX 2 és a Castrol GTX 2 Turbogetestet típusú motorolaj árusítását (a nyugat-szlovákiai kerületben 16, a közép-szlovákiai kerületben 10 és a kelet-szlovákiai kerületben 12 kiválasztott benzinkútnál). A cég bratislavai sajtótájékoztatóján megtudtuk még. az újfajta motorolaj a legmegbízhatóbb tisztán, de keverhető mindenfajta szintetikus és ásványolajjal, ami azt jelenti, hogy az erre az olajti- pusra való áttéréskor nincs szükség a motor átöblítésére. Az első csere lehetővé teszi az eddig használt olajnál ajánlott kb. 7000 km lefutási távolságnak mintegy 50 százalékkal való meghosszabbítását; a második csere után már 100 százalékkal meghosszabbítható ez a távolság. A cég képviselőinek tájékoztatása szerint a kísérletek során az újtípusú olajjal 20 000 km-t futottak le csere és probléma nélkül. Kiváló minőségű motorolajjal bővül tehát a választék a kiválasztott üzemanyagtöltő állomásokon. Aki megteheti, meg is vásárolhatja: a Castrol GTX 2 olajat literenként 14, a Castrol GTX 2 turbogetestet pedig literenként 17 koronáért. De Tuzex-koronáért ám! (ks) VEZETÉS ÉS GYÓGYSZERVESZÉLY II. Az utóbbi időben ez a probléma egyre nagyobb mértékben foglalkoztatja a szakembereket. A közlekedésbiztonságot ugyanis az elterjedt tablettafogyasztás annyira veszélyezteti, hogy különféle fórumokon a legnagyobb komolysággal figyelmeztettek rá. A gyógyszerfogyasztás és a gépjárművezetés kapcsolatának sokáig nem tulajdonítottak különleges jelentőséget, általában sokkal veszélyesebbnek tartották, hogy a közúti forgalomból az alkoholfogyasztás hatását kell minden eszközzel kizárni, mert világszerte köztudott, hogy a közlekedési balesetek negyedrészét okozza részegség vagy legalábbis kisebb mértékű alkoholos befolyásoltság. Az elmúlt évek vizsgálatai alapján feltételezhető, hogy a gyógyszerhatás legalábbis oly mértékben részesedik a közlekedési baleseteket előidéző okok közt, mint az alkohol. Ez derül ki a járművezetés és a gyógyszerfogyasztás kapcsolatával foglalkozó tanulmányokból is, amelyek nemrég egy hamburgi orvoskongresszuson kerültek nyilvánosságra. Vizsgálatnak vetettek alá oly személyeket, akik mint járművezetők vagy gyalogosok balesetet idéztek elő magatartásukkal: ezek 68 százalékánál találták a vizeletmintában valamilyen gyógyszer nyomát. S még egy veszélyes jelenségre irányult figyelmem: az alkohol jelenlétét kimutató vér- vizsgálatok minden ötödik járművezető esetében azt is jelezték, hogy a szervezetben gyógyszer van jelen, esetleg más vegyszer. Dániában ötezer ittasan balesetet okozó vezető közül kilencszáznak a szervezetében találtak gyógyszert is. Érdekes ismereteket hozott egy ankétről szóló beszámoló: pl. azt, hogy a közúti forgalom megkérdezett résztvevőinek 50 százaléka orvosi rendelés nélkül szed tablettát, s ezeknek a fele mégis volánhoz ül. A megkérdezett gyógyszerfogyasztó gépjárművezetők 90 százaléka saját megfigyelése szerint minden tekintetben fel tudja mérni a gyógyszerhatást, így közlekedésbiztonsági szempontból is. Mégis 14-20 százalékuk vezetésre alkalmasnak tartja magát, még akkor is, ha tudatában van az orvosi figyelmeztetésnek, illetve megfigyeli magán a képességek csökkenésének jeleit. A Népszabadságban olvashattuk nemrég a „Közúti napló“ című rovatban: A Magyar Népköztársaságban egyelőre csak becslésekre szorítkoznak a szakemberek; szerintük is az autósoknak legalább a fele szed olyan patikaszert, amely hátrányosan hat a baleset- mentes vezetésre. Nem lenne meglepő, ha ez a becslés bebizonyosodna, hiszen egyetlen év leforgása alatt egy szabadon beszerezhető nyugtatószerből kétszáz millió tablettát vásároltak az országban, az egyéb csillapítók tömegéről nem is szólva. A Német Demokratikus Köztársaságban csupán közvéleménykutatást folytattak, amelynek során a megkérdezett gépjárművezetők fele vallotta be, hogy rendszeresen fogyaszt gyógyszert. A Német Szövetségi Köztársaságban közölt adatok szerint a gépjármüvek vezetőinek közel 13 százaléka végzi e tevékenységét gyógyszeres befolyásoltság alatt. Miért szednek az emberek gyógyszert? Egyesek, hogy fájdalmaikat csillapítsák, mások, hogy aludni tudjanak éjjel, vannak, akiknek élénkítő szert rendel az orvos, másoknak nyugtató szerekre van szükségük. Megjegyeztük már, hogy igen sokan orvosi előírás nélkül szednek különféle szereket, anélkül, hogy meg tudnák ítélni, milyen hatást vált ki ez vagy amaz a tabletta az ember szervezetében. Meglehet, hogy pl. nyugtató hatása alatt áll a szervezet, midőn éber figyelemmel kell kísérnie a forgalmi helyzetek változásait. Sorra vehetnénk az egyes gyógyszertípusokat, ahogy az ember magatartását befolyásolják, de ennek az elemzésnek sokáig nem érnénk a végére. S külön kellene megtárgyalnunk több különböző egyidejűleg szedett gyógyszer együttes hatáisát, valamint a gyógyszer és az alkohol vagy más élvezeti cikkek kölcsönhatását. A gyógyszer arra való, hogy meggyógyítson. A fájdalomcsillapító is arra, hogy csillapítsa a fájdalmat, a járművezető és a gyalogos fájdalmát egyaránt. A betegség és a fájdalom veszélyes a közlekedésben. De veszélyes a gyógyszeres befolyásoltság is. Gondoljunk rá, mielőtt elindulunk, nem fogyasztottunk-e semmi olyasmit, ami hatást gyakorolhatna ítélő-, illetve cselekvőképességünkre. DR. SZÁNTÓ GYÖRGY Néhány BMW-típusnál találkozunk a képen látható megoldással: a mentődobozt a középső dönthető kartámaszba szerelik BŐVÜL A MOTOROLAJ VÁLASZTÉK