Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-05-31 / 21. szám
1981. V. 31. A Kanadában működő szovjet vízturbinák az ország lakossága több mint kétszeresének, mintegy 48 millió embernek igényét képesek kielégíteni, azaz háztartási elektromos energiával ellátni. A turbinákat a Leningrádi Fémmű készítette; erről tanúskodik az LMZ cégjelzés is. A gyár arról híres, hogy bármilyen célra képes turbinát gyártani. Berendezései megbízhatóan üzemelnek bármely földrajzi szélességi fokon, elektromos energiává alakítják a víz erejét, a folyékony, a szilárd és a gáznemű fűtőanyagok hőjét, az atom energiáját. A Szovjetunióban előállított villamos energia több mint felét a Leningrádban gyártott aggregátorok termelik. Szibérián keresztül Kanadába Minden új vízi erőműhöz a korábbiaktól eltérően, új turbinákra van szükség. Típusuk, teljesítményük, méreteik, valamint tervezett üzemmódjuk számos konkrét tényezőtől függ, amelyek az adott összetételben nem ismétlődnek meg. Ahogy Heraklész mondja.,,Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba belépni." A kanadai Peace folyón már ebben az évben áramot ad két új erőmű, a Mika és a Site-I. Azt gondolhatnánk, hogy az építési feltételek, akárcsak a helyszín, valamint a teljesítmények azonosak. Ám a hidrológiai viszonyok a vízfolyam különböző szakaszain különbözőek egymástól. Ráadásul a felső folyáson levő erőmű lényegesen csökkenti az alsó energetikai potenciálját. így aztán nem volt könnyű megtalálni az optimális megoldást mindkét vízi erőmű számára. A kanadai cégekkel kötött megállapodás értelmében a turbinák tervezését és kivitelezését a Leningrádi Fémmű végezte. A Mika számára is a legcélszerűbb két 444 MW teljesítményű, Francis típusú turbina beépítése volt. A Site-I gátzárján fellépő kis víznyomás miatt négy különleges, nagy átmérőjű, járókerekes turbinát kellett készíteni. Csak így érhették el a 712 MW-os teljesítményt. Az észak-ameri kai kontinensen először a kanadai Manitoba tartományban szereltek fel hat vízszintes turbinát, víz alatti alapozással. A leningrádiak ezeket a turbinákat a Janepeg erőműhöz szállították, amely nem folyón, hanem a Winnipeg tavon működik, és tulajdonképpen ez a magyarázata a turbinaegységek szokatlan elhelyezésének. Mivel minden kezdet nehéz, ennél a tervnél sem ment minden simán! Végül is a műszaki újdonság bevált. Ezt nemcsak az erőmű megbízható működése tanúsítja, hanem az is, hogy a leningrádi tervezők tapasztalatát ismert amerikai cégek is felhasználták. Ma már Kanada négy erőművében tizennégy LMZ vízturbina működik, összteljesítményük csaknem eléri a 2 ezer MW-ot. Leningrádi turbinák működnek a világ legnagyobb folyóin, többek között a Níluson és a Dunán is. Ám a kanadaiakat elsősorban azok a turbinák érdekelték, amelyeket Szibériában az Angarán, a Jenyiszejen és a Kolima folyón, a világ legészakibb vízi erőművében szereltek fel. Az időjárás itt még zordabb, mint Kanada északi részén. Nyáron a vízmennyiség, és ennek következtében a víznyomás, néha több százszorosa a téli időszaknak. Amellett a 60-as évek elejétől kezdve a szibériai vízi erőmüvek - Bratszk, Uszty-llimszk, Krasznojarszk és végül Szajano- Susenszkoje - turbináinak teljesítménye páratlan a világon. Ennek köszönhető, hogy az észak-amerikai partnerek szokatlan módon nem a Westinghouse-hoz vagy a General Eiectridhez. hanem egy szovjet gyárhoz fordultak energetikai aggregátokért. így aztán a leningrádi turbinák útja Kanadába - képletesen szólva - Szibérián keresztül vezetett. A szakemberek szerint néha egyszerűbb megtervezni és felépíteni egy erőmüvet a legkritikusabb körülmények között, semmint megbízást kapni egy ilyen építkezésre a nemzetközi versenytárgyalásokon, amelyek nagyon is sajátos módon zajlanak le. Az energetikai berendezések hagyományos szállítói egymással versengve rendszerint összefognak azokkal szemben, akik merészelnek versenyre kelni velük.- Az új erőmüvek berendezéseinek szállításáért általában a világ energetikai gépgyártásának nagyjai küzdenek - magyarázza Alekszej Balsov, a szovjet Hidroenergo Külkereskedelmi Vállalat igazgatóhelyettese. - Ilyenek az amerikai Westinghouse és a General Electric, a svájci Brown Bowery, a nyugatnémet KWU egyesülés, a japán Mitsubishi Toshiba, Hitatchi valóban jóhírű, tekintélyes cégek, amelyeknek kiváló kutatói, tervezői és ipari bázisai vannak. Fő erejüket a jelentős eszközökkel rendelkező hivatalos és nem hivatalos képviselők egész világra kiterjedő hálózata jelenti. Ilyen ellenfelekkel versenyezni mindig nehéz, különösen azután, hogy emelkedett az olaj világpiaci ára, és a tőkés világban lényegesen kevesebb hőerőművet építenek. További nehézségeket jelent, hogy különösen az amerikai kontinensen, a politikát is kezdik belekeverni a kereskedelembe. Ezért külön elismerés illeti a leningrádi üzemet, melynek gyártmányai nemcsak Kanadában működnek sikeresen, hanem két nagy brazíliai erőműben, a Capivaraban és a Sobradinóban, és még több más országban is, ahol a nyugati cégek pozíciója rendíthetetlennek tűnt. Világhír és hazai gondok Gennagyij Sisovot, a Leningrádi Fémmű vezérigazgatóját felkérték, hogy magyarázza meg a szovjet energetikai berendezések növekvő népszerűségét a tőkés világpiacon.- Mi nem szándékozunk meghódítani ezt a piacot - mondta a vezérigazgató mint ahogy nem akarjuk senkinek az érdekeit megsérteni. Exportunk fő célja, hogy hozzájáruljunk a testvéri szocialista országok energiaiparának fejlesztéséhez. Segítséget nyújtunk a fejlődő országok villamosításához is. Az, hogy a tőkés világpiacon jó hírnévnek örvendenek berendezéseink, bizonyos fokig a Leningrádi Fémmű gyártási és műszaki-technikai színvonalát dicséri, egyben a szovjet energetikai gépgyártást. Ahhoz, hogy manapság nemzetközi versenytárgyalásokat nyerhessünk, nem elég együtt haladni az idővel, hanem egy lépéssel meg kell előznünk a többieket. Az élen lenni nem könnyű, különösen akkor, amikor az energiagazdálkodásban egyidejűleg a termelési kapacitást kell növelnünk, és csínján kell bánnunk az energetikai tartalékkal. A Szovjetunióban egy kilowattóra villamosenergia előállításához kevesebb fűtőanyagot használnak fel, mint a fejlett országok többségében. Ennek ellenére az SZKP XXV. kongresszusa (1976) határozatot hozott a nagy teljesítményű gazdaságos erőmüegységek új nemzedékének létrehozására. Ehhez 600 MW-nál nagyobb kapacitású teljesítményű gőzturbinákat, és új elveken alapuló atomerőművi berendezéseket kellett kifejleszteni. A Leningrádi Fémmű a 70-es évek közepén még nem volt alkalmas ekkora feladat ellátására. A tizedik ötéves tervben (19.76-1980) ezért célul tűzték ki a gyár kibővítését: hatalmas ipari egyesülést hoztak létre. Ehhez az anyavállalaton kívül még három üzem, speciális tervezőintézet és az energetikai technológiai iroda tartozik. Ezzel egyidejűleg a régi berendezéseket újakkal váltották fel, új üzemek épültek és rekonstruálták a meglevőket. Mindezek eredményeképpen a leningrádi gyárban 1979-ben és 1980-ban már egyedi energetikai berendezéseket állítottak elő, köztük a 640 MW-ot elérő Szajano- Susenszkoje-i vízi erőmű turbináját, a kosztromai erőmű gőzturbináját (a Volga folyón), amely 1200 MW teljesítményű generátort működtet. Elkészítették a világ legnagyobb, 600 MW teljesítményű neutrongyorsító reaktorának aggre- gátját is. Vajon felülmúlhatók-e ezek a berendezések? A választ a szovjet energetikai gépgyártás fejlődése adja meg az elkövetkező tizenegyedik ötéves terv során. Sok múlik a Leningrádi Fémmű tervezőin. Ismeretes, hogy a vállalat 1200 MW-os gőzturbinája alapmodellként szolgál a nagyobb teljesítményű, 200 MW-os aggregátok létrehozásához. Tökéletesítik a vízturbinákat is, hiszen a Jenyiszej középső szakaszán és mellékfolyóin a Sza- jano-Susenszkoje-i vízi erőműnél nagyobb, új erőművek építését tervezik. És mivel az erőmű lelke a beépített berendezés, elsősorban a Leningrádi Fémmű turbinagyártóinak kell gondolniok a jövőre! (A szovjet sajtó alapján) A Szudoimport szovjet vállalat tevékenysége A szovjet hajógyárakban készült hajókkal a világtengerek különböző szélességi fokai mentén lehet találkozni. Jellemző tulajdonságaik: jó tengerálló képesség, a hajótest szilárd konstrukciója, nagyfokú biztonság, széles körű automatizáltság, a helyiségek kényelmes berendezése. A 11. ötéves tervben a Szovjetunióban a hajógyártás gyors ütemben fejlődik — akárcsak az előző években. Mint az SZKP XXVI. kongresszusán elfogadott, A Szovjetunió gazdasági és társadalmi fejlesztésének fő irányai az 1981-1985-ös években és az 1990-ig terjedő időszakban című okmány leszögezi, a hazai flotta speciális hajókkal bővül: konténer- szállítókkal, rakodó dereglyékkel, vasúti kompokkal, sarkvidékre alkalmas hajókkal, jégtörőkkel. Megkezdik a szállítóhajók atomhajtómüvekkel való felszerelését. A szovjet hajók kiváló tulajdonságairól meggyőzően tanúskodik az, hogy a külföldi vásárlók részéről változatlanul nagy kereslet mutatkozik irántuk. Ezeknek a szovjet termékeknek az exportját immár több mint negyedszázad óta a Szudoimport össz-szövetségi egyesülés bonyolítja le, amelyet a külgazdasági kapcsolatok fejlesztésének elősegítéséért a közelmúltban Arany Merkur-díjjal tüntettek ki. Ez a vállalat 80 állam több száz cégével tart fenn üzleti kapcsolatot. A Szudoimport csupán 1980-ban több mint 170 különféle hajót szállított külföldre. Az egyesülés áruforgalmában a testvéri szocialista országok állnak az első helyen. Az áruforgalom összvolumenének csaknem háromnegyede jut rájuk. 1981- 1985-ben ennek a legutóbbi ötéves tervhez képest 35 százalékos növelését tervezik. A népgazdasági tervek koordinálása, a termelésszakosítás és a kooperáció, a hosszú lejáratú áruforgalmi egyezmények, ami mind a KGST keretében valósult meg - nagy lehetőséget nyújt a kölcsönös szállítások fokozására. A Szudoimport a hajók és hajótelszerelések gyártásszakosítására és az e téren folytatott kooperációra vonatkozó hét egyezmény alapján bonyolítja le export-import műveleteit. A Szovjetunió és a szocialista testvérországok egymásnak szállított valamennyi hajója gyakorlatilag a sokoldalú nemzetközi egyezményekben előirányzott, szakosított termékek árulistájához tartozik. A Szovjetunióból ,,Baltyika“ típusú ércszállító hajókat, tartályhajókat, általános teher- és konténerszállító hajókat, dokkokat és különböző teherbíróképességű úszódarukat exportáltak a testvérországokba. A szocialista országok vízi útjain például jól beválnak a „Moszkva“ és „Zarja“ típusú szovjet folyami Diesel-motoros hajók, valamint a szárnyas hajók is. Innen viszont többek között folyami úszódarukat, tolóhajókat szállítanak a Szovjetunióba, s ezek jó eredménnyel működnek a szibériai folyókon. 5 Izland: a Sigalda vízi erőműben 5 MW teljesítményű leníngrádi aggregátok működnek
