Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-05-10 / 18. szám
T askentböl Dusanbéba, a Tadzsik SZSZK fővárosába egykor a híres IL 14-esek szállították az utasokat, az égbolt itt olyan, mintha kifényesítették volna, a rossz időjárásnak nyoma sincs. Mégis úgy tűnik, mintha a repülőgép csak hatalmas erőfeszítések árán jutna előre, inkább csak bukdácsol gyakran ereszkedik hirtelen alá, hogy aztán ismét magasabbra emelkedjen. A közép-ázsiai hegyóriások láncolatának első hegycsúcsai fölött vagyunk.. . A havasi ember földje A látvány nem a legszebb. A látóhatár pereméig mindenütt a Pamir magasabb-alacsonyabb, szürke hegycsúcsai húzódnak, s azokon a legmagasabbakon élesen csillog az örök hótakaró. A repülőgépből nem látni egyetlen bokrot sem, nemhogy még valamilyen fát. Csak időről időre jelenik meg valamiféle erdőktől körülvett oázis. Úgy néz ki, mintha lent friss hó hullott volna, és az emberek nagy kupacokba hordták volna össze. Az épp betakarított gyapot látványa terül el alattunk... Az oázisok délibábként gyorsan tűnnek el a mezítelen sziklás hegycsúcsok útvesztőjében. Nem csoda, hogy épp itt keletkezett a legenda a havasi emberről. Elődeink a mai technika, a mai eszközök és ismeretek nélkül, szemtől szembe ezzel a hegyi méltósággal még kisebbnek érezhették magukat, mint kortársaink. Mi sem volt természetesebb, mint az, hogy legalább a képzeletben valaki olyat alkosson, aki az emberre hasonlít, de hatalmas, erős, s aki számára a csúcsok megmászása nem okoz nehézséget, aki a magas hegyek között nyugodtan él, és tulajdonképpen a hegyek ura. A képzelettől pedig már csak egy lépés a legenda, és az ember ebben a végtelen hegyi pusztaságban már nem érzi magát olyan elhagyatottnak és tehetetlennek. A havasi emberről szóló legendák egyébként olyan szuggesztívek voltak, hogy már számos komoly tudósokból álló expedíció indult a hegyekbe, hogy nyomait kutassa. Az, amit találtak, ugyan nem támasztotta alá tudományosan a legendát, de bizonyíthatóan meg sem cáfolta, tehát a mi számunkra, a laikus halandók számára még mindig van egy kis remény, hogy egyszer mégis megjelenik a havasi ember... Fél évszázadnál nem sokkal több idő telt el azóta, amikor még a Pamir csúcsai az emberek számára megkö- zelithetetlenek voltak, hósapkájukat senki előtt sem emelték meg, titkukat senki előtt nem tárták fel. Majd jöttek az első hegymászók, meghódították a 7495 méter magas Kommunizmus-csúcsot s a 7134 méteres Lenin-csúcsot. Őket követték a földmérők, hogy pontosan megmérjék a Pamir magasságát, ahol tulajdonképpen a Tyansan, a Khuen-Lun, a Karakorum, a Himalája és a Hindukus hegyvonulatai kezdődnek. Röviddel ezután indultak útnak a hidrológusok és hidroenergetikusok, az útépítők és a vízi erőművek építői, majd hozzájuk csatlakoztak az agronó- musok. Másképp ez nem is lehetett. Tádzsikisztán, a legdélibb szovjet köztársaság területe ugyanis nem sokkal nagyobb Csehszlovákiánál, de területének 93 százalékát hegyek takarják. És nem is akármilyenek. A 143 1 00 négyzetkilométert felölelő hegyek fele a tengérszint feletti 3000 méternél magasabb, s itt már véget ér az erdőségek uralma. 8470 négyzetkilométernyi területet borít jégpáncél. A Pamir egész nyugati részét keskeny hegytarajok alkotják, amelyeken még keskenyebb, de annál mélyebb szakadékok váltakoznak. A Pamir keleti részét magaslati sivatagok képezik, amelyek kevésbé tagoltak, ám egy folyó völgye itt 3700-4200 méterre fekszik a tengerszint felett. Még magasabbra, egészen 4500 méterig viszik fel az agronómusok az árpa és a búza nemesítetffajtáit, miközben hisznek a természet és az emberi erőfeszítések mindehatóságában. És itt, ezen az örök ugaron csodák csodájára nemcsak hogy kicsíráznak a magvak, hanem- s ebben az agronómusok kezdettől fogva sziklaszilárdan hittek - termést is hoznak. Épp így megterem itt a burgonya, melynek íze olyan mintha az Elba menti síkságon ültették volna el. A tadzsik agronómusok nagy és eredményes kísérletezők. Ugyan nem a hegyekben, de mélyen az alattuk húzódó völgyekben - mégis a világon a legészakabbra- termesztik a finom szálú gyapotot. Tavaly a rossz időjárás ellenére a 888 000 tonnás össztermésből 253 000 tonna finom szálú gyapotot takarítottak be. Igen szép eredmény ez, ha figyelembe vesszük, hogy e termény nagyon kényes, és érzékenyen reagál a hidegre és a nedvességre. A Vahs folyó völgyében hasonló az éghajlat, mint Egyiptomban, vagy Mezopotámiában, amelyek a világ legnagyobb gyapottermesztói. Kitűnő termést hoznak itt az almafák, a mandulafák és a szőlőtőkék. Tádzsikisztán éghajlata általában kontinentális. A hőmérséklet a szibériai és az egyenlítői - mínusz 63 és plusz 48 Celsius-fok - között mozog. Például a „vénasszonyok nyara“ idején, amikor közeleg az ősz, a legforróbb nyári kánikulát élhetjük át napközben, ám este már elbírnánk a bundát és a meleg sapkát. Ez utóbbit a fiúk a biztonság kedvéért már reggeltől amúgy is magukkal hordják. A levegő itt száraz, és a felhők ritkaságszámba mennek. A Nap átlagban naponta hat - nyolc és fél órán keresztül süt. Az energia a hegyekből áramlik A mezőgazdaságnak és a fejlődő iparnak vízre, nagyon sok vízre van szüksége, és Tádzsikisztánra nem jellemző a gyakori esőzés. Amikor a harmincas években eldöntötZsdanov kolhoz - Kuljabszki terület (Tadzsik SZSZK): tavaszi munkálatok a földeken ték, hogy gyapottermesztö bázist hoznak itt létre, ezzel egyidejűleg megkezdték a Vahs-csatorna építését. Fő objektumait abban az időszakban építették, amikor a környéken baszmacsbandák fosztogattak. A lapát és a csákány mellett az építők keze ügyében csőre töltött puska is volt. Az ötvenes és a hatvanas években rekonstruálták az egész rendszert. A Vahs folyón és a Nagy Vahs-csatorna ágain felépült a vízlépcsőrendszer első három fokozata. A Vahs völgyi sivatag helyben már rég virágzó paradicsom volt, de mindez még mindig kevésnek bizonyult. Ahogy fejlődött a gazdaság, s felépültek a bányaüzemek, a nagy, energiaigényes gyárak, úgy bővültek az öntözőrendszerek s a hidroenergetikusoknak a folyó mentén egyre magasabbra, a hegyekbe kellett haladniuk. A Vahs útjába állt a Bajpazini-gát. A hegyekben 7 kilométeres alagutat fúrtak, ezen keresztül folyik a víz a javani völgybe, és ott több tízezer hektár földet öntöz. Ezután következett a Nurecki Vízi Erőmű, ez műszakilag már sokkal bonyolultabb szakaszt jelentett. Sok mindent át kellett értékelni, új dolgokat kellett felfedezni ahhoz, hogy végre megindítsák az erőmű utolsó, 9. aggregátorát, összehasonlításként megjegyezhetjük: a vízlépcsőrendszer első három fokozatának összteljesítménye 248 000 kilowatt volt, míg a Nurecki Vízi Erőmű egyetlen aggregátorának teljesítménye eléri a 300 000 kilowattot. Nemcsak a vízi erőmű kapacitásáról, hanem egészen új műszaki problémákról van szó, amelyeket sikerült eredményesen megoldani. A korábbiakban sosem kellett kiépíteni a földalatti vízvezetö alagutak ilyen bonyolult rendszerét. Hosszuk egyébként eléri a 40 kilométert. Az egyik alagút feladata az árvizek levezetése, a másiké amely páncélból készült, a turbinákhoz hajtja a vizet. További alagutakat kellett fúrni, amikor betoninjekciókkal kellett megerősíteni a hegyoldalt, és újabb alagutak szolgálják azt a célt, hogy a szakemberek ellenőrizhessék a gát állapotát. A vízi erőművek gyakorlatában még sose kellett számolni a víz ilyen hatalmas nyomásával. A Vahs folyó, amely a Pamir és a Tyansan vizeit gyűjti össze, nem hosszú, alig több, mint 350 kilométer. Mivel azonban medre igen meredek, hatalmas energiatöltést hordoz magában - évente 45 milliárd kilowattórát. A Vahs évi átlagos átfolyása 660 köbméter egy másodperc alatt. A júliusi áradások idején, amikor az olvadó jég duzzasztja a folyót, az átfolyás ötször akkora, a száraz téli időszakban viszont ötszörié kisebb. Magasan a hegyekben, a Vahs mentén város épült fel. Nureckben az éghajlat is megváltozott. Most enyhébb és párásabb, ami a mesterségesen kialakított „tenger“ következménye. A vahsi vízlépcsőrendszert egyelőre va Nurecki Vízi Erőmű gátja koronázza. A villamos vezetékek innen húzódnak a Tadzsik Alumíniumgyár felé, a Javani Elektrokémiai Üzembe, ahol műtrágyát gyártanak, felkúsznak a 3400 méter magasan fekvő Gisszaro-Alaj hegységbe, hogy ott csatlakozzanak a közép-ázsiai energetikai rendszerhez. A nurecki erőmű így az egész közép-ázsiai hidroenergetika fő részévé vált s a dél-tadzsiki ipar és mezőgazdaság fejlődésének forrása. A hidroenergetikusok azonban egyre felfelé haladnak az árral szemben. Nureck fölött 80 kilométerre a hegyek tompa éket vernek a Vahs folyó medrébe, s e körül a folyó 60 fokos szögben megtörik. Itt, Rogunknál ömlik a Vahs egy mély kanyonba. Ez a folyó legszűkebb szakasza, s kimondottan alkalmas vízi erőmű építésére. Két évvel ezelőtt meg is kezdődött az építkezés. A roguni erőmű teljesítménye 3,6 millió kilowatt lesz, tehát mintegy egymillióval több, mint a nurecki erőműé. Gátja is 50 méterrel magasabb lesz, s a víztároló 3,5 köbkilométerrel több víz befogadására lesz alkalmas. A föld alatti munkák jóval nagyobbak lesznek, mivel maga az erőmű a hegyvonulat belsejében kap helyet. A roguni vízi erőmű 460 ezer hektárnyi eddig megműveletlen területet lát majd el az életet adó vízzel. Itt szintén főleg gyapotot fognak termeszteni. A Vahs fölött, azon a helyen, ahol majd a hatalmas gát lesz, egyelőre egy alig látható gyalogút és egy kanyargós autóút vezet, amelyet gyakran leomlott kőbálványok torlaszolnak el a nagy esőzések után. Az autósok türelmetlenül várják, hogy megépüljenek az első közlekedési alagutak. A kő itt „lágy", morzsolható. Bármilyen ellentmondásnak is tűnik, ez lassítja a fúrási és robbantási munkálatokat. Valamennyi rengést ugyanis hatalmas csuszamlások követik. így lassan haladnak előre. Egy alagút már elkészült, s ez a Vahs egyik mellékfolyóját, az Obigarmát vezeti el. Ennek kiszáradt medrében szállítják majd az építkezéshez szükséges anyagokat és technikát. A szakemberek kiszámították, hogy a Tádzsikisztán területén levő - a 10 kilométernél hosszabb - 511 folyó potenciális energiaforrása 32,6 millió kilowattot tesz ki. Mondhatjuk tehát, hogy a tadzsik hidroenergetika csak most éli előtörténetét. Az OGONYOK és az IZVESZTYIJA nyomán 4 Nurecki Vízi Erőmű építése során - 1977-ben (észüli ez a felvétel Az é pülő Roguni Vízi Erőmű
