Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-01-11 / 1. szám
AZ SZKP XXVI. KONGRESSZUSA ELÉ A POLITIKA AZ EMBERÉRT 1981. L 11. ..... a kommunisták számára ott kezdődik a legkomolyabb politika, ahol emberek millióiról, munka- és életkörülményeiről van szó...“ Leonyid Brezsnyevnek az SZKP KB 1978 júliusi ülésén tartott beszámolójából A tizedik szovjet ötéves terv időszaka (1976-1980) befejeződött. Megfeszített munka, impo- náns sikerek évei voltak ezek. A tizedik ötéves tervidőszak első négy éve alatt a Szovjetunió nemzeti jövedelme az előző tervidőszak első négy évéhez képest 323 milliárd rubellel nőtt. Az ipar 600. a mezőgazdaság 40 milliárd rubellal termelt többet. A gabona- termés évi átlaga 209 millió tonna volt. A szocialista társadalomban a gazdaságfejlesztés sikerei teremtik meg az anyagi jólét és a kulturális színvonal emelkedésének feltételeit. Az SZKP XXV. kongresszusa (í 976) által elfogadott szociális program többek között előirányozta a munkások és az alkalmazottak munkabérének, a parasztok jövedelmének, a társadalmi fogyasztási alapokból folyósított juttatások és kedvezmények, a nyugdíjak növelését, és több mint 10 millió lakás építését. A fogyasztási alap növekedése a Szovjetunióban (rrmlliárfí rubelban) lékának, az iparcikkek több mint 90 százalékának az ára az 1970. évi szinten maradt. A keresetek viszont átlagosan egyharmaddal nőttek ez alatt az idő alatt. A Szovjetunióban tehát lényegesen emelkedik a lakosság életszínvonala. A nyugati (és különösen az amerikai) propaganda már hosszú évek óta összehasonlítgatja a Szovjetunió és az Egyesült Államok lakosságának életszínvonalát. Ezt nagyon körmönfontan csinálják. Az amerikai munkás átlagos heti béréből indulnak ki, ezt megszorozzák annyival, ahány hét van egy évben, s így megkapják „az átlagos évi keresetet" az Egyesült Államokban. Aztán közük, hogy a szovjet munkás átlagos évi keresete ennyi meg ennyi. Megírják továbbá, hogy mibe kerül öthat cikk New Yorkban és Moszkvában, majd egyszerű osztással kiszámítják, mennyi árút lehet „vásárolni“ a keresetből az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban. Ezeket a mennyiségi arányokat tüntetik fel a reálbér, sőt az életszínvonal mércéjének is, a két ország viszonylataiban. Ez persze így teljesen hamis. Elóször is, az Egyesült Államokban a tömeges munkanélküliség következtében a teljes időben foglalkoztatott munkás keresete nem fejezheti ki az egész munkásosztály átlagjövedelmét (ami ma 20 százalékkal alacsonyabb). A fogyasztási alapból a lakosságnak nyújtón juttatások és kedvezmények (efy lakóira rutaiban szdmifvoj 1941 1995 197E 1979 1941 1995 Az elmúlt négy év mérlege ékesen bizonyítja e program következetes megvalósítását. 31 millió munkás és alkalmazott munkabére 20-40 százalékkal nőtt Újabb bérpótlékokat állapítottak meg azok számára, akik a távol-keleti körzetek zord időjárási viszonyai között dolgoznak, és pótlékot kapnak a vasutasok is (a vasúti szolgálatban eltöltött időtől függően). Egészében véve a munkások és az alkalmazottak átlagos havi munkabére csaknem 13 százalékkal, a kolhozparasztok munkájának díjazása pedig majdnem 22 százalékkal nőtt. 1980 januárjától 40 százalékkal emelkedett a kolhozparasztok nyugdíjminimuma. A Szovjetunióban sem a munkások, sem a parasztok nem fizetnek nyugdíjjárulékot. Az elmúlt 4 év alatt több mint 8 millió lakás épült. Lényegesen javultak 40 millió szovjet állampolgár lakáskörülményei. Ez annyi, mintha egész Spanyolország lakossága új lakásba költözött volna. A lakások 85 százaléka teljesen állami költségen épül föl, és térítésmentesen áll a rászorulók rendelkezésére. A lakók csak egészen minimális bért fizetnek, amely általában nem haladja meg a család jövedelmének 3-4 százalékát. A lakásállomány fenntartására az állam évente 5 milliárd rubel dotációt folyósít A fogyasztói árak stabilak: az élelmiszerek körülbelül 99 százaA pénzbeli keresetek összehasonlítása során nem veszik számításba a két országban alkalmazott adókulcsok közti különbséget (a Szovjetunióban átlagosan 10 százalék, az Egyesült Államokban átlagosan 22 százalék az adó). Figyelmen kívül hagyják, hogy a Szovjetunióban a béren kívüli juttatások és kedvezmények — amelyekből évente átlagosan minden családtagra 410 rubel jut- sokkal lényegesebben egészítik ki a dolgozók keresetét, mint az Egyesült Államokban. Az amerikai árak általában magasabbak. Nemcsak a lakbérről van szó. amely 15-ször nagyobb, mint a Szovjetunióban, vagy a tömegközlekedési eszközök viteldíjáról, amely az Egyesült Államokban 10-szer drágább, hanem az élelmiszerek, a háztartási cikkek nagy részéről is, nem szólva az egészségügyi ellátásról, amely a Szovjetunióban teljesen ingyenes. A közszükségleti cikkek közül az Egyesült Államokban csupán néhány ruházati cikk és háztartási eszköz ára a jelen pillanatban nem magasabb, mint a Szovjetunióban. Azért írjuk, hogy jelen pillanatban, mert mint ismeretes, az Egyesült Államokban az utóbbi 10 év alatt a fogyasztási cikkek és a szolgáltatások ára kétszeresére nőtt. A Szovjetunióban ma, akárcsak 10 évvel ezelőtt, 1 kilogramm kiváló minőségű marhahús 2 rubel (kb 3 dollár), 1 kilogramm búzakenyér átlag 25 kopejka (37 cent), 1 kilogramm burgonya 10 kopejka, egy liter tej 30 kopejka. Mindez jóval olcsóbb, mint az Egyesült Államokban, akárcsak a mozijegy vagy az újságok éves előfizetési dija, az amerikai ezért háromszor annyit fizet, mint a szovjet ember. Tehát a dolgozók életszínvonalát tisztességesen kell egymáshoz viszonyítani. A szovjet közgazdászok kétségbevonják, hogy a bevételek és a kiadások pénzbeli átlagos mutatói alkalmasak a különböző társadalmi-gazdasági körülmények között élő néptömegek helyzetének összevetésére. Az életmódot egészében kell összehasonlítani. Ukrán származású amerikai turisták egy csoportja ellátogatott a Ivovi (Nyugat-Ukrajna) autó- buszgyárba. A kovácsmühelyben a vendégek hosszasan elbeszélgettek a munkásokkal, tolmácsra nem volt szükségük. Nyikolaj Sztogul lakatos brigádvezetö mesélt a munkájáról, a keresetéről, többször is ismételve az „ötéves tervet“. Hallgatói érdeklődtek, hogy a Szovjetunió gazdasági és szociális fejlesztésének állami terve hogyan tükröződik vissza a gyár, a műhely, a brigád életében. Majd egyikük megkérdezte. „És mit nyújtott a jelenlegi ötéves terv személy szerint önnek és családjának?"- Azzal kezdem — felelte Sztogul -, hogy a munkaszervezés új módszere, a korszerű technika a termelékenység és a kereset jelentős növelését eredményezte. A jelenlegi ötéves tervidőszakban a családom új, ötven négyzetméter alapterületű, háromszobás lakást kapott (a Szovjetunióban a konyha, a fürdőszoba és a többi mellékhelyiség nem számit bele a lakás alapterületébe, és lakbért sem kell fizetni érte - a szerk.). Ha jól tudom — folytatta Sztogul ennek a lakásnak az építése az államnak 10 ezer rubelbe került. A családom (négyen vagyunk) térítésmentesen jutott hozzá. A lakbér - beleértve a fűtést, a gázt, a meleg vizet és a közös tévéantennát - havi 15 rubel. Ez összjövedelmünk körülbelül három és fél százaléka. Tavaly és az idén a fiaim elvégezték a középiskolát. Taníttatásuk csupán a jelenlegi ötéves tervidőszakban 5000 rubelbe került az államnak, nekem viszont egy kopejkába sem. A nagyobbik fiam a Lvovi Műszaki Főiskolán folytatja tanulmányait. Ez is több ezer rubelt emészt föl az állami költségvetésből. Ismétlem, az államéból és nem az enyémből. A kisebbik fiam ugyancsak főiskolára készül. Ebben az időszakban egyébként történt velem egy olyan esemény, amelyre nem szívesen emlékszem vissza, de az objektivitás kedvéért nem hallgathatom el. Súlyos beteg voltam, megoperáltak, sokáig kórházban feküdtem. Ma már jól érzem magam, lassan feledésbe merül, amit átéltem, de most, ahogy beszélgetünk, eszembe jutott: mi lett volna a családommal, ha a kórházi ápolást én fizetem, méghozzá az amerikai díjszabás szerint? A vendégek érdeklődtek, hogyan ítéli meg családja jövőjét Sztogul brigádvezetö, mit vár az ország gazdasági és szociális fejlesztésének új, tizenegyedik ötéves tervétől. — Nagyon optimista vagyok - mondta Nyikolaj Sztogul. - Még nem volt olyan szovjet ötéves terv, amelynek eredményeképpen a dolgozó ember életkörülményei, tehát az én családomé is, ne javultak volna. Meggyőződésem, hogy a 11. ötéves terv sem lesz kivétel. ARKAGYU JANOVSZKU (A szovjet sajtó anyagai alapján) A -y ágazati szakszervezetek vezető testületéinek r\Z- újraválasztása és a magyar szakszervezetek XXIV. kongresszusa erőteljesen irányította a társadalom érdeklődésének reflektorfényét a magyar munkás- mozgalom legszélesebb tömegszervezeteire. Ezek kiegyensúlyozott nyugalommal, a vezető testületek mögött álló tömegek akaratára támaszkodó biztonsággal fogalmazták meg törekvéseiket a számvetés elmúlt időszakában. Hogyan lehetne röviden összegezni azokat a gondolatokat, amelyek a területi, szakmai és országos testületek nyilvános vitáin, kongresszusi felszólalásaiban, a hozott határozatok szellemében oly sokrétűen tükrözik a bérből és fizetésből élők céljait és elkötelezett magatartását? Kétségtelen, hogy már a XXIII. szakszervezeti kongresszus óta eltelt 5 év alatt a mozgalmi munka olyan új stílusának, módszerbeli változásainak lehettünk tanúi, amelyek a tisztségviselők és a szakszervezeti tagság egyre szorosabb kapcsolatait jelezték. Ilyen például a bizalmiak megnövekedett jog- és hatásköre, vagy- a mühelybizottságok, üzemi bizottságok kiiktatásával, illetve a bizalmiak testületének érdemi munkájával- a szervezeti felépítés egyszerűsítése. Ami nemcsak az alapszervezetek munkájának javításához járult hozzá, hanem az üzemi demokrácia szélesítéséhez, a képviseleti rendszer közvetlenebbé válásához is. Azóta, amióta a bizalmi egyetértése nélkül olyan „húsbavágó“ kérdésekben, mint a bérek, a jutalmazás, a kitüntetés, az üdülés, a vállalati lakástámogatás, nem MAGYAR SZAKSZERVEZETEK ÉRDEKVÉDELEM- 4 DOLGOZÓK KÉPVISELEIÉBBI lehet csak a művezető, osztályvezető vagy más munkahelyi főnök elképzeléseit érvényesíteni, azóta nemcsak a szakszervezeti tisztségviselők jó értelemben vett tekintélye nőtt meg. A dolgozók is nap nap után tapasztalják, hogy munkájukról, sorsukról nem dönthetnek azoknak a megkérdezése nélkül, vagy éppen véleménye ellenére, akiket érdekeik védelmére bizalmukba fogadtak. A szakszervezeti kongresszusokon sokszor elhangzott ez a kifejezés: érdekvédelem, más alkalommal pedig igy fogalmazták: érdekképviselet. Nem nyelvbotlás vagy fogalmazási ízléskülönbség okozza a differenciát, némiképp eltérő fogalmakról van szó. Érdemes tisztázni, mi mit jelent. Az érdekképviselet tipikus megnyilvánulása a kollektív szerződés vitája és jóváhagyása. A szakszervezeti bizalmiak testületé előtt mindig a vállalat vezetője, a gyár, az üzem első embere, vagy annak megbízottja számol be a kollektív szerződés korábbi időszakra szóló megállapodásainak betartásáról. A munkavállalók képviseletében a szakszervezeti bizottság titkára terjeszti elő a dolgozók véleményét, hogy mit kívánnak változtatni, módosítani a .vállalati „alkotmányon“. Az is szakszervezeti érdekképviselet, amikor valamelyik ágazati (szakmai) szakszervezet beszámoltatja az illetékes állami vezetőt (miniszterhelyettest, államtitkárt stb.) az ágazatban dolgozók élet- és munkakörülményeit érintő tervekről vagy ezeknek a megvalósításáról. S végül a kormány és a SZOT vezetőinek esztendők óta tartó rendszeres megbeszélései ugyancsak az érdekképviseleti tevékenység körébe tartoznak. A szakszervezet ugyanis törvényes jogaival élve jelen van, véleményt nyilvánít - ha kell, vétót emel, vagy az állami szervek álláspontjától eltérő javaslatokat tesz -, minden fontos társadalmi, gazdasági és közművelődési kérdésben. Habár árnyalatokról van szó, mégis eltérő az érdek- védelmi szerep. Rendeltetése szerint a szakszervezet (persze nem elvontan, hanem a bizalminak, vagy a szakszervezeti bizottság titkárának, esetleg a jogsegélyszolgálat szakértőjének közreműködésével) védi a dolgozók kisebb-nagyobb csoportjának, a különféle rétegeknek, vagy éppen az egyesembernekazérdekeit. Gondoskodván arról, hogy a rendeletekben, törvényekben lefektetett jogok megfelelően érvényesüljenek, a dolgozókat ne érje méltánytalanság. Nem kell azonban bizonygatni, hogy a munkáshatalom körülményei közepette a szakszervezetek csak úgy tudnak érdekvédelmi hivatásuknak megfelelni, ha minden lépésükkel ennek a hatalomnak gazdasági alapjait erősítik. Közelithetünk más oldalról is ehhez a gondolathoz. Hagyományos, a múlt századra visszanyúló törekvése a magyar szakszervezeteknek a munkások, a dolgozók tanítása, képzése (politikai, szakmai és általános szempontból egyaránt), tudatosságuk elmélyítése. S mire mennénk a mozgalom legnemesebb törekvéseivel, ha csupán követeléseket hangoztatnánk, esetleg, olyanokat, amelyeknek hiányoznak a gazdasági alapjai? Ezért beszélünk a szakszervezetek kettős funkciójáról, amely magában foglalja a termelés és gazdálkodás segítését, vagyis a dolgozók mozgósítását mindarra, ami a magasabb bér, a kiegyensúlyozottabb ellátás, a különféle szociális vívmányok, az egészségesebb munkakörülmények, a kulturáltabb életfeltételek megteremtéséhez nélkülözhetetlen. A szocialista brigádmozgalom támogatásán kívül számos, módszer - minőségi őrjárat, „Munkádhoz add a neved" akció, „Dolgozz hibátlanul" munkarendszer, az újítómozgalom segítése a komplex brigádok stb. - ismeretes, amellyel a szakszervezetek a maguk sajátos mozgalmi elkötelezettségével törekednek a gazdasági feltételek szüntelen javítására. (LV-cikkszolgálat)
