Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-05-03 / 17. szám
1981. V. 3. N CS3 s Hazánk teljes mértékben támogatja a Szovjetunió békepolitikáját és mindent megtesz az SZKP XXVI. kongresz- szusán előterjesztett új kezdeményezések megvalósításáért. Bohuslav Chnoupek, hazánk külügyminisztere és Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter ez év március 17-i moszkvai tárgyalásai (képünkön) újból megerősítették a teljes nézetazonosságot valamennyi kérdésben (ÖSTK-felv.) enin, a szovjet állam megalapítója szerint a háború nélküli világ a szocializmus eszménye. Ez az elv testet öltött a lenini Békedekrétumban (1917). Az SZKP XXIV. és XXV. kongresszusa (1971 és 1976) által kidolgozott békeprogram híven követte a lenini dekrétum szellemét és hagyományait. A nemzetközi helyzet semmiféle változása, a béke és a haladás ellenségeinek semmilyen mesterkedése sem tudta leteríteni a Szovjetuniót a békéért vívott harc útjáról. Ez az elvi álláspont jelentős eredményeket hozott. Az utolsó tíz év eredménye Köztudott, hogy mindenekelőtt a Szovjetunió és a szocialista közösséghez tartozó más országok erőteljes aktivitása eredményeképpen a hetvenes években sikerült egészségesebbé tenni a nemzetközi légkört. Tért hódított az enyhülési politika. Megszilárdult és konkrét tartalmat kapott a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése, visszaszorulóban volt a hidegháború. Az SZKP és a szovjet állam, leküzdve a militarista erőknek a nemzetközi szintéren kifejtett ellenállását, bátran és kezdeményezóen kibontakoztatta a konkrét tartalmát tekintve példátlan békeoffenzívát. A világméretű fegyveres összetűzés elhárításában jelentős szerepet játszott a szovjet-amerikai kapcsolatokban a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején bekövetkezett kedvező fordulat, amely sok tekintetben meghatározta a nemzetközi légkört. A csúcstalálkozók eredményeképpen olyan döntő fontosságú dokumentumokat irtak alá, amelyek a Szovjetunió és az Egyesült Államok közti kapcsolatok alapjaként ismerték el a békés egymás meUett élés elvét. A nukleáris háború elhárításáról szóló egyezményben a felek kötelezték magukat: erőfeszítéseket tesznek, hogy elkerüljék a háborús konfliktus kockázatát. Nagy jelentőségű volt a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról kötött szerződés, a hadászati támadó fegyverek korlátozására vonatkozó ideiglenes egyezmény (SALT-I), és több más, a fegyverkezés megfékezésére irányuló szovjet-amerikai egyezmény és megállapodás. Különösen érezhető kedvező változások történtek Európában. A Szovjetunió és más szocialista országok kezdeményezésére az európai államok elismerték a második világháború után kialakult territoriális és politikai realitásokat. Ezzel az európai biztonság megszilárdult. Megtartották az európai biztonsági és együttműködési értekezletet. Az értekezlet Záróokmánya, amelyet 1975-ben Helsinkiben 33 európai állam, valamint az Egyesült Államok és Kanada vezetői írtak alá, kimondta, hogy az eröpolitika és a hidegháború értelmetlen és káros. A helsinki értekezlet zöld utat nyitott korunk központi feladatának megoldása, azaz a béke és a népek biztonsága megszilárdítása előtt. Az utóbbi években azonban e lehetőségek közül jó néhány kihasználatlan maradt. Ebben azokat terheli a felelősség, akik visszafelé akarják forgatni a történelem kerekét. Mi torpedózza meg az enyhülést? A hetvenes évek végén az európai enyhülés, valamint az enyhülésnek más térségekre gyakorolt kedvező hatása ellen a hidegháború hívei összpontosított támadást indítottak. A NATO és mindenekelőtt az Egyesült Államok vezetői elhatározták, hogy a fő csapást a világviszonylatban kialakult katonai egyensúlyra mérik, s hadászati előnyöket csikarnak ki. Ebből a célból elfogadták azt a határozatot, hogy évente három százalékkal növelik a NATO-országok katonai kiadásait, átfogó ötéves programot dolgoztak ki az Egyesült Államok fegyverzetének növelésére, tervbe vették újabb amerikai nukleáris rakéták telepítését Nyugat-Euró- pában. 1979. december 12-én Brüsszelben bejelentették azt a tervet, hogy Nyugat-Európában 572 amerikai Per- shing-2 rakétát és szárnyas rakétákat telepítenek. A NATO határozata a fegyverkezési verseny nagyméretű eszkalációját jelenti mind az említett amerikai fegyver új jellemzői miatt (utalunk itt a méretre, pontosságra, s arra, hogy képes elkerülni a megfigyelő és ellenőrző eszközöket), mind pedig annak következtében, hogy ez a fegyver megváltoztatja a jelenlegi európai hadászati helyzetet. Az után, hogy a hatvanas évek második felében Olaszországból és Törökországból kivonták a Jupiter típusú középhatótávolságú amerikai rakétákat, a NATO-nak Európában most először lesznek olyan nukleáris rakétái, amelyek el tudják érni a Szovjetunió területét. 1982-1983-ban, amikor a terv szerint befejeződne a Pershing-2 rakéták és a szárnyas rakéták programja, a már ma is a Szovjetunióra be- irányzott amerikai Minuteman szárazföldi rakéták, a Polaris tenger alatti rakéták és a B-52-es bombázók sora kiegészül egy új fegyverrel. A közepes hatótávolságú amerikai rakéták nyugateurópai telepítését, akárcsak a Pentagon intézkedéseit, a Szovjetunióra beirányzott más, előretolt telepítésű eszközök növelésére nagy propagandahühóval leplezik. A Szovjetuniót próbálják vádolni azzal, hogy SS-20 rakétáival „felborította az egyensúlyt“. Ez az állítás tarthatatlan, már csak azért is, mert valójában a meglevő, ugyanolyan hatótávolságú rakéták tökéletesített változatáról van szó. Egyébként az SS-20 rakéták telepítése már akkor ismeretessé vált, amikor tárgyalásokat folytattak a SALT-II szerződésről, amelyet a Szovjetunió és az Egyesült Államok Bécsben 1979 júniusában írt alá. E szerződés a paritás kölcsönös elismerésén alapul, és rögzítette is azt. „Mint a Szovjetunió Honvédelmi Tanácsának elnöke határozottan kijelentem - mondta Leonyid Brezsnyev i 979. október 6-án, berlini beszédében -, az utóbbi tíz évben közepes hatótávolságú hordozóinak száma nem nőtt egyetlen rakétával, egyetlen repülőgéppel sem. Ellenkezőleg, a közepes hatótávolságú rakéták indító szerkezeteinek száma, akárcsak e rakéták nukleáris töltetének összesített ereje, némileg még csökkent is. Csökkent a közepes bombázók száma is. Más államok területén pedig a Szovjetunió ilyen eszközöket egyáltalán nem telepít.“ Híd a szakadék fölött A Szovjetunió a „fegyverkiegészítés“ NATO-terveire reagálva, nem burkolózott sértődött hallgatásba, nem válaszolt kihívással a kihívásra. Ellenkezőleg, kompromisszumot ajánlott föl: a NATO mondjon le a „fegyverki- egészítésról“, Moszkva pedig egyoldalúan csökkenti rakétáinak számát. A NATO ezt az ajánlatot elutasította, a közepes hatótávolságú nukleáris rakétafegyver kérdése holtpotra jutott. És ki tudja, meddig tartott volna ez az állapot, ha a Szovjetunió nem tett volna újabb lépéseket. A Szovjetunió bejelentette, hogy a közepes hatótávolságú nukleáris rakétafegyver kérdését kész megvitatni még a hadászati fegyverzet korlátozására vonatkozó szovjetamerikai szerződés (SALT-II) ratifikálása előtt. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a Szovjetunióban beletörődtek a NATO „fegyverzetkiegészítési“ tervébe. A zsákutcából most is az lenne a legjobb kivezető út, ha hatálytalanítanák a határozatot, vagy leállítanák végrehajtását. Mivel a NATO-ban ezt kereken elutasítják, Moszkva kész más változatra is. A legfontosabb az, hogy áthidaljuk azt a szakadékot, amely a NATO döntése után keletkezett. Hogyan valósítható meg ez a legjobban? Két elképzelés is felmerült. A közepes hatótávolságú nukleáris rakétafegyver kérdésének megvitatása során a Szovjetunió nem hagyhatja figyelmen kívül azokat az előretolt telepítésű amerikai erőket, amelyek biztonságát fenyegetik. Ezekről az eszközökről is tárgyalni kell. A Szovjetunió véleménye szerint a két problémát egyidejűleg és egymással összefüggésben kell megvitatni. Mert annak, aki tárgyalni akar a közepes hatótávolságú szovjet rakétákról, amelyek egyébként nem tudják elérni az Egyesült Államokat, hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a tárgyalás napirendjére tűzzék az előretolt telepítésű amerikai eszközöket is, amelyek el tudják érni a Szovjetunió területén levő célpontokat. Ezekről az eszközről így írt A. Burke amerikai admirális: „Csapataink és támaszpontjaink, hadihajóink és légierőnk ugródeszkát alkotnak a Szovjet-Oroszország elleni támadáshoz. Ezeket úgy helyeztük el, hogy gyakorlatilag minden oldalról körülveszik Oroszországot. Nézzenek a világtérképre, és meggyőzödnek róla, hogy ezek az erők egy óriási krokodil bármely pillanatban összecsukódni kész állkapcsaira emlékeztetnek.“ A második elképzelés: az esetleges megállapodások csak a SALT-II szerződés érvénybe lépése után hajthatók végre. Ha az Egyesült Államokban nem hagyják véglegesen jóvá ezt a szerződést, hol a garancia arra, hogy Washington megtartja azokat az újabb egyezményeket, amelyek a tárgyalások eredményeképpen esetleg létrejönnek? Az enyhülésnek újabb impulzusokra van szüksége Nyugaton folyton azt emlegetik, hogy a közép-európai haderők és fegyverzet csökkenéséről folyó bécsi tárgyalásokhoz újabb impulzusokra van szükség. A NATO vezetői már több ízben ígérték, hogy adnak ilyen impulzusokat, de ez csak ígéret maradt. A Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi tagállama többre tartja a szavaknál a tettet. A Szovjetunió 1979 őszén egyoldalúan 20 ezer fővel és ezer harckocsival csökkentette Közép-Európában állomásozó haderőit. A Varsói Szerződés tagállamai 1980 májusában elfogadott nyilatkozatukban olyan megállapodás megkötését javasolták, mely szerint bizonyos egyeztetett időponttól kezdődően, Európában, egyetlen állam, egyetlen államcsoport sem növeli haderőinek létszámát a helsinki Záróokmány által meghatározott térségben. Két hónap múlva, 1980 júliusában a tárgyalások helyszínén, a bécsi Hofburgban közzétették a Szovjetunió és más országok újabb javaslatait. Lényegük, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok az első szakaszban 20 ezer szovjet és 13 ezer amerikai katonával csökkenti csapatainak létszámát Közép-Európában. A Szovjetunió ebbe a kontingensbe nem számítaná be a már egyoldalúan kivont 20 ezer főt. Az Egyesült Államok tehát 13 ezer fővel, a Szovjetunió ténylegesen 40 ezer fővel csökkentené csapatainak létszámát. A Szovjetunió átfogó programot terjesztett az ENSZ- közgyülés XXXV. ülésszaka elé. E program alapja a nukleáris fegyverkezési verseny megszüntetése és a nemzetközi kapcsolatokban az erő alkalmazásáról való halaszthatatlan intézkedésekkel egyidejűleg a Szovjetunió memorandumot terjesztett be „A békéért és a leszerelésért, a nemzetközi biztonság garanciáiért“ címmel. E terv legfontosabb eleme, hogy meg kell szüntetni a nukleáris fegyver valamennyi fajtájának gyártását, és fokozatosan csökkenteni kell a nukleáris fegyver készleteit egészen a teljes megsemmisítésükig. A békeszeretö erők jogos érdeklődést tanúsítanak a madridi nemzetközi fórum iránt. A szocialista országok ezen a találkozón megvitatásra javasolták egy konferencia összehívását, az európai katonai enyhülés és leszerelés kérdéseinek megtárgyalására. Világszerte fokozódik az érdeklődés e konferencia iránt. A háború veszélyét nagymértékben lehet enyhíteni a fegyverkezési verseny megszüntetésével és a regionális szintű leszereléssel. Ezt pedig elősegíthetnék azok a szovjet javaslatok, amelyek a háborús feszültség enyhítésére irányulnak a Földközi-tenger térségében, és az Indiaióceán békeövezetté történő alakítását célozzák. Leonyid Brezsnyev 1980 decemberi látogatása során újabb fontos javaslatokat tett a béke és a biztonság megszilárdításának lehetőségeiről a Perzsa-öböl térségében. A szovjet külpolitikát, amely a lenini Békedekrétum jegyében született, mindig békeszeretet hatotta át. Az SZKP XXVI. kongresszusa és külpolitikai programja újból megerősíti a lenini úthoz való hűséget. (A MEZSDUNARODNAJA ZSIZKlV című folyóirat anyagai alapján) ffl Innnpi s _________> _ s._________4 ___\____
