Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-04-26 / 16. szám
ÚJ szó 19 81. IV. 26. 1944. DECEMBER 24. „A Petőfi partizáncsoport egy kisebb különítménye Beznogov elvtárs vezetésével a Poioma- Spisská Nová Vés (a Hnilcától mintegy 5 kilométerre délre) térségben megtámadott egy arra áthaladó ellenséges kocsioszlopot. A tűzharc során hat fasiszta életét vesztette, négy ló elpusztult. Zsákmányoltak négy puskát. A harcban kitűntek; Beznogov, Tóbisz és Réti.“ (Részlet a Petőfi Sándor partizáncsoport harci naplójából) Az események egyik főszereplőjének, a Rimaszombatban (Rimavská Sobota) élő Tóbisz János nyugdíjasnak is felolvasom Július Bolfík: Va- szil Mihajlovics Kozlov, a Vörös Hadsereg őrnagyának partizándandárja című könyvének fenti részletét. Vajon mennyire emlékszik negyvennégy karácsonyának harci eseményeire? János bácsi - noha bizonyára készült az események felelevenítésére, az újságíróval való találkozásra -, szemmel láthatóan meghatódik, hosszú pillanatokig feszült csend vibrál a vadonatúj bérház második emeleti szobájában. Látom, hogy nikkeltés, a zűrzavar keltése volt a feladatunk az ellenség soraiban. Különösen a visszavonuló, demoralizált magyar hadsereg katonái számára szerettük volna megadni a szökés, majd az átállás lehetőségét. A környező községek lakosainak körében is agitáltunk, s felvilágosító munkánk eredménye nem is volt lebecsülendő. I Eredeti dokumentumokból tudjuk, hogy a hatékony agitációnak és propagandának köszönhetően Kozlov őrnagy partizándandárjának egységébe szép számmal jelentkeztek szlovákok és magyarok. A Petőfi Sándor partizáncsoport agitátorai több mint 2500 röpiratot terjesztettek magyar nyelven, s ezek egy része eljutott . nőtt. Ennek az ütőképes alakulatnak volt aztán a vezetője a legendás hírű Kozlov őrnagy.- Tóbisz elvtárs személyesen is ismerte a tapasztalt, nagytudású Vaszil Mihajlovi- csot?- Ismertem bizony, nagyon sokat köszönhetek neki. Amellett, hogy rendkívüli pszichológiai érzékkel megáldott parancsnok volt (szinte az első látásra-hallásra meg tudta ítélni, kiben mi lakozik) mint ember is a legnemesebbek közül való volt. Amikor a Szlovák Nemzeti Felkelés jubileumi ünnepségeire hazánkba látogatott, egy nagygyűlésen fogadtuk. Ott voltam én a ma is fiatalos, erős fizikumú férfi most küszködik a könnyeivel, pedig valamikor az ötvenes évek derekán a kisvárosba látogató vándorcirkuszossal birkózott, aki a legelső fellépése alkalmával izmait, erejét fitogtatta, s a közönség soraiból mindenáron szerette volna megszégyeníteni a legmarkosabb legényt. Szerencsétlenségére akadt egy sziklakemény bányászférfi, aki ugyan jóval túl volt már a negyvenen, de ifjú éveiben a rozsnyói munkásegylet kitűnő birkózójavolt. Szemtanúktól hallottam, hogy aviadal avásárté- ri porondon akkor még öt másodpercig sem tartott, mert a hústorony komédiás pillanatokon belül két vállon feküdt, s a ne- kigyűrközött Tóbisz János a közönség harsány nevetése és éljenzése közepette hagyta el a porondot. A szórakoztató ipar akkori jelesei viszont korán reggel szedték sátorfájukat, s a második előadásból természetesen már nem lett semmi. A hatalmas erejű férfi nem először életében, s nem is csupán a szőnyegen fogadta el a kihívást. Gyermekkorát, ifjú bányászéveit a Rozsnyó melletti Csúcsom községben élte, szakszervezeti funkcionárius, vörösnek bélyegzett bányász fiaként. Erejét a már említett munkás sportegyesület birkózószakosztályában gyarapította, ifjú éveinek megpróbáltatásait így könnyen elviselte. Idegei viszont, különösen a Szlovák Nemzeti Felkelés idején szerzett sérülések következtében kissé megtépázódtak. így gyakran előfordul, hogy az iskolai élménybeszámolókon elérzékenyül a múlt felidézésekor.- Negyvennégy-negyvenöt telén egy ideig fedél nélkül maradtunk néhány társammal együtt - emlékszik a korabeli eseményekre. -Olyansúlyosan megbetegedtem, hogy már-márlemondtakéletem- ről, de hála szívós szervezetemnek, mégis túléltem a nehéz időszakot. Negyvennégy karácsonyára persze jól emlékszem. Reményekkel teli karácsony volt az. A felszabadító szovjet katonák már nagyon közel jártak hozzánk. Az ünnep előtti akciókkal természetesen nem is az volt a célunk, hogy az ellenségre megsemmisítő csapásokat mérjünk, hiszen ehhez nem is voltak meg a lehetőségeink. Sokkal inkább a páRozsnyóra, Rimaszombatba, Ózdra, Miskolcra, Salgótarjánba, sőt Budapestre is. A Rákosi partizándandár összesen mintegy 30 röplapot adott ki 25 ezer körüli példányszámban. A röplapokban, felhívásokban szóltak a visszavonuló magyar katonákhoz és tisztjeikhez; ne folytassák a kilátástalan harcot a németek oldalán, álljanak át a felkelőkhöz. Persze nemcsak a katonákhoz, hanem az ifjúsághoz, munkássághoz, a vasutasokhoz is szóltak a felhívások. A legtöbb röpirat értelmi szerzője Fábry József, a partizánegység politikai komisszárja volt. Nem utolsósorban a hatékony agitáció következtében hamarosan 272 aktív harcosra bővült a Petőfi-csoport. Volt aztán az ellenség gyengítésének, saját pozíciójuk megerősítésének merőben radikális módszere is. Egy ilyen akcióra Gyenes József szakaszvezető irányításával 1944. december 21 -én került sor Rozsnyótól két kilométerre, északnyugatra. Miután a partizántörzs vezérkara tudomást szerzett arról, hogy a magyar hadsereg tüzéregységének megfigyelőállása van a térségben, Gyenes elvtársat bízta meg ennek felszámolásával. Az elszántságáról, vakmerőségéről híres szakaszvezető magyar tiszti ruhát öltött, stizenötpartizánharcos kíséretében fényes nappal elindult a feladat végrehajtására. A hegy felől közelítették meg a földalatti bunkert, melyben a megfigyelőpont katonái tartózkodtak. Gyenes elvtárs a különítmény egy részét a biztonság kedvéért fedező pozícióba vezényelte, majd öt civil ruhás harcos kíséretében bementek a bunkerba. Az őrszem természetesen nem állíthatta meg a „tisztet“ s kísérőit, akik csőre töltött fegyverrel könnyen megadásra kényszerítették a tizenkét katonát és parancsnokukat. Rozsnyó közelében 1945 januárjában Gyenesék ugyanezzel a trükkel tizenyolc katonát és két tisztet fegyvereztek le, akik később a partizánok oldalán vállalták a harcot. A sikeres portyának az lett az eredménye, hogy negyvenöt elején a Petőfi partizáncsoport, partizándandárrá is, s annyi év után az első pillanatban megismertem. Leírhatatlanul* megható volt a rendezvény után találkozásunk. Azzal is megtisztelt, hogy eljött hozzám, s a lakásomon egy teljes estén keresztül felelevenítettük a harci élményeket. Amikor kitüntetéseimet nézegette, a feleségem felé fordult, s félig komolyan, félig tréfásan kérdezte: hát az ő kitüntetései hol vannak? Merthogy éhen pusztultunk volna a főztje, ropogósra sütött, finom kenyere nélkül.- Egyszer, már benn voltak a németek a faluban - eleveníti fel a korabeli eseményeket Tóbisz néni -, a Gulyaparlagon levő stábról néhány bajtársa kíséretében a megszokott időpontban élelemért jött haza Jani. Anyósom már az erdő szélén várta őket, s közölte, hogy hozzánk is beszállásoltak néhány német távírászt. Nosza, fejébe is szökött erre a vér, s azon nyomban ki akarták füstölni őket. Alig tudta szegény anyósom lebeszélni szándékáról, hiszen annak a családra nézve lehetett volna tragikus következménye. Aztán mégiscsak lehiggadt, s maga is belátta, hogy erő helyett ezúttal ésszel kell boldogulnia; az erdő felőli oldalról bemászott a hátsó szoba ablakán, s úgy vitte el nesztelenül a már elkészített kenyeret és szalonnát.- Egy másik alkalommal is az asszonyok találékonyságának köszönhettem életemet - veszi át a szót ismét Tóbisz bácsi. - Két bajtársammal együtt jöttünk a faluba hírekért s némi elemózsiáért, amikor hirtelen álljt kiáltottak felénk. Annyi időnk volt mindössze, hogy két oldalamon levő kísérőmet az erdő széli árokba löktem, s hamis papírok birtokában én vállaltam magamra az igazoltatással, személyes dolgaim átkutatásával járó veszélyeket. Foglyulejtőim már fel is tuszkoltak egy oldalkocsis motorkerékpárra, hogy tüzetesebb ellenőrzés céljából a parancsnokságra vigyenek, amikor a történtekről értesültek a házban tartózkodó asszonyok, akik a gyerekekkel együtt nagy látmát csapva, jajveszékelve körülfogtak bennünket, s kézzel-lábbal magyarázták, hogy egy súlyos beteg, kórházból jövő emberrel van dolguk. Ekkorra a hegyekben már megfelelő fedezékbe jutottak kísérőim, s figyelmeztető lövéseket adtak le, mire pillanatok alatt szétugrott a társaság. Ezt a kedvező alkalmat használtam ki távozásra, a közelben levő partizánparancsnokság tájékoztatására. Már tudjuk, hogy súlyosan megbetegszik. Élethalálharcát vívja a kórral, miközben a kis gömöri bányászközségben is megszületik a várva várt szabadság. A Petőfi partizánegység hadműveleti térségét is elérték a Vörös Handsereg katonái. Az egység egyik része Görgő (Hrhov) mellett Fábry József parancsnoksága alatt egy ideig még önállóan folytatta a harcot, később csatlakoztak a szovjet felszabadítókhoz. Tóbisz elvtárs gyógyulását követően az építőmunka különböző területein jeleskedett. Teljesen mindegy volt számára, milyen feladattal bízzák meg, kötelességéi minden munkaszakaszon becsülettel teljesítette. Társadalmi tevékenysége is példás. Éveken keresztül dolgozott a CSE- MADOK ének- és színjátszó csoportjában, azonkívül eredményes munkát fejtett ki a helyi birkózók edzőjeként is. Egészséges nemzedéket s egy sor tehetséges versenyzőt neveli, és mindig emberségre oktatta tanítványait.- Gyermekkoromban édesapám térdén ülve hallgattam, amint bányász munkatársainak Leninről, a szebb és igazságosabb jövőről beszélt - emlékezik. - Saját magamon tudom így érzékelni, milyen nagy annak a jelentősége, ha az ember fiatal korában helyes orientációt kap nevelői részéről.- S vajon hogyan telnek az egykori harcos nyugdíjas napjai?- Igazán pihenni most nincs időm. A közelmúltban például új lakást kaptunk, most feleségemmel együtt ezt rendezgetjük, alakítgatjuk. Nem nagy, csak egy szoba-konyhás,de ez már elég nekünk. Három gyermekem már ki röppent a családi fészekből, egymás után jönnek az unokák, szóval akad elfoglaltság. Meg aztán sok a társadalmi feladata kötelesség. Tagja vagyok a helyi Lokomotíva sportegyesület vezetőségének, újabban pedig bizalminak választottak a házban. Ehhez jönnek az Antifasiszta Harcosok Szövetsége Központi Bizottságának tagságával járó elfoglaltságok. Mi,ellenállók tudjuk csak igazán, hogy a harcban nem szabad megállni. Ezt a küzdelmet szerencsére már a béke megőrzéséséért, minden ember boldogulásáért, szebb jövőjéért vívjuk. HACSI ATTILA 3 KHfflBfflS) II MARI
