Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-04-19 / 15. szám
ÚJ szó Sa lvador: a Guazapa vulkán környékén Francia újságíró jelentése a szabadságharcosok helyzetéről • Egy év alatt tízezer áldozat a „halálbrigádok“ golyóitól • A junta, vezetője, és társai • Sortűz »ismeretlen tettesek fegyveréből“ Clarence Long helytelenítő szavai után • Nyilatkozatok név nélkül Washingtonban • Egy új „salvadori számla“ terve A francia távirati iroda, az AFP munkatársa, Oscar Martinez március második felében Salvadorból küldött jelentéseket Párizsba. A hivatalos francia hírügynökségről és emberéről senki sem gondolhatja, hogy a szaDadságharcosok híve, irántuk elfogult - legtöbb jelentése éppen az ellenkezőjét bizonyítja: az amerikaiak álláspontjáról vizsgálja mindazt, ami a kis közép-amerikai országban történt. Nem is szabadságharcosoknak nevezi a junta ellen küzdőket, csak a semlegesnek tekinthető ,,gerilla“ elnevezést használja, ha a kormány ellen fegyvert fogó parasztokról és munkásokról ír. De az a jelentése, amelyet Chalatenangó városkából keltezett, sokkal többet mond el a valóságos helyzetről, mint azt az amerikaiak szeretnék. ,,A gerillák intenzív tevékenységet folytatnak az ország észak- nyugati, észak-keleti és keleti térségeiben, cáfolván azokat a hivatalos nyilatkozatokat, amelyek szerint a lázadók ,, teljesen kivesztek“... A felörlő háború valójában most ért csúcspontjára. A felkelők összehangolják hadmozdulataikat, egyidejűleg több, a hadseregtől távol eső ponton támadnak, s amint a katonák megérkeznek, a gerillák elvonulnak... A tíz napja a hadsereg gyűrűjében lévő Guazapa vulkán környékén egy tapodtat sem hátrálnak a gerillák... A chalatenangói lakosok elmondják: a gerillák minden éjjel bejönnek a városba, kemény csatákat vívnak, de előfordul az is, hogy fényes nappal támadnak. .. A meglátogatott települések többségében a lakosokkal folytatott beszélgetések során nem volt tapasztalható egyértelműen gerillaellenes hangulat...“ Ha egy a kormány, az amerikaiak oldalán álló kísérővel az országban járó újságíró nem talál „egyértelműen gerillaellenes hangulatot“, akkor nyilvánvaló: a tömegek a szabadságharcosokat támogatják. Nemrégiben, amikor a párizsi Le Monde egyik legjobb tollú és legtekintélyesebb munkatársa, André Fontaine Salvadorról írt egy nagyobb cikket, az írásban - különböző, nyugaton most divatos szovjetellenes, Kuba-ellenes szólam mellett, amelyet • afféle kötelező gyakorlatként írnak le 1981 tavaszán még olyan hírlapírók is, mint Fontaine - néhány nagyon megszívlelendő dolgot közölt. Szó szerint ezt írta: ,, Tízezren pusztultak el Salvadorban egy év alatt, többségükben a,,halálbrigádok“ által, amelyeket Miamiba menekült szélsőjobboldali erők irányítanak. Romero San Salvadori érsek végzetét a nincstelenek iránti rokonszenve okozta, négy amerikai apácát pedig azzal a nyilvánvaló céllal áldoztak fel, hogy elijesszék az Egyesült Államokat a reformisták támogatásától“. Nem új dolgokat közöl, éppen csak fontos dolgokat ismétel el Fontaine. Azt, hogy Salvadorban most egy olyan polgárikatonai junta működik, amely egyre jobbfelé tolódik, amelynek jobbszárnya meggyilkoltatta embereivel a salvadori klérus fejét, mert az rokonszenvezett a szabadságharcosokkal. Egy olyan polgári-katonai junta, melynek élén ugyanolyan ember - Jósé Napoleon Duarte - áll, akit kereszténydemokrata korában hét évvel ezelőtt elkergettek a katonák, de aki most mindenben a junta legjobboldalibb katonáinak szája íze szerint cselekszik. A junta jobbszárnya pedig azoknak a még jobboldalibb politikai figuráknak a kedve szerint politizál, akik Miamiba költöztek s ott a kubai emigránsokkal egy követ fújva minden szociális követelést, igényt „kommunista mesterkedésnek", minden szabadságtörekvést, az amerikai nagytőke parancsszavától való szabadulni akarást „kommunista összeesküvésnek“ és a népi szabadság- harcot (így a salvadori Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front szociáldemokrata, kommunista, kereszténydemokrata és polgári radikális harcosokból álló seregének Salvador függetlenségéért vívott harcát is) „terrorista merényletnek“, „kommunista hatalomátvételi kísérletnek“ neveznek... Salvador a legkisebb közép-amerikai állam a maga alig több mint huszonegy- ezer négyzetkilométernyi területével, de a legsűrűbben lakott: ötmillióan élnek határai között. Az 1979-ben eltávolított Romero tábornok (véletlenül névrokona a meggyilkolt érseknek) kormányáról a már idézett Fontaine írta: ,,a tábornok kormánya az országot személyes tulajdonának tekintő oligarchia, az úgynevezett 1981. IV. 19. Valahol Salvadorban: a kormány fegyve réséi töltött fegyverrel járják a falvakat és városokat ,,14 család“ eszköze volt“. 1979-ben menekültek a legszélsőbb jobboldal emberei - és a hírhedt „14 család tagjai“- Salvadorból és ekkor kezdett kormányozni a Duarte-vezette junta, mindinkább jobbfelé tolódva... Ekkor kezdődött meg a szabadságharc is a junta éllen - a már a tábornoki zsarnokság idején megalakult és néhány harci fellépéssel bemutatkozó Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front megkezdte nagyobb fegyveres egységek szervezését. Március vége felé, amikor Reagan amerikai elnök újra növelte a katonai tanácsadók számát Salvadorban, amikor a junta frissen érkezett amerikai helikoptereket vetett be a Morazan és Suchitoto tartományokban eredményes harcokat vívók ellen, érdekes és elgondolkodtató folyamat indult meg az amerikai közvéleményben. Azzal kezdődött, hogy Clarence Long, az amerikai kongresszus tagja befejezte „helyzetfelmérö körútját“ az amerikai fegyvereket és megemelt katonai segély- összeget kapó Salvadorban, és sajtóértekezletet tartott a San Salvador-i amerikai nagykövetségen. Kijelentette: helyteleníti amerikai katonai tanácsadók jelenlétét, helyteleníti, hogy ezek a tanácsadók képzik ki a junta katonáit. Nem sokkal később ismeretlen tettesek gépfegyvertüzet nyitottak az amerikai nagykövetség épületére. (Az eddigi amerikai támogatást keveslö salvadori szélsőjobboldal néhány héttel azelőtt is hasonló akcióval fejezte ki elégedetlenségét.) Washingtonban pedig egy magasrangú külügyi tisztviselő, aki kérte, ne említsék a nevét, azt mondta az Associated Press tudósítójának: ,, írják meg, hogy az Egyesült Államok szerepének arányairól eddig torz képet festettek. A salvadori ügyet ötször nyagyobbra fújták fel, mint amilyen az valójában. Az emberek még arra gondolnak, hogy egy egész hadosztályt vezényeltünk oda. “ Egy másik kormánytisztviselő - ugyancsak kérte neve elhallgatását- azt mondta: ,,A kormány úgy érzi, kissé túllőtt a célon, amikor Salvadort úgy állította be, mintha ez lenne az Egyesült Államok számára a közép-amerikai kommunista behatolás megállításának fő próbája“... Vajon miért nyilatkozott a tanácsadók jelenléte ellen egy kogresszusi tag San Salvadorban, vajon miért ez a hirtelen visszavonulás-hangulat nevüket elhallgatni kérő kormánytisztviselők részéről? Hiszen még csak néhány napja volt, hogy Reagan elnök - harcias szövegek közepette mondta, hogy harci egységeket ugyan nem küldenek Salvadorba, de minden segítséget megadnak a kormánynak. Másnap meg Caspar Weinberger hadügyminiszter mondta: reméli, további amerikai részvételre egyelőre nem lesz szükség... Egyre több hang emlegeti az Egyesült Államokban: mindaz, ami most Salvador körül történik, meghökkentően hasonlít arra, ami Vietnam ügyében történt, amikor annak idején megkezdődött a végül félmillió katonát Vietnamba küldő amerikai beavatkozás. „Valószínűleg érzi a kormány is, hogy túl messzire ment, hogy a Vietnam- analógia sokakat aggaszt'mondta a már említett kormánytisztviselők egyike az Associated Press tudósítójának. Talán nem lényegtelen: azok a ,.zöld- sapkások", akiket Caspar Weinberger hadügyminiszter ,.kiképzési feladatokkal, tanácsadóként" most Salvadorba küldött, ugyanahhoz a különleges alakulathoz tartoznak, amelyet a vietnami háború kiszélesítése előtt azért hoztak létre, hogy a „baráti országok hadseregeit kiképezzék a felkelők elleni harcra“.. S az sem mellékes, hogy az óvatos, és a közhangulat Vietnamra való nem kellemes emlékezését figyelembe vevő név nélküli washingtoni megnyilatkozásokkal egyidóben kongresszusi körökben azt mondták: a Re- agan-kormány az eddig adott segélyeken és hiteleken kívül (ezek jórésze a junta hadseregének felszerelésére kellett) újabb 140 millió dolláros Salvador-számlát akar nyitni. Ez az újabb kölcsön vagy segély (a pénz visszafizetésének kérdését egyelőre fel sem vetették) azonban már nem egyszerűen amerikai lenne. „Az Egyesült Államok 63,5 millió dollárt adna, a fennmaradott más forrásokból teremtenék elő.“ - írta Gregory Nokes, az AP szemle írója. A dolog azonban mind bolyolultabbá válik. Nem csak az amerikai közvélemény ideges Salvador dolgában. íme André Fontaine Le Monde-beli cikkének néhány mondata:,, Thatcher asszony is kénytelen bizonyos tartózkodást tanúsítani... közölte, hogy nem akar beavatkozni - mint mondja - Salvador belügyeibe. Francois- Poncet francia külügyminiszter amerikai látogatása idején diszkréten szólt Közép- Amerikáról, hangsúlyozta annak szükségességét, hogy először azoknak a társadalmi és gazdasági problémáknak a rendezése kell, amelyekből a harcok nyilvánvalóan erednek. A Times szerint általában véve az Atlanti Szövetség európai tagjai úgy vélik, hogy a Salvadori bajok alapjában helyi természetűek...“ Fontaine csak azt mondta ki hangosan, amit suttogva már mások elmondtak: az amerikai politika ezúttal is - mint Vietnamban tette - fegyverrel támogat, pénzzel töm elnyomó, a néptől elszakadt csoportokat, csak azért, hogy a maga imperialista céljait elérje. S közben még Washington beszél a szabadságharcosoknak adott külső támogatásról. Fontaine legérdekesebb megjegyzése - miután a francia publicista emlékeztet arra, hogy Lopez Pörtillo mexikói elnök figyelmeztetett: Mexiko senkinek sem engedi meg, hogy rátámadjon Kubára, vagy Nicaraguára“ - „az amerikaiak álláspontját jóformán csak a kínaiak fogadták el.“ S ez nemcsak Washingtonra, Pekinqre is jellemző GÁRDOS MIKLÓS NDK - szovjet együttműködés Az első német munkás-paraszt állam megalakulása óta - immár három évtizede - a Szovjetunió az NDK legnagyobb, legjelentősebb kereskedelmi partnere. A Német Demokratikus Köztársaság külkereskedelmi forgalmának kereken az egyharmada jut a szovjet partnerre. A Szovjetunió az exportjá ak 12, importjának pedig 10 százalékát forgalmazza az NDK-val. A kapcsolatok első időszakában az együttműködés a legsúlyosabb nehézségek leküzdését, a háború utáni rekonstrukciót szolgálta. A hetvenes években új szakasz kezdődött: ekkor a kapcsolat lényege - mindkét államban - a munka minőségének és hatékonyságának a javítása lett. Új vonás a hetvenes évek kezdete óta a tervegyeztetés is, mégpedig, a korábbi időszaktól eltérően, már a nemzeti népgazdasági tervek kidolgozása idején. További jelentős változást hozott ebben az évtizedben az a tény, hogy növekedett a kereskedelmi forgalomban azoknak a terményeknek az aránya, amelyek szakosítási-együttműködési egyezmények alapján készültek. Az ilyen áruk részesedése 1970- ben még az össz-forgalomban mindössze egy százalékot tett ki, 1980- ban azonban már 35 százalékot. Jelenleg az NDK-ban előállított vonatszerelvények 80, a hajók és az automata telefonközpontok 70, a hú- tóvagonok 60, a hidegmegmunkáló szerszámgépek 50 százaléka kerül a szovjet megrendelőkhöz. A Szovjetunió főleg atom- és höerömúvi berendezéseket, 500 megawattos turbóaggregátokat, famegmunkáló gépeket, nehéz teherautókat, különféle korszerű felszereléseket, eszközöket, gépeket szállított a most lezárult tervidőszakban NDK-beli partnereinek. Ä távlati tervek szerint a Szovjetunió főként fűtő- és más nyersanyagokat, atomeröművi felszereléseket, útépítő gépeket, mikroelektronikai gyártmányokat szállít partnerének, az NDK viszont elsősorban hajók, szerszámgépek, különböző armatúrák, vegyipari berendezések, textil- és nyomdaipari berendezések exportját vállalja. Fontos még e távlati tervkoncepciókban a tudományos-technikai együttműködés előtérbe helyezése. Az egyre intenzívebbé váló kapcsolatok a szellemi potenciál sokkal jobb kihasználását teszik lehetővé. A most folyó tervidőszakban 500 szovjet és több mint 400 NDK kutatóintézet dolgozik közösen ezernél is több tudományos-műszaki feladat megoldásán. A két ország tudományos akadémiái 14 fő kutatási irányt szabtak meg, amelynek alapján konkrét témákra mintegy kétszáz megegyezést kötöttek. Az NDK Tudományos Akadémiája nemzeti feladatainak 70 százalékát szovjet partner-intézményekkel közösen oldja meg. Az 1981-85. években jelentősen fejlődik a két ország áruforgalma. Ennek tervezett össz-volumene körülbelül 48 milliárd rubel, avagy 240 milliárd valutamárka, ami egyedülálló nagyságrend a világon két ország kereskedelmében! (PANORAMA)
