Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-04-19 / 15. szám
.ajos Az erős híd lenti ki községben nagy hiány volt a nősülendő ok szép lány várt párjára. A falu nyugtalan házasság- dent megtettek, de eredmény nélkül, legáradt Bodrog elsodorta a község egyébként is nák érkeztek a faluba, a műszakiak, hidat építeni yorsan halad, s esténként a folyó mellett egymásra ok ábrándoztak. tült, néhány kézfogót is megtartottak. A házasságköz- k. Csak az egyikük jegyezte meg aggodalmasan: i lánnyal? Ezek'a katonák olyan erős hidat építettek, fogja elsodorni a Bodrog. Mi van a bőröndben? etet egy szabadságról visszatért honvéd mesélte. :ommal utaztunk. Szerencsénk volt, az egyik fülkében 3“ lány mellett kaptunk helyet. A beszélgetés nehezen gém kezdett froclizni. in a nagy bőröndben? Tán csak nem babakelengyét? k a fiúknak. A szüleik küldik. figyeltek beszélgetésünkre, nehezen oldódtak fel. került megtudnunk, hogy a barnát Áginak hívják, dig Helgának. Rövidesen Hatvanba értünk, ahol a két 3 sajnálatunkra leszállt. idtuk a bőröndjeinket, és elszontyolodva vártunk A bőröndömből ki akartam venni valamit, ám nagy a bőrönd tele volt női alsóneművel, harisnyával és nikkal. én bőröndömet vitték el - kiáltottam, és ugrottunk is !. A vonat már indult. Dl lehet őket most megtalálni? ztnevüket tudtuk. Szabadságunk végéig még négy óra í bőrönddel a kezünkben a buszállomás környékén ini. Bekukkantottunk a lakások ajtaján. Ha kérdezték, it mondjuk. ondan nem lakik itt az Ági? <arnak? ... együtt utaztunk a vonaton... és... rek maguk? Éjszaka akarnak ismerkedni? Szedjék ukat, mert... s így jártunk. Egy kutya kiszakította a nadrágomat, nk visszavonulni. Szerencsére az állomáson elértünk allyel>még időben beértünk a szabadságról. Ami /ában történt, már alig merem leírni. Egy álló napig ndenki, mások dühöngtek, nem tudták megbocsátani, helyett nylonharisnyát vettünk elő a csomagból. )tam egy táviratot, malyben a következő állt. I vissza a bőröndömet. Miattad nem utazhattam el /érem küldte. Protekció nélkül ’akorlótéren megbeszélésre rendelte magához a hadiéit. Alighogy összegyületek a tábornok körül, egy ikkant fel a mezőn, és feltartóztathatatlanul csörtetett 3d ten rebbentek szét, csak az egyik fiatal szárnysegéd lat? - kérdezte dühösen a tábornok. 3t, tábornok úr, hogy egy marha protekció nélkül jut be iRESKI UTCARÉSZLET (tus) Jókai Lajos TANULMÁNYÚT- Ki tudja, hányán vagyunk?- De nem ez itt a kérdés. Ez becsukott szemmel is megállapítható.- Ha a tervezők tíz emberre szabták ki ezt a munkát, akkor most tízen utazunk ezen a buszon.- Igen, ez holtbiztos.- A múltkor az egyik főmérnök bekarikázott egy hegyet a térképen. így hát minek töprengjek, az úticél is ismeretes.- A busz pontosan a megszabott időben gördült a hotel elé Széttekinteni, csodálko- zón szemet mereszteni valamire felesleges próbálkozás lenne. Hamarosan vörös szőnyeg gördül a lábunk elé, kitárulnak a lengőajtók. A bábuk vigyázzba vágják magukat, s legvégül jön majd a terített asztal, a díszebéd! Megtömhetem magam. Szorosan a hotel bal oldalán egy hatalmas vizikerék ágaskodik. Lopva tapasztom rá a tekintetem, de már az első pillantások után határozottan érzem, hogy meg kellene állnom.- Várnám, hogy a kerék mint fordul körbe- körbe, de karok nyúlnak elém, s a szőnyegre terelnek.- Megérkezésünk óta szakad az eső s ez a tény elegendő magyarázat ahhoz, hogy a munkát miért nem kezdtük el. Ezzel a határidő és a tervteljesítés problémaköre is lényegesen nehezül, de ezeket csak megemlítem. Hogy mégis miért? - Utóbb az lesz a vége, hogy beküldenek néhány kődarabot s aztán itt a szobában, az asztal körül meditálhatunk fölötte. Pedig már a puszta gondolattól is berzenkedem, hisz egy tudományosan hirdetett geológiai kutatásnál a terepen végzett munka a mérvadó, az elsődleges! Most mégis itt ülök a szobámban és az ónszürke eget kémlelem. Ablakot az esőcseppek éles borotvákként csíkozzák, néha felszisszenek, néha meg a csendért aggódom, hogy valaki rám zörget. De lassan feloldódik a rettegés s azon veszem észre magam, hogy gondolataim között szép, tiszta vászon lebeg. Eleinte tisztes távolságból nézegetem - de nem lep meg az érkezése. Közben a fák zöldebbek lettek, mintha vászonra kínálnák színüket. Egy ideig ingereltek is, de aztán, ki tudja honnan, egy kamasz cigányfiú csapódott mellém, s azt mondta: „Mi testvérek vagyunk, engem fess meg.“ - „Mit mondsz, te balga?“ - kérdeztem kővémeredten. De ő felemelte a fejét és újból csak ezt mondta: „Mi testvérek vagyunk, engem fess meg!“ Reggel kábultan ébredtem. Fáradtan rúgtam le magamról a takarót s öreges léptekkel az ablakhoz cammogtam. Úgy látszik, az álom emlékképei a csontokra is lerakódnak?- De ni csak! - kiáltottam magamba a Benső Nagyúrnak - s tekintetem csodálko- zón az aláhulló vízfüggönyre szegeztem.- Valóban esik az eső?- És most mihez kezdjek?- Homlokom a hideg ablaküveghez szorítottam. Ólomlábakon vánszorog az idő.- De akkor is kivárom, jönnie kell, csak türelem - bíztattam magam dacosan. Majd tapintatos és udvarias leszek s akkor falán számíthatok egy kis bizalomra.- Csak jöjjön!- Ez a késés mégis aggasztani kezd. Aztán nem is tudom honnan érkezett. Úgy libbent mellém, mint egy szellem. A blúza fehér volt s az egyre súlyosbodó félhomályban a bőre még sötétebbnek tűnt, mint valaha.- Maga egy csöppet sem intelligens; csak úgy félvállról megparancsolja, hogy itt legyek, beszélni akar velem, persze velünk ez a megfelelő hangnem, ugye - hadarta egy szuszra. Én nem parancsoltam, hanem szépen megkértem, védekeztem volna, de a megjegyzést inkább elengedtem.- Sétáljunk - s egy ösvényre mutattam -, talán majd sikerül tisztáznunk a félreértéseket.- Jellemző - szólt ekkor a lány.- Mi? - kérdeztem.- Hát ez - s az ösvényre mutatott. Értetlenül álltam.- Ne játssza meg magát, kérem - szólt ismét s megvetően mosolygott. Szóval, maga ide akar cipelni s a „nagyon fontos problémákról“ itt akar beszélni velem. Nevetséges.- Ugyan, ne értsen félre! Lehet, hogy ez a hely s az előzmények mást is az eszébe juttatnak, de az én szándékom tisztességes. Most is csak azt tudom mondani s most is csak arra kérem, hogy jöjjön, beszélni szeretnék magával.- Na jó - rándított vállán a lány. - Ha már ennyire nehezen akar megérteni engem, ám legyen! De mielőtt elindulnánk, valamit még én is szeretnék mondani. Hát ide figyeljen! Találkozhattunk volna valamelyik presszóban, vagy bárban. Táncolhattunk volna... csakhogy! A nyilvánosság előtt egy cigánylányhoz ön nem alacsonyodik le, ugye?- Ugyan, kérem - s megkönnyebbült csalódással tártam szét karomat. - Ha csak ez a baj, akkor jöjjön, menjünk innen - s a kezem nyújtottam.- De hová - nézett rám a lány.- Hát a presszóba, a bárba, a városba - mindegy!- Hm... Sehova sem lehet. - Tagadóan rázta a fejét.- De miért nem? Hisz az előbb még így akarta!- Az lehet, de maga nem érti ezt. Tudja, mi történne, ha minket együtt látnának?- Ugyan mi történne. Semmi - vágtam rá azonnal.- Téved. Először is önt vernék félholtra, azután én lennék a soros.- Ugye most ijesztget s csak próbára akar tenni ezzel?- Nem. Nem ijesztgetés és nem tréfa ez. Erre jöjjön, addig míg valamelyik bokor meg nem nyílik, míg a borotva meg nem villan, mert aztán késő lesz - s a kezét nyújtotta. A keskeny erdei ösvényen a bokrok majdnem összeértek s alig fértünk el egymás mellett. Néha a vállunk is összekoccant, s ilyenkor megéreztem a lány hajából áradó parfüm illatát.- Milyen illatos a haja - szóltam inkább csak azért, hogy megtörjem a csendet.- Befújattam, hogy ne érezze a cigányszagomat!- Ejnye, ejnye, már megint kezdi. Kiforgat minden szavam. Inkább nem szólalok meg.- Ha úgy gondolja...- A lány egy tisztásra vezetett, melynek szélén pad állt.- Üljünk le - mondta. Aztán elfordult tőlem és fejét a pad támlájára hajtotta. Vajon mire gondolhat ilyenkor? Lehet, hogy semmire. Élvezi a csendet s ezt a kis bájos helyzetet - tűnődtem. Mi lenne ha... - cigánylánnyal még úgy se... aztán elhessegettem a gondolatokat. Hátra dőltem a pádon és az erdő sustorgását figyeltem. De mi ez? - kaptam fel a fejem hirtelen, s a lány felé fordultam.- Maga sír... - és végigsimítottam a haját.- Talán örülnöm kellene - szipogta s kezével a szemét törölgette.- De'hát!... - tört fel belőlem az indulat, ám aztán hirtelen félúton akadt. Inkábba haját cirógatom - gondoltam -, ez talán jobban vigasztalja.- Hagyjon, ne maceráljon, Ez nem segít rajtam! Inkább nézze, nézze ezt a ... s tenyerével végigsimított a csípőjén. Igaz, ez csak egy ilyen ösvényekre érdemesített test, de azért változatosságként ez is megfelelne, ugye? De azt már nem! Nem, soha - s az egész erdőt hangos, reszkető zokogás töltötte be.- Te szegény szerencsétlen, én szívből sajnállak, de mit tegyek érted - s tenyerem a blúza alá csúsztattam. A tanulmányutamból még egy hét volt hátra, s ez idő alatt minden este találkoztam a lánnyal. Napközben is sokat motoszkált a fejemben, s alig vártam, hogy leteljen a munkaidő. Ilyenkor aztán sarokba raktam a begyűjtött köveket, a portásnak leadtam a kulcsot, és irány az erdő, a mi rejtett kis padunk. Mindig én voltam az első, ő kivárta míg teljesen besötétedett.- Elvinnél magaddal? - kérdezte egyszer.- De hová? - néztem rá csodálkozva.- Mindegy, csak el innen.- De hisz ez lehetetlen, ezt te is tudod. Otthon vár a család!- Persze - sóhajtott mélyen. - Te hol is mutatkozhatnál velem?! Én csak...- Pszt! Halgass - és a szájára tapasztottam a kezem. Te is szép vagy és hatalmas, mint a többiek. De légy még erősebb, az őseidre büszke és akkor nem lesz kisebbségi érzésed. Érted?! A lány sokáig nézett a szemembe, de a tekintete meg se rebbent.- Érted? - kérdeztem aztán még egyszer.- Értem - súgta nagysokára a tenyerembe, megadólag ingatva a tejét.' Megan A női lélek kiismerhetetlen Köztudomású, hogy a nők szívesen panaszkodnak a férfiak önzésére. Temérdek példát idéznek, s annyit beszélnek róla. hogy a végén mindenki kénytelen elhinni: a harmonikus együttélés elengedhetetlen feltétele az. hogy teljesen megszabaduljunk az önzéstől. Roslanek, szépreményű alanyi költő eljegyezte Luniu G. ifjú jogtanácsnőt. Nyomban azután hozzálátott, hogy csiszolgassa jellemét, becsvágyó feladatokat tűzött maga elé, hogy karaktere mihamarább tökéletes legyen. Hamarosan eredményt is ért el. Amikor úgy vélte, önzését sikerült levetkőznie - éppen egy pádon ült Luniával, a parkban. Langyos este volt, lágy szellő fujdogált, illatoztak a virágok, s valahonnan messziről zene hangfoszlányait sodorta feléjük a szél Roslanek megfogta a bájos Lunia kezét.- SzerelmemI - mondta. - Szeretném, ha elutaznál messzire.- Azt szeretnéd, ha elutaznék messzire? - ál mél kod ott a leány - Igen - bizonygatta Roslanek. - Meleg országba, ahol kellemes az éghajlat, valahová a tenger mellé... Azt mondják, vannak olyan vidékek, ahol örök tavasz van. Nyáron is tavasz, télen is tavasz.- De miért utazzam én oda? - tudakolta Lunia.- Hogy megtaláld az igazit, és boldog légy - felelte Roslanek. - Azt szeretném, ha ott megismerkednél egy rokonszenves milliomossal, beleszeretnél, és ő is viszontszeretne.- Megbolondultál! - Csattant fel Lunia. A költő váltig tiltakozott.- Dehogy bolondultam meg, csak levetkőztem az önzésemet. Egy szerelmes milliomos az örök tavasz bársonyos levegője közepette olyan boldogságot nyújthat neked - milyet én soha. Lunia elengedte a költő kezét, és szomorúan felkelt a pádról.- Hát elmégy - rebegte a költő. - Nem tartóztatlak. Légy boldog, szerelmem! Lunia szakított az önzésétől megszabadult alanyi költővel, és hamarosan férjhez ment egy bizonyos Krawczykhoz, akinek a jellemében sok kivetnivaló volt. Hiába, a női lélek kiismerhetetlen!
