Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-04-19 / 15. szám
VILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1981. IV. 19. BRATISLAVA XIV. ÉVFOLYAM ÁRA 1 KORONA Ebben a választási időszakban So- morján (Samorin) különösen nagy gondot fordítottak a gyermekintézmények hálózatának fejlesztésére. A felvételen látható új, korszerű óvodát tavaly júliusban vehette birtokba a kilencven apróság Írta: Benyó Máté, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke Már a XVI. pártkongresszus előkészítésének időszakában nagy körültekintéssel elemeztük a politikai, gazdasági és kulturális élet fejlesztésének eredményeit. Az alkotó munkában, szocialista gazdálkodásmódunk elmélyülésében további előrehaládást ért el a pártunk által vezetett dolgozó népünk - szocialista társadalmunk. Erről az eredményességről tanúskodott az SZKP kongresszusa is. A szocialista előrehaladásunkat méltatta a CSKP XVI. kongresszusa, a kongresszusi anyagokban, felszólalásokban mélyrehatóan elemezték a képviseleti szervek tevékenységét és a Nemzeti Front választási programjainak teljesítését. További célkitűzéseket határoztak meg, melyek megvalósításának sikerétől függ dolgozó népünk jóléte, békés életének további fejlődése. A Nemzeti Front választási programjai szerves részét képezik az egész népgazdaság fejlesztésének. Ennek szemszögéből értékeljük a feladatok teljesítését, és az új választási programok célkitűzéseit. A választásokig még jó néhány hét áll előttünk, ebben az időszakban, amelyet óriási aktivitás, hatalmas munkalendület jellemez, még milliós akciókat fejezünk be. Ennek ellenére már most elmondhatjuk, hogy a választási programok teljesítésében számos szép eredmény született. Mindez arról tanúskodik, hogy a Nemzeti Front politikai és társadalmi szervezetei 'a nemzeti bizottságokkal karöltve, a CSKP vezetése alatt, annak programjával teljes összhangban, alkotó kezdeményezéssel végezték munkájukat városaink, falvaink politikai, gazdasági és kulturális fejlesztésében, az élet és a munkakörnyezet javításában. A dolgozók szocialista munkaversenye, a kötelezettség-vállalási mozgalom kibontakozásával kapcsolatban külön ki kell emelnünk a Nemzeti Front és a nemzeti bizottságok eszmei-nevelő munkáját, szervező és irányitó tevékenységét. A következetesebb eszmei-nevelő munka eredményei megmutatkoztak abban, hogy a vállalatok, üzemek és intézmények kézenfekvőbben bekapcsolódtak a választási programok sikeres teljesítésébe. A siker érdekében nagyobb szerepet vállaltak a nemzeti bizottságok választott szervéi, képviselői, főleg a plenáris ülések, melyeken a szocialista demokrácia elmélyítését, a választók, a lakosok minél nagyobb bekapcsolódását a közös ügyek rendezésébe, a soron lévő feladatok megoldásába szorgalmazták. Az a tény, hogy a nyilvános gyűléseken alaposan megtárgyalták a teljesítendő feladatok fontossági sorrendjét, a tervezett építkezések előkészítését, azok kivitelezését, kellő aktivitást és segítségnyújtást váltott ki a dolgozók részéről. A lakosság nozzajaru(Folytatás a 8. oldalon) A Z-akció keretében Érsekújvárban (Nővé Zámky) a Bástya II. lakótelep egy 760 négyzetméternyi eladótérrel rendelkező bevásárló központtal gazdagodott. (Gyökeres György és CSTK felvétel)