Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-03-15 / 10. szám
ÁZIK ISTVÁN /4 tett ki ide a szélbe, ki állított az őszi avarba? Árva vagy, magányos. Fáj-e iöfködő magány most, mikor kérged delejes bronza - mágnes a vasat izememet ágadra vonzza. Úgy állsz itt, mint csatában legyőzött király. Ha bont a tél, jaj, reád, ki tudja mi vár? Ki mondja hogy csoda- lomb vagy, ki suttog vissza a csendtől megriadt harangok- c? Ha eladod magad az aranypalástos ősznek, ki vigyázza álmát az elfáradt isznek? Ha lekerül rólad a lomb, a sűrű, s a gallyakon, ha villog is levél alott kezén a gyűrű - árnyékod többé a földre nem ed. Ki ígér a síró gerléknek rejteket? A csillagképek lámpái, ha kihunynak, homályok csendjében utat ki mutat? És most, oly sok tavasz múltán, líden nézel szét, őszen, a telet csalogató őszben. Fülelsz. Kiszűröd sendet: kél- e nesz, vajon jön- e már az éj, kjéből ki- ki hull- e a dér? Meztelen ágad az égre mered, bősz szélben ingó. 1 siratlak téged, magányos fa, hiszen azt kellene mondanom: „így jó!“ Ki >d szól, bár nem nyitja szóra ajkát, hallgat a bajban. Elrejtve a télben titkon -sok tavasz van... RASKI ISTVÁN (Gyökeres György felvétele) Pista éppen az utolsó villa szénát dobta a lovaknak, az etetőrácsba, amikor Zoli beköszönt az istállóajtón. Ketten fogadták a köszönését, mert Laci is ott volt. A zabmaradékot kapargatta össze a lovak előtt a jászolban, hogy jobban felszippanthassák az utolsó szemeket. Laci tehenekkel dolgozott, de rajongott a lovakért. Most is ő hozta nekik a zabot, mert a szomszéd faluból akart valamit hazaszállítani, s ez a tehenesfo- gattal fél napjába került volna- Gyere be! - szólt ki Pista Zolinak.- Mennék, de meg talál rúgni - mutatott Zoli a szélső, az istálló ajtajához közelebb álló lóra- A Csillag? Ugyan ne viccelj már! Gyere nyugodtan! Zoli széles ívben kikerülte a ló farát, amikor beóvakodott az istállóba.- Kutyának, lónak, nőnek nem lehet hinni - mente- getődzött. - Én már csak ezt tartom. Laci jóízűt nevetett Zoli gyávaságán, Pista meg szakszerű magyarázatba kezdett arról, hogy a ló a legmegbízhatóbb állat, ha megfelelően közelednek hozzá.- Mielőtt hozzányúlsz, szólj rá, mondd a nevét, s nyugodtan ráteheted a kezed, megsimogathatod.- Simogassa a nehézségi - hárította el Zoli az oktatást. - Dehogyis nyúlnék én hozzá! A két fiú nagyokat derült azon, hogy van ember, aki ennyire fél a lótól. Pista a szénatartónak, Laci a két ló között a jászolnak dőlve évődött Zolival: vajon a lányok farát is ilyen nagy ívben elkerüli-e, ha már egy csoportba sorolja a nőket a lovakkal.- Legjobb, ha azt is elkerüli az ember - állapította meg Zoli. - De azért nem ilyen nagy ívben... - tette hozzá. Egy lapos üveget vett elő a belső zsebéből. Miután ~Pista meghúzta, Laci felé nyújtotta a pálinkásüveget.- Gyere már ki onnan - kérte közben Lacit -, mert én be nem megyek utánad a lovak közé! Laci kinyúlt az üvegért, majd úgy nyújtotta vissza, hogy Zoli kénytelen legyen közeledni a lovakhoz. Az nehezen tette meg azt a két lépést, de az üveg mintha bátorságot adott volna neki. Vagy talán úgy gondolta, hogy megér egy kis rizikót. Belemelegedett a beszédbe. A két fiú mindig szívesen hallgatta Zolit. Ahol ő megjelent, senki sem unatkozott. Most is ontotta a vicceket. A lovakat sem kerülte már ki annyira. Sőt, hogy bebizonyítsa, nem olyan gyáva ő, mint ahogy az előbb megjátszotta, közelebb merészkedett a Csillag farához. Persze inkább oldalról, mintsem hátulról, mert - mint mondta - biztos, ami biztos. A lovat megsimogatni azonban még Laci biztatására sem volt hajlandó. A bátorsága azonban nem tartott sokáig. Éppen lépett ki a két ló közül, mikor, váratlan dolog történt. Egész testében megingott, majd nagy lendülettel az istálló másik felére repült, s ott nyúlt el, mint egy gyalogbéka. Pista megdöbbenten meredt rá. Majd odaugrott, de megkönnyebbülve látta, hogy már kászálódik.- Mi történt? - kérdezte Pista értetlenül.- Nem meg rúgott az anyja istenét!... És még azt mondjátok, hogy lehet hinni a lónak.- Hogyan történhetett ez? - morfondírozott Pista, de már maga is nevetett, átragadt rá Laci hahotázása, s meg is könnyebbült, hogy nem történt nagyobb baja a barátjának. Csupán az nem ment a fejébe, hogy a lónak még a mozdulatát sem látta, csak a Zoli repülését.- Biztosan túl közel álltái a lábához: de ez volt a szerencséd, mert így csak eldobott, nem volt lendület a rúgásában - állapította meg szakértelemmel.- Köszönöm szépen - nyugtázta mindezt Zoli fanyarul -, de legközelebb még arra sem tudtok rávenni, hogy belépjek az istállóba. Laci már a földön ült a két ló között, s a hasát fogta a nevetéstől. Zoli kesernyésen, de már tréfára hajlamosán jegyezte meg:- Neked nevetség, nekem ijedség, pajtás. Pistát kezdte bosszantani az eset. Ha ezt most Zolival megtette, s ilyen alattomos módon, őket is megrúghatja. S már nyúlt is a vasvilla után, hogy a nyelével,,emberségre" tanítsa a lovat. Laci, mint a bolha, pattant fel a földről. Megfogta Pista kezében a villát:- Hagyd a lovat!... A Csillag ártatlan.- Talán megcsiklandoztad a hasát? - eresztette le a villát Pista. - Nagyon rossz vicc volt.- Fenét! - fulladt a hangja ismét nevetésbe. - Én rúgtam... Kételkedve nézték a nevetéstől fuldokló fiút, csak akkor kezdtek hinni neki, amikor bemutatta, hogyan talpalt bele bakancsával a lovak közül kilépő Zoli hátsó felébe.- Ha fél a lovaktól, legalább legyen rá oka - summázta tettének indítékát. Zoli azóta is messze elkerüli a lovak farát. LEV LÁJNER KI ALL MÖGÖTTED? Az utcán találkoztunk.- Hogy vagy? - kérdezte halkan. - Mi újság?- Elhatároztam, hogy utánanézek az igazgatóság dolgainak - feleltem.- Mit jelent az, hogy utánanézni? - nem értette és körülnézett.- Fel akarok lépni a gyűlésen s nyíltan megmondani, hogy az igazgató álnok és szemtelen, a főmérnök pedig megvesztegethető. Suttogóra fogta hangját:- És te nem félsz?- Hát, hogyha az igazgatót már rég le kellene váltani, a főmérnököt pedig éppen ideje bíróságra adni, hallgatnom kell? Olyan nincs!- Csöndesebben, csöndesebben... - szólt még halkabban.- Te, mondd meg őszintén, kezed van?- Hát persze hogy van! - feleltem csodálkozva.- Sőt, kettő is - és megmutattam a két kezem. - De mi köze ehhez a kezeknek?... Az adminisztrációt pedig nem hagyom csak úgy. Megtáncoltatom őket!- És nem félsz, hogy végül is te kezdesz énekelni? Ezeket a szavakat inkább a szájmozgása alapján ismertem fel, mintsem hallottam volna. „ - Én sosem fogok énekelni! Nekem nincs hangom!- hangosan tréfálkoztam, gondolva, rosszul hall. - És, ha őszintén beszélünk, akkor, szerintem a durvaságért, szemtelenségért is el lehet ítélni valakit. Ő mutatóujját ajkához emelte és óvatosan körülnézett. Aztán zsebéből papírt, ceruzát kotort elő és leírta: „Ki áll mögötted?" Hátrafordultam. Mögöttem senki sem állt. Mázsár László fordítása Csodák nintársaságot' riangba be! rásandítva vadász? Dinék én va- ■ És egyálta- Medvének |£dtem meg. támadt, hogy az embernek dijat is kap. önnyü dolog án vándoro- avarázsolna feiét ibarlangban, ilami vidám, aék! - kesekontráz neki sóhajtja az yon tOttc megun- otta hát: az, ami lenni az lett, ami kívánta így, A kakas ember lett. A medve - kakas. Az ember - medve. Szétnéz a varázsló - ott ül a barlangban a kakas, a medve meg az ember - és felsóhajt:- Megmondtam én, hogy nincsenek csodák! Csakhogy a társaság az is, ami volt, meg mintha nem is az volna. Mindegyikük felélénkült, felvidult! A kakas dalokat énekelt. A medve az egyik mancsát szopogatja, a másik mancsával falatozik. Az ember pedig csak ül és mosolyog. „Mi történt velük? - kérdi meglepődve a varázsló. - Csak nem esett valóban csoda?" De nem sokáig kellett így töprengenie. Mert már a kakas is félbeszakította az éneklést, a medve is békében hagyta a mancsát, az ember is abbahagyta a mosolygást.- Hej sóhajtott a kakas -, pompás dolog medvének lenni! Bemászni a barlangba, szopni a mancsot..- Nem - vetette ellene a medve - embernek lenni mégiscsak különb... Az ember pedig nem szólt egy szót sem. A kakasra nézett és eltűnődött. „Én pedig már azt hittem, csoda történt - gondolta a varázsló, ahogy erre a kompániára nézett. - Akármit mondjanak is, csoda még sincs a földön!" Makai Imre fordítása Köves József DIPLOMÁCIA A felek egy hosszú asztal két végén helyezkedtek el. Pontosan egymással szemben. Jól jött, hogy nem volt szükségük tolmácsra. Négyszemközt maradhattak egy nagyon kiéleződött és nagyon nemzetközi helyzet megtárgyalására. Mindkettőjük részéről utolsó próbálkozás volt ez a beszélgetés: alig ezer kilométerrel odébb már szembenéztek egymással az ágyúk, páncélosok, rakéták. A bal oldali diplomata - korábban az amáliai állami egyetem professzora- tisztában volt küldetése fontosságával. A jobb oldali - ugyancsak nyelvész, de ő Eulália egyetemén - nemkülönben. Szembenéztek egymással, mint odébb a fegyverek.- önök túlságosan messze mentek!- kezdte meglehetősen ridegen Amália küldötte. - Követeljük, hogy vonják vissza csapataikat. Legalább kétszáz kilométerrel.- Olyan messze nem megyünk - válaszolt hasonló hangon az euláliai profesz- szor. - Csak akkor vonulunk vissza, ha önök is... És csak annyival, mint önök... A bal oldalon ülő diplomata az asztalra csapott:- Ez agresszió!- Nono! - emelte fel a hangját a másik is. - ön fölöslegesen használ idegen szókat. Miért nem beszél inkább erőszakosságról? Megmondhatom: mert ezt Amália követte el. Amália küldötte - gutaütésre amúgy is hajlamos, testes - elvesztette a fejét. Ordítva pattant föl.- Kikérem... ! A másik - szikár alkat - látszólag megőrizte nyugalmát Egészen halkan jegyezte meg:- Micsoda magatartás ez? Úgy látom, ön megháborodott!- Én? Talán ön - lilult el az amáliai professzor reszkető feje. - Sőt, megker- gült, megtébolyodott... A másik diplomata szeme megcsillant- Megtébolyodott? Eszement! Sőt eszeficamodott, eszeveszett, tébolyult, eszefordult...- Eszefordult? - replikázctt a másik. - Eszelős, kóboreszű, elmebeteg, félkegyelmű, féleszű...- Bolond, bohó, bohókás, bogaras, hóbortos, hóborkás, bódi, bódult. - Az eulál diplomata kéjesen behunyta fél szemét. - És félbolond, rigolyás, félveder, csajbókos nyomott... A bal oldalit is másfajta láz tüzelte már. Lelkesen vágott közbe:- Mulya, murugya, máié, ostoba, buta, dinka, dilis, dinnye, oktalan, oktondi, dóré, balga ...- És balgatag! - emelte fel ujját intőn a jobb oldali. - És badar, botor, hülye, bárgyú, gárgyula, bibasz, buksi, együgyű, értetlen, fajankó, fafejű, filkó, golyhó, gyámoltalan, gyengeelméjű, hájfejű. nehézfejű, üresfejű, vízfejű, tökfejű, segg fej...- Aztán fejetlen, korlátolt, korpaelméjű, hígvelejű, lüké, kába, zápeszú, tyúkeszú, mamlasz, mafla, sületlen, tökfilkó, 'töksi, tökkelütött, piszma, tankó.- Tankó? - ámult el ezen a szón az eulál küldött. Szinte megízlelgette a nyelvével, forgatta, elszopogatta. - Tankó? Gyönyörűséges, professzor úr!- Bizony az - húzta ki mellkasát a másik. - Hát ehhez mit szól? Bangófejű!- Bomlott!- Bogaras!- Gyógyós . ..- Szebbnél szebbek - mondta lelkesülten az árnál küldött. - Vajon hánynál tartunk már, professzor úr?- Ki tudja? Jó lenne egyszer összeírni. Mert még temérdek akadhat... De ki ér rá ilyen zavaros időkben?- Bizony, bizony - sóhajtott a gutaütésre hajlamos diplomata. - Pedig milyen gazdag nyelv is a magyar! Nagy kár, hogy nem jut rá mostanság elegendő idő.- Nagy kár - bólogatott a másik.
