Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1981-02-22 / 7. szám

AKTÍV TESTÜLET Mindenki örömére A kultúra iránti érdeklődés fel­keltése a legtöbb faluban csak úgy valósul meg, ha akad néhány önfel­áldozó ember, aki vállalja a nehéz­ségeket, a többletmunkát. így van ez Perbetén (Pribeta) is. A fa­lubein majdnem üres nézőtérnek mutatták be a MATESZ művészei, a Szőttes népi együttes tagjai is műsorukat. A lakosság jelentős része következetesen távol marad a kulturális rendezvényektől. A SZISZ helyi szervezetének tag­jai úgy döntöttek, megpróbálják felrázni az embereket közömbös­ségükből. Hégér Mária és Pálin­kás József kezdeményezésére Sukola György és Lampert Pál esztrádmüsort állítottak össze. Alig kezdődtek el a próbák, sokan máris vészharangot kongattak: ..Nem lesz ebből semmi“ - mon­dogatták. Mégis lett. Szenzáció- számba ment a faluban, hogy az év első napjaiban a fiatalok meg­hívókat ragasztottak ki a falakra, kerítésekre, s műsoruk meghall- - gatására invitálták a lakosságot. A sikeres műsor elnyerte a zsúfo­lásig megtelt nézőtérben szoron­gó közönség tetszését. A legna­gyobb eredmény azonban az, hogy az előadás után a felnőttek elismeréssel szóltak a fiatalok munkájáról, s örülnek, mondván, végre elkezdődött valami értelmes munka a fiatalok között, mert sok­kal jobb, ha szép dolgok tanulásá­val, a kultúra terjesztésével töltik idejüket, mintha a füstös vendégló asztalain könyökölve poharazgat- nának. A fiatalok is elégedettek, büsz­kék rá, hogy az idősebbeket sike­rült becsalogatniuk a művelődési ház nagytermébe. Micsinai József Zsélyen (Zelovce) a polgári ügyek testületé húszéves múltra tekint vissza. Mária Batáziková- aki a testület megalakulása óta vesz részt annak munkájában- jelenleg a titkári tisztséget tölti be az öttagű testületben. Az elmúlt időszakban végzett tevékenysé­gükről így vallott: - 1978-ban ké­szült el a szertartásterem felújítá­sa, a meglevőnek a méretei már nem feleltek meg az időközben megnövekedett igényeknek. Tes­tületünk munkája sokrétű. Minden évben megszervezzük a szikra- és pioniravatást. Tanévnyitó­kor köszöntjük az elsősöket, tanév végén pedig búcsúztat­juk a végzősöket, akiknek szemé­lyi igazolványukat ünnepélyes ke­retek között adjuk át. Nagy gond­dal készítjük elő a házasságköté­seket és a névadókat. Tavaly több mint tíz fiatal párt indítottunk el közös útjára, és húsz újszülött ré­szére rendeztünk névadó ünnep­Vöres Ferenc, a Nyitrai Gép- és Traktorállomás kiváló szakem­bere, a bronzjelvényes szocia­lista munkabrigád tagja, a fiata­lok példaképe és tanítója, min­dig selejtmentes munkát végez Mikulás Gál Licén (Licince) a polgári ügyek testületé a hagyományos rendez­vények mellé egyre újabbakat ve­zet be a gyakorlatba. Ezek jó vissz­hangra találnak a lakosság kö­rében és jelentős mértékben hoz­zájárulnak főleg az ifjúság jó irá­nyú formálódásához. Nemrég meghívták azokat, akik betöltötték tizennyolcadik életévüket. Közülük sokan még tanulmányaikat folytat­ják, de olyanok is vannak, akik már aktívan bekapcsolódnak séget. Különös figyelemmel szer­vezzük meg az ezüst- és aranyla­kodalmakat. Idős, járni nehezen bíró polgárainkat otthonukban ke­ressük fel és elbeszélgetünk ve­lük. Testületünk azon elhunyt pol­gárok temetésén is képviselteti magát, akiket egyházi szertartás szerint temetnek. Három év óta a hangosan beszélőn keresztül is búcsúztatjuk az elhunytakat. Hoz­zátartozóik igénylik a végső bú­csúztatásnak ezt a formáját is. Belelapoztam a testület vaskos, Frontosán vezetett emlékkönyvé­be. Minden oldalon művészi ér­zékre valló színes rajzok, felvéte­lek. Schmidt Gyuláné tanítónő ér­deme, hogy ilyen szép emlék­könyve van a testületnek. Említés­re méltó Bojtos Istvánné, Zatyko Zita és Jónás Mária neve. Ők a testület rendezvényein rendsze­resen jelen vannak. Szereplésük­kel színesebbé teszik a műso­rokat. Bodzsár Gyula Jó kapcsolat Jánokon (Janíky) minden év­ben megemlékeznek a község fel- szabadulásáról. Az idei évforduló­ra a polgári ügyek testületé készí­tett programot. Meghívták a hat­van éven felüli embereket is. A fia­talok az ifjúsági szervezet tagjai és a pionírok műsorral köszöntötték a nyugdíjasokat. A nöszövetség és a CSEMADOK szervezetének tagjai apró figyelmességgel lepték meg az idős embereket. Az ünne­pély legérdekesebb ponti a azon­ban az volt, amikor a tizenévesek bemutatták, hogyan szórakoznak a mai fiatalok a diszkóban. A nyugdíjasok felbuzdulva a látot­takon megmutatták a fiataloknak, hogyan mulattak ók fiatai koruk­ban. A váratlan fordulat elmélyí­tette a két nemzedék közötti jó kapcsolatot Firtko Istvánné a termelőmunkába. A fiatalokat a hnb elnöke üdvözölte, majd a testület elnöke részletesen is­mertette velük a nagykorúsággal járó jogaikat és kötelességeiket, hangsúlyozva, hogy ezt a napot „nagykorúvá válásuk“ napjaként fogják bejegyezni a testület em­lékkönyvébe. A fiatalok a nap em­lékére könyvet és emléklapot kap­tak ajándékba. Bányász Ida „A NAGYKORÚVÁ VÁLÁS NAPJA“ Párkányban (Stúrovo) dr. Ha­lász Helena és Tóth Éva nővér kezdeményezésére véradónapot rendeztek. A hirdetett időpontban 50 személy jelentkezett a rendelő­intézetben ingyenes véradásra. A Járási Építóipjari Vállalat párká­nyi üzeméből huszonketten. Mind­nyájan autóbuszba ültek és a bra- tislavai transzfúziós állomás előtt szálltak ki. Hazafelé menet a han­gulat oldottabb lett, s akik először adtak vért, megígérték: a jövőben rendszeresen eljárnak ide, azok­kal együtt, akik már többszörös véradók. Közülük ki kell emelni Őszi Lászlót, Hiros Zoltánt, Alföldi Károlyt, Paták Gyulát, Anna Zelin- kovát. Marta Kaplánovát, Bodó Gyulát, 'Pintér Lászlót és Pati- nagy Ferencet. Sinkovics István Módosított versenyszabályok Anyanyelvűnk ápolására isko­lánkban, a Királyhelmeci (Krá- lovsky Chlmec) Gimnáziumban minden évben megrendezik a kiej­tési versenyt. Módosultak a ver­senyszabályok, s ezért emelkedett a színvonal. Harminc perc alatt megírt, önálló fogalmazást kellett előadni, majd egy kötelező szöve­get felolvasni. A bíráló bizottság végül is igy értékelte a verseny részvevőinek teljesítményét: első Geri Gabriella, második Szakszón Renáta, harmadik Jáger Mónika. Molnár Gyöngyi Bratislavában a krasnany lakó­negyedben a Chemkostav építő­ipari vállalat humennéi igazgatósá­gának a dolgozói hozták tető alá az új kozmetikai üzemet. Elena Hornáková építésvezető arról szá­molt be, hogy az üzem alapjait 1975 első felében rakták le. Az építkezés nem kezdődött akadá­lyok, nehézségek és problémák nélkül. Elhúzódtak a betonozó- és kőművesmunkák, mert feltört a ta­lajvíz. Nem folytathatták az építke­zést, amíg nem szivattyúzták ki a vizet az elárasztott területről. A problémák megoldása időbe tel­lett, s későbbre tolódott a létesít­mény elkészítésének a határideje. A felsorolt nehézségeket, bele­számítva a munkaerő- és anyag­Az új óvodában Az év első hónapja végén Kolon (Kolínany) községben hatvan gyermek birtokába vette az 1 740 000 koronás beruházással épített óvodát. A Z-akcióban készült épületen a lakosság 38 ezer órát dolgozott társadalmi munkában. Legtöbbet az önkéntes tűzoltók segítették az építkezést. Felvételünkön Molnár Bernadetta tanítónő felügyel a játsza­dozó óvodásokra. Pavol Matis Egyre igényesebb feladatok várnak elvégzésre Kecskés Károly, az ipolysági (Sahy) Vörös Lobogó Efsz elnöke sokéves felelősségteljes és oda­adó munkájáért A mezőgazdaság és élelmezésügy példás dolgozója kitüntetést kapta. Élete 1952-től kapcsolódik a mezőgazdasághoz. Az Ipolysági Járási Nemzeti Bi­zottságon agronómusként kezdett dolgozni, majd később a Mező­gazdasági Termelési Igazgatósá­gon instruktori tisztséget töltött be. Aztán, 1973-ig a Nagytúri (Veiké Túrovce) Efsz élén állt. Annak ide­jén ez a szövetkezet volt a járás egyik legjobb szövetkezete. A tes- magi (Tesmak), a pereszlényi (Presél'any nad Ipl'om), az ipoly- viski (Vyskovce nad Ipl'om) és az ipolysági szövetkezetek egyesíté­se után Kecskés Károly elvtárs a járási szervek jáVaslatára az egyesített közös gazdaság élére állt. A kezdeti nehézségek után a Vörös Lobogó Efsz mind a nö­vénytermesztés, mind az állatte­nyésztés területén egyre jobb eredményeket ért el, s ma már sikeresen tesz eleget a társada­lom elvárásainak. A hetedik öt­éves tervidőszakban még igénye­sebb feladatok megoldása vár az ipolysági efsz tagjaira. Kecskés Károly irányító munkája is egyre nehezebbé válik. Tapasztalatai és szaktudása azonban hozzásegíti ahhoz, hogy megoldja az elvég­zésre váró feladatokat. ÁBEL GÁBOR Gazdaságos termék Finom, egy hétig is élvezettel fogyasztható kenyeret sütnek a Jednota fogyasztási szövetkezet érsekújvári (Nővé Zámky) péksé­gében, a Nyitrai úton. A régi kis „műhely“ nincs felszerelve kor­szerű gépekkel, de Emészt László pékmester szakértő irányításával itt mindig olyan termék készül, amelynek minősége fölülmúlja a legtöbb kenyérgyárban előállí­tottét. A vásárlók sajnálják, hogy ritkán juthatnak"a kis pékségben sült kenyérhez, mert nagy az ér­deklődés iránta és csak korlátozott mennyiségben készül. Czuczor Irén A barátság elmélyítéséért A Kelet-szlovákiai Vasműben a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség -üzemi szervezetének tagjai is hatékonyan hozzájárultak ahhoz, hogy 1980-ban a Vasmű több mint 1,5 milliárd koronával növelte az állam jövedelmét. Ész- szerüsítö javaslataikkal előmozdí­tották a 98 500 tonna tüzelő meg­takarítását és a 41 467 tonna vas­hulladék összegyűjtését. A ta­gok mindnyájan bekapcsolódtak a szaratovi mozgalomba. A vállalat 900 szocialista mun­kabrigádjában dolgozó 17 ezer al­kalmazott közül - hatvan százalék tagja a Csehszlovák-Szovjet Ba­ráti Szövetség vállalati szerveze­tének - hatezren a szocialista munkabrigád bronzjelvényével, ötezren az ezüsttel és hatszázan az arannyal vannak kitüntetve. A szervezet vezetősége külön­böző formákban igyekszik a két nép közötti barátságot elmélyíteni. Atagság előadásokon ismerkedhet meg a Szovjetunió népeinek éle­tével, kultúrájával, munkaeredmé­nyeivel. szorgalmazza a Vasmű és a csapi (Cop) vasútállomás dolgozói közötti szocialista mun­kaverseny nagyobb mérvű kibon­takozását is. Iván Sándor hiányt, az építőipari dolgozók el­szállásolásának és étkeztetésé­nek a problémáit, csak akkor kezdték fokozatosan kiküszöbölni, miután az építkezésen megjelent Új üzem épült Takács Sándor, a kivitelező kiren­delt biztosa. Megszervezték a szombati és vasárnapi műsza­kokat. A jelentős évfordulók tiszte­letére a dolgozók szocialista válla­lásokat tettek. Több munkaerőt biztosítottak, beszerezték a szük­séges építőipari gépeket és építő­anyagot. Az üzem építésén ettől kezdve átlag 90-100 ember dolgo­zott, köztük Figel József ácsbri­gádja, Mikulás Popovic állványo­zó-, Michal Dindák betonozó-, Rajták Mihály kőműves-, Varga Gyula lakatos- és Jozef Hornák kazánszerelö brigádja. Az új kozmetikai üzem komple­xuma, amely 1980. december 31 - ig készült el, 19 épületből áll és 70 millió 774 ezer koronába ke­rült. A legfontosabb épület a 32 millió korona költséggel épített csarnok, továbbá a nyersanyag­raktár és az adminisztratív épület. Ebben helyezték el áz üzemi kony­hát, az éttermet, a telefonközpon­tot stb. Mikuláá Mataseje V 1981. II. 22. SIKERES TOBORZÁS 1 </> 3 < Q>­2 Q)

Next

/
Oldalképek
Tartalom