Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1981-02-15 / 6. szám

Tanácskoztak az építők A Lévai (Levice) Járási Építő­ipari Vállalat kommunistái is meg­tartották évzáró taggyűlésüket. A pártbizottság beszámolója rész­letesen elemezte a 6. ötéves terv­időszakban a vállalat kommunistái által elért eredményeket, és bírálta a fogyatékosságokat. Magállapí­totta, hogy az értékelt időszakra előirányzott tervet 100,8 százalék­ra teljesítették. A felszólalók ja­vaslatokat terjesztettek elő arra vonatkozólag, hogy a vállalat a jö­vőben miként növelje a terme­lést. Vitái István Eredményes újítások A Szilicei (Silice) Efsz nyere­séggel zárta az 1980-as évet. Ter­melési tervüket mintegy 600 ezer koronával túlteljesítették. A szövetkezetben három szoci­alista munkabrigád végzi becsüle­tesen feladatait. A traktorosok és gépjavítók brigádja számos újítást vezetett már be. A gépjavítók a múlt év nyarán olyan konténere­ket készítettek, melyekkel jelentős költséget és munkaerőt takarítot­tak meg a burgonyabetakarítás során. Megoldották a burgonya konténeres-palettás módszerrel való begyűjtését és szállítását. Az építészetben dolgozó szoci­alista munkabrigád tavaly közel kétmillió korona értékű anyagot használt fel a gazdasági épületek készítése közben. Most egy FID- LOT típusú istállót építenek. Korcsmáros László mmmm 1/ / / ■ Elő szülök árvái Dobsinán a gyermekotthonban átlag 60-70 gyermeket gondoz­nak. A gyermekotthon dolgozói azoknak a háromtól tizenkilenc éves korú fiataloknak igyekeznek pótolni a szülői szeretet hiányát, akikkel a szüleik nem törődnek, vagy akiknek a szülei nem alkal­masak gyermekeik nevelésére. Az otthon lakóit rendszeresen láto­gatják a helyi és a környező üze­mek szocialista munkabrigádjai­nak a tagjai, ajándékokkal ked­veskednek a gyermekeknek. Gál Edit APJA NYOMDOKÁBA LÉPETT Idősebb Stefan Infner munkás 1918 után Verebélyen (Vráble) a forradalmi munkásmozgalom­ban tevékenykedett. 1919-ben Terezinben tartották fogva, mert segített a Magyar Tanácsköztár­saság szervezésében. 1920-ban a verebélyi járásban és az Ara- nyosmaróton (Zlaté Moravce) tar­tott decemberi általános sztrájk fő szervezője volt. Újra börtönbe ve­tették, s miután kiengedték, több éven át rendőri felügyelet alatt állt. Csehszlovákia Kommunista Párt­jának a megalakulása, .1921-óta volt tagja, és nem csupán élvonal­beli pártfunkcionárius volt, hanem a Vörös Szakszerveztek tisztség- viselője is. 1944-tól a nácik flos- senbürgi koncentrációs táborában sínylődött. Halála után többéves forradalmi tevékenységéért in me­móriám magas katonai kitüntetés­ben részesült. A forradalmár fia, ifjú Stefan Infner Verebélyen született a de­cemberi általános sztrájk előtt. Eredetileg szülővárosában nyom­dász és könyvkötő volt. Tagja volt a Munkás Testnevelési Egyesület­nek (FRTJ) és 1938-ban a meg­szállás után bekapcsolódott az il­legális antifasiszta mozgalomba. 1941-ben tagja lett a kommunista pártnak és a Szovjetunióba emig­rált. Itt az I. csehszlovák hadtest buzuluki zászlóaljának tagja, a hadtest népművelő tisztje volt Részt vett a kijevi-Bjelaja Cerkev-i és a duklai hadműveletben, mely­nek során többször megsebesült. A felszabadítás után dr. Stefan Infner vezérőrnagy az Antifasiszta Harcosok Szövetségének titkára, s 1948-ban Bratislavában a volt partizánok fegyveres osztagainak parancsnoka lett. Később a kato­nai főügyész hivatalát is betöltötte. Dr. Stefan Infner vezérőrnagy gazdag közéleti és politikai mun­kásságára tekint vissza. Az édes­apja nyomdokaiban járó fiú ma Nyitrán él. Nyugállományba vonu­lása után sem pihen. Az Antifa­siszta Harcosok Szövetsége Központi Bizottságának tagja és más fontos tisztségeket is betölt. Hobbija az egzotikus madarak te­nyésztése, kertészkedés és a ház körüli munka. A vezérőrnagynak azonban nem igen marad ideje kedvtelé: eire. Különböző ren­dezvényekre, beszélgetésekre és más akciókra hívják meg Nyitrara, a szülőfalujába és a járás más helységeibe. Mindig szívesen ta­lálkozik a fiatalokkal és a pionírok­kal. Legutóbb Nyitrán az ifjúsági rakparton levő alapiskola tanulóival találkozott (a képen). Mikulás Gál VÁNDORZÁSZLÓT KAPTAK A rozsnyói (Roznava) járásban értékelték a népi milícia egységeinek tavalyi tevékenységét. A legjobb eredményeket a dobsinai Vzducho- technika egysége vallhatja magáénak. Megkapták a vándorzászlót (a képen) és az egység tagjai tárgyi ajándékokat is kaptak. Kovács József JAVÍTJÁK A NŐK MUNKAFELTÉTELEIT Az Elektrosvit nagymegyeri (Őalovo) üzemében a párt- és a szakszervezet megkülön­böztetett gondot fordít a nők munkafeltételeinek állandó ja­vítására. Lakatos Béla, a szak- szervezet üzemi bizottságának elnöke elmondta, hogy üze­mük dolgozóinak többsége nő. A szakszervezet munkaterve a szociális gondoskodáson kí­vül megszabja a nők munkájá­nak feltételeit is. A női alkalma­zottakat a lehető legnagyobb mértékben megkímélik attól, hogy nagyobb terhet emelje­nek és cipeljenek. A szakszer­vezet keretében munkavédel­mi felügyelet tevékenykedik, melynek fő feladata, hogy ki­dolgozza a nők által végzett nehéz fizikai munka csökken­tésének és ahol lehetséges, kiküszöbölésének ütemtervét, s azt mielőbb valósítsa meg. Az ide vonatkozó kormányhatá­rozat szellemében külön mű­szakot vezettek be a kisgyer­mekes és leendő anyák szá­mára. Ha egészségügyi vagy családi körülményeik úgy kí­vánják, az üzemtől rendkívüli szabadságot kapnak. Rend­szeresítették a dolgozó nők or­vosi vizsgálatát. A munkához az üzemtől megkapják a szük­séges védööltözetet. Az üzem alkalmazottai évente nyári és téli üdültetésre küldhetik gyer­mekeiket és szabadságuk alatt üdülhetnek a Balatonon vagy a Karlovy Vary-i testvérüzem üdülőjében. A szakszervezet közös színházlátogatásokat szervez. Tavaly az ismeretter­jesztő kirándulások keretében többször jártak külföldön is. Az üzem vezetősége folytat­ja a gépesítést, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az üzemben dolgozó anyák gyerekei részére mi­előbb elkészüljön a bölcsőde és az óvoda. Krascsenics Géza A most megkezdett 7. ötéves tervidőszakban az eddigieknél igényesebb feladatok várnak a zöldségtermelő mezőgazdasági üzemekre is, melyek a komáromi (Komárno) járásban, mintegy öt esztendeje termelési és értékesítő társulásba tömörültek. Hazánk legnagyobb zöldségtermelő járásában a tervek szerint kétezer hektáron termesztenek majd nagyüzemi mód§zerekkel, gépek segítségével zöldségféléket, s ebből az évi termelés eléri a 60 ezer tonnát. 1985-re a fóliasátrak alapterülete is megkétszerező­dik, hogy javuljon a zöldségellátásban a korai zöldségféleségek részaránya. ÓRIÁS HÜTÖRAKTÁR Ezek valóban merész tervek, s megvalósításuk nemcsak a termelés további szakosítását és gépesítését teszi szüksé­gessé, de jelentős beruházásokat is igényelnek, melyeket az egyes gazdaságok csakis közös pénzalapból képesek végrehaj­tani. Az egyik legjelentősebb beruházás lesz az ógyallai (Hurba- novo) vasútállomás közelében épülő hatalmas hútőraktár, amely kétezer tonna zöldség raktározására, tisztítására, osztályozására és csomagolására lesz alkalmas. A berendezésekkel és a köz­művesítéssel együtt a hútőraktár felépítése 35 millió koronába kerül. Tervek szerint a létesítmény még az idén megkezdi részleges próbaüzemelését. A beérkezett áru mozgatása nagy­teljesítményű emelőtargoncákkal történik majd, s így a kétkezi fizikai munka a minimumra csökken. A tisztítást, csomagolást, és osztályozást ugyancsak gépsorok végzik, s a terményeket tiz nagy hűtőbokszban tárolják, melyekből négy mélyhűtő lesz. Ezekben akár -18 C°-ra csökkenthetik a hőmérsékletet. De nemcsak a hőmérséklet lesz szabályozható a kívánalmaknak megfelelően, hanem a levegő páratartalmát is központilag szabá­lyozzák, ellenőrzik. A létesítmény átadásával jelentős mértékben javul a kereske­delem zöldségellátásának a folyamatossága és nem utolsó sorban a tárolt áruféleségek minősége. K. Németh István Kellemes perceket szereznek Az Elektrosvit nagykéri (Mila- novce) üzemében dolgozó asszo­nyok éneklő csoportja (a képen) már többször is sikert aratott. Nemcsak a községben rendezett különböző ünnepélyeken szere­pelnek, hanem a járás más falvai rendezvényein is szívesen éne­kelnek. Részt vettek a környező fal­vak CSEMADOK-napjain és a Ta­vaszi szél vizet áraszt országos népdalverseny járási és kerületi fordulóin. Szerepléseikkel hangu­latosabbá teszik a polgári ügyek testületének rendezvényeit és a földmüvesszövetkezet klubjában gyakran szereznek kellemes per­ceket a mezőgazdasági dolgo­zóknak. Ordögh Valéria PÉLDÁS SZERVEZET Gellén (Holice) a Vöröskereszt szervezete az utóbbi négy évben 142 új taggal gyarapodott. A tagok összesen 248 alkalommal adtak térítés- mentesen vért. Az önkéntes véradók között Nógell József áll az első helyen, aki eddig már 36-szor adott vért és a Jánsky-érem arany fokozatának a tulajdonosa. A szervezet tagjai közül a Jánsky-érem ezüst fokozatát eddig négyen kapták meg. Név szerint: Nagy Géza, Álló Dezső, Zöld László és Kosa István. A szervezet tavaly 342 taggal dolgzott, és aktív társadalmi munkát végzett. Egyebek között ismeretterjesztő előadásokat szerveztek és társadalmi munkában 650 órát dolgoztak. A Vöröskereszt járási bizott­sága a gellei szervezetnek jó munkájáért a Példás szervezet cimet adományozta. A tagok közül Kireth Júlia és Szabó Cecília kapott kitüntetést. Bölcs Veronika Stará Turá a trenőíni járás legfiatalabb városa, csak 1964-ben emelték városi rangra. Azóta a CHIRANA vállalattal együtt nagyon gyorsan fejlődik. A városnak ma már 8976 lakosa van. A régi lakóházakat fokozatosan lebontják és helyettük új korszerű lakótömbök épülnek (a képen). Az elmúlt évtizedben csökkent az egyszobás lakások száma és állandóan emelkedik a három- és több szobás lakások száma. A jelenlegi lakások lakóterülete 90 358 négyzetméter, ami 18 512 négyzetméterrel több, mint tíz évvel ezelőtt volt. Mató Pál 1981. II. 15 io Fejlődő város

Next

/
Oldalképek
Tartalom