Új Szó, 1981. december (34. évfolyam, 284-309. szám)

1981-12-11 / 293. szám, péntek

eseményei# margójára! Az idei utolsó ülés Bécsben (Folytatás az 1. oldalról) megkötésétől. A NATO a tárgya­lásokkal párhuzamosan fokozza háborús előkészületeit, és egy­oldalú katonai előnyökre kíván szert tenni. Mindezt a Nyugaton az állítólagos „szovjet veszély- lyel" indokolják, mutatott rá a szovjet küldöttség vezetője. A szocialista országok ezzel szemben a Kelet és a Nyugat hozzávetőleges közép-európai erőegyensúlyából indulnak ki, s szükségesnek tartják, hogy az erőegyensúly ne boruljon fel. Ezért ésszerűnek és lehetséges­nek tartottak és tartanak egy olyan megállapodást, amely hoz- tájárulna a jelenlegi veszélyes közép-európai konfrontáció radi­kális — vagy legalább részleges — csökkentéséhez. Ennek fel­tétele azonban a megállapodást aláíró valamennyi állam bizton­ságának a tiszteletben tartása. A Varsói Szerződés tagállamai ál­tal Bécsben előterjesztett vala­mennyi javaslat épp ezt a célt szolgálja. A bécsi tárgyalásokon való előrehaladás elősegítése érdeké­ben a szovjet küdöttség, az NDK, Lengyelország és Csehszlovákia delegációjával együttesen hi­vatalos javaslatot tett arra, hogy a következő fordulótól megkezd­jék a megállapodás szövegezé­sét s e célból szerkesztőbizolt- ságot alakítsanak. A szocialista országok tudatosítják, hogy a csöikkentés első szakaszára vo­natkozó megállapodásnak szá­mos kulcskérdése van. Ezek a kérdések szervesen összefügg­nek, kölcsönösen kiegészítik egymást, ha tehát a Nyugatnak valóban érdeke a megállapodás, akkor az összes erre vonatkozó problémára megfelelő választ kell adnia — hangsúlyozta Mi- hajlov. Kilencen pályáznak az ENSZ-főtirkár posztjára Az elmúlt napokban a Fehér Ház előtt szokatlan tüntetésre került sor, amelyet az Egyesült Államok legszegényebb rétegei szervez­tek. A rendőrség fellépett a tüntetők ellen, nyolc személyt letar­tóztatott, akiket egy évig terjedő börtönbüntetéssel és magas pénzbírsággal sújthatnak. A tüntetők „bűne“, az volt, hogy az elnöki rezidencia előtt sátorvárost építettek, mintegy azt jelké­pezve, hogy a kormány a szociális kiadások drasztikus megnyir­bálásával a legszegényebb amerikaiaknak már fedél sem lesz fe­jük felett. Felvételünkön a rendőrség akciója (Telefoto: ČSTK) A BT ma dönt az (ČSTK) — Amint azt Olara Otunnu, a Biztonsági Tanács elnöke közölte, további néggyel bővült az ENSZ-főtitkár-jelöltek száma. Ezek a Fülöp-szigeteki Rafael Salas, az ENSZ-főtitlcár helyettese, Radha Krishna Ram- phul, Mauritius állandó ENSZ- képviselője, Carlos Julio Arose- mena Monroy volt ecuadori el­nök és a kolumbiai Santiago Quijano Caballero, az ENSZ szakszervezeti kérdésekkel fog­lalkozó hivatalának volt igaz­gatója. Az eddigi öttel együtt így ki­lencre emelkedett azoknak a száma, akik a fejlődő'országok­ból pályáznak a főtitkári tiszt­ségre. A Biztonsági Tanács ma utód jelöléséről ül össze és dönt arról, hogy kit javasol a Közgyűlésnek a fő­titkári poszt betöltésére. Helyi megfigyelők izgatottan várják, sikerül-e kimozdítani a holtpontról a főtitkár szemé­lyével kapcsolatos tárgyaláso­kat. Mint ismeretes, a tárgyalá­sok azután kerültek holtpontra, hogy Kína élt vétójogával, és lehetetlenné tette Kurt Wald­heim újraválasztását, az Egye­sült Államok pedig hasonló módon megakadályozta, hogy Szalim Ahmed Szalim legyen az ENSZ új főtitkára. A NATO-nogyhét záróakkordja Az ellentétek miatt záróközlemény elfogadása nélkül ért véget a katonai tervezőcsoport ülése Kínai—indiai tárgyalások (ČSTK) — Pekingben kínai— indiai tárgyalások kezdődtek a közös határ és a két ország kö­zötti kapcsolatok normalizálásá­nak kérdéseiről. Szófiai parlamenti ülés (ČSTK) — Szófiában tegnap megkezdődött a Nemzetgyűlés 4. ülésszaka. A küldöttek a 8. ötéves tervet, valamint a jövő évi tervet és állami költségve­tést vitatják meg. Megvitatnak néhány új tör­vényjavaslatot is. ÚJ PÁRTELKÜK AZ ÚJ DEMOKRÁCIA ÉLÉN Tovább éleződik a görög politikai légkör (ČSTK) — Az októberi vá- Lisztásokon súlyos vereséget szenvedett s most már ellen­zékben levő görög Oj Demok­rácia párt Evangelosz Averoft volt hadügyminisztert, a párt Jobbszárnyának vezetőjét válasz­totta elnökévé. A 71 éves poli­tikus mellett szavazott az Oj Demokrácia parlamenti csoport­jának 112 tagja közül 67. Meg­figyelők szerint Averoff meg­választása kiélezi a görög po­litikai légkört. Mint ismeretes, a volt kor­mánypárt a választási vereség után súlyos válságba került, amely hétfőn Georgiosz Rallisz egykori kormányfőnek pártve­zért tisztségéből való megfosz­tásával érte el tetőpontját. (ČSTK) — A NATO brüsszeli központjában tegnap megkezdő­dött a tömb kétnapos téli ta nácsülése. Ezzel befejeződik az Észak-atlanti Szerződés minisz­teri szintű tárgyalássorozata, amely hétfőn az ún. eurocsoport ülésével kezdődött. A NATO-tanács illetékes meg hozni a végső döntést Spanyol- országnak a szervezetbe való felvételéről. A tanácsülésen jelen van Paul Nitze, a genfi tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség vezetője, hogy tájékoztassa a résztvevőket a megbeszélések eddigi eredményeiről. A tanács ülése ma délután zá­róközlemény kiadásával ér vé­get. Szerdán a késő éjszakai óráik­ban ért véget a NATO katonai tervezőcsoportjának ülése. Jo­seph Lnns főtitkár az ezt köve­tően tartott sajtóértekezletet a Szovjetunió elleni újabb kiroha­násra használta ki. Luns szavaiból kitűnt, hogy a NATO-országok hadügyminiszte­rei állást foglaltak a tagálla­mok költségvetésének évi há­romszázalékos növelése mellett, s támogatták a közepes hatótá­volságú nukleáris fegyverek csökkentésére vonatkozó Rea­gan javaslatot, amely a Szovjet­uniótól egyoldalú csökkentést követel. Bár a NATO-főtitkár Igyeke­zett leplezni az ellentéteiket, nyílt titok, hogy a hadügymi­niszterek nem tudtak megálla podni a záróközlemény szövegé­ben, s így a tömb 32 éves fenn­állása óta először fordult elő, hogy a katonai tervezőcsoport üléséről nem adtak ki hivatalos nyilatkozatot. Ennek fő Oka az volt, hogy Görögország küldött­sége nem volt hajlandó aláírni a közleményt. Ugyanis nem si­került elérnie, hogy belevegyék azokat a részeket, amelyekben a görögöknek Ankarával szemben nyújtott biztosítékok szavatolá­sáról lett volna szó. Arra sem volt még példa, hogy a NATO epyik tagállama egy másik tag­állaimmal szemben védelmet kö­vetelt volna. Görög követelések Andreasz Papandreu görög kormányfő és hadügyminiszter az ülésen egyebek között kije­lentette, hogy országa nem tel­jesíti a NATO-tagságból reá há­ruló kötelezettségeket, és hogy békeidőben a saját parancsnok­sága alá vonja fegyveres erőit. amíg nem teljesítik követelése­it. Jól értesült források szerint Papandreu az ülés során a nuk­leáris fegyverek Görögország területén való elhelyezése ellen és a balkáni atommentes övezet létrehozása mellett szállt síkra. 1981 XII. 11. František KubeS elvtárs azokra a problémákra muta­tott rá, amelyeket a ČKD prá­gai öntödéjének kell megolda­nia a tervteljesítés során. Hangsúlyozta, hogy a központi szervek által megszabott reá­lis tervarányok középső szin­ten is hatékony Irányítást tesznek lehetővé és megterem­tik a feltételeiket a dolgozók kezdeményezésének fejlesztésé­hez. A terv feladatok Idejében történő ismertetését a kezde- mémyezőtervek kidolgozása és b szocialista verseny kibonta­koztatása döntő előfeltételének nevezte. Bohumil Kvasil elvtárs hang­súlyozta, hogy a jövő évi terv­ben és a hetedik ötéves terv­ben kitűzött feladatok reáli­sak. Leszögezte, hogy tovább kell aktivizálni a tudományos életet és a társadalmi gyakor­latot a tudományos-műszaki haladás eredményeinek a ter­melésben való gyorsabb alkal­mazására. Megállapította, hogy ki kell terjeszteni a tudomány és a gyakorlat kapcsolatának űj formált különösen az elekt­ronika és az elektrotechnika területén. Kifejezte meggyőző­dését, hogy tudományos dol­gozóink mindent megtesznek az államj terv fedadatainak si­keres megoldása végett. A szocialista országok a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa keretében kifejtett gazdasági együttműködéséről Rudolf RohlíCek elvtárs be­szélt. Ismertetett több cseh­szlovák javaslatot. amelyek célja ennek az együttműködés­nek a bővítése és elmélyítése. Kijelentette, hogy nagy lehető­ségek vannak a tudományos- műszaki alap közös hasznosí­tása terén. A KGST-tagorszá­gok tudományos és kutató munkahelyei több mint 5 mil­lió dolgozót foglalkoztatnak, ami az egész világ e poten­ciáljának megközelítőleg egy* h armada. Václav Béžel elvtárs felszó­lalásában kiemelte, hogy a szakszervezeti tagoknak a szakszervezetek X. országos kongresszusára való felkészü­lése keretében növelik a szak- szervezeti szervezetek hozzájá­rulását a CSKP gazdasági és szociális programjának megva­lósításához. E szervezetek év­záró taggyűlésein és konferen­ciáin megvizsgálják, hogyan si­kerül csökkenteni az anyag- és az energiaigényességet, jobban hasznosítani a fűtő- és a nyersanyagokat, s a dolgozók munkakezdeményezését első­sorban e feladatok teljesítésé­re Irányítjáik. A továbbiakban szólt a szakszervezeteknek a dolgozók munka-, egészségügyi és szociális körülményeiről va­ló gondoskodásáról. Hana Kožešnfková elvtársnő ismertette, hogyan teljesítik a CSKP XVI. kongresszusának ha­tározatait a náchodi Járásban. A járási pártbizottság nagy gondot fordít a párt vezető szerepének elmélyítésére és az ellenőrzési jog érvényesítésére a gazdaságpolitika terén. Ugyancsak nagy súlyt helyez a kádermunka hatékonyságának növelésére. Felhfvta a figyel­met arra, hogy egyes kon­szerneknél, trösztöknél és vál­lal altoknál mindeddig nem for­dítanak kellő gondot a tekin­tetbe jövő káderek kiválasztá­sára és nevelésére azzatl a cél­lal, hogy ezek az emberek szert tegyenek a szükséges tapasztalatokra, és vezető tiszt­ségeket tölthessenek be. Zdenek Smélý elvtárs rámu­tatott, hogy tovább tart tudo­mányos-kutatási alapunk ex- tenzív fejlődése, szétforgácsolt- sága és nem kielégítő haté­konysága. Kiemelte, hogy a tu­dományos és kutató munkahe­lyeken átfogó szerkezeti átala­kítást kell végrehajtani, pon­tosan meg kell szabni a munkamegosztást, és meg kell szüntetni a tudományos kuta­tás fogyatékosságait. Követke­zetesen tiszteletben kell tarta­ni a termelőváHa-'atok termék- fejlesztési követelményeit. \ vállalatok műszaki politikájá­nak néhány problémájáról is szólt. Az ülés végén Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára szólalt fel. Nagyra értékelte azt az egységet, ahogyan a Központi Bizottság a megvitatott kérdé­sekhez viszonyult, valamint a Potáč elvtárs által előterjesz­tett jelentés támogatását. Szólt azokról a fő eredményekről, amelyeket a párt és Csehszlo­vákia népe az elmúlt év so­rán ért el. Méltatta a CSKP XVI. kongresszusának és az idei általános választások ered­ményeinek jelentőségét, vala­mint Csehszlovákia al.ttv hoz- zá»áru'ását a szociálist! orszá­gok közös egybebango't. b^ke- szerető külpolitikájának meg­valósításához, amely politika alapja az SZKP XXVI. kong­resszusának békeprogramja. A 1982. évi terv fel ad at ok­kal kapcsolatban Husák elv- társ hangsúlyozta, hogy Inten­zíven tovább kell fejleszteni a politikai, a szervező és a ne­velő munkát. Mindent meg kell tenni azért, hogy a dolgozók megértsék a jóváhagyott intéz­kedések értelmét és céljait, mert ezek az Intézkedések megfelelnek a szocialista tár­sadalom továbbfejlesztése szükségleteinek, minden állam­polgárunk érdekelnek. Ennek alapján egységbe kovácsoljuk népünk legszélesebb rétegeit, megnyerjük őket, hogy a jö­vőben is aktívan és elkötele­zetten vegyenek részt a kitű­zött feladatok teljesítésében. Husák elvtárs rámutatott, hogy ezek a feladatok igényesek, de teljes mértékben reálisak, amint ezt a mostani ülés vi­tája ts bizonyította. A CSKP KB októberben megtartott 4. ülésére hivatkozva ismét hang­súlyozta, hogy lényegesen emelni kell az Irányító munka színvonalát, s növelni kell e munka hatékonyságát, vala­mint az igényességet, a fele­lősséget és a fegyelmet a tár­sadalmi és a gazdasági élet minden területén. Kifejezte azt a meggyőződését, hogy a kü­szöbön áll ló 1982-es esztendő Is népünk aktív, alkotó mun­kájának. a fejlett szocialista társadalom további építésének a CSKP XVI. kongresszusa ál­tal kftűzött program békés megvalósításának éve lesz. A berlini találkozó Reménykeltő, európai vi­szonylatban Is rangos találkozó színhelye lesz a hét végén Ber­lin, az NDK fővárosa. Hosszabb szünet után itt ül ismét tárgya­lóasztalhoz Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára és Helmut Schmidt, az NSZK szövetségi kancellárja. A két német állam, de Euró­pa is már hosszabb ideje hiá­ba várt a csúcstalálkozóra. A nemzetközi helyzet általános romlása — törvényszerűen —< e kapcsolatokat sem kerülte ki. Kellemetlen hatását az NDK és az NSZK viszonyának minden területén érezni, tapasztalni le­hetett. A Német Szövetségi Köztár­saság, hasonlóan keleti szom­szédjához. az 1972-ben aláirt szerződéssel nemzetközi jogi alapra helyezte a két ország kapcsolatát, vagyis megállapod­tak abban, hogy az egyenjogú­ság alapján normális jószom­szédi kapcsolatokat létesítenek, törekszenek a vitás kérdések békés megoldására, elismerik a másik fél határainak sérthetet­lenségét, s egyik fél sem fogja a másikat nemzetközi téren képviselni. Még felsorolni is nehéz lenne azokat az esete­ket, amelyek merőben eltértek a szerződésben rögzítettektől, amelyek nem a közeledést, ha­nem a viszony elmérgesedését eredményezték. Nem titok, hogy Bonn magatartása fékezte és gátolta a kapcsolatok normali­zálódását, s a mai napig is csak nagyon nehezen akarja tudomásul venni, hogy szom­szédságában német ajkú embe­rek élnek ugyan, de életük, céljaik teljesen mások, hogy az együttműködésre csakis a kü­lönböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése, az egyenlőség és az egyenjogúság alapján kerülhet sor. A Honecker—Schmidt talál­kozó ezért túllépi a kétoldalú kapcsolatok jelentőségét. Meg­tárgyalni való kérdés bőven akad, hiszen a legutóbbi talál­kozó óta sok minden megvál­tozott. Leonyid Brezsnyev bon­ni látogatásának, a nukleáris rakéták korlátozásáról folyó szovjet—amerikai tárgyalások megkezdésének — reméljük —< méltó folytatása lesz a berlini találkozó, amely nemcsak a két német állam, hanem Európa nyugalmát is szolgálja. KOVÁCS ILONA Fokozott szolidaritás (ČSTK) — Közös nyilatkozat elfogadásával ért véget Luandá­ban az arab és az afrikai nép­pel való szolidaritási értekezlet. A dokumentum megerősíti az arab és az afrikai népek anti­imperialista szolidaritását és Imperiallstaellenes politikájuk szorosabb összehangolásának szükségességét. A több mint nyolcvan politikai párt, társa­dalmi szervezet és nemzeti fel­szabadító mozgalom akcióprog­ramot hagyott jóvá az imperia­lizmus, az apartheid és a cio­nizmus ellen. Icmegplkosokat támogatnak (ČSTK) — Több mint 125 po­litikai, vallási és közéleti sze­mélyiség nyílt levelet Intézett Reagan elnökhöz, amelyben kö­vetelik, hogy az Egyesült Álla­mok ne szavazzon a Pol Pot-re- zsim mellett az ENSZ-ben. A le­vél többek között megállapítja: azzal, hogy az Egyesült Álla­mok támogatja Pol Potot, csak meghosszabbítja Kambodzsa szenvedéseit, veszélyezteti az élet normalizálását és kockáz­tatja a háborút. A levél szerzői aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy az Egyesült Államok már három éve „fenntartja a helyet a volt Pol Pot-rezsim képvise­lőinek-. Emlékeztetik Reagant arra a választási kijelentésére, amelyben elítéli Carter elnök „aljasságát* azért, mert „az ENSZ-ben olyan embert tárnok- gát. aki több millió polgártárs sát tette el láb alól".

Next

/
Oldalképek
Tartalom