Új Szó, 1981. december (34. évfolyam, 284-309. szám)

1981-12-05 / 288. szám, szombat

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1981. december 5. SZOMBAT BRATISLAVA • XXXIV. ÉVFOLYAM 288. szám m Ára 50 fillér A feszültség csökkentéséért A Varsói Szerződés külügyminisztereinek tanácskozása ismét bebizonyította, hogy a szocialista országok védelmi szerveze­tében tömörült országok szoros együttműködése, közös cse-' lekvése — különösen a jelenlegi kiélezett nemzetközi viszo- nyok között — olyan tényező, amely pozitív befolyást gyako­rol az európai és általában a nemzetközi helyzetre. A szo­cialista országok a korábbiakban már számos fontos kérdés­ben, valamennyi fórumon kezdeményezések egész sorát ter­jesztették elő, s most már igazán az lenne az időszerű, hogy­ha a másik fél is hasonlóképp jóakaratot tanúsítana, hisz Eu­rópa valamennyi népét veszélyezteti az imperialista erőpolitika aktivizálódása. A külügyminiszteri tanácskozásról kiadott közlemény 14 pontban foglalja össze mindazokat a problémákat, amelyek megoldására elsősorban az európai katonai konfrontáció csök­kentése, a fegyverkezés megszüntetése, a leszerelés, s álta­lában a katonai enyhülés szempontjából rendkívül fontos len­ne. Űj elemet, meglepő javaslatokat, kezdeményezéseket nem tartalmaz ez a dokumentum, ám elemzi és értékeli, összefog­lalja a helyzetet, kiutat mutat a problémákból, s megismétli a Varsói Szerződés vezető testületeinek korábbi indítványait, amelyekre eddig érdemi válasz nem érkezett a Nyugat ré­széről. A külügyminiszterek aggodalommal mutattak rá arra a nö­vekvő veszélyre, amelyet a fegyverkezési verseny, különösen a nukleáris fegyverkezés ütemének és méreteinek fokozódása, az új fegyvertípusok és -rendszerek kidolgozása, azok rend­szerbe állítása, a katonai kiadások további emelkedése, a hadiipari komplexum szerepének és befolyásának erősödése okoz. Olyan leszerelési intézkedések foganatosítását tartják szükségesnek, amelyek nyomán alacsonyabb szinten valósul­na meg a katonai erőegyensúly, csökkenne, illetve megszűn­ne a katonai szembenállás Európában, hisz — amint arra a közlemény nyomatékkai rámutat — a fegyverkezési versenyt senki sem nyerheti meg, és az, aki a győzelem reményében elhatározná a nukleáris háború kirobbantását, nukleáris ka­tasztrófát zúdítana az emberiségre, amelyben elkerülhetetlenül maga is elpusztulna. Ogy tűnik azonban, hogy az USA és a NATO vezető körei ennek nincsenek egészen tudatában, ugyanis a nukleáris fegy­verkezés olyan széles körű új programját indították el, amely példa nélküli, s mindezt az európai és más népeket létükben fenyegető doktrínák (első nukleáris csapás lehetősége, „kor­látozott atomháború“) előtérbe állítása kíséri. Ezzel szem­ben a bukaresti ülésen képviselt államok ismét kinyilatkoztat­ták: nem volt és nem is lesz más hadászati doktrínájuk, mint a védelmi doktrína. Mivel a Varsói Szerződés Európára nézve különösen veszé­lyesnek tartja az új amerikai közepes hatótávolságú nukleá­ris fegyverek nyugat-európai telepítésének tervét, a külügymi­niszterek kedvezően értékelték az ilyen fegyverek problémá­járól megkezdett szovjet—amerikai tárgyalásokat. A genfi megbeszélések célját abban látják, hogy a szilárd európai erő- egyensúly fenntartásával, a nukleáris fegyverzet mind alacso­nyabb szintjén erősödjön valamennyi európai állam bizton­sága, elháruljon a kontinens népeit fenyegető veszélye. Ez­zel kapcsolatban nagyra értékelték a Szovjetunió új, jelentős javaslatait, miszerint a rakéta telepítési moratórium esetében egyoldalú leszerelést hajt végre. Sajnos azonban, hogy az Egyesült Államok tartja magát a Reagan elnök beszédében részletezett „nulla változathoz“, amely megvalósítása 50 szá­zalékos fölényt biztosítana az Egyesült Államoknak. Tulajdon­képpen ez is a célja Washingtonnak, s épp a gefni tárgyalások első napjaiban vált ismertté: az USA lépéseket tesz a Pershing —2 rakéták és a robotrepülőgépek, tehát az ún. „eurorakéták“ sorozatgyártásának előkészítésére. Ez semmiképp sem nevez­hető komoly, felelősségteljes hozzáállásnak. A nemzetközi biztonság megszilárdítása szempontjából nagy jelentőségű lenne a SALT-tárgyalások felújítása csakúgy, mint a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről Bécsben folyó tárgyalások kimozdítása a holt­pontról. A Varsói Szerződés külügyminiszterei emellett azt is hangsúlyozták, hogy kiállnak az európai atomfegyvermentes és békeövezetek létrehozása mellett, a genfi leszerelési bizottság és más hasonló fórumok munkájának hatékonyabbá tétele mel­lett. Továbbá szorgalmazták azt is, hogy újítsák fel az utóbbi időben megszakadt fegyverkorlátozási tárgyalásokat, javasol­ták a katonai költségvetések csökkentését. Mindezzel össze­függésben kijelentették, hogy készek minden tőlük telhetőt megtenni a gyakorlati megegyezések eléréséért valamennyi kérdésben. A bukaresti ülés résztvevői a jelenlegi nemzetközi helyzet­ben rendkívül fontosnak tartják a madridi találkozó sikeres befejezését, mert ez hozzájárulna az enyhülési folyamat fenn­tartásához, elősegítené az államközi kapcsolatok megjavítását. A legfőbb feladat Madridban az, hogy a résztvevők megálla­podjanak az európai katonai enyhülési és leszerelési konferen­cia összehívásában. Ehhez pedig valamennyi résztvevő politi­kai akaratára és realizmusára van szükség. A Varsói Szerződés külügyminisztereinek kétnapos tanács- kozásáról kiadott dokumentum tehát számos komoly megálla­pítást tartalmaz, de talán valamennyi közül is a leglényege­sebb: „A mostani nemzetközi helyzet minden bonyolultsága ellenére el lehet érni a feszültség csökkentését, a bizalom erősítését, a kölcsönös megértés és együttműködés fejlődését az államok kapcsolataiban, az egymás tiszteletén és az egyen­jogúságon alapuló párbeszéd, az érdemi és konstruktív tárgya­lások segítségével. Bármilyen bonyolultak is napjaink nemzet­közi kérdései, valamennyi rendezhető békés úton, az összes ál­lam érdekeinek figyelembe vételével.“ A Varsói Szerződés — s ezt a bukaresti tanácskozás is bebizonyította — minden ere­jét és befolyását e célok szolgálatába kívánja állítani. PAPUCSEK GERGELY A CSKP KB Elnöksége Gustáv Husák és Erieh Honecker találkozójának eredményeiről (CSTK) — A CSKP KB Elnöksége tegnapi ülésén megismerkedett Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök és Erieh Ho­necker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Állam­tanácsa elnöke november 30-a és december 1-je között Prágában lezajlott baráti munka- találkozójának lefolyásával és eredményeivel. Az elnökség teljes egyetértését fejezte ki a megbeszélések eredményeivel, melyeken mind* két fél részéről további vezető párt- és állami képviselők vettek részt. A CSKP KB Elnöksége meg­elégedéssel szögezte le, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Német Szocialista Egységpárt, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság és a Né­met Demokratikus Köztársaság kapcsolatai sikeresen fejlődnek a marxizmus—leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvei alapján, összhangban az 1977. október 3-án aláírt cseh­szlovák—NDK barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződéssel, valamint a két testvérpárt leg­felsőbb szintű képviselő iné k 1979-es drezdai találkozójának eredményeivel. A CSKP KB El­nöksége méltatta a kölcsönös együttműködésben a társadal­mi élet legkülönfélébb terüle­tein elért eredményeket, vala­mint a két párt szoros együtt­működését minden területen. Nagy fontosságot tulajdonit mindenekelőtt a CSSZSZK és az NDK szövetsége és barát­sága megszilárdításának. Rendkívül fontosnak minősí­tette a két ország gazdasági kapcsolatainak jelenlegi magas színvonalát. E kapcsolatok to­vábbi eredményes, dinamikus fejlődése szempontjából elsőren­dű fontosságú a népgazdasági tervek hatékony egyeztetése, valamint a szakosítás és a kooperáció elmélyítése, illetve kiszélesítése a kutatásban és a termelésben egyaránt. A CSKP KB Elnöksége pozitívan érté­kelte, hogy a felek a megbe­széléseken ismét megerősítették határozott szándékukat: a jö­vőben következetesen tovább­fejlesztik a kölcsönös együtt­működés e haladó formáit. A jelenlegi világpolitikai helyzet, valamint a nemzetkö­zi kommunista és munkásmoz­galom időszerű kérdéseiről folytatott eszmecserék ismét megerősítették, hogy a két ba­ráti párt és ország külpolitikai kérdésekben egységesen jár el, teljes egységben és összefor- rottságban a Szovjetunióval és a szocialista közösség többi országával. A CSKP KB Elnöksége annak a meggyőződésének adott han­got, hogy a találkozó eredmé­nyei kedvező feltételeket te­remtenek a CSKP és az NSZEP, valamint a CSSZSZK és az NDK kölcsönös együttműködé­se további sikeres megszilárdí­tásához, hozzájárulnak a szo­cialista országok kapcsolatai­(ČSTK) — Moszkvában de­cember 1-je és 4-e között meg­tartották a Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi minisz­teri bizottságának soros ülését. A tanácskozáson a tagorszá­gok honvédelmi miniszterei vet­tek részt, jelen volt az egyesí­tett fegyveres erők főparancs­noka és vezérkari főnöke is. A tanácskozáson Dmitrij Usztyi­nov marsall, szovjet honvédel­mi miniszter elnökölt. A honvédelmi miniszteri bi­zottság megvitatta az egyesí­tett fegyveres erők tevékenysé­gével kapcsolatos kérdéseket és megfelelő határozatokat foga­dott el. A tanácskozás munkajellegű volt, a barátság és a kölcsönös megértés légkörében zajlott le. A honvédelmi miniszteri bi­zottság tagjait fogadta Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitká­ra, a Legfelsőbb Tanács Elnök­ségének elnöke. A találkozó so­rán áttekintették a Varsói Szer­ződés keretében megvalósuló katonai együttműködés kérdé­seit. Leonvid Brezsnyev a hon­védelmi miniszteri bizottság tagjainak további sikereket ki vánt a tagállamok védelmi ké­pességének fokozásában. A honvédelmi miniszteri bi­zottság ülésén részt vevő kül­döttségek a Lenin-mauzóleum- ban koszorút helyeztek el. nak továbbfejlesztéséhez., szö­vetségük és együttműködésük elmélyítéséhez a Varsói Szer­ződés és a Kölcsönös Gazda­sági Segítség Tanácsának ke­retében. A CSKP KB Elnöksége fel­adatul adta az illetékes párt­ós állami szerveknek, hogy bontsák le és valósítsák meg a találkozón létrejött megálla­podásokat. A GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS BŐVÍTÉSÉRŐL Ľubomír Štrougal fogadta az osztrák kereskedelmi és ipari minisztert (CSTK) — Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök Prá­gában, a Hrzán-palotában fo- gadta Josef Staribacher osztrák kereskedelmi és ipari minisz­tert, aki csehszlovákiai látoga táson tartózkodik. Áttekintették a csehszlovák— osztrák gazdasági együttműkö­dés további elmélyítésének kér­déseit. Egybehangzóan leszö­gezték, hogy az e téren az el­múlt évek során elért jó ered­mények ellenére tovább kell ke­resni az árucsereforgalom nö­velésének lehetőségeit. Ezzel összefüggésben tanácskoztak azokról a konkrét javaslatok­ról. amelyek a gyártásszakosí­tás és kooperáció gyorsabb ki­bővítésére és a harmadik pia­cokon való közös sikeres fellé­pésre vonatkoznak. MILLIÓS MEGTAKARÍTÁSOK Eredményes munkát végeznek az újítók a Szlovák Magnezitmüvekben (Tudósítónktól) — A napok­ban tartották meg a Szlovák Magnezitművekben dolgozó újí­tók és feltalálók 10. vállalati értekezletét. Ezen Ján Plieiovs- ký mérnök, a vállalat műszaki igazgatója értékelte a 6. ötéves tervidőszak folyamán a műsza­ki alkotó munka fejlesztése te­rén elért eredményeket, ta­pasztalatokat, illetve vázolta az új tervidőszakban ezen a sza­kaszon megvalósítandó felada­tokat. Örömmel számolt be arról, hogy a vállalat magnezitüze­meiben több mint hétszáz ál­landó újító dolgozik, akik az értékelt öt év alatt 3130 újítási javaslatot nyújtottak be, s 1-1 találmányra kértek szabadal­mat. Ezekből az újításokból 1700-at megvalósítottak, amivel több mint 63 millió korona gazdasági hasznot értek el. Az élenjáró újítók között sze­repel Ondrej Balco, a jolsvai üzem dolgozója, akinek 27 újí­tását valósították meg több mint 1,3 millió korona haszon­nal. Az üzem igazgatója, Ondrej Furman 21 újítási javaslatának megvalósítása közel 5,6 millió korona értékű hasznot eredmé­nyezett. Több mint egymillió korona haszonnal iárt Viliara Roháč, Ondrej Gajur, Alexander Menzl, Ladislav Šimko mérnök és mások újításának a megva* lósítása. A 7. ötéves tervidőszakban 4580 újítási, 16 találmányi ja­vaslatot dolgoznak ki a Szlovák Magnezitművek üzemeinek szak­emberei. Ezek megvalósítása 101 millió korona értékű felté­telezett hasznot, Illetve megta­karítást eredményez. A javas­latok túlnyomó része a nyers­anyag és energia nagyobb ará­nyú megtakarítására irányul a jövőben. (ikj Üdvözlő táviratok (ČSTK) — Gustáv Husák köz- társasági elnök üdvözlő távira­tot küldött Phumiphon Aduidét thaiföldi királynak, az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Bohuslav Chňoupek külügy­miniszter ugyancsak táviratban fejezte ki jókívánságait Siddhi Savetsila thaiföldi kollégájá­nak. Az SZLKP KB ideológiai bizottságának ülése (CSTKJ—Ľudovít Pezlárnak, az SZLKP KB Elnöksége tagjá­nak, a KB titkárának vezetésé­vel az SZLKP KB ideológiai bi­zottsága megvitatta a Szlovák Tudományos Akadémia társa­dalomtudományi munkahelyei tevékenységének koncepcióját és feladatait az 1981—1985-ös évekre. A tanácskozás napirendjén szerepelt a Szlovák Filmválla- lat munkája és programja esz­mei tartalmának a megvitatása is — különös tekintettel a já­ték- és rövidfilmek 1982—85-ös évekre szóló dramaturgiai ter­vére. A BARÁTSÁG ÉS A KÖLCSÖNÖS MEGÉRTÉS LÉGKÖRÉBEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom