Új Szó, 1981. december (34. évfolyam, 284-309. szám)
1981-12-04 / 287. szám, péntek
Tollal — fegyver ellen I_ író kőtáblúkra, perga- ftl menre, papirosra rótt HL jeladása, gondolatközlése — üzenet. Az író a kortársaknak, emberi közössége osztályos részeseinek üzen. És olykor, kilépve szűkebb társadalma emberi közösségéből, az egyetemes emberi közösséghez, a nagyvilághoz szól. Mindenekelőtt azokhoz, akik vele együtt és «hozzá hasonlóan hivatásuknak és küldetésüknek választották az írást, a gens de lettre soknyelvű és sokrétű táborához, az írás művelőihez szól, úgy, ahogyan az elmúlt napokban a Csehszlovák írók Szövetségének a világ íróihoz intézett levele tette. Úgy, ahogyan az első világháború legelső öldöklései közepette a francia Bar- busse, a szlovák Hviezdoslav, a német Thomas Mann, a cseh Hašek, a magyar Ady Endre tette. így kellett tenniük, hogy az író lelkiismeretével, kiálló és kiáltó tiltakozásával megszólaltassák, fegyver és halál ellen védőbástyává sorakoztassák a kor és az emberiség lelkiismeretét. Ám voltak írók, akik elavult nacionalista és osztályérdekek szolgálatába szegődve szították a gyűlölködés és rontás szellemét, s a pusztítás és pusztulás élő tanúja, Babits Mihály, az első világháború után így szólaltatta meg az összegezés, a számadás és számonkérés keserű szavait: „A háború legiszonyúbb kiábrándulása talán a szellemi kultúra értékébe vetett hit megingása volt, mert csakugyan mit ért egész híres szellemi kul- túránk a véres esztelenségek előtt? Az író gyenge embernek bizonyult, akinek minden kultúrája csak arra volt jó, hogy a legellentétesebb esztelenségeket igazolni tudja.“ Sötét felismerés és borúlátás szemlélet volt ez, kétségtelenül az. De a gens de lettre, az igazi és igaz írók, a vád és a keserű felismerés után fokozott erővel folytatták szellemi küzdelmüket, az életért, a békéért — Gladkov és Remarque, Brecht és Solohov, Feuchtwan- ger és József Attila és mind a mögöttük felsorakozók, a bátrak és az emberi ügy iránt elkötelezettek Mussolini és Franco kínzókamrái és a -hitleri könyvmáglyák és koncentrációs táborok ellenére is teljesítették küldetésüket, küldték az üzenetet, hirdették az emberiségnek az élő jövőbe vetített igazéit, úgy, ahogyan a Magyar és a Szlovák Tancsköztársaság örök emlékezetű felhívása tette: Mindenkinek! Mindenkihez! Az író, a társadalomért, az egyetemes emberi közösség ügyéért elkötelezett író szava útmutatás, a kor lelkiismerete lett; korparancs, ahogyan Fábry Zoltán, a szlovákiai magyar író kiáltotta világgá; vád és mementó, ahogyan Radnóti Miklós üzente a bori rézbányák poklából: Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek. M egosztott földgömbünkön, az imperialista nagyhatalmi törekvések, a fegyvergyárosok és hidrogénbom- bák, s a nyomukban járó, emberi vérből és emberi verejtékből származó osztalékok világában ma is kísértenek a balhitek és kényszer képzetek, milliók ellen, pónzmilliárdok árán — miközben közös bolygónk egyes országaiban zord törvények és tilalmak szabályozzák a születések, a megszületendő csecsemők számát; kicsi ember, túlnépesedtünk, kicsi ember, nem születhetsz meg! Hasztalanul áhítozol kicsi társaid és szerelemben egymáshoz ölelkezett szüleid után; számodra nem csendül fel soha a Lánc, lánc, eszterlánc, számodra nincsen a földön kenyér, étel, ital, napfény, virág, madárdal, patakcsobogás... Kicsi ember, ne szüless meg: hidrogénbombára s korlátlan hatósugarú emberölő fegyverekre kell a pénz, eljövendő véres háborúkhoz kell a te élelmiszer fejadagod — írók, szólaljatok meg! A háború — halál, a béke — élet. Az író az élet örök dalát dalolja, de a holtak nem énekelnek, a holtak nem írnak, nem olvasnak, a megölt szemek nem látnak, a halott fülek nem halinak. A Csehszlovák írók Szövetségének levelében az élet üzent a gens de lettre szellemi közösségének minden tagjához — lányokért, akik asszonyok akarnak lenni, fiúkért, akik férfiakká akarnak növekedni. Polejov és Tyihonov ás Eric Knight és Norman Mailer népéért, a tegnapi Meztelenekért és holtakért és Grigorij Meljehev számos, megváltott utódaiért. Barla deák szántani és vetni akar, s meg akarja osztani veletek vetése gyümölcsét. S mit tehet az író? Kiálthat. Mindenkinek! Mindenkihez! RÄCZ OLIVER Sok van, de van/ ami nincs AZ 1982-ES MADÁCH NAPTÁRRÓL Vásárok ponyváin árulták az első kalendáriumokat, amelyek a jobbik esetben az olvasni tudó nagy tömegek egyetlen olvasmányaként szolgáltak. Egyfajta házi tanácsadóként használták a bennük található, a kor tudományosságáig sem érő jóslásokkal, javallatokkal és egyéb hiedelmekkel együtt. A naptárak, kalendáriumok szerkesztői azóta is követnek olyan hagyományokat, amelyeknek gyökerei a ponyvás könyvárusok Idejére nyúlnak vissza. A legtöbb mai naptárnál, évkönyvnél is dominál az alkalmi jelleg, a különböző témájú és műfajú írások sora, amelyekről az összeállítók feltételezik, hogy ha nem is egy esztendőn át, de néhány hétig lekötik olvasójuk figyelmét. Ez alól az idei Madách Naptár 1982 sem kivétel. Recenzióban a naptár szerkesztői által meghatározott sorrendet próbálom figyelembe venni. Műfajilag és a szerkesztői munkát illetően is legegységesebb része lenne a kiadványnak maga a naptár, ahol minden hónapot egy-egy kép, vers, eseménynaptár és Kulcsár Ferenc Indián naptár című versének szakaszai vesznek körül. Sajnos a kiválasztott fotók színvonala Népszerűek (CSTK) — A csehországi és a szlovákiai könyvkiadók publikációinak elemzéséből kitűnik, hogy az orosz és a szovjet irodalom termékei nagyon népszerűek hazánkban. Csak az elmúlt ötéves tervidőszakban Szlovákiában több mint 750 orosz és szovjet irodalmi műfordítás jelent meg hétmilliós példányszámban. A szovjet irodalmi áramlatok megismerését lehetővé teszik a könyvalakban és az irodalmi folyóiratokban publikált művek, valamint az írók és a műfordítók cserelátogatásai. A legnagyobb szlovákiai kiadó szerkesztésében már három évtizede külön osztályok foglalkoznak orosz és szovjet irodalmi művek kiadásával. nem egyenletes, témájuk egymáshoz alig-alig közelítő. Még az egyazon fotóstól származó képeket látva is lényeges minőségi különbségek állapíthatók meg. A postai képeslapszerű felvételektől, a falusi zsánerképeken át a szociofotókig terjed a választék. Így az olvasó csak sejtheti, hogy dél-szlovákiai embereket, tájakat akarnak vele megismertetni. Ezt a részt a következő oldalokon névnapok, közületi címjegyzék, fizikai mértékegységek követik. A Napjaink című fejezettől elvárható hogy a hazai magyar publicisztikának olyan témái kerüljenek egymás mellé, amelyek megérdemlik a naptár nyújtotta mara- dandóság lehetőségét. Gazdaság, prágai Nemzeti Színház, vizi erőmű, ostravai riport,tokaji bor bulgáriai útirajz, légszennyezés és műszív mellett három, műfajával a tanácsadó publicisztikához sorolható írás is található. Rejtély, hogy miért itt kaptak helyet, hiszen a naptárnak van Családi kör fejezete, ahol az ilyen jellegű írások egész sora olvasható. A Napjainkból feltétlenül hiányoznak a csehszlovákiai magyar nemzetiség mindennapjait bemutató riportok, az a fajta valóságfeltáró igyekezet, amely nélkül nem ismerhetjük meg napjainkat. A Szép szó válogatása az 1982-ben jubiláló írókat, kötőket igyekszik bemutatni egy- egy vers vagy novella erejéig. A szándék megvalósulásának teljességéhez hiányzik az írók rövid életrajza, amely mindenképpen irodalmi tájékoztatást adhatna a szélesebb olvasó rétegek számára. A Naptár kétségtelenül legegységesebb és legfigyelemreméltóbb része a Tudomány és technika, amelyben örmmel olvashatjuk a csehszlovákiai magyar természettudományi és műszaki értelmiség legjobbjainak írásait. Ugyanez elmondható a Beszélő múlt-ról is, amelynek lapjairól tájaink folklórját és kultúrtörténeti hagyományait ismerhetjük meg. Furcsán kurtára sikeredett az Erős várunk a nyelv című rész, amelyben két vallomáson és egy nyelvtörténeti dolgozaton kívül más nem található. Kár, mert az, hogy vallomásokkal mások is szerepeljenek ebben az összeállításban, megérte volna a szerkesztők nagyobb figyelmét. A Naptárban fellapozható még a Színes szőttes című válogatás is. Ennek minden bizonnyal nagy érdeklődésre számot tartó része az IQ-teszt. Sajnos, aki belevág az önvizsgálatba, csalódni fog. Alig olvasható ábrák, sőt egy esetben megfordított rajz is zavarja a tesztelőt. A Családi kör című részből mintha az derülne ki, hogy a gyerekeken kívül mások nem jelentik a család alkotóelemeit. Hiányoznak a házastársi kapcsolatokról, családjogról stb. szóló írások. Ellenben helyet kap itt egy visszaemlékező írás, amelyben a szerző kedves tanítóiról szól. Az anyanyelvről közölt vallomásokhoz hasonlóan ez is olyan téma, amelyet érdemes szélesebb alapokra helyezni. A Gyermekvilágról, a Humorról, a Sportról és a Rejtvényekről nincs mit mondani, ezek olvasmányosak, érdekesek. Csupán az egyes részek címeit olvasva ötlik fel az emberben: nem lenne-e itt az ideje, hogy a Madách Naptár szerkesztői kilépjenek a címadás gyermekcipőjéből és a hazai magyar sajtóból „kölcsönvett“ fejezetcímek helyett is a kötetben olvasható írásokhoz hasonlóan eredetieket közölnének. Méltatlan ehhez a kiadványhoz, hogy a Napjaink, Szép szó, Beszélő múlt, Erős várunk a nyelv, Színes szőttes fejezet címeket a fent említettekkel folytassák. Szerzőket, neveket tudatosan nem említettem. Olyan kiadvány ez, amelynek minősége az összeállítók munkájának igényességét tükrözi. Olyannyira, hogy néha a kiváló írás is elsikkadhat, ha nem megfelelő helyen olvasható. ^ A tavalyihoz képest mindenképpen javult — a Napjaink fejezetet kivéve — a naptárban olvasható anyagok színvonala. Szinte a minimálisra csökkent a másodközlésre átvett írások száma, ami jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Naptárnak sajátosan hazai hangulata van. A jövőre nézve fontos lenne, hogy a kezdeményezéseket, a teljességükben meg nem valósított ötleteket pontosítva, gyarapítva elővegyék újra. DUSZA ISTVÁN Tiszta színeh Lea Mrázová hetvenöt éves A patkó alakú, pavilonszerei épületet, Lea Mrázová házát állítólag még az Erdődy grófok építették Mária-Terézia idejében. Kertjéből, ahol feketerigók sétálgatnak otthonosan, gyönyörű kilátás nyílik a városra. A ház megközelítése azonban nem is olyan könnyű, jópár meredek lépcső vezet a bejáratig. A hetvenöt éves festőművésznő mégis naponta megmássza ezeket a lépcsőket. Amikor megkérdezem, nem esik e nehezére az út, csak mosolyog. Energiájából mindig is többre futotta az átlagosnál. — Hogyan lesz valaki egyszerre festő, pubicista és fordító. a francia ir%odalomlörté- net avatott ismerője? , —- Francia—szlovák szakot végeztem a Komenský Egyetemen. Tanulmányaimat Prágában kezdtem, s már ott is rendszeresen látogattam Vej- rych festőművész magániskoláját. Amikor átjöttem Bratisla- vába, hogy az itteni egyetemen tanuljak tovább, Gustáv Mallý magániskolájának lettem a növendéke. Gyermekkoromtól szenvedélyesen szerettem rajzolni, emlékszem, kislányként Frans Hals és Rembrandt képeit másolgattam, de a harmincas évek elején még nem tudtam elképzelni, hogy hivatásos festőművész lehelnék. Az egyetem befejezése után Martinba hívtak, a Živena szerkesztőségébe. Hatalmas lendülettel vetettem magam a munkába, rengeteget írtam. Ma már mosolyogva gondolok visz- sza akkori önmagámra, a női emancipáció lelkes és tántoríthatatlan bajnokára. Tíz évig az irodalomnak éltem, kritikákat, irodalomtörténeti tanulmányokat, recenziókat írtam, fordítottam. Ma is szívesen emlékszem vissza azokra a martini évekre. Az ottani táj nagyon a szívemhez nőtt, szerettem a hegyeket és azt a végtelen csöndet, csaknem sírtam, amikor a férjemet visszahívták a fővárosba. Bratisla- vában egyre többet festettem, kapcsolatba kerültem hivatásos festőkkel is. Alexy, Bazovský, Palugyay, Weiss-Kubincan voltak a barátaim. Dicsértek, biztattak, de sokáig nem hittem nekik, azt gondoltam, hogy dicséretük inkább a személyemnek szól, mint a képeimnek. 1937-ben rendeztem első önálló kiállításomat. A kritikák vegyesek voltak, jók is, rosszak is. A legrosszabbat kedves barátom, Janko Alexy írta, mint mondotta, azért, hogy el ne bízzam magam. A festészet egyre több időmet vette igénybe. Rájöttem, hogy nem tudok egyszerre két úrnak szolgálni és végleg a paletta mellett döntöttem. — Főleg portrékat fest. Sokáig tart a modellel való ismerkedés? — Számomra egy portré megfestése gyerekjáték, két óra alatt elkészülök vele. Persze, előtte meg kell ismernem a modellt. Ezért szeretem, ha van mellette valaki, ismerős vagy barát, akivel beszélgethet. Ilyenkor a háttérbe húzódva megfigyelhetem, véleményt alkothatok magamnak róla. Nem törekszem realista élethűségre, mindig a modell pszichikuma érdekel, kutatom, milyen érzelmeket vált ki belőlem a magatartása, egyénisége. Első portréimat még az Elán szerkesztőségében készítettem. Minden színházi bemutató alkalmával közöltünk egy színészportrét. Később az énekesek is sorra kerültek. Jelenleg zeneszerzők portréit festem, megbíztak, hogy készítsem el azoknak a muzsikusoknak az arcképét, akiknek a tevékenysége valamilyen módon összefügg hazánk zenei tradícióival. — Van-e kedvenc technikája? — A vonalakat és a színeket szeretem, az élénk, tiszta színeket. Ezért dolgozom szívesen az art protis-szal, ahol felhasználhatom mindazt, ami tetszik, ráadásul különböző anyagokat kombinálhatok egybe. A brnói műhely először Jankó Alexyt kérte fel, hogy próbálkozzon meg ezzel az új technikával, ő aztán engem ajánlott. Megtetszett, hű maradtam hozzá, immár vagy húsz éve alkalmazom. De festettem már plexiüvegre is, kísérleteztem mindenfélével. A méretekkel is így vagyok: csináltam monumentális méretű és kis dolgokat is. Látja ezeket a kis vázákat? Pár szál virágot rakok beléjük és kész a motívum egy csendélethez. Ezek apróságok, de a falon jól mutatnak — egy derűs folt a helyiségben. Szinte ingyen adom őket, örülök, ha tetszenek. Véleményem szerint sok jó minőségű és ugyanakkor olcsó képre lenne szükség, így talán végre eltűnnének a silány szarvasok és giccstársaik a lakásokból. Mindig boldog vagyok, ha munkásoknak tetszenek a képeim. Minden szépet megérdemelnek, hisz oly nehéz a munkájuk, — Mit tart a legjellemzőbb tulajdonságának? — A vitalitást. Kimondhatatlanul szeretem az életet. Ha rossz hangulat tör rám, nem hagyom, hogy a hatalmába kerítsen. A festés számomra a legjobb orvosság. Ha festek, minden más megszűnik létezni számomra. Ez éltet. VOJTEK KATALIN Hobbija a cimbalom A népzenei hagyománynak óriási szerepe van egy nép kultúrájában. A népdal, illetve a hangszeres népzene erősen hatott egy-egy nemzet műzenéjének kialakulására. A népzenének, eredeti vagy feldolgozott formájában ma is nagy a társadalmi és kulturális jelentősége, s így fontos helyet foglal el a rádió műsoraiban is. A Csehszlovák Rádió már tizenegyedik alkalommal rendezte meg a PRIX DE MUSIQUE FOLKLO- RIQUE DE RADIO BRATISLAVA népzenei versenyt, melyben lényegében népzenei magnófelvételeket díjazott a nemzetközi zsűri. A hangszerszólisták kategóriájában versenyzett Kovács Tibor nagymegyeri (Čalovo) fiatal muzsikus két, cimbalomra írt felvétellel. A zsűri az első díjat a szovjet A. Cigankov, a másodikat a román T. Yordachescu cimbalomművésznek, a harmadikat Kovács Tibornak ítélte oda. Nagy siker, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Tibornak „csak“ hobbija a cimbal- rnozás. Kovács Tibor zenészcsa- ládbór származik, testvérei is mind hivatásos zenészek. Ő maga is a bratislavai rádió szimfonikus zenekarának másodbrácsása. Elvégezte a Zeneművészeti Főiskola brácsa szakát fán Albrecht tanárnál, majd két évig a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián Lukács Pál növendéke volt. Gyakran koncertezik szólistaként s a jónevű Musica seterna kamaraegyüttesnek is tagja. Cimbalmozni egyedül, saját, s később mások szórakoztatására tanult meg. Vonzotta a hangszer hangjának szépsége, egzotikuma. A gyakori házimuzsikálások alkalmával megismerte a hangszer lehetőségeit. Főiskolai tanulmányai során több népi együttes tagja volt, játszott a Gymnikben, a Technik- ben, Ifjú Szívekben, az utóbbiban a mai napig működik, s itt használja fel legszélesebb körben cimbalomtudását. Gyakran saját átirataival, feldolgozásaival is bemutatkozik. Említésre méltó Bartók Gyermekeknek című alkotásának cimbalomátirata, mellyel nagy sikert aratott. A Prix de musiqe folkrolique de Radio Bratislava versenyben elért eredménye is arra mutat, hogy hangszerének biztos kezű mpcfppp HORVÁTH KATALIN 198L (II. 6
